A gyógypedagógia története 3.

Az előadások a következő témára: "A gyógypedagógia története 3."— Előadás másolata:

1 A gyógypedagógia története 3.
Humanizmus, korai újkor

2 A fogyatékkal élő emberek helyzete a humanizmus korában
A mániákus boszorkányüldözés és a babonaság számos formája fokozatosan elkezdett visszahúzódni a reneszánsz liberális atmoszférájában, amely új tudományos ismereteket eredményezett az orvoslás és a pszichiátria területén is. A 16. és 17. század filozófusai fürkésző elméjükkel már kétségbe vonták a régi hiedelmeket, és növekvő szkepticizmussal tekintettek a korábban feltétlen tekintélynek számító szerzők – mint például Arisztotelész – műveire.

3 Michel de Montaigne (1553–1592) például a tanítványát önálló gondolkodásra és a tekintélyek kritikájára, kételkedésre akarja nevelni. A gyerek „ha úgy tetszik, bátran felejtse el, honnan szedte tudo­mányát; de tegye valóban magáévá”.[1] „Rostáljon meg a gyermek mindent, és ne fogadjon el semmit tekin­tély és kijelentés alapján: ne tekintse egyedül idvezítőnek sem Arisztotelész, sem a sztoikusok vagy az epikureusok tanait. Tárjuk eléje a sokféle véleke­dést: ha tud, válasszon közülük olyant, amellyel egyetért; ha nem, érje be a kételyeivel.”[2] Dante szavait eleveníti fel: „Tudásnál nekem édesebb a kétely”. [1] Montaigne, M. A gyermeknevelésről. Az Esszék c. kötetben. Fordította Oláh Tibor. Kriterion, Bukarest, [2] U.o. Michel de Montaigne (1553–1592)

4 Ezek a felvilágosult gondolkodók már elítélték a elvakult boszorkányüldözés irracionális mániáját. Girolamo Cardano ( ) – korának kiemelkedő orvos és matematikus zsenije – például nemcsak a boszorkányüldözés ellen szólalt fel, hanem az elsők között volt, akik speciális nevelői eljárásokat dolgoztak ki fogyatékkal élők számára. Amikor kiderült, hogy egyik fia hallási nehézségekkel küzd, foglalkozni kezdett az emberi érzékelés lélektanával és fiziológiájával.

5 Feltételezte, hogy az érzékszervi károsodással élők oktatása lehetséges akkor, ha tanításukra speciális módszereket alkalmaznak alternatív ingerekkel. A vakok számára például a Braille-íráshoz hasonlatos tapintható kódrendszert szerkesztett, és a siketek oktatását is lehetségesnek tartotta speciális jelrendszer segítségével. Az elméletalkotás szintjén megfogalmazta az érzékszervek kapcsolatának és helyettesítésének teóriáját. A gyakorlatba viszont nem ültette át elképzeléseit.

6 Amikortól fogva a felvilágosultabb gondolkodásmód teredének következtében kezdték kétségbe vonnia a boszorkányok létezését, az üldözés hullámai is kezdtek alábbhagyni. A törvénykezés terén azonban nagy fáziskésés volt megfigyelhető. Angliában például csak 1736-ban helyezték hatályon kívül a boszorkányság büntetéséről szóló törvényt. Mindezek következtében lassanként a fogyatékkal élő emberek életkilátásai is javulni kezdtek a humanizmus korától kezdve

7 Nagy jelentőségű volt e téren a korai felvilágosodás hatásának megjelenése az orvostudomány terén.
A középkorban szigorúan megtiltották az emberi test boncolását, a reneszánsz korában ez a tilalom is oldódni kezdett. Az anatómia és a fiziológia ennek következtében gyors fejlődésnek indult.

8 Rembrandt: Tulp doktor anatómiája, 1632

9 Egyebek között elkezdték vizsgálni például az emberi fül felépítését.
Két itáliai tudós, Gabriello Fallipo ( ) és Bartolommeo Eustachio ( ) nagy felfedezéseket tettek e téren. Fallipo a labirintus rendszert írta le, Eustachio pedig a dobhártyát feszítő izmok működését és a róla elnevezett járat (Eustach-kürt) funkcióját mutatta be. Bartolommeo Eustachio és a róla elnevezett kürt

10 Ugyanebben az időben a könyvnyomtatás technikájának a kifejlesztése és a mindenki számára hozzáférhető könyvek elterjedése rendkívüli mértékben elősegítette új természettudományos tudás terjesztését is. Az 145-es évektől kezdve, amikor Gutenberg nyomdája elkezdett működni, fél évszázad alatt több könyv készült el, mint korábban a Krisztus utáni Római Birodalomban és Európa más országainak írókamráiban a kódexmásoló szerzetesek keze alatt. A nyomtatott írás elterjedése ugyanakkor erőteljesen motiválta a kutatókat arra, hogy megértsék az emberi látás működésének mechanizmusát, és próbálják javítani az emberek látóképességét. A legenda szerint az első szemüveget Szent Jeromos ( ) egyházatya használta.

11 Az orvostudomány fejlődése
A középkori társadalmak nem nélkülözték a gyógyítókat. A sámánok, varázsló, kuruzslók és papok mellett megjelentek az orvosok is. A 13. századtól kezdve ezek a gyógyítók írásműveikben sajátos elegyét nyújtották a racionálisan megalapozott ismereteknek és az irracionális tanoknak. Ezekben a könyvekben a fogyatékosság-típusok széles skálájának bemutatása is megtalálható a gyógyításukra tett javaslatokkal együtt.

12 A reneszánsz kor orvostudománya lassan fejlődésnek indult, habár Hippokratész, Celsus és Galenus tanai mellet még jócskán megtalálhatók voltak benne a babona, a mágia és a kuruzslás továbbélő elemei. Így az érzékszervi és értelmi fogyatékosságok gyógyítására irányuló terápiák között is sokáig tovább éltek a különböző ráolvasások, varázslatok és a boszorkányfőzetek receptjei.

13 A kora újkor orvoslásának ellentmondásos jellegét híven tükrözi például Paullini Flagellum salutis című könyve. Christian Franz Paullini ( ) 1698-ban jelentette meg híres-hírhedt könyvét Flagellum sanitatis címmel. A német fordítás címe: „Heilung durch Schläge in allerhand schweren Krankheiten”. Azaz: „Gyógyítás ütésekkel – mindenféle súlyos betegség esetén”. Paullini a „fej”, azaza az agy, a központi idegrendszer olyan megbetegedéseit tartotta a fejre mért ütésekkel gyógyíthatónak, mint például a melankólia, a dühkitörések, az epilepszia.

14 De jótékonyhatásúnak vélte az ütéseket hallási problémák, siketség, fogfájás és nimfománia (!) esetén is. Paullini másik elhíresült könyvének címe: Neue vermehrte, heylsame Dreck-Apothecke (1696).

15 Az epilepsziára egyébként is kezelési módozatok változatos sokféleségét alkalmazták.
A reneszánsz korában e téren nem történt jelentős előrelépés a racionalitás irányába, továbbéltek a korábbi korszakokból ismert bűbáj-praktikák, ráolvasások, kuruzslások (pl. a beteg megetetése hegyi kecske agyvelejével stb.). A legtöbb terápiás eljárást talán a nagyothallás és a siketség kezelésére módolták ki a humanizmus és a korai felvilágosodás orvosai. Az egyik eljárás abban állt, hogy a siket személy fülébe a lehető leghangosabban üvöltettek bele, hogy „felébresszék alvó hallását”. Egy másik „kezelés” folyamán olyan erősen ütötték meg a beteg fültövét, hogy a csont eltörött – bíztak abban, hogy a keltett extrém erős rezgés rendbe hozza a hallást.

16 Az intézmények kialakulása
Az antikvitás nem ismerte a fogyatékos személyek gondozásának intézményeit, a középkorban pedig csak elszórtan jöttek létre kolostori menedékházak, ahova befogadták őket. Egyébként az egészségügyi problémákkal küzdők befogadására és gyógyítására szánt menhelyek és kórházak a 6. és 13. század között jöttek létre Európában, amikor a lepra széleskörű elterjedése az emberi egészséget veszélyeztető egyik legnagyobb kockázati tényezővé vált. Michel Foucault francia történész szerint a keresztény világban ekkor mintegy 19 000 lepratelep (leprosarium) működött.

17 Spinalonga, volt lepratelep
Leprás ember középkori ábrázolása

18 Amikor azután a leprajárvány – a 17
Amikor azután a leprajárvány – a 17. század elejére – elkezdett visszahúzódni, a lepratelepek többségét átalakították, különösen azoknak a számára, akiket értelmi fogyatékosnak ítéltek. Érdekes, hogy korábban, a középkori társadalmakban nem tettek erőfeszítést arra, hogy az értelmi fogyatékosokat, a mentális megbetegedésben szenvedőket elrejtsék a nyilvánosság elől. Láthatóak voltak mindenki számára. A kortársak attitűdjei vegyesek voltak velük szemben: elegyedett benne a félelem, a megvetéssel és kisebb mértékben a szánalommal. Az elmebetegek egészen speciális helyet foglaltak el a társadalomban: kitaszítottnak tartották őket, akik a rendetlenséget és a káoszt testesítik meg. Különösen érvényes volt ez a legveszélyesebb őrültekre: az őrjöngőkre, a dühöngőkre, a fenyegetődzőkre és a mániákusokra.

19 Megjegyzendő, hogy a humanizmus korának hírességei között is találunk mentális problémákkal küzdőket. Ilyen volt például Carlo Gesualdo ( ) zeneszerző, Venosa hercege. A zenei manierizmus képviselője volt, híresek kromatikus meneteket tartalmazó ötszólamú madrigáljai, amelyeknek hangzása a 20. századi zenei irányzatokat előlegezi meg. Időnként búskomorság vett rajta erőt, a kortárak szerint megbomlott az elméje.

20 A középkor vége felé ezeknek a szabadon élő őrjöngő elmebetegeknek egy része kriminalizálódott, komoly bűntényeket követett el. Komoly veszélyt kezdtek jelenteni a társadalom más tagjaira. Ez a potenciális veszély már nem volt tovább tolerálható, ezért a korábbi leprahelyeket az ő számukra alakították át, és elnevezték őket elmegyógyintézetnek, tébolydának. Ismert volt az „asylum” elnevezés is, amely a betegekkel szembeni védelmező, menedéket nyújtó gesztusra utalt. Ez az elnevezés azonban nem a valós állapotokat jelezte, megszépítette, eufemizálta a menedékházak viszonyait.

21 A középkor végére és az újkor elejére ezek az elmegyógyintézetek már gyökeresen más szerepet töltöttek be, mint a korábbi évszázadokban a kolostorok melletti menedékházak. Azokban ugyanis a fogyatékkal élők leletek menedéket, az új típusú intézmények viszont a társadalmat kívánták megóvni a fogyatékkal – elsősorban az értelmi fogyatékossággal – élőktől. Ezek a tébolydák tehát sokkal inkább börtönök voltak, mintsem azilumok, menedékhelyek.

22 Londonban az 1247-ben alapított Bethlehemi Szt
Londonban az 1247-ben alapított Bethlehemi Szt. Mária Kórházat 1676-ban építették újjá a nagy londoni tűzvész után. Az újjáépítés után elmegyógyintézetként működött tovább. Nevéből ered az angol „bedlam” szó, ami őrültek házát, tébolydát (sőt a szlengben hangzavart) jelent.

23 Párizsban 1630-ban hasonló központ nyílt Saint Vincent de Paul (1581-1660) vezetésével.
Richelieu bíboros az egykori Szt. Lázár kápolnát katonai kórházzá alakíttatta át, de aztán átadta az intézményt Vincent de Paulnak, aki hajléktalanokat, kitaszítottakat, valamint értelmileg és testileg akadályozottakat gyűjtött össze itt. A neve Hospice de Bicêtre lett. Hamarosan egy multifunkcionális intézménnyé vált (elmegyógyintézet, árvaház, kórház), ahová a bejutás kritériuma egyedül a rászorultság lett.

24 St. Paul hamarosan egy másik épületre is szert tett, amely korábban lőporgyárként működött. Innen a neve: „Salpêtrière” (=salétrom, azaz kálium nitrát). Az épületet St. Paul az értelmileg fogyatékos és mentálisan beteg nők számára rendezte be. Dr. Pinet betegeket vizsgál a Salpêtrière Kórházban. Tony Robert-Fleury rajza

25 A korai intézetekben a betegek és fogyatékosok kezelése rendkívül durva módszereken, elsősorban a fizikai fenyítéken, a verésen alapult. A kosztjuk szegényes volt, ruházatuk durva, fekhelyük kemény. Ráadásul ezekben az időkben széles körben elterjedt volt a szokás, hogy – pénzszerzés céljából – a nagyközönségnek is mutogatták a fogyatékosokat. A tébolydák egy része pénzért megnyitotta kapuit az érdeklődők előtt, a falakon belül pedig ketrecbe zárt szörnyeknek állították be a bentlakó betegeket, fogyatékosokat. A londoniak például vasárnaponként pár pennyért meglátogathatták a St. Mary of Bethlehem (Bedlam) kórházat, a mi olyan volt számukra, mint a cirkuszi látványosság.

26 Látogatók a Bedlamban. Korabeli karikatúra
William Hogart: Bedlam, 1735

27 A gyógyító pedagógia kezdetei Spanyolország
A fogyatékossággal élők tervszerű és koncepciózus gyógyításának történeti gyökerei Spanyolországban nyúlnak a legmélyebbre. Az első gyógyító-nevelői törekvéseket a reneszánsz korabeli Spanyolországban elsősorban pénzügyi motivációk vezették. Az első források a Burgos melletti San Salvador kolostorba vezetnek, ahol az első írásos emlékeket találjuk, amelyekben a fogyatékkal élők szisztematikus nevelésére-gyógyítására való utalásokat találunk.

28 Ennek hátterében az állt, hogy a korabeli Spanyolországban az örökletes siketség gazdag családok egész sorának veszélyeztette az anyagi jólétét. A korabeli törvények ugyanis kimondták, hogy a siketnéma fiók nem örökölhetnek, ha nem tudnak beszélni. Ez volt az indítéka annak, hogy az arisztokrata családok mindent megtettek azért, hogy siketnéma gyermekeiket beszélni taníttassák.

29 E törekvés motiválta Pedro da Ponce ( ) bencés papot, akinek célja így a siketnéma arisztokrata gyerekek beszédtanítása volt. Módszerének részletes leírása nem maradt fenn, de a források szerint nem alkalmazta a jelelés technikáját. Először írni tanította a gyerekeket szövegmásolás segítségével. Ezután következett a kiejtéstanítás (módszere nem ismert). Annyi ismeretes, hogy a halló gyerekeknél alkalmazott betűztető (sillabizáló) módszert alkalmazta az olvasástanítás során.

30 Saját beszámolójában Ponce arról ír, hogy az arisztokrata fiúkat a legnagyobb sikerrel tanította meg beszélni, olvasni, írni és számolni. Megtanultak imádkozni, ismerték a kereszténység tanait, ministráltak a miséken, sőt megtanultak latinul és görögül is. Egyesek közülük később magas egyházi tisztségekre tettek szert. Másokból kiváló természettudósok vagy történészek lettek. Joggal kételkedhetünk e csodás eredményekről szóló híradás hitelességben, de arról a kortársak is beszámoltak, hogy Ponce jelentős eredményeket ért el a gyógyító pedagógiai gyakorlatban, így ő volt a speciális pedagógia első igazán sikeres képviselője.

31 A személyes motívumok más esetben is fontos szerepet játszottak
A személyes motívumok más esetben is fontos szerepet játszottak. A kasztíliai koronavezér öccse siketnéma volt, ez ösztönözte titkárát, Juan Pablo Bonet-t ( ) arra, hogy kövesse Ponce példáját ban adta ki értekezését a siketnémák oktatásának módszereiről. (Adler Simon 1907-es magyar fordításának címe: A betűknek elemire való felbontása és a némák beszédre való tanításának művészete.) Bonet kézjelei

32 Bonet elmarasztalja az ókori bölcseket és orvosokat, akik eddig nem találtak módszert ennek a fogyatékosságnak a gyógyítására. Ennek okát abban látja, hogy az emberek többsége inkább szánakozik rajtuk, vagy megveti őket. Bomet volt az első, aki körültekintő vizsgálódást folytatott a siketnémák beszédtanításának lehetőségét illetően.

33 Nem volt orvos, anatómiai ismeretei meglehetősen hiányosak voltak, ennek ellenére sikerrel fogalmazott meg számos olyan elméleti tételt, amelyek ma is helytállóak. A némaság oka Bonet szerint a siketség, azaz a halláshiány, de kiváltó ok lehet még szerinte a nyelv rendellenes fejlődése. Módszertani értekezésének újszerű vonásai a következőkben összegezhetők: 1. Értékes fonetikai megfigyeléseket tartalmaz. 2. A halló gyerekek számára is új olvbasástanítási eljárást javasol, 3. Elméletileg megalapozza a siketnémák beszédtanításának módszerét. (Gordosné, )

34 Például a betűztető (sillabizáló) módszer helyett a hangoztató módszert javasolja az olvasás tanításában. A „segélyhang” (kiejtést segítő magánhangzó) az ő rendszerében nem a mássalhangzó előtt van (pl. „ef”), hanem a mássalhangzó után („fe”). Így könnyebben elérhető a mássalhangzó helyes kiejtése. Bonet a gyógypedagógia első jeles képviselői közé tartozott, de közvetlen hatása kisebb volt mint munkásságának jelentősége.

35 Anglia A 17. század Angliájában a filozófusok már egyre többet foglalkoztak a fogyatékkal élő személyekkel. De nem csak a fogyatékkal élők érdekelték őket, hanem általában az emberi érzékelés, az észlelés, valamint a nyelv kialakulása és fejlődése. Ez utóbbi vizsgálódáshoz ehhez siket embereket kerestek, hogy vizsgálják őket. A vakok körében szintén folytattak vizsgálódásokat. Például az érdekelte őket, hogy ha egy születésétől fogva nem látó ember hirtelen látó lenne, akkor felismerné-e azokat a tárgyakat, amelyeket korábban tapintással ismert meg.

36 A Londoni Királyi (Tudományos) Társaság (Royal Society of London) 1682-ben kapott egy királyi okirattal megerősített felhatalmazást a természet jelenségeinek tanulmányozására. („History of things”, „historia naturalis” azaz „természethistória” vagyis „természetrajz” = a természet jelenségeinek leíró rendszere.) A természeti dolgok vizsgálatával párhuzamosan egyre nagyobb igény merült fel egy egyetemes nyelv megalkotása iránt. Először a 17. század középén vetődött fel ez a gondolat, majd a következő háromszáz évben újra és újra felmerült.

37 Ezzel együtt vetődött fel újra és újra a siketek számára egyfajta „látható beszéd” fonetikai rendszere kidolgozásának az ötlete. A következő századokban olyan hírességek is foglalkoztak ezzel a témával, mint például John Cleland (a Fanny Hill című, botránykővé vált regény szerzője), illetve Alexander Melville Bell (Alexander Graham Bell, a telefon feltalálójának az apja), aki „visible speech” néven tett közzé egy fonetikai rendszert a 19. században.

38 A Királyi Akadémia tagjai tehát nagy elszántsággal a siketség vizsgálatához. Köztük volt William Holder, George Dalgarno, John Bulwer és John Wallis. Elsődleges céljuk az volt, hogy a siket emberektől tudják meg a titkát annak, hogy milyenek voltak az emberek a beszéd, a nyelv kialakulása előtt, mielőtt a fogalmaikat a beszélt nyelv alakította, formálta. Ezek a filozófus-természettudósok tehát illusztrációként használták a siket gyerekeket és felnőtteket az értekezéseikben.

39 Ilyen írások jelentek meg: John Wallis: De loquela (1653) és Levelek Robert Boyle-hoz (1670), William Holder: Elements of Speech (1699), George Dalgrano: Didascalocophus (1680) és George Sibscota: deaf and dumb man’s Discourse (1670). Ezek a művek filozófiai jellegű eszmefuttatások voltak a nyelv természetéről, és jól kidolgozott elemzéseket a beszéd különböző elemeiről. A siket emberek tanításával szerzett tapasztalatok arra szolgáltak, hogy alátámasszák ezeket a gondolatmeneteket, amelyek egyebek között a mesterséges nyelv kidolgozásának szükségességét bizonygatták.

40 Ezeknek az úttörő személyiségeknek a munkásságát ma hajlamosak vagyunk úgy tekinteni, mint a fogyatékkal élők oktatására tett sikeres kísérleteket, de tudnunk kell, hogy ezek a kezdeményezések még nem vittek közelebb a siketség pszichológiai jelenségeinek a megértéséhez. A Királyi Akadémia tagságának a siketséggel kapcsolatos írásai voltaképpen dilettáns munkák voltak abban az értelemben, hogy valójában nem érzékeltették a süketség lélektani és ismeretelméleti (episztemológiai) komplexitását.

41 Egyetértve azzal a felfogással amely Hippokratész óta uralkodott, a siket embereket ők is kuriózumnak, ritka érdekességnek tekintették, gyógyításukra többször alkalmaztak pszichológiailag spekulatív eljárásokat, mintsem hogy a saját vizsgálódásaik eredményeit próbálták volta meg átültetni a gyógyító pedagógia gyakorlatába.

42 John Wallis ( ) az oxfordi egyetem matematika professzora, aki jelentőseredményeket ért el a kalkulus (differenciál- és integrálszámítások) terén. Egyike volt a Királyi Akadémia alapító tagjainak. Mindemellett a maga korában a siketség legismertebb szakértője volt. A matematika terén elért hírneve, a nemzetközi tudományos életben szerzett tekintélye révén hatékonyan tudta ráirányítani a közvélemény figyelmét a születő félben levő gyógyító pedagógia eredményeire.

43 Wallis 1653-ban megjelentetett egy könyvelt az angol nyelv leíró nyelvtanáról „Grammatica linguae anglicanae. Cui praefigur, De loquela sive sonorum formastione, tractatus grammaticophysicus” címmel. A nem angol nyelvű olvasók számára írt latin nyelvű grammatika könyv bevezető tanulmányában a siket személyek nevelésének fontosságáról is értekezett.

44 Ebben a De loquela rövid címen ismertté bevezető tanulmányban Wallis részletezően leírja a beszédképző szerveket, a hangokat és alaposan elemzi az angol kiejtés fonetikai sajátosságait. Ez utóbbi különösen fontos volt a nem angol anyanyelvű és a siket emberek esetében. A bevezető fejezet külön talulmány formájában magyarul is megjelent 1910-ben, Szabó Imre fordításában. Címe: „Tanulmány a beszédről vagy az összes betűk képzéséről és azok igazi hangzásáról”.

45 Amikor 1661-ben Wallis elvállalta a 25 éves Daniel Whalley oktatását, akkor már a „De loquela” jelentette a siket személy oktatásának alapját. Wallis nagy hangsúlyt fektetett az írott nyelv oktatására, ezek után a jelnyelv egy sajátos fajtáját használta a George Dalgarno ( ) által kidolgozott kézjel-ABC-t.

46 Wallis olyan jó eredményt ért el a fiatalember oktatásában, hogy bemutatta őt a Királyi Akadémián, hogy demonstrálja beszédkészségének fejlődését. A vélemények elismerőek voltak, Whalley „beszéde nem volt ugyan választékos, de érthető” („though not elegantly, yet so as to be understood”).

47 Wallis a siketek tanításával szerzett tapasztalatai alapján műveiben határozottan állította, hogy a siketnéma megtanítható a hangbeszédre, (Gordosné, 1996, 68.) A fejlesztőmunka előfeltétele az ép beszélőszerv. A siketnéma gyereknek meg kell tanulnia kiejteni a hangokat, szavakat, meg kell tanulnia minden szó értelmét. Ennek eléréséhez két feladatot jelöl meg: 1. a kiejtés tanítását, 2. a beszéd tartalmi részének elsajátítását. Véleménye szerint a siketnéma a látás segítségével teljes mértékben tudja pótolni azokat az információkat, amelyeket a ép érzékszervű emberek a hallás útján szereznek. Nagy hangsúlyt fektetett a szókincs gyarapítására, ehhez szótárt (tezauruszt) is szerkesztett.

48 Az előzőekben már említett George Dalgarno ( ) az általa kidolgozott kézjel-nyelv révén írta be a nevét a gyógyító pedagógia történetébe. Rendszerének továbbfejlesztett változatát ma is használják. Tapasztalatai alapján tudta, hogy a siketek beszédfejlődésében a korai fejlesztésnek döntő szerepe van. Ezért hangsúlyozta azt, hogy az édesanyák és a dajkák nagyon sikeresek lehetnek a siket gyermek beszédtanítása terén akkor, ha „a kezük legalább olyan fürge, mint amilyen a nyelvük szokott lenni”. (Idézi Winzer, 34.)

49 Dalgarno kézjelei

50 Ábra „Dalgarno kesztyűjé”-n

51 Johann Conrad Amman ( ) svájci orvosdoktor volt, aki Hollandiába emigrált. Lelkesen kutatta a nyelv fejlődését. A nyelvet Isten adományának tekintette, misztikus eredetét a következőképpen írta le: „A hang a Szentlélek emanációja (kiáradása), amelyet Isten lehelt az ember orrlyukába, amikor élő lélekkel ajándékozta meg…” (idézi Winzer, 36.) A beszélt nyelv fontosságát Amman azért hangsúlyozta, mert mindenekelőtt az értelem fejlesztésére törekedett, és ehhez kívánta a nyelvet eszközként használni.

52 Foglalkozott a siketnémák és a beszédhibások tanításával is – lelkesedését arra a feltevésre alapozta, hogy ő az első, aki e téma iránt érdeklődik. Tanítványai jelentős sikereket értek el. 23 éves korában, 1692-ben adja ki művét, melynek címe: „Surdus loquens, seu methodus, qua, qui surdus natus est, loqui discere possit”, azaz: „Beszélő süket, vagy módszer, amellyel a süketen született egyén beszélni megtanulhat”.

53 Miután megismerkedik Wallissal, értesül arról, hogy előtte már többen megkísérelték a siketek beszélni tanítását. Módszerét továbbfejleszti, és 1700-ben megjelenteti új könyvét, melynek címe: Dissertatio de loquela, qua non solum vox humana, et loquendi artifixium ex originibus suis eruuntur; sed et traduntur media, quibus ii, qui ab incunabulis surdi et muti ferunt, loquem adipisci, quique difficulter loquuntur, vitia sua emendare possint”, azaz: „Értekezés a beszédről, mely nem csupán alapjaiból kutatja ki az emberi hangot és a beszéd művészetét, hanem közli azon eszközöket is, melyek segítségével azok, akik születésük óta süketek és némák, a beszédet elsajátíthatják, vagy akik nehézkesen beszélnek, hibáikat kijavíthatják”. Magyarul ez a bővített mű 1910-ben jelent meg Szabó Imre fordításában, Surdus loquens (Beszélő süket) címmel.

54 Amman három témával foglalkozik könyvében:
1. A beszéd és annak eredete, 2. a hangok képzése és 3. a süketnémák és a beszédhibások oktatásának módszerei. Amman a némaságot is osztályozza, és annak öt fajtáját különbözteti meg: 1. Született siketségből eredő némaság, 2. beszédpélda hiányából eredő némaság, 3. tompaelméjűség következtében fellépő némaság, illetve hibás beszéd, 4. a beszélőszervek hibás működése folytán fellépő némaság, 5. beszédképtelenség (motoros afázia és hallónémaság).

55 A siketnémák gyógyítására, nevelésére eljárást dolgoz ki, amelyet tökéletesnek tart. Az általa elképzelt tanuló „eleven eszű” és „tanulékony”, életkora pedig 3-15 év között van. Módszertanának új vonása, hogy a kiejtés tanításával párhuzamosan tanítja (szótagoló módszerrel) az olvasást, és az írást. Új elem nála a szájról-leolvasás tanítása is. Az első a gyógypedagógia történetében, aki felismeri, hogy a siketnémák beszédtanításának egyik legfontosabb feladata, hogy a tanítványt képessé tegye gondolatainak a szavak segítségével való kicserélésére. (Gordosné, 77.)

56 Nagy hangsúlyt helyez a beszéd tartalmi felépításáre
Nagy hangsúlyt helyez a beszéd tartalmi felépításáre. „Mikor született siket tanítványom olvas, és az én beszédemet már némileg utánozni tudja, úgy bánok vele, mint üres lappal, és a világ új lakójával” (Amman: A beszélő süket. Idézi: Gordosné, 77.) Locke hatása? Amman a beszédhibák javításával is foglalkozik. Ezek két fajtáját különíti el: 1. általános fogyatkozás, 2. részleges fogyatkozás.

57 Nagy hangsúlyt helyez a beszéd tartalmi felépításáre
Nagy hangsúlyt helyez a beszéd tartalmi felépításáre. „Mikor született siket tanítványom olvas, és az én beszédemet már némileg utánozni tudja, úgy bánok vele, mint üres lappal, és a világ új lakójával” (Amman: A beszélő süket. Idézi: Gordosné, 77.) Locke hatása? Amman a beszédhibák javításával is foglalkozik. Ezek két fajtáját különíti el: 1. általános fogyatkozás, 2. részleges fogyatkozás.

58 1. Általános fogyatkozás: hottentottizmus és dadogás.
2. Részleges fogyatkozás: egy-egy beszédhang hiánya vagy tökéletlen képzése. A beszédhibák javítására nincsen kidolgozott módszertana, de vannak érdekes ötletei (pl. a dadogó beteg olvasson hangosan, a szöveget tanulja meg kívülről. Amman hatása a legnagyobb az eddig tárgyalt gyógypedagógus egyéniségek közül.