Zsére Zsére története: Zsére 1370 lélekszámú kisközség, Nyitrától 14 km-re, a Tribecs délnyugati oldalán, a Zsibrice északnyugati lejtője alatt, enyhén hullámos vidéken fekszik. A falut patkóalakban erdők veszik körül. A község eredete 1113-ba nyúlik vissza. A település a Szuticka (szűk utca) patak mellett keletkezett. A hagyomány szerint a zoboralji településeket még a honfoglalás korában a székelyek alapították. A 12. századtól Zsére a zobori kolostor birtoka ban lerombolták, de hamarosan újra benépesült tól a nyitrai érsekség birtoka lett, s így a darázsi uradalom gondnoksága alá tartozott.

Az első világháború ugyan nem nagyon érintette Zsérét, ám a lakosság soraiból számos áldozatot szedett. Legendák a faluról: Több legenda is fennmaradt a falu keletkezéséről. Az egyik szerint, amikor az Isten a falvak elosztásán fáradozott, egy véletlenül kiesett az ujjai közül. Ez akkor történt, amikor a falu felett emelkedő Zsibrice hegyről lépett át a szemben lévő hegyre. A mészkőben lévő lábnyomszerű vályatok volt az a hely, ahonnan lépett az Úr. E hely mint „Isten nyoma“ lett ismert. Soknak, még a közel múltban is, kirándulásuk kedves helye volt. A falu keletkezéséhez fűződő hely a kőfejtő területének része lett, s így végleg eltűnt. A másik monda szerint a Teremtő a zsákjában vitte a szétosztásra szánt falukat. Az egyik, mely Zsére volt, úgy esett ki a lyukas zsákjából, hogy nem vette észre. Innen származik az a szólásmondás, hogy a zséreiekről még az Úristen sem tud.

Babonák és hiedelmek: A zséreiek mindennapi életében fontos szerepet játszottak a hiedelmek. Színesebbé tették a hétköznapjaikat. Hitték, hogy az átok beteljesül. A boszorkányok szörnyűséges meséikkek félelemben tartották a falu népét. Hitték, hogy rendkívüli képességeik vannak. Ha valakit megszóllítottak, annak meg kellett mosni a fejét hideg vízzel, melyet parázsra öntöttek és megsóztak. A szenes vízből harom cseppet kellett meginni. Az ólomöntés ijedelem elhárítására szolgált. Az ijedelem addig tartott, míg a hideg vízbe cseppentett ólom nem lett szívalakú. Az étvágytalanságot, az „aszaványt“is „gyógyítani“ kellett. Az aszavány méreteit előbb cérnával lemérték, aztán valamilyen mormogással helyrehozták.

A szélhámosságra hajlamos személyek visszaéltek a hiszékeny emberek bizalmával. Ezek a csalók azt híresztelték magukról, hogy boszorkányok Voltak, akik éjjelenként nem mertek kimenni; így a „boszorkányok“ nyugodtan lophattak. A falusiak azt hitték, hogy aki pénteken vagy napnyugta után kölcsönt kér, az eladja a szerencséjét; meg azt is, hogy aki böjt idején táncol, annak könnyelmű lesz a házassága; no meg aki pénteken énekel, az vasárnap szomorkodni fog.