Az előadás letöltése folymat van. Kérjük, várjon

Az előadás letöltése folymat van. Kérjük, várjon

AMIT SZENTKORONA A MÁNAK ÜZEN PROF. DR. DR. VASS CSABA.

Hasonló előadás


Az előadások a következő témára: "AMIT SZENTKORONA A MÁNAK ÜZEN PROF. DR. DR. VASS CSABA."— Előadás másolata:

1 AMIT SZENTKORONA A MÁNAK ÜZEN PROF. DR. DR. VASS CSABA

2 HUNGÁRIA A MA SZÁMÁRA IS TANULSÁGOKKAL BÍRÓ APOSTOLI KIRÁLYSÁG VOLT, A HAGYOMÁNYTÖRTÉNET MELLETT E TANULSÁGOK IS INDOKOLJÁK JELENLÉTÉT AZ ORSZÁGHÁZBAN, AZ ITT KÖVETKEZŐKBEN NÉHÁNY FONTOSABB JELLEGZETESSÉGÉT VILLANTJUK FEL, AMELYRE EMLÉKEZTET ÉS E HAGYOMÁNY TISZTELETÉRE KÖTELEZI AZ ORSZÁGOT, PARLAMENTJÉT ÉS KORMÁNYAIT

3 SZENTKORONA KETTŐS SZERKEZETŰ AZ ERŐ LATIN KORONÁJA A BÖLCSESSÉG GÖRÖG KORONÁJA EZ MAGYARÁZZA ORSZÁGA: HUNGÁRIA KETTŐS SZERKEZETÉT

4 SZENTKORONA ORSZÁGA: HUNGÁRIA KETTŐS SZERKEZETŰ ORSZÁG: SZUVERÉN NEMZETISÉGEK ÉS EZEK MAGASABB, ÖNKÉNTES, APOSTOLI SZÖVETSÉGI KÖZÖSSÉGE : HUNGÁRIA APOSTOLI KIRÁLYSÁG AMELYBEN CSAK AKKOR ÉRVÉNYES AZ URALKODÁS, HA HÁROM FELTÉTEL EGYSZERRE TELJESÜL: 1. SZENTKORONA JELENLÉTE 2.ALKALMAS KIRÁLY ÉS 2.ALKALMAS KIRÁLY ÉS 3. SZABAD NEMZET AMELYBŐL KÖVETKEZNEK SAJÁTOSSÁGAI:

5 AZ APOSTOLI KÖZÖSSÉG ALAPJA : SZENTKORONÁT SZEMÉLYNEK TEKINTETTÉK SZENTKORONÁT SZEMÉLYNEK TEKINTETTÉK AKINEK AZ ORSZÁG ALKOTJA TESTÉT, AMELYNEK EGYEDÜL Ő A TULAJDONOSA – MÁS NEM IS LEHET A NEMZET: SZABAD EGYÉNEK ÉS NEMZETISÉGEK ÖNKÉNTES SZÖVETSÉGE A KIRÁLY KÖTELESSÉGE ÉS JOGA: GONDOSKODNI EZEK MEGVALÓSULÁSÁRÓL KÖVETKEZMÉNYEI RÖVIDEN

6 A KONTINENS ELSŐ ALKOTMÁNYÁT HUNGÁRIAADTA AZÓTA ÉLÜNK ALKOTMÁNYOS KERETEK KÖZÖTT A KORONA JELENLÉTE AZ ORSZÁGHÁZBAN ENNEK A TÖRTÉNELMI EMLÉKEZETE IS

7 A VILÁG ELSŐ VALLÁSI TÜRELMI RENDELETÉT HUNGÁRIÁBAN IKTATTÁK BE

8 KISEBBSÉGEKHEZ ÉS IDEGENEKHEZ VALÓ VISZONY A VENDÉG ÉS VENDÉGLÁTÓ JOGAI, KÖTELEZETTSÉGEI ÉS SZANKCIÓIK AZ IDEGENEK SZÁMÁRA AZ IDEGEN A KÖZÖSSÉGBEN: SZAKRÁLIS ROKONNÁ LETT: KOMÁVÁ, KOMAASSZONNYÁ A KISEBBSÉGEK EURÓPÁBAN ELŐSZÖR HUNGÁRIÁBAN KAPTAK JOGOKAT II. ANDRÁSTÓL A ROMÁK 1985- BEN KOLLEKTÍV POLITIKAI ÉRDEKKÉPVISELETI JOGOT KAPTAK

9 JOGOSULTSÁGOK, KÖTELEZETTSÉGEK ÉS SZANKCIÓK ELFOGADÁSA ALAPJÁN ERRE SZEMÉLYKÉNT ÉS NEMZETISÉGKÉNT SZERZŐDÉSBEN VÁLLALKOZIK HUNGÁRIÁNAK, ALKOTMÁNYA SZERINT MINDENKI TAGJA LEHET, AKI AZ APOSTOLI JELLEGHEZ TARTOZÓ JOGOSULTSÁGOK, KÖTELEZETTSÉGEK ÉS SZANKCIÓK ELFOGADÁSA ALAPJÁN ERRE SZEMÉLYKÉNT ÉS NEMZETISÉGKÉNT SZERZŐDÉSBEN VÁLLALKOZIK

10 A SZEMÉLYI SZABADSÁG ALANYAI HUNGÁRIA TAGJA: SZABAD VÁLASZTÁSSAL LÉTESÜLŐ HUNGARUS A NEMZETISÉGEK TAGJAI: A NATÍV NEMZETISÉGI

11 ERRE ÉPÜLT POLITIKAI-IRÁNYÍTÁSI SZERVEZETE: A SZABAD EGYÉNEK KÖZÖSSÉGI ÖNKORMÁNYZATI RENDSZERE – AZ ÖNKORMÁNYZÓ FALUTÓL, A SZABAD EGYÉNEK KÖZÖSSÉGI ÖNKORMÁNYZATI RENDSZERE – AZ ÖNKORMÁNYZÓ FALUTÓL, A VÁRMEGYEI ÖNKORMÁNYZATON ÁT A SZUVERÉN ORSZÁGGYŰLÉSIG

12 HUNGÁRIÁBAN SAJÁTOS VOLT A GAZDASÁG IS A HUNGARUS: BIRTOKOS SZENTKORONA SZAKRÁLIS TESTÉT GONDOZZA ÉS ÁPOLJA, HOGYAZZALFELJEBB EMELKEDHESSEN NEMZETISÉGÉBŐL HUNGÁRIÁBA

13 SZENTKORONA TERMÉSZETI, KÖZÖSSÉGI ÉS HUMÁN APOSTOLI TESTÉNEK GONDOZÁSÁVAL A GAZDÁLKODÁS CÉLJA: A KÖZÖSSÉGBEN FELHALMOZOTTSZERETET ÉS ÜDVTÖBBLET NÖVELÉSE

14 SAJÁTOS VERSENY KÖVETKEZETT BELŐLE: 1. A KÖLCSÖNÖS VÉDELEMBEN, GONDOKODÁSBAN, SZOLGÁLATOKBAN, ÉS 2. AZ ISTENNEK TETSZŐ VISELKEDÉSBEN VETÉLKEDÉS ANNYIT TERMELNI, AMIVEL MÁSOK MEGÉLHETÉSÉT NEM VESZEM EL A TERMÉSZETEN – SZENTKORONA SZAKRÁLIS TESTÉN – ÜTÖTT SEBET BE KELL GYÓGYÍTANI

15 ENNEK A CÉLNAK MEGFELELŐ KÖZÖSSÉGSZERVEZETE VOLT: 1. AZ IDEGENEKET NEM VÉRSÉGI, HANEM SZAKRÁLIS ROKONNÁ TÉVŐ LÉLEKSZÜLŐK, A LELKI TESTVÉREK, A HÁZASSÁG SZENTSÉGÉBE LÉPŐK, ÉS A KOMÁK, KOMAASSZONYOK 2. AZ ELSŐDLEGES SZAKRÁLIS ROKONSÁGI KÖZÖSSÉG: A VÉRSÉGI SZÜLŐK, TESTVÉREK, A SÓGOROK, SÓGORNŐK, IPAM- ÉS NAPAM

16 MINDEZEK ALAPJA: AZ IDENTITÁSHOZ VALÓ JOG ÉS KÖTELEZETTSÉGEI, ÉS AZ IDENTITÁSVÁLASZTÁS SZABADSÁGA AMIT A MAGYAR KISEBBSÉGI TÖRVÉNY ALAPJÁN AZ ENSZ 1992- BEN JAVASOLT TAGÁLLAMAINAK KISEBBSÉGI PROBLÉMÁIK MEGOLDÁSÁRA

17 KÖVETKEZMÉNYE: A KISEBBSÉGI TÜRELMI KÓDEX EURÓPAI ELSŐ NORMARENDJE: AZ INTERETNIKUS SZOLIDARITÁS 1990- BEN A HORVÁTOK VISSZALÉPTEK VOLNA SZENTKORONA ORSZÁGÁBA


Letölteni ppt "AMIT SZENTKORONA A MÁNAK ÜZEN PROF. DR. DR. VASS CSABA."

Hasonló előadás


Google Hirdetések