Szomorú versek Arany Viktor

A sivatagban nyílik a legszebb kövirózsa, a megvilágosodás lótuszvirága mocsárban terem, sokak szerint legszebb verseimet a szenvedés ihlette. A fájdalomnek is meg van a maga szépsége, érleli a lelket, és régi nagy igazság, hajnal előtt legnagyobb a sötétség, a nehéz időszakot a boldogság követi. Ezzel ajánlom figyelmetekbe a következő verseket.

Miért? Miért kell élnem, ha fáj? Miért vagyok szárnyszegett madár? Miért nincs gyógyír az életre, Csak a nagyszerű halál? Se élni, se halni, A lét kínja mar, Bár szűnnék meg hamar. Törött szárnyam Tehetetlen verdes Az irgalom másfelé repdes Önmagam megölni, Mily nagyszerű tett, Eldobni e gyászos életet. Erőm még ehhez sincs, Agyamban tombol a nincs Mozdulatlan várom, Hogy elér a vég, S lelkem többé nem ég. Nem kell több kín és gyötrelem, Sem öröm, sem lázas szerelem. Megfáradt már a lét, Elmondja végső énekét. Felejtsetek, nem is voltam, Egy ismeretlent leltek holtan A Földön csak álmomban voltam.

Tóparti anzix Óvatlan araszol egy nagy púpos bogár, Mögötte kaszával setten a Halál. Bevárom, s látom, én vagyok a bogár, De hová lett mögüle a megváltó Halál?

Hogy vagy? Padló alatt tíz centivel, mondanám, De ez a padló a Föld közepén van ám. Agyam monoton dobol, Lelkemben sötétség honol. Ezer fájdalom szaggat Baljós félelem igazgat. Nem lesz itt gyógyulás, Sem siker, sem semmi más. Gúnyos hang szól, Mi van kispajtás? Hogy vagy? Padló alatt tíz centivel, mondanám, De ez a padló a Föld közepén van ám. Agyam monoton dobol, Lelkemben sötétség honol. Ezer fájdalom szaggat Baljós félelem igazgat. Nem lesz itt gyógyulás, Sem siker, sem semmi más. Gúnyos hang szól, Mi van kispajtás?

Kínpadon Különös álom ülte meg lelkemet, Fadárda döfködte mélyen testemet. Az iszonyú kín csontig hatolt, De senki sem erőszakolt. Magam tartottam mellkasom, s karom, Pedig ébren azt mondom, nem akarom. Fájdalmas lyukakkal teli testem, A látványtól összeestem. Az szolgálhat lelkem vigaszára, Hogy az utolsó lyuk volt csak hátra. Barátim erőből főzzetek levest, Hogy kibírjam a célegyenest!

Kívánság Fekete angyal mikor jössz már értem, Mit kellett, már nem megéltem? Miért hagysz itt egyedül? Rám a sor mikor kerül Végre?

Kérés Fejed csak bólogat S ígér még álmokat Vajon higgyek-e neked Hogy kaszád nem fened Rám? Kellenek-e álmok, Miket vakon kreálok? Ki venné még hasznát? Vidd el a mihasznát Már!

Az utolsó vágy Kihűlt bennem minden vágy, Meghalt minden, mi mozgatott, Csak testem van itt, élettelen tárgy, Céltalan kóválygó zombi vagyok. Szerelmem az egekbe repített, A fájdalom a földre levetett. Csak sántán-bénán kullogok, Repülni többé nem akarok. Egy vágyam még akadt őkelme, Ha maradék életem gyorsan eltelne. A halál angyala lenne a párom, És véget érne e nyomasztó álom.

Azt mondják A remény hal meg utoljára, De mi van, ha ő is a végét járja? Mondhatom, hogy minden meghalt, S nincs semmi, ami a Földön tart?

Halál angyala Halál angyala vigyél el most kérlek, Hadd legyek, ki holnap már odaát ébred!

Két világ közt Kettévágott a fájdalom, Mint éjfél az éjszakát, Félig még itt vagyok, Félig már odaát. A szenvedés köztudott Lelket emel, Szabadulás annak, Ki testbörtönben hever. Szárnyam már próbálnám, De a kínból még nem elég, Az ember megedződik, Vagy végleg elég. Hogy mi lesz sorsom, Nem is érdekel, Egyre vágyok már csak, A félútról el, el, el…

Gondolatok Miért halott a szó? Ereje miért hever porban? Miért nem mondható, hogy Vagyok, s nem csak voltam ? Ki mozgatja bennem A halott testet? Ki nézi mai énem Ha egyszer én nem?

Kérdés Miért lebeg a halál gúnyája rajtam? Miért nem vagyok az, ki voltam? Hová lett viruló életkedvem Mi megvolt ha kellett, ha nem? Meg kell halni, hogy születhess, értem. Nincs ellenem semmi, csak értem. Miért félek mégis meghalni? Segítsetek végre megadni Magam! Kérdés Miért lebeg a halál gúnyája rajtam? Miért nem vagyok az, ki voltam? Hová lett viruló életkedvem Mi megvolt ha kellett, ha nem? Meg kell halni, hogy születhess, értem. Nincs ellenem semmi, csak értem. Miért félek mégis meghalni? Segítsetek végre megadni Magam!

Bár igaz lenne Bár igaz lenne, Hogy meghaltam légyen. S felednének Földön s égen. Emlékezni rám Mi haszna? Csőd voltam egyedül, Párnak meg mihaszna.

Látvány Vértelen arcom látom a tükörben, Savós szemgolyóm nézem döbbenten. Ki ez itt szemben, ki ez a furcsa rém? Bárki lehet, egy biztos, nem én! Ki ő hát, s ki vagyok én, ki nézek? Megfejtéséhez nem elegek évek. Hátat fordítok a csúf tükörnek, A kérdőjelek tán kevésbé gyötörnek.

Nem akarok Nem akarok élni, Lejárt már az időm, Levegőt is kényszerből Vesz csak a tüdőm. Patakzanak könnyeim, Testem csak remeg, Itt hagyom e gyászos Színpadi jelenetet. Nincs rám már szükség Új felvonás jön színre, Megy az öreg színész El a pihenőre.

Ülök a mólón Ülök a Dunaparti mólón, Zokogok szívhezszólón, Kedvesemet elsiratom Életemet félbehagyom. Vele lett voln’ folytatás, Csodálatos kiáradás. Hajóm csendben süllyed el, A Földről halkan tűnök el. Ülök a mólón Ülök a Dunaparti mólón, Zokogok szívhezszólón, Kedvesemet elsiratom Életemet félbehagyom. Vele lett voln’ folytatás, Csodálatos kiáradás. Hajóm csendben süllyed el, A Földről halkan tűnök el.

Megtöltötte Megtöltötte szívemet a bánat, Fogom magam, s felgyújtom a házat. Hogy elégjek, bent maradok végig, Füst formájában szállok fel az égig.

Kiszáradt patak Kiszáradt patak van szemem helyén, Könnyeimet már nem mossa a Fény. Fekete ruhában bandukolok, El sem hiszem, hogy én, én vagyok. Csattoghat, döröghet tőlem az ég, Bennem a tűz már rég nem ég. Tovább itt élni nem akarok, A Földön már csak testben vagyok. Fekete ég a szemfödelem, Ez vers a végénekem. Madárdal kísér új utamon Hol a Fény felragyog, tudom.

Senki sem Senki sem tudja, min megyek át, Senki sem látja a könnyek hadát. Senki sem érzi csukló lépteim, Senki sem hallja jajdulásaim. Titkaim megosztani nem lehet, Kérdéseimre nincsen felelet. Vánszorgok a ropogó havon, Egyszer hazaérek, tudom.

Őszi anzix Leveleket kerget a szél, Ez az ősz rólam beszél. Megcsap az elmúlás szele, Lelkem könnyekkel tele. Én is csak forgok körbe, Nem látom az utat, Kezem nem szorul ökölbe, Csak tétován matat. Kidob a forgató erő, Irányt, s lendületet ad, De az utat folytatni, S bejárni, rám marad. Őszi anzix Leveleket kerget a szél, Ez az ősz rólam beszél. Megcsap az elmúlás szele, Lelkem könnyekkel tele. Én is csak forgok körbe, Nem látom az utat, Kezem nem szorul ökölbe, Csak tétován matat. Kidob a forgató erő, Irányt, s lendületet ad, De az utat folytatni, S bejárni, rám marad.

Távol vagyok Távol vagyok otthonomtól Hívó szava szívemben szól Érjen véget a nagy utazás, Ez érdekel, és semmi más.

Elszállt Elszállt a boldogság, Levegőt markol kezem, Életem halál, Lelkem jégverem. Elszállt Elszállt a boldogság, Levegőt markol kezem, Életem halál, Lelkem jégverem.

Tudod milyen? Amikor nem múlnak az évek Amikor kihunytak a fények, Csak sötétség vesz körül S lényed a fájdalomba merül. Nincs csillag, halvány derengés, Csak vájja testedet a kés. A remény meghalni ment, Nincs többé, ki megment. Miért vonszolod még magad tovább, Miért taposod a szenvedés sarát, Véget vetni miért nem mersz, Hisz megtenni nincs egy perc? Ha nincs is remény, Maradt egy kába tudat, Sejted, érzed, hogy Végig kell járnod az utat. Emeld hát vándor Sebes lábad tovább Valahol messze nyílnak Már az orgonák. Tudod milyen? Amikor nem múlnak az évek Amikor kihunytak a fények, Csak sötétség vesz körül S lényed a fájdalomba merül. Nincs csillag, halvány derengés, Csak vájja testedet a kés. A remény meghalni ment, Nincs többé, ki megment. Miért vonszolod még magad tovább, Miért taposod a szenvedés sarát, Véget vetni miért nem mersz, Hisz megtenni nincs egy perc? Ha nincs is remény, Maradt egy kába tudat, Sejted, érzed, hogy Végig kell járnod az utat. Emeld hát vándor Sebes lábad tovább Valahol messze nyílnak Már az orgonák.

Az álom Ébrenlétbe kerget az álom Helyem itt többé nem találom. Sorscsapások ütnek vernek Atomjaim szanaszét hevernek.

Megtört hátam Megtört hátam rém tehertől görnyed Az óvatlan pillantás elszörnyed. Ki rótta rám, csak nem magam? Akkor nem hagyom ott a fogam. Szürkéskék sápatag arcom, Félholtan vívom harcom. Fogam szorítom hallgatag, Erőm egyre csak apad. Halálpatak partján megvillan a fény, Lelkem szomjas mély edény, Gyógyító vizét kiissza, S megtér, ahonnan jött, vissza.

Rejtélyes fájdalmak Rejtélyes fájdalmakat hordozok szívemben Tán nem is szabadna embernek lennem Rengeteg régi - régi emlék, Én pedig már mennék, mennék, mennék…. Miért szól bennem jajongva az ének? Mért érzem tehernek a létet? Ki az, aki bennem szenvedni akar Mi az, mi magam elől eltakar?

Vér a havon Álmaim nem váltak valóra, Vérem sugárban dől a hóra Miért születtem esztelen, Ha az élet merő gyötrelem? Mi a leckém, melyet ebből Megtanulok, s melyről majd Ébren álmodom, hogy nem Vér, mi itt folyik a havon?

Requiem Vérben és mocsokban fetrengek, Gyilkos vagyok, megöltem a szerelmet. Mely titkos erő mozgatta karom, Ha halálát most nem akarom? Miért döftem szívébe a kést, Miért néztem végig a vergődést? Van-e bocsánat a szörnyű tettre, Vagy elhagy a szerelem mindörökre? Éleszteném, de mozdulatlan, Csak mi örök, halhatatlan. Könnyemben fürdik törékeny teste, Miért tört rám a sötét este? Könyörögnék hozzá bocsánatért, De ő már forrásába tért. Nem jön szememre álom, Helyem a Földön nem találom. Fájdalommal nézek az égre, Halnék meg én is végre. Büntetésem a lét, Jajongom énekét. Kérdőn tekint rám ezer miért, Istenre pillantok válaszért. Utolsó reményem, Talán ő megért. Requiem Vérben és mocsokban fetrengek, Gyilkos vagyok, megöltem a szerelmet. Mely titkos erő mozgatta karom, Ha halálát most nem akarom? Miért döftem szívébe a kést, Miért néztem végig a vergődést? Van-e bocsánat a szörnyű tettre, Vagy elhagy a szerelem mindörökre? Éleszteném, de mozdulatlan, Csak mi örök, halhatatlan. Könnyemben fürdik törékeny teste, Miért tört rám a sötét este? Könyörögnék hozzá bocsánatért, De ő már forrásába tért. Nem jön szememre álom, Helyem a Földön nem találom. Fájdalommal nézek az égre, Halnék meg én is végre. Büntetésem a lét, Jajongom énekét. Kérdőn tekint rám ezer miért, Istenre pillantok válaszért. Utolsó reményem, Talán ő megért.

Minden gödörből van kilábalás, nekem is sikerült! Éld meg a fájdalmad, sírd ki magad, és menj tovább!