Harmadik Kor Egyeteme Miskolc 5 ÉV Alapítvány AZ IDŐSKORÚAK 3519 Miskolc, Kiss József u. 46. SZOLGÁLATÁBAN Tel.: 06-20/ honlap: Harmadik Kor Egyeteme Miskolc 5 ÉV Alapítvány AZ IDŐSKORÚAK 3519 Miskolc, Kiss József u. 46. SZOLGÁLATÁBAN Tel.: 06-20/ honlap: „A Harmadik Kor Egyeteme Miskolc Alapítvány (3.KEMA) Múltja, Jelene, Jövőképe (2010 – ) Sokszínűség konferencia November 18. Összeállította: Dr. Dobos László Összeállította: Dr. Dobos László 3.KEMa Kuratórium elnöke 3.KEMa Kuratórium elnökeMiskolc november 18.
I. Harmadik Kor Egyeteme (3KE) Miskolc Alapítvány történeti előzményei, a XX. századi Európa as évei 1.A 3KE fogalma: olyan önkéntes nonprofit szervezetek, amelyek az időskorúaknak biztosítanak ingyenes, vagy nagyon alacsony oktatási, képzési, tevékenykedtetési lehetőségeket az életen át tartó tanulás keretei között, lehetőleg kellemes, figyelmes környezetben, rugalmas keretek között. Mire épít a 3KE? - teljes önkéntesség, nincsenek formális belépési követelmények belépési követelmények - önsegítő, részben önmegvalósító, - önsegítő, részben önmegvalósító, generációk szolidaritására épül generációk szolidaritására épül - egyben oktatók és egyben oktatottak, - egyben oktatók és egyben oktatottak, „mester és tanítványa” oda-vissza „mester és tanítványa” oda-vissza (pl.: informatika) (pl.: informatika)
I. Harmadik Kor Egyeteme (3KE) Miskolc Alapítvány történeti előzményei, a XX. századi Európa as évei 1.Mit jelent az „egyetem” szó az elnevezésben? a történelmi legkorábbi értelmezése szerint: „egy tudós, bölcsész társaság, akik együtt segítik egymást és másokat az életen át tartó tanulásban, a szellemi, fizikai, mentális frissesség megtartásában, mely kisebb, nagyobb – nem állandó – közösségekből áll, általában egyetemi szellemi támogatás(-ok) közelségében. Működési forrásai: önsegítés, önkéntes munka, szponzori támogatások, pályázatok támogatások, pályázatok Vezetése, koordinálása: Alapítványi kuratórium (5 fő), „Bölcsek Tanácsa (11-15 fő) Tanácsa (11-15 fő)
I. Harmadik Kor Egyeteme (3KE) Miskolc Alapítvány történeti előzményei, a XX. századi Európa as évei 2.3KE-ek kialakulása, rövid vikipédia: - A 3KE egy világszervezet – 3KEMA öt év szakmai munka után - A 3KE egy világszervezet – 3KEMA öt év szakmai munka után kérte nov. 3.-án felvételét hivatalosan – kérte nov. 3.-án felvételét hivatalosan – Magyarországon elsőként! Magyarországon elsőként! ban: kezdődött Franciaországban – törvény írta elő a közösségi oktatást az egyetemeknek. közösségi oktatást az egyetemeknek ban: Toulousei Egyetemen: gerontológiai kurzus időseknek ezután alapították meg az első KE-t a világon időseknek ezután alapították meg az első KE-t a világon as években: szinte villámszerű gyors terjedés Európában: Belgium, Svájc, Lengyelország, Spanyolország, Európában: Belgium, Svájc, Lengyelország, Spanyolország, Olaszország, Finnország, Nagy-Britannia (egyetemi kötődés Olaszország, Finnország, Nagy-Britannia (egyetemi kötődés nincs) nincs)
I. Harmadik Kor Egyeteme (3KE) Miskolc Alapítvány történeti előzményei, a XX. századi Európa as évei 2.3KE-ek kialakulása, rövid vikipédia: es évek: „át kell” a 3KE az Atlanti Óceánon: es évek: „át kell” a 3KE az Atlanti Óceánon: Quebecbe, Kaliforniába, Ausztráliába (1984. Melbourneben) Quebecbe, Kaliforniába, Ausztráliába (1984. Melbourneben) - Az angol változatról: - nem egyetemi támogatással működik - Cambridge modell: közösségek - Cambridge modell: közösségek támogatásával működik, itt fogalmazódik támogatásával működik, itt fogalmazódik meg a „négy kor”: „az élet egy friss meg a „négy kor”: „az élet egy friss leképzése: A harmadik kor leképzése: A harmadik kor felemelkedése” (ifjúkor, középkor, harmadik kor (nyugdíjastól 80 évig), negyedik kor: 80 éven felül) felemelkedése” (ifjúkor, középkor, harmadik kor (nyugdíjastól 80 évig), negyedik kor: 80 éven felül)
II. 3KE Magyarországon elsőként Miskolcon: lépésről- lépésre - vázlatosan 1.Néhány statisztikai adat, paradigma váltás a XXI. században: a, a, - Jelenleg Európában 810 millió 60 éven felüli ember él - 10 év múlva eléri az 1 milliárdot az idős ember Európában ra 2 milliárd idős ember Európában b, Magyarországon - Jelenleg több mint 2,8 millió idős ember él, a népesség 23 %-a, 2020-ra a 23 %-ról eléri a 30 %-ot 2020-ra a 23 %-ról eléri a 30 %-ot - Ezen belül nő a magasabb iskolai végzettségűek száma
II. 3KE Magyarországon elsőként Miskolcon: lépésről- lépésre - vázlatosan 1.Néhány statisztikai adat, paradigma váltás a XXI. században: c, Feltételezi: új szolgáltatási lehetőségek kidolgozását az idősek c, Feltételezi: új szolgáltatási lehetőségek kidolgozását az idősek ellátásban: ellátásban: - Az idősek mennyiségi és minőségi népességen belüli arányának növekedése új kihívásokat eredményezett arányának növekedése új kihívásokat eredményezett társadalmi, gazdasági területeken társadalmi, gazdasági területeken - A társadalmi, gazdasági kihívásokra a világ minden országában keverik az eredményes, hatékony megoldásokat, módszereket, keverik az eredményes, hatékony megoldásokat, módszereket, eszközöket eszközöket - Az életen át tartó időskori tanulás lehet az egyik hatékony válasz a kihívásokra válasz a kihívásokra
II. 3KE Magyarországon elsőként Miskolcon: lépésről- lépésre - vázlatosan 2.Miért éppen Miskolcon? „Jó időben, jó helyeken, kreatívan: a, a, Miskolci Egyetem Továbbképzési Központ: aktív részvétel, közreműködés a évi CI. tv. Kidolgozásában (tv. a felnőttképzésről) – hatásai: „életen át tartó tanulás (LLL) szellemisége, európai tapasztalatai - „Permanens tanulás”: a felnőttképzésben, 50+ nagyszámban - „Permanens tanulás”: a felnőttképzésben, 50+ nagyszámban a képzéseken a képzéseken
II. 3KE Magyarországon elsőként Miskolcon: lépésről- lépésre - vázlatosan 2.Miért éppen Miskolcon? „Jó időben, jó helyeken, kreatívan: b, b, - A felnőttképzés, a „LLL”, mint meghatározó lehetőség a „tudás-szakadék” megelőzésére az időskorban „tudás-szakadék” megelőzésére az időskorban - Cél megfogalmazás: „az idősödő és időskorú emberek szellemi, testi, mentális frissességének megőrzése – aktivitás, testi, mentális frissességének megőrzése – aktivitás, tevékenykedtetés, önkéntesség, önmegvalósítás, közösségi tevékenykedtetés, önkéntesség, önmegvalósítás, közösségi élet megélése élet megélésec, KE előkészítése: Miskolci Egyetem + Debreceni Egyetem Egészségügyi Kar + Iránytű Szociális Szolgálat + Egyetem Egészségügyi Kar + Iránytű Szociális Szolgálat + Önkormányzat + Miskolc MJV Önkormányzat + Miskolc MJV
III. Harmadik Kor Egyeteme Miskolc Alapítvány szakmai munkája ig A megtett út eredményei – 5 év összesítője NSZFI által programakkreditált képzések 12 képzési témakör465 fő Időskorúak önkéntes munkája 42 alkalom3737 fő – óra Lépjünk együtt Nagyi26 alkalom3607 fő Miskolci Gerontológiai Szimpózium 5 alkalom674 fő Hazai és Eu-s pályázatok7 pályázat Ft / 1 pályázat Miskolc az Én városom – retro konferencia 24 alkalom1200 fő Lézerpont Látványtár11 alkalom358 fő
III. Harmadik Kor Egyeteme Miskolc Alapítvány szakmai munkája ig A megtett út eredményei – 5 év összesítője Egészségfejlesztő Iroda programok 29 alkalom838 fő Szépkorúak informatikai képzése 10 alkalom211 fő Nyugdíjas klubfoglalkozások (város, megye) 37 alkalom859 fő Szabadidő, sport, kultúra34 alkalom852 fő Szépkorúak Akadémiája5 alkalom, 16 X 4 óra / tanév 857 fő Bűnmegelőzési Szabadegyetem 5 alkalom793 fő
IV.Harmadik Kor Egyeteme Miskolc Alapítvány jövőképe – tervektől a megvalósítás felé 1.Amit terveztünk – de még nem valósultak meg – folytatjuk – „időnk van”! „BAKANCSLISTÁNK” – a hosszú élet egyik titka! (optimizmus) - „Szépkorúak sport, játék, fitnesz parkja” (2013.-tól – folytatjuk!) - „Szépkorúak közösségi háza, közösségi terei” (2013.-tól – folytatjuk!) - „Senior diszkont – szolgáltató – foglalkoztató HÁZ” (2011.-től – folytatjuk!) - „Szépkorú Mesterek – mindent javítunk” – szolgáltató műhely (2012.-től – folytatjuk!) - Harmadik Kor Egyeteme Miskolc Alapítvány Képzési Centruma (2013.-tól – folytatjuk!) - „Szépkorúak Miskolc Expo” / Bükki tölgy Expo (2012.-től – folytatjuk!)
IV. Harmadik Kor Egyeteme Miskolc Alapítvány jövőképe – tervektől a megvalósítás felé 2.Kezdeményeztük, terveztük – a végső megvalósításuk előtt állunk: - „3Kor Egyetemeinek hazai és Kárpát-medencén belüli és kívüli hálózata” (2013 – január 30.-ig) - „Aging Kutató Munkacsoport” (2013 – január 30.-ig) - „TOURaging – Bükki tölgy” (2013 – április 30.-ig) - „3KE világhálózatba” – történő felvételünk (2015. október – jelentkezés – visszaigazolás folyamatban) - Aging humánerőforrás menedzser (FAT, OKJ szakirány) – ME ÁJK – Szikra Alapítvány től - „Okos digitális Magyarország” projektbe bekapcsolódás (2011.-től) (kistelepülések segítése, digitális képzések bővítése)
V. Életképek kiemelt projektjeinkből: 1.Szépkorúak Akadémiája:
V. Életképek kiemelt projektjeinkből: 2.Időskorúak Bűnmegelőzési Szabadegyeteme
V. Életképek kiemelt projektjeinkből: 3.Miskolci Nemzetközi Gerontológiai Szimpózium
V. Életképek kiemelt projektjeinkből: 4.Lépjünk együtt Nagyi – Játszunk együtt Nagyi
V. Életképek kiemelt projektjeinkből: 5.Szépkorúak számítógépes alapképzése
V. Életképek kiemelt projektjeinkből: 6.Generációk szolidaritása
V. Életképek kiemelt projektjeinkből: 7.Kistelepülések partneri együttműködése Vadna
V. Életképek kiemelt projektjeinkből: 8.Gerontológiai hazai és nemzetközi konferenciákon előadás, Nagyvárad Partium keresztyén Egyetem
V. Életképek kiemelt projektjeinkből: 9.Szépkorúak sport, játék, tánc, ének
V. Életképek kiemelt projektjeinkből: 10.Önkéntesség
KÖSZÖNÖM MEGTISZTELŐ MEGTISZTELŐFIGYELMÜKET!