Az előadás letöltése folymat van. Kérjük, várjon

Az előadás letöltése folymat van. Kérjük, várjon

Ki mondta, hogy nem tudod megváltoztatni a világot?

Hasonló előadás


Az előadások a következő témára: "Ki mondta, hogy nem tudod megváltoztatni a világot?"— Előadás másolata:

1 Ki mondta, hogy nem tudod megváltoztatni a világot?

2 A Föld Napja A Föld Napja 1970-ben tartották meg elõször a Föld napját, azzal a céllal, hogy felébresszék a környezetvédőink lelkiismeretét. Az ezen a napon való megemlékezés azt sugallja, hogy mit tett az ember környezetével. A Föld Napjának gondolata az Egyesült Államokban élő egyetemi hallgatónak, Denis Hayes ötlete volt. Az első ünnepet április 22-én tartották, ahol több, mint 25 millió amerikai ember vett részt, hogy felhívja a figyelmet bolygónk egyre inkább romló környezeti állapotára, illetve tiltakozzon a vizeket szennyező hulladéklerakók, a levegőt egyre súlyosabban szennyező közúti közlekedés, a fajok kiirtása, a természetes élőhelyek eltűnése ellen.

3 Nap, mint nap szembesülhetünk azzal, hogy a bolygónk veszélyben van. Akár otthon, vagy ha kilépünk akár az utcára is, érezni lehet a rossz levegőt. Mindenhol szemét. Nyugodt lélekkel sétálunk el egy szemétkupac mellett mondván ez nem az én szemetem.

4 1990. Óta hazánkban is megalapították a Föld napja alapítványt. Ezen a napon több ezer magyar tesz valamit a természetért, fákat ültetnek, nagytakarításokat végeznek falvakban, illetve parkokbam, ligetekben. Mozgalomba hozza az egész országot.

5 Szomorú, hogy itt tart a világ! A Föld napját nem csak egy évben egyszer, hanem minden nap meg kéne tartani! Mert a természetet és a levegőt nem lehet egy nap alatt helyrehozni! Ha már nem is helyrehozni akkor legalább tisztábbá tenni azt. Óvnunk kéne az állatokat, növényeket és a levegőt is. Mert egy növény nem nő ki egy nap alatt, egy állat nem egy nap alatt éli le életét. A levegő sem egy napig tart. Mert egyszer gondoskodni róluk nem elég.

6 Atomerőművek, hulladéklerakó helyek…és még lehetne tovább sorolni, mi minden tesz nagy kárt a levegőben, a talajban és a vizekben. Mert ha nincs talaj, nincs növény se, ha nincs víz, nem tudunk mit inni, és ha nincs levegő, nincs élet se! Egyre súlyosabb főleg a légszennyezés! Autók kipufogó gáza, gyárak füstje...stb. Ezek a káros anyagok csak elősegítik a fajok kipusztulását, talán még az emberét is! A FÖLD NEM A MIÉNK, CSAK KÖLCSÖN KAPTUK!

7 Levegőszennyezés Budapesten!

8 A légszennyezésnek mind globális, mind lokális hatásai is vannak. A káros anyagokat kibocsátjuk a légkörbe, ami a szél révén átlépik az országhatárokat. A levegőszennyezés hatása magába foglalja például az üvegházhatást vagy az ózonlyukat. A szmog és a savas esők a leginkább ismert hatások, és főleg azokat az embereket érintik, akik városi területen laknak. A légszennyezés fenyegeti az egészségünket és akár gazdasági károkat is okozhat.

9 A Föld teljes vízkészletét 2 milliárd km3-re becsülik. Föld teljes tömegének 1%-a. A vizeket is számos szennyezés éri. Leggyakrabban az iparban és a háztartásokban keletkezett,a vizekbe tisztítatlanul bejutó szennyvizek okoznak környezeti károkat. 15 millió gyermek hal meg évente szennyezett víz ivása miatt! A kóros algásodás előzménye az, hogy a tengerbe műtrágya, valamint tisztítatlan, magas nitrát- és foszfáttartalmú szennyvíz kerül. A halak és más vízi élőlények nem jutnak elegendő napfényhez. Az algák toxinjai az emberre is veszélyesek lehetnek.

10 A talajszennyezés leggyakoribb forrásai a szemét- és hulladéklerakók. Ha nem tartják be a környezetvédelmi előírásokat, veszélyes anyagok szivárognak be a talajba. A talaban számos élőlény él. A talajt főleg rovarírtó szerekkel, hulladékokkal, nitrogénnel és foszfortartalmú műtrágyákkal szennyezik. Szennyezésének mellékhatása az, hogy a növények felszívják a szennyezést és rajtuk keresztül (pl. répa azt megesszük) kapjuk meg a betegségeket.

11 Újrahasznosítás A világon egyre több olyan dolog van amit újra lehet hasznosítani. Például, a műanyag ami szervetlen anyag és nem szívódik fel a talajban, újra meg újra felhasználható lesz az évek során! És mivel a szervetlen anyag nem bomlik le a természetben, az ott maradna és még jobban szennyezné a levegőt illetve a talajt!

12 Szelektív hulladékgyűjtés Nincs lehangolóbb látvány, mint családi kirándulás során belebotlani egy szeméttelepbe. A smaragdzöld tavaszi tájban riasztó és idegen az oda nem illő szeméthegy. Magyarországon minden második településen megtalálhatók ezek a lerakók - az illegálisakról már nem is beszélve. A felhalmozott műanyag ezer évig bomlik le, míg az üveg az idők végezetéig szennyezi a környezetet, feltéve, ha nem szelektíven gyűjtjük. Ebben az esetben ugyanis, kis odafigyeléssel és fáradság nélkül, a szemét hulladékká, azaz, újrafelhasználható nyersanyaggá válhat.

13 Már a kisgyermekeket is meg lehet tanítani a szelektív hulladékgyűjtésre!

14 Szelektív hulladékgyűjtők szinte mindenhol megtalálhatók! Általában sárga, zöld, kék, és fehér színt „viselnek”. Fehér = Fémdobozok Kék = Papír Zöld = Üvegek Sárga = Műanyag flakonok

15 „Amint az utolsó fát kivágtuk, az utolsó halat kifogtuk és az utolsó folyót is megmérgeztük, rájövünk, hogy a pénz nem ehető.”

16

17 Tegyünk azért, hogy unokáink is élvezni tudják a természet világát! Hogy jobban és egészségesebben éljenek! Hogy egy tiszta világba szülessenek!

18

19 Készítette: Horváth Anita Angol kéttanítási nyelvű 9/A osztály tanulója II. Rákóczi Ferenc Fővárosi Gyakorló Közgazdasági Szakközépiskola 1075 Budapest, Wesselényi u. 38.

20


Letölteni ppt "Ki mondta, hogy nem tudod megváltoztatni a világot?"

Hasonló előadás


Google Hirdetések