A Nemzeti Művelődési Intézet felnőttképzési tevékenysége „A közösségi művelődés felnőttképzési feladatai” szakmai konferencia Budapest, 2015. november.

Slides:



Advertisements
Hasonló előadás
A képzett szakemberekért A HEFOP és programok szinergikus eredményei Budapest május 20.
Advertisements

2013. évi LXXVII. törvény a felnőttképzésről
Felnőttképzés az új OKJ rendszerében
2013. évi LXXVII. tv. főbb rendelkezései
Mobilitás Országos Ifjúsági Szolgálat mint képzőintézmény Bencze Györgyné Hajni.
TÁMOP Nagyrendezvény. Az ifjúságsegít ő esetmenedzser létrejötte – case Manager.
1 A felnőttképzés aktuális jogi környezete Nagy Zsolt.
A piacgazdaságra nyitott rugalmas képzési rendszer intézményi jogi megvalósulása. A szak- és felnőtt képzőkkel szemben támasztott szakmai jogi feltételek.
A kamara szerepvállalása a szociális képzések területén
M ű szaki és Természettudományi Egyesületek Szövetsége Szabolcs – Szatmár – Bereg Megyei Szervezete.
A TISZK támogató szerepe a szakképzésben április 18. Szebenyiné Csóka Beáta szakmai vezető.
„A szakképzés koordinációjának lehetőségei a Dél-Dunántúli Régióban” Egy konferencia „beharangozója”
TÁJÉKOZTATÓ a Nemzeti Felnőttképzési Intézet tevékenységéről.
Dr. Nyitrai Ágnes, AVKF Paradigmaváltás a családi napközi ellátásra való felkészítésben június 1.
Intézményvezetői Értekezlet október 6.
Egyéni látogatás a Kecskeméti Kulturális és Konferencia Központ Nonprofit Kft.-ben ( ) Készítette: Alföldy-Boruss Zsófia.
Borbély Tibor Bors szakmai tanácsadó Budapest, március HEF OP „Képződj, hogy segíthess” Foglalkoztatás és szociális.
Közösségi művelődési törekvések Budapest, március 5 Beke Márton, az Emberi Erőforrások Minisztériuma Közművelődési Főosztályának vezetője.
A közművelődés és az egész életen át tartó tanulás Nevelésügyi Kongresszus Budapest, augusztus 26.
Ajánlás-változások Pedagógus-továbbképzés „Kongresszus után - a változások folyamatában” Konferencia Csillag Márta Budapest, május 27.
Ágazati szakképzés változásai
AZ ÚJ FELSŐOKTATÁSI TÖRVÉNY - MINŐSÉGFEJLESZTÉS, MINŐSÉGHITELESÍTÉS.
A TÁMOP-2.2.3/07/2-2F projekt megvalósítása Nógrád megyében
A szakképzés fejlesztés jelenlegi állása
NAK, Szakképzési Igazgatóság
A FELNŐTTKÉPZÉSI TEVÉKENYSÉG FOLYTATÁSÁNAK ENGEDÉLYEZÉSE 2013
DÉMÉTER PROGRAM AZ ABA-NOVÁK KULTURÁLIS KÖZPONTBAN TÁMOP 3.2.3/09/ „Építő közösségek”, közművelődési intézmények az élethosszig tartó tanulásért.
A pedagógiai-szakmai szolgáltatások rendszere
2. Az egészségközpontú gyógyítás programja
Szakképzési változások
Intézményi minőségfejlesztés (TÁMOP-3.1.8)
2014. november Rendek Tímea
SZEREPLŐK ÉS FELELŐSSÉGEK A SZAKKÉPZÉSI RENDSZERBEN MÁV KONFERENCIA
Az Emelt szintű eTanácsadó akkreditált felnőttképzés tapasztalatai Dr. Tóth András - Herpainé Lakó Judit AGRIA MEDIA 2011 KONFERENCIA OKTÓBER ,
Szakképzési közfeladatok a Kamarában
Regionális statisztikák a 2008-as adatok alapján [ Hornyák Attila, Marsal Géza] Konszenzus konferencia Szeged 2009.
Többcélú közösségi terek fejlesztése Agora és térsége 1 TÁMOP /B-12/1C
Fény vagy Te is, ragyogj, hát” TÁMOP / Társadalmi Megújulás Operatív Program Hétszínvirág Óvoda, Bölcsőde, Gyermekjóléti és Családsegítő.
Új rendszerben működnek a jövőben a támogató szolgáltatások és a közösségi ellátások augusztus 7. Foglalkoztatási és Szociális Hivatal.
A kistelepülési könyvtári ellátáshoz kapcsolódó támogatások hatékony felhasználása Emberi Erőforrások Minisztériuma Kultúráért Felelős Államtitkárság Kulturális.
Hulladékgazdálkodás önkormányzati feladatai december 6. Szeged Csongrád Megyei Kormányhivatal Törvényességi Felügyeleti Főosztály Dr. Balogh Zoltánné.
Felnőttoktatás. Jogszabályi háttér  a nemzeti köznevelésről szóló évi CXC. tv.  a Szakképzésről szóló évi CLCCCVII. tv.  az évi LXXXIV.
TÁMOP / A Megyei Művelődési és ifjúsági Központ szerepe a felnőttképzésben előadás.
A NMH Szak- és felnőttképzési Igazgatóságának államigazgatási, szolgáltatási és fejlesztő tevékenysége szakképzési tanévnyító Modláné.
Gyakorlás – gyakorlat – gyakornok Sokszor egyetlen élmény egész életére megnyitja a fiatal lelket a zenének. Ezt az élményt nem lehet a véletlenre bízni:
2008. június 16.foglalkozási rehabilitációs képzés1 Foglalkozási rehabilitációs képzés az ELTE GYFK-n ELTE Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Főiskolai Kar.
évi statisztikák. 2014/15-ös bajnoki szezonra kiadott licencek típusának megoszlása.
A részarány földkiadás során keletkezett osztatlan közös tulajdon megszüntetésének eredményei Dr. Szinay Attila Mezőkövesd, január 28.
Fényreklámgyártó szakma hivatalos szakképzési lehetőségei Csányi Róbert NSZFH
1 A SZAKMAI ÉS VIZSGAKÖVETELMÉNYEK JOGSZABÁLYI KÖRNYZETE Laczkovich Jánosné Budapest, március 13.
SZAKISKOLAI FEJLESZTÉSI PROGRAM „A” komponens Schottner Péterné komponensvezető
VI. Országos Tanácsadási Konferencia, BKIK Budapest, március 21. (ISBN száma: ) Dr. habil. Kozári József CSc egyetemi docens GAZDASÁG-
A Felsőoktatási Regisztrációs Központ és a felsőoktatás Bakonyi László, főigazgató.
A foglakoztathatóság és a felnőttképzés kapcsolata Dr. Czomba Sándor Budapest november 6.
1 Felelősségvállaló szereplő avagy mit tehet a könyvtár a fogyatékosok érdekében.
Közösségszervezés BA.
A magyarországi K+F politika
10 érv, hogy a Nyíregyházi Egyetemet válaszd!
NEMZETI FEJLESZTÉSI TERV
A Gyulahús Kft. szerepe a projekt megvalósításban
Infó-Kommunikáció a békés(i) jövőért. EFOP
Utazási Irodákat érintő, jogszabályváltozásból adódó kötelezettség
A Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztériumhoz tartozó szakképzések jelenlegi helyzete Bazsáné Dr. Szabó Marianne osztályvezető Kutatási, Oktatási és.
Lorem ipsum.
Soós László Szakképzési és Felnőttképzési Főosztály szakmai tanácsadó
5. Tétel – A Life Long Learning
Kamarai gyakorlati oktatói képzés és vizsga
A magyar felnőttképzés rendszere - a szakértők szemével
Ifjúsági feladatok az IKSZT-ben
Az ÁFSZ minőségirányítási rendszerének kialakítása
Előadás másolata:

A Nemzeti Művelődési Intézet felnőttképzési tevékenysége „A közösségi művelődés felnőttképzési feladatai” szakmai konferencia Budapest, november 10.

Közösségi művelődés Közművelődési szakemberek képzése, továbbképzése Szakmai tevékenységünk a kulturális szakma humánerőforrás fejlesztése, mellyel hozzájárulunk a közösségi művelődés területén tevékenykedő munkatársak szakmai aktivitásának fokozásához, a kulturális intézmények hatékonyabb működéséhez, az élethosszig tartó és az élet teljes körére kiterjedő, tanulást elősegítő tevékenységek növekedéséhez.

Az egész életen át tartó tanulás „minden, életünk során folytatott olyan tanulási tevékenység, melyet a tudás, a készségek és kompetenciák fejlesztésének céljával folytatunk egyéni, állampolgári/civil, társadalmi és/vagy foglalkoztatási perspektívában” (EURÓPAI BIZOTTSÁG, 2001). „olyan kora gyermekkortól késő öregkorig tartó kognitív folyamat, amely magában foglalja a formális, azaz az iskolai oktatást éppen úgy, mint a nonformális (bizonyítványt nem adó, kötetlen, öntevékeny szervezetek keretei között végbemenő, nálunk a közművelődési jellegű), valamint az informális (családi, munkahelyi, a széles társadalmi környezetben történő) tanulást” (HARANGI, 2003).

Felnőttképzés fogalma A szeptember 1-től hatályos évi LXXVII. felnőttképzési törvény alapjaiban változtatta meg a felnőttképzés korábbi rendszerét. Az átmeneti időszaktól eltekintve szeptember 1-től már csak az új törvény szerint lehet OKJ-s, általános nyelvi és más támogatott képzéseket indítani. A legjelentősebb különbség a régi (2001. évi CI.) és az új (2013. évi LXXVII.) felnőttképzési törvény között, hogy az új szabályozás nem terjed ki a felnőttképzés teljes palettájára, csak négy képzési kört sorol a törvény hatálya alá. Az állam tehát csak azokat a képzéseket kívánja szabályozni, amelyekért szakmai vagy financiális garanciát vállal.

Felnőttképzés fogalma A másik jelentős változás a felnőttképzési tevékenység megkezdését és folytatását érinti. Az eddigi kétszintű működés (nyilvántartási szint és akkreditációs szint) megszűnt, az új törvény hatálya alá tartozó képzések esetében a felnőttképzési tevékenység csak hatósági engedély birtokában kezdhető meg, ugyanakkor a felnőttképzési törvény hatályán kívül eső képzések szabad piaci szolgáltatásként nyújthatóak. Az új szabályozás tehát egyszerre teremti meg a szigorúan szabályozott és a liberalizált felnőttképzési piacot.

Felnőttképzés fogalma Képző intézmény jelenleg (akár párhuzamosan is) folytathat a felnőttképzési törvény szerint engedélyezett képzéseket egyéb jogszabályok által szabályozott képzéseket szabad szolgáltatásnyújtásként folytatott képzéseket

Képzési kínálat Hatósági engedély, nyilvántartásba vétel Közművelődési szakember I. OKJ E /2014/A001 Közművelődési szakember II. OKJ E /2014/A002 Tudnivalók a Kulturális Közfoglalkoztatási Programról

Képzési kínálat A kultúráért felelős miniszter által akkreditált, tanfolyam jellegű szakmai továbbképzés Többfunkciós kulturális intézmények vezetőinek képzése Kulturális intézmények vezetőinek képzése Közművelődési szakértő Közművelődési kiválósági modell I-II. Kulturális közösségszervezés alapjai Kulturális közösségi munkás

Képzési kínálat Fiatalok bevonása és ifjúságfejlesztés a kistelepüléseken Kistelepülések erőforrásai és rejtett értékei a közösségfejlesztésben Könyvtári ismeretek közösségszervezőknek Közösségi művelődés civil terekben: közösségfejlesztés és közösségszervezés Vállalkozásfejlesztés és vállalkozói közösségek a közművelődésben Szervezeti hatékonyságnövelő komplex tréning Térségi munka hatékonyságát növelő komplex tréning

Képzési kínálat Értékfeltárás a helyi közösségekben Az egészségkultúra fejlesztése a közművelődésben Kommunikációs és protokoll az oktatási és közművelődési intézményekben Hátrányos helyzetűek bevonása – Esélyegyenlőségi alapismeretek Jó játék a művészet! – kreatív játszóházvezető tanfolyam Képző- és iparművészeti kiállítás rendezői ismeretek SZÍN-KÉP színházi ismeretek szervezőknek

Közművelődési intézményvezető képzések Közművelődési intézmények vezetői feladatainak ellátása 150/1992. (XI.20.) kormányrendelet Közművelődési intézményvezető képzés 90 órában Kulturális intézmények vezetőinek képzése 60 órában Többfunkciós intézmények vezetői feladatainak ellátása 442/2013. (XI. 27.) Korm. Rendelet (2014. január 1-től) Többfunkciós kulturális intézmények vezetőinek képzése 60 órában

Közművelődési szakértő 19/2010. (IV. 23.) OKM rendelet a kulturális szakértői tevékenység folytatásának feltételeiről és kulturális szakértői nyilvántartás vezetéséről. A szakértő a közművelődési szakterületen felmerülő olyan szakkérdésekben végezhet szakértői tevékenységet, amelyben a jogszabály szakértő igénybevételét írja elő a szakértő igénybevételéhez jogkövetkezményt állapít meg. A közművelődési területen a közművelődési szakértő további feltételek teljesülése esetén szakfelügyelői és közművelődési szervezetek minőségfejlesztési auditálása tevékenységet végezhet.

Közművelődési szakértő A korábbi, a kulturális szakértők működésének engedélyezéséről és a szakértői névjegyzék vezetéséről szóló 18/2000. (XII. 18.) NKÖM rendelet alapján szakértői engedéllyel rendelkezők átvételre kerültek az új nyilvántartásba azzal, hogy engedélyük január 31-ig érvényes. Az időközben megváltozott jogszabályi környezet, a közművelődési szakfelügyelet, a közművelődési szervezetek minőségfejlesztése változásai miatt az átvett engedélyes szakértők is új ismereteket szerezhetnek a képzésen részvétellel.

Közművelődési kiválóság modell I-II. I.: a közművelődési szervezeti önértékelési rendszer folyamatos működtetésének elsajátítása, melynek során a résztvevők képessé válnak saját szervezetükben a rendszer bevezetésének és fenntartásának menedzselésére. A szervezeten belüli szakmai kompetencia mintegy peremfeltétele a minőségfejlesztési rendszer hatékony bevezetésének és használatának. II.: a résztvevőket felkészíti arra, hogy a közművelődési szervezeteknél el tudják végezni a helyszíni auditálással kapcsolatos feladatokat.

Szakképesítés megszerzése OKJ-s képzések képzési programjainak kidolgozása, engedélyeztetése, megvalósítása Közművelődési szakember I. Közművelődési szakember II. Felnőttképzési és azt kiegészítő tevékenységek a évi LXXVII. törvény és annak végrehajtását szabályozó kormány- és miniszteri rendeletek alapján.

Közművelődési szakember I. 240 óra-30 alkalom-8 óra/alkalom 96 óra elmélet, 144 óra gyakorlat A szakképesítés azonosító (OKJ) száma: Felsőfokú végzettséghez kötött szakképesítés A közművelődési intézmények és szervezetek szolgáltatásai, tevékenységük rendszere Vezetési, jogi, gazdasági és marketing ismeretek

Közművelődési szakember I Kulturális vidékfejlesztés, stratégiai tervezésmódszertan Az egész életen át tartó tanulás Kulturális menedzsment Kulturális turizmus és fesztiválszervezés

Közművelődési szakember II. 296 óra-37 alkalom-8 óra/alkalom A szakképesítés azonosító (OKJ) száma: Középfokú végzettséghez kötött szakképesítés 118 óra elmélet, 178 óra gyakorlat Helyi társadalom- és kultúraismeret Kulturális rendezvények szervezése Kulturális szervezetek és intézmények működése, közművelődési tevékenysége

Szakmai vizsgáztatás Intézetünk a 5/2013.(I.18.) EMMI rendelet értelmében az Országos Képzési Jegyzékben szereplő 4. Művészet, közművelődés, kommunikáció szakmacsoportba tartozó szakképesítések szakmai vizsgáinak szervezésére jogosult valamennyi régióban.

III. Kulturális Közfoglalkoztatási Program képzései június-október Tudnivalók a Kulturális Közfoglalkoztatási Programról 48 óra Kulturális közösségi munkás 120 óra Közművelődési szakember I. 246 óra Közművelődési szakember II. 302 óra

Csoportok számaRésztvevői létszámOktatói létszám Budapest48615 Baranya megye Bács-Kiskun megye Békés megye Borsod-Abaúj-Zemplén megye Csongrád megye Fejér megye59217 Győr-Moson-Sopron megye4838 Hajdú-Bihar megye Heves megye Jász-Nagykun-Szolnok megye Komárom-Esztergom megye4998 Nógrád megye Pest megye Somogy megye Szabolcs-Szatmár-Bereg megye Tolna megye Vas megye59912 Veszprém megye Zala megye

Képzés megnevezése Tervezett létszám (fő) Induló létszám (fő) Záró létszám (fő) Lemorzsolódó k (fő) Mindent a Kulturális Közfoglalkoztatási Programról Kulturális közösségi munkás Közművelődési szakember I Közművelődési szakember II

A III. Kulturális Közfoglalkoztatási Program képzéseinek adatai június-október 10 csoport 207 fő 24 oktató Pest megye: 8 csoport 182 fő 30 oktató 6 csoport 119 fő 16 oktató 14 csoport 237 fő 36 oktató 7 csoport 158 fő 16 oktató 7 csoport 136 fő 17 oktató 10 csoport 225 fő 18 oktató 13 csoport 281 fő 29 oktató 12 csoport 254 fő 22 oktató 8 csoport 196 fő 22 oktató 12 csoport 279 fő 29 oktató 5 csoport 92 fő 17 oktató 6 csoport 136 fő 17 oktató 5 csoport 99 fő 12 oktató 5 csoport 124 fő 12 oktató Nógrád: 10 csoport 193 fő 22 oktató Budapest: 4 csoport 86 fő 15 oktató 4 csoport 83 fő 8 oktató Közművelődési szakemb. II. képzés: 1 csoport 21 fő 14 oktató KEM: 4 csoport 99 fő 8 oktató 6 csoport 150 fő 11 oktató Közműv-i szakemb. I. képzés: 1 csoport 15 fő 7 oktató

Fejlesztési irányok Kulturális alapellátás Szakmai-módszertani tevékenység megerősítése Amatőr művészeti csoportok fejlesztése Közművelődési intézmények felkészítése a felnőttképzési tevékenység engedélyének megszerzésére Határon túli közművelődési intézmények fejlesztése Európai Uniós források igénybe vétele

Dr. Tóthné Bodor Anita 0630/ Köszönöm megtisztelő figyelmüket!