KISEGYHÁZAK SZEKTÁK Protestáns eredetű vallási (keresztény) közösségek.

Slides:



Advertisements
Hasonló előadás
Milyennek akarta Jézus Krisztus a közösséget?
Advertisements

Krisztus uralma alatt élni 3. András hadművelet Johan Lukasse írása nyomán Megváltóm és Királyom.
MBE Gyülekezetplántáló regionális találkozó április 20. Eger
„Református – szeretem.” Tiszaparti Római Katolikus Általános
Készítette: Pánczél Emiliána Dolóresz 
2009.jún. 19 – jún. 10. Ebben az időben az egyház a papokra emlékezik. Június 19.-e Jézus Szívének ünnepe, amikor a papokért is imádkozunk világszerte:
A Keresztény Vallás.
FERENCES ÉLETÜNK SZENT FERENC KISN Ő VÉREI KÖZÖSSÉGÉBEN.
A történelem legnagyobb személyisége Jézus Krisztus volt.
A Reformáció Magyarországon
Fordulópontok a millennium értelmezésében Nagy Zsófia Sola Scriptura Teológiai Főiskola.
Az amerikai (USA) kommunikáció
PÁL LEVELE A RÓMAIAKHOZ ig Az okos istentisztelet.
TEMESVÁR FEBRUÁR 17 HÁZICSOPORTOK A GYÜLEKEZETBEN.
Közösség Az Egyház – ecclesiola. Ő Átala, Ő Vele, Ő Benne.
Advent Bihari Gusztáv.
ADVENT Salmani Krisztián.
Nagyböjt első hete.
Kicsoda Isten? 4. prédikáció
Az élet igéje december „Ám azoknak, akik befogadták, hatalmat adott, hogy Isten gyermekeivé legyenek.” (Jn 1,12).
A Biblia.
Európa vallásai.
Az Újszövetség könyvei
Mi a gyülekezet? Mi a célom? Bibliai gyülekezetplántálás
Nehéz kérdések sorozat, Kaposvár, 2011., Jóföldi Endre.
A történelem legnagyobb személyisége Jézus Krisztus volt. Mózes első könyve 1:1 A Biblia legelső mondata ez: Kezdetben teremtette Isten a mennyet és a.
A családközösségek ALAP-PILLÉRE A CSALÁD
Királyi papság – szentírási kifejezés : „Mint élő kövek, épüljetek lelki házzá, szent papsággá, hogy Istennek tetsző lelki áldozatokat ajánljatok fel…
450 éves a Heidelbergi Káté.
KERESZTÉNY VALLÁS.
A kereszténység születése és egyházzá szerveződése
Dicsőség mennyben az Istennek. Dicsőség mennyben az Istennek
Készítette: Kiss Lili, Kálvin Boglárka, Karácsony Kitti, Papp Réka 7.a
ANDREJ RUBLJOV
AZ ISTEN ÁLTAL ADOTT KÖNYVTÁR
Hiszem és vallom Az Apostoli Hitvallás
Számokba zárt hitünk Hogyan fest a jövőnk a számok, a statisztika tükrében? Dr. Fábri György.
Vallások és vallásháborúk A XVI. és XVII. század folyamán.
Minta-tanmenet vegyes összetételű 5. osztályosok számára:
SÁFÁRSÁG EGY VÁLTOZÓ VILÁGBAN Erika F Puni, PhD Stewardship Ministries Director General Conference.
18. óra Világvallások.
II. Vatikáni Zsinat „Ecclesia semper reformanda”.
MILYEN AZ ISTEN? Katolikus hitünk és más (ismertebb) felekezetek tanítása Szerepi Imréné KPSZTI, április 11.
Kialakulása, nyugati és keleti
Jézus szenvedése, halála és feltámadása.
A. Az „Ige” kifejezés. János evangélista Jézus Krisztusról mint az „Igéről” ír: - a görög szövegben a Logosz szó szerepel. János a görög filozófiából veszi.
A Jelenések könyve értelmezésének modelljei: A lineáris és a chiasztikus szerkezet lehetséges kapcsolata.
Közösségünk van egymással
Évközi 2. vasárnap Január 15. – „A” év.
A reformáció főbb irányzatai
Jézus életének főbb eseményei és tanításának legfontosabb elemei
Urunk megkeresztelkedése
Évközi 3. vasárnap Január 22. – „A” év.
Jézuskától - Jézus Krisztusig
Harmatozzatok égi magasok
Vecsés gyülekezet látása
Harmatozzatok égi magasok
A történelem legnagyobb személyisége Jézus Krisztus volt.
Örvendezzünk, jertek, áhítatos lelkek, Istenünk oltáránál
Újszövetség A 2. Korintusi levél
Milyen legyen a szombathelyi baptista gyülekezetünk? 2000
Évközi 26. vasárnap Október 1. – „A” év.
Molnár András bemutatja GENF REFORMÁCIÓ EMLÉKMŰ FÉNYKÉPALBUMÁT.
AZ ÚJSZÖVETSÉGI EKKLÉZSIA II.
Apostoli, Niceai hitvallások
A) Jézus Krisztus személye
II. A HITRŐL 1.
VIII. A Szentlélek Isten
KERESZTÉNY FUNDAMENTUMOK
Isten lakhelye.
Előadás másolata:

KISEGYHÁZAK SZEKTÁK Protestáns eredetű vallási (keresztény) közösségek

1.Elöljáró megjegyzések. 2.Baptisták és baptista eredetű mozgalmak. A.Baptisták. B.Közvetlenül a baptizmusból kivált mozgalmak: Nazarénusok és adventisták. 3.A Metodisták és az Üdvhadsereg. A.Metodisták. B.Üdvhadsereg. 4.Adventista jellegű mozgalmak (szekták). A.Mormonok. B.Jehova tanúi. 5.Pünkösdi mozgalmak. A.Pünkösdisták. B.Hit Gyülekezete.

1. Elöljáró megjegyzések.  Ingadozó szóhasználat: kisegyházak, szabadegyházak, szekták… Szekta= „destruktív” közösség. II. Vatikáni Zsinat: „egyházi jellegű közösség”; „új vallási mozgalmak”.  Eredetük: protestáns egyházak – elsősorban: anglikán. → Tanításuk szintjén a protestantizmus változatai. → Többé-kevésbé folytatnak párbeszédet a Katolikus Egyházzal.

2. Baptisták és baptista eredetű mozgalmak A.Baptisták.  Alapítás: – XVII. Sz. eleje (1609? / 1640?) – Hollandiában létrehozott, de az anglikán egyházból kiszakadt, és Angliában meghonosodott közösség.  Legfőbb jellemzőjük: felnőttek – alámerítéssel történő – (újra)keresztelése.  Magyarországon 1846 óta vannak jelen.  Híres baptisták: Martin Luther King, Bill Clinton… Első baptista imaház: Nagyszalonta

B.Közvetlenül a baptizmusból kivált mozgalmak.  Nazarénusok. Alapítás: 1832; Svájc. Tanítás: baptista hitvallás + fegyverviselés és eskü szigorú tilalma. Magyarországon 1850 körül jelentek meg a Dél-Alföldön: nincsenek templomaik, házaknál gyűlnek össze.

 Adventisták. William Miller (baptista prédikátor) 1844-re meghirdette Jézus második eljövetelét. Miután ez nem következett be, az eredeti közösség megszűnt, illetve több csoportra szakadt. Ezek közül a legjelentősebb: Hetednapi Adventista Egyház – Jézus az „égi Szentélybe” lépett be; – A szombatot szentelik meg; – Negyedévente: úrvacsora + lábmosás; – Magyarországon: kb , Erdélyben: Ellen White

3. A Metodisták és az Üdvhadsereg A.Metodisták.  1738-ban alapított anglikán mozgalom;  Alapító: John Wesley (Wesley János);  Cél: a bensőséges vallásosság módszeres megélése;  Nagy hangsúlyt fektetnek szeretetszolgálatra;  Tanaik között szerepel az elnyert kegyelmet megerősítő „Szentlélek bizonyossága” → Köreikből indul a „pünkösdi mozgalom”;  Magyarországon:  Magyarországi Metodista Egyház (1898.);  Magyarországi Evangéliumi Testvér- közösség (MET; alapítás:1975.); Vezető: Iványi Gábor.

B.Üdvhadsereg  1878-ban alapította egy metodista lelkész (Booth);  Alapvető cél: szegények megsegítése és térítése;  Szervezetük az angol hadsereg felépítését követi;  Magyarországon 1924 óta vannak jelen;  Jelmondatuk: „Levest, szappant, üdvösséget!”  Határozottan lépnek föl a nők egyenjogúságáért.

4. Adventista jellegű mozgalmak (szekták) A.Mormonok (Az Utolsó Napok Szentjeinek Jézus Krisztus Egyháza)  Alapítás: Joseph Smith, 1830.;  Szent könyvük: Biblia + Mormon könyve A könyvet Mormon próféta megdicsőült fia, Moróni átadta Smith-nek, hogy fordítsák le angolra;  A Szentháromság személyeit ők egymástól független személyeknek tartják („triteizmus”);  Amerikát szent földnek tartják (indiánok = zsidók leszármazottai).

B.Jehova Tanúi  Alapítás: Charles Taze Russel, 1870 körül;  Russel szerint Jézus második eljövetelének időpontja kiszámítható (1878., 1914., stb.)  Könyvük: saját fordítású Biblia = Új Világ Fordítás, Folyóiratuk: Őrtorony;  Szigorú monoteizmus: Isten = csak az Atya, Jézus = teremtmény (angyal, Mihály arkangyal);  Csak a Jehova Tanúi üdvözülnek (közülük is csak en – többiek a Földön élnek majd).  Elutasítják a vérátömlesztést, az úrvacsorán kívül nincs ünnep (szülinap sem).

5. Pünkösdi mozgalmak A.Pünkösdisták  Alapítók: több baptista pásztor, akiket általában metodista gyülekezetek támogattak;  1906-ban Los Angelesben tömegesen „töltekeztek el Szentlélekkel” (nyelveken szólás…);  Tanításuk: vízkeresztség mellett létezik a Lélek-keresztség, amelyet a Lélek ajándékai kísérnek;  A katolikus karizmatikus megújulás innen ered;  Magyarországon két nagyobb közösség van: Evangéliumi Pünkösdi Gyülekezet, Őskeresztény Apostoli Egyház;

B.Hit Gyülekezete  Alapítás: Németh Sándor (katolikus teológus hallgató), (rendszerváltásig illegális, megfigyelt);  Tanítás: protestáns + pünkösdi → Nagy szerepe van a Szent Szellem-keresztségének;  Hangsúlyos az Ószövetség, sőt a zsidóság és Izrael is;  Magyarország legdinamikusabban terjeszkedő gyülekezete (tagjai sokszor „nagy egyházak” fiataljai);  Jelentős média-megjelenése van: Hetek, ATV, Vidám Vasárnap;  Több oktatási intézményük van (pl. Szent Pál Akadémia) és jelentős karitatív szolgálatot végeznek (Hites Adakozók Hálózata);  Erős katolikusellenességük kicsit szelídülni látszik.