Az NFA képzési alaprészből nyújtott támogatások Tájékoztató a 2013/2014. tanév rendjéről Pásztor Tibor mb. főigazgató-helyettes Nemzeti Munkaügyi Hivatal.

Slides:



Advertisements
Hasonló előadás
A piacgazdaságra nyitott rugalmas képzési rendszer intézményi jogi megvalósulása. A szak- és felnőtt képzőkkel szemben támasztott szakmai jogi feltételek.
Advertisements

A kamara szerepvállalása a szociális képzések területén
Szakképzési szakértők szakképzési változásokra való felkészítése A szakképzési megállapodás és a szakmaszerkezeti döntés Helyszín dátum Nemzeti Fejlesztési.
A Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal Oktatási Főosztályának feladatai a 2011/2012. tanévben Némethné Fülöp Terézia oktatási főosztályvezető
TANULMÁNYOK FOLYTATÁSA KÜLFÖLDÖN. BEJELENTÉSI KÖTELEZETTSÉG AMENNYIBEN A TANULÓ MÉG NEM IRATKOZOTT BE MAGYAR ISKOLÁBA, A LAKÓHELY SZERINT ILLETÉKES ÖNKORMÁNYZAT.
375/2007. (XII. 23.) Korm. rendelet a kisebbségi önkormányzatoknak a központi költségvetésből nyújtott feladatarányos támogatások feltételrendszeréről.
A 2004/2005-ös tanév rendje Oktatási Minisztérium március 17.
Az Oktatási Főosztály és a köznevelési intézmények feladatai a
A Magyar Köztársaság kormánya. A középfokú felvételi változásai Arató Gergely államtitkár prezentációja december 9.
Mátyus Mihály Osztályvezető
Az új szakképzési hozzájárulási rendszer
Közoktatási feladatok teljesítése: - nevelési-oktatási intézmény; - pedagógiai szakszolgálat; - pedagógiai szakmai szolgáltató. Intézkedési terv.
Az új szakképzési törvény alkalmazása, a tanulók gyakorlati képzése
Aktualitások, változások, újdonságok az agrár-szakképzésben Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium VIDÉKFEJLESZTÉSI, KÉPZÉSI ÉS SZAKTANÁCSADÁSI.
Iskola Tagjai: RFKB Támogatások Iskola 1500 fő Képzési irány, arány Önkormányzati fenntartó Szakképzés szervezési társulás (költségvetési szerv) mint.
A szakképzési hozzájárulásból nyújtható fejlesztési támogatások nyújtása és fogadása 2010.
A felnőttképzéshez kapcsolódó jogszabályok változásai
Ágazati szakképzés változásai
Tájékoztató a szakmai vizsgaszervezés jogosultságának elnyerésére kiírt pályázatról Huller Gabriella ETI.
NAK, Szakképzési Igazgatóság
2011. évi CLXXXVII. törvény a szakképzésről Hatályos: január 1-től.
TOVÁBBTANULÁSI SZÜLŐI ÉRTEKEZLET
A szakképzési hozzájárulásból nyújtható fejlesztési támogatások a évi jogszabály változások tükrében.
Szakmai vizsgák az egészségügyi szakképzésekben
Szakképzési változások
Dr. Tellné Horváth Zsuzsanna NMH SZFI
SZEREPLŐK ÉS FELELŐSSÉGEK A SZAKKÉPZÉSI RENDSZERBEN MÁV KONFERENCIA
A kamarai garanciavállalás jogi kérdései
Szakképzési közfeladatok a Kamarában
Komplex vizsga Szolnok szeptember 3.. Modulrendszerű vizsgadelegálások száma 2014 Vizsgaelnöki delegálások száma kamarai szakképesítésekben: 4157.
A tanév rendje 2015/2016-os tanév.
Az Országos Képzési Jegyzék és a szakmai és vizsgakövetelmények Bruckner László.
Szakképzési hozzájárulás szabályainak évközi változásai, valamint a től hatályos módosulások.
ÚJ ELEMEK A KÖZPONTI PROGRAMOKBAN Modláné Görgényi Ildikó főigazgató-helyettes május 17.
Szakképzési hozzájárulás legfontosabb szabályainak változása, az éves elszámolással kapcsolatos tudnivalók 2014.
„Tanulószerződéssel a munka világában” c. Országos Konferencia A szakképzési hozzájárulásról és a képzés fejlesztésének támogatásáról szóló évi LXXXVI.
A Nemzeti Foglalkoztatási Alap képzési alaprészéből nyújtott támogatások Stágel Imréné főosztályvezető Támogatási Főosztály.
Felnőttoktatás. Jogszabályi háttér  a nemzeti köznevelésről szóló évi CXC. tv.  a Szakképzésről szóló évi CLCCCVII. tv.  az évi LXXXIV.
A szakképzés jelene és jövője a KLIK-ben. Jogszabályi háttér: A nemzeti köznevelésről szóló évi CXC. törvény A szakképzésről szóló évi CLXXXVII.
Tanulófelelősi értekezlet 2015/2016 Cukrász.  Az iskola életében  A gyakorlati képzés terén  Felnőttoktatás  felnőttképzés Változások július.
A Kereskedelmi és Iparkamarák szakképzési feladatai 2012.
Az NSZI minőségirányítási rendszerét a BVQI tanúsította A tanév aktuális rendje és feladatai Modláné Görgényi Ildikó főigazgató-helyettes augusztus.
A tanév rendje és aktuális feladatai Mihálka Nóra Vizsgadokumentációs irodavezető augusztus 31.
 a szakképzési hozzájárulásról és a képzés fejlesztésének támogatásáról szóló évi CLV. törvény (továbbiakban: új Szht.);  a gyakorlati képzés.
Vörös-Gubicza Zsanett MKIK fejlesztési koordinátor szeptember 06.
1 A SZAKMAI ÉS VIZSGAKÖVETELMÉNYEK JOGSZABÁLYI KÖRNYZETE Laczkovich Jánosné Budapest, március 13.
1 Országos szakképzési tanévnyitó igazgatói értekezlet 2010/2011. tanév A tanév rendje és aktuális feladatai Mihálka Nóra vizsgadokumentációs irodavezető.
Az NSZI minőségirányítási rendszerét a BVQI tanúsította A tanév aktuális rendje és feladatai Mihálka Nóra Vizsgadokumentációs irodavezető augusztus.
A köznevelési intézményi rendszer változása, Szakképzési Centrum és Kamara együttműködése a kamarai garanciavállalás sikeres megvalósításáért Kalmár Andrea.
TOVÁBBTANULÁS Határidők Feladatok 28/2015. (V. 28.) EMMI rendelet A 2015/2016. tanév rendjéről 2. sz.melléklet ! A tanulók jelentkezése.
Középiskolai továbbtanulás 2016/17
Akkreditált Felnőttképzési Intézmény GAZDÁLKODÓI TÁJÉKOZTATÓ Berta-Mudri Krisztina Fejér Megyei Kereskedelmi és Iparkamara Gazdaság Háza 8000.
A szakképzési hozzájárulás hatékony felhasználása Cséfalvay Ágnes.
Vörös-Gubicza Zsanett oktatási és képzési igazgató Magyar Kereskedelmi és Iparkamara október 10.
A KÖZÉPFOKÚ MŰVÉSZETOKTATÁS JÖVŐJE
Változások és új lehetőségek a szakképzésben 2016.
Felvételi a középfokú iskolákba
A magyarországi nemzetiségek és támogatásuk rendszere
TÁJÉKOZTATÓ A KÉTSZINTŰ ÉRETTSÉGI VIZSGÁRÓL
TÁJÉKOZTATÓ A KÉTSZINTŰ ÉRETTSÉGI VIZSGÁRÓL
Szakképzési pályaorientációs fórum
Tájékoztató A SZAKKÉPZÉSI ÖSZTÖNDÍJRÓL
Felvételi a középfokú iskolákba TÁJÉKOZTATÓ A SZÜLŐK SZÁMÁRA A 9
Pályaválasztási szülői értekezlet
IRÁNY A PÁLYA! november 14. „Az emberi nemnek az a hivatása, hogy munkáljon, alkosson, teremtsen.” Széchenyi István.
a középfokú iskolai felvételi eljárás rendje
Beiskolázás a „Gundel”-ben
Pályaválasztási szülői értekezlet
Pályaválasztási szülői értekezlet
Tájékoztató a 2020-as felsőoktatási felvételi eljárásról
Előadás másolata:

Az NFA képzési alaprészből nyújtott támogatások Tájékoztató a 2013/2014. tanév rendjéről Pásztor Tibor mb. főigazgató-helyettes Nemzeti Munkaügyi Hivatal Szak- és Felnőttképzési Igazgatóság

Az NFA képzési alaprészből nyújtott támogatások

A szakképzési hozzájárulási rendszer és a szakképző intézmények kapcsolatának fő területei

Gazdálkodó szervezetektől közvetlenül fogadott támogatások évben már nem volt lehetőség fejlesztési támogatás nyújtására és fogadására. A évben fogadott, és még fel nem használt fejlesztési támogatások december 31-ig voltak felhasználhatók. A fel nem használt támogatást január 30-ig kellett befizetni a NMH NFA területi-előirányzat felhasználási keretszámlára március 15-ig adatot kellett szolgáltatni a január 1-jét megelőzően fogadott támogatások felhasználásáról 5, illetve 10 évre visszamenőleg. A 24/2012. (VIII. 15.) NGM rendelet 5. számú melléklete tartalmazza az adatszolgáltatáshoz szükséges táblázatokat

A szakképző intézmények részére az NFA képzési alaprészből nyújtható támogatások NFA képzési alaprész decentralizált kerete terhére nyújtott támogatás Szakiskolai tanulmányi ösztöndíj fedezetére nyújtott támogatás

NFA képzési alaprész évi decentralizált keretéből nyújtható támogatás I A Szakképzési hozzájárulásról szóló törvény január 1-jétől hatályos rendelkezései alapján augusztus 08-án kiírásra került a pályázat az éves decentralizált beruházási keretből a gyakorlati képzés tárgyi feltételeinek fejlesztésére irányuló beruházások megvalósítására az állami fenntartású szakképző intézményben, speciális szakiskolában és készségfejlesztő speciális szakiskolában, valamint a nem állami fenntartású, költségvetési hozzájárulásban részesülő, szakképzést folytató intézményben, speciális szakiskolában és készségfejlesztő speciális szakiskolában nappali rendszerű oktatásban résztvevő tanulók gyakorlati képzésének ellátásához, továbbá a felsőoktatási intézményekben a gyakorlatigényes alapképzési szak keretében, az államilag támogatott hallgatói létszám tekintetében folytatott gyakorlati képzés ellátásához.

NFA képzési alaprész évi decentralizált keretéből nyújtható támogatás II. Pályázatot nyújthatnak be a beruházás helyszíne szerinti megyei keret terhére a)szakképzési hozzájárulásra kötelezettek, azon tanulók vonatkozásában, akiknek a gyakorlati képzését tanulószerződéssel folytatják, b)a speciális szakiskolák és készségfejlesztő speciális szakiskolák, c)a nappali rendszerű iskolai oktatásban szakképzést folytató szakképző iskolák, d)a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ, az általa fenntartott szakképző iskolák, speciális szakiskolák és készségfejlesztő speciális szakiskolák vonatkozásában e)felsőoktatási intézmények

Pályázati dokumentáció Elérhető: NMH/Szak- és Felnőttképzési Igazgatóság/NFA Támogatások/ Nemzeti Foglalkoztatási Alap képzési alaprészéből nyújtott támogatások 5,36 Md Ft

NFA képzési alaprész évi decentralizált keretéből nyújtható támogatás III. A Szakképzési hozzájárulásról szóló törvény január 1-jétől hatályos rendelkezései szerint az éves decentralizált keret 50%-a terhére támogatás adható az iskolai tanműhelyben folyó gyakorlati képzés működtetési költségeire, valamint a szakképzés korszerűsítéséhez szükséges tananyag és taneszköz-fejlesztésre, továbbá az elméleti, gyakorlati tantárgyakat oktató tanárok, szakoktatók továbbképzésének támogatására - az állami fenntartású szakképző intézményben, - az Szt. szerinti szakképzési megállapodással rendelkező szakképzést folytató intézményben, (314/2013. (VIII.28) Korm. r.) - állami fenntartású speciális szakiskolában és készségfejlesztő speciális szakiskolában

Az NFA képzési alaprész terhére meghirdetett szakiskolai tanulmányi ösztöndíj folyósítása A szakiskolai tanulmányi ösztöndíjról szóló 328/2009. (XII.29.) Korm. rendelet alapján a közoktatási intézményben nappali rendszerű iskolai oktatásban első szakképesítésre felkészítő, szakképzési évfolyamon szakiskolai képzésben részt vevő, tanulói jogviszonyban lévő, az adott régióban/megyében a gazdaság által igényelt szakképesítést/hiányszakképesítést tanulók számára támogatás biztosítása. A Korm. rendeletben meghatározott cél elérése érdekében az állami szakképzési és felnőttképzési szerv (NMH) az ösztöndíj fedezetét biztosító összeget, az iskolát megillető lebonyolítási költségtérítést, a felzárkóztatási pótlékot és annak munkáltatót terhelő járulékainak fedezetét biztosító összeget a szakiskolákkal kötött támogatási keretszerződés, illetve a Korm. rendeletben meghatározott igénybejelentések alapján folyósítja

A Szakiskolai tanulmányi ösztöndíj folyósítását érintő változások I. A 331/2012. (XI. 28.) Korm. Rendelet alapján a szakiskolai tanulmányi ösztöndíjat érintő rendelkezések: - az ösztöndíj célja az első szakképesítés megszerzésére irányuló, nappali rendszerű képzésben résztvevő, a szakiskola szakképzési évfolyamon tanulók támogatása a hiány-szakképesítések körébe tartozó képzésekben - nem részesülhet ösztöndíjban a tanuló attól a hónaptól kezdődően, amelyet megelőző hónapban az igazolatlan óráinak száma meghaladja a tíz órát - nem részesülhet ösztöndíjban a tanuló a rendeletben meghatározott fegyelmi büntetés esetén -az ösztöndíjat a tanuló fizetési számlájára kell, ennek hiányában szülőjének, gyámjának fizetési számlájára lehet folyósítani

A Szakiskolai tanulmányi ösztöndíj folyósítását érintő változások II. -a tanulmányi átlageredményt az osztályzatok számtani átlagaként kell megállapítani az általános kerekítési szabályok szerint -a tanulmányi átlageredményt az esetleges javítóvizsga, osztályozó vizsga, pótló vizsga letételét követően, annak eredményével kell megállapítani -amennyiben a tanuló bármely tantárgyból elégtelen osztályzatot kapott, tanulmányi átlag nem számítható, ekkor a tanulót kompetencia fejlesztésben kell részesíteni -az iskolának a tanuló jogviszonyával kapcsolatos adatai között nyilván kell tartani azt is, hogy a tanuló a hiány-szakképesítések közé tartozó szakképesítést tanult -az ösztöndíj kifutó rendszerben (a képzés befejezéséig) megilleti a tanulókat, a módosított rendelet szabályai szerint

Tájékoztató a 2013/2014. tanév rendjéről

47/2013. (VII. 4.) EMMI rendelet a 2013/2014. tanév rendjéről A szorgalmi időszak: első tanítási napja szeptember 2. (hétfő) utolsó tanítási napja június 13. (péntek) A tanítási napok száma középiskolában és szakiskolában: 179 nap Kivételek Az utolsó tanítási nap: a szakképző iskola befejező évfolyamán április 30. BM fenntartásában lévő szakközépiskolákban május 23. HM fenntartásában lévő szakképző iskolákban május

47/2013. (VII. 4.) EMMI rendelet a 2013/2014. tanév rendjéről kivételek (folytatás): az igazgató határozza meg a szorgalmi idő első és utolsó napját, az adott héten belül:  az alapfokú művészetoktatási intézményekben,  a felnőttoktatásban. a szorgalmi időszak február első hetében is megkezdhető:  a szakképző iskola azon szakképzési évfolyamain, amelyeken közismereti képzés nem folyik  keresztféléves oktatás esetén

A szakmai vizsgák rendje (vizsgaidőszakok, vizsganapok) 1. Hagyományos és modulos képzés esetén a szakmai vizsgák ideje: a)írásbeli: október –én 8 órától szóbeli és gyakorlati: október b) írásbeli: február én 8 órától szóbeli és gyakorlati: február – március c) írásbeli: május án 8 órától modulos szóbeli és gyakorlati: május – június hagyományos szóbeli és gyakorlati: június

Szaktárcák eltérő időpontú vizsgái Honvédelmi Minisztérium június 11. Belügyminisztérium a) írásbeli: szeptember 27-én 10 óra szóbeli és gyakorlati: október 9–11-én b) írásbeli: január 2-án 10 óra szóbeli és gyakorlati: január 13–17-én c) írásbeli: május 27-én szóbeli és gyakorlati: június 11–24-én

Írásbeli vizsga pótnapja: május 29. Akkor vehető igénybe, ha az érettségi vizsga és a szakmai vizsga írásbeli része azonos napra esik. (pl. informatika érettségit érintheti) A vizsgaidőpontok egybeesését, azaz az írásbeli pótnap igénybevételét a szakközépiskola a vizsgabejelentési és tételigénylési kötelezettségének keretében jelenti be. A komplex vizsgáztatás szabályairól szóló Korm. rendelet: 315/2013. (VIII. 28.)

Vizsgaidőpontok

Pénzügyi ágazati szakképesítések A Nemzetgazdasági Minisztérium és a Nemzeti Munkaügyi Hivatal közötti megállapodás értelmében a vizsgaelnökök kijelölése, a központi tételek készítése és kiadása augusztus 1-től megváltozott. A szakmai vizsgák bejelentése továbbra is NMH-SZFI honlapján történik, a vizsgaelnök személyére a szaktárca tesz javaslatot, elektronikus megbízólevelet az NMH-SZFI elektronikus rendszerén keresztül kapja a vizsgaelnök és a vizsgaszervező intézmény is, a központi tételek kiadása Nemzetgazdasági Minisztérium hatáskörébe került, átvételük is ott történik

Tanulmányi versenyek A szakképzés tanulmányi versenyei tekintetében a szakképesítésért felelős miniszter az általa kiírt szakmai tanulmányi versenyre vonatkozó felhívásnak a Magyar Közlöny mellékleteként megjelenő Hivatalos Értesítőben történő megjelentetéséről november 20-ig gondoskodik, egyúttal intézkedik a felhívásnak a kormányzati honlapon való közzétételéről

Mérés-értékelés Az országos mérés-értékelés keretében az olvasás-szövegértés és a matematikai alapkészségek felmérése a 10. osztályban május április 2- május 27. között a tanulók fizikai állapotának és edzettségének vizsgálata Szakmai ellenőrzés január 2. és április 1. között a középiskolákban az iskolai tanügyi dokumentumok alapján a magántanulóvá nyilvánítással kapcsolatos eljárások vizsgálata. A vizsgálatot az Oktatási Hivatal folytatja le.

Pásztor Tibor Köszönöm a figyelmüket! 23