Az előadás letöltése folymat van. Kérjük, várjon

Az előadás letöltése folymat van. Kérjük, várjon

A lúdtalp (pes planus). Az evolúció során az emberi láb úgy alakult ki, hogy lehetővé tegye az egyenetlen talajon való járást. Ennek véghez viteléhez.

Hasonló előadás


Az előadások a következő témára: "A lúdtalp (pes planus). Az evolúció során az emberi láb úgy alakult ki, hogy lehetővé tegye az egyenetlen talajon való járást. Ennek véghez viteléhez."— Előadás másolata:

1 A lúdtalp (pes planus)

2 Az evolúció során az emberi láb úgy alakult ki, hogy lehetővé tegye az egyenetlen talajon való járást. Ennek véghez viteléhez szükség van a lábban található mind a 26 csont, 33 ízületi találkozás, 19 izom és 107 ínszalag jelenlétére, és rendeltetésszerű használatára. Mi a lúdtalp? A hosszanti boltozat teljes lesüllyedésével járó, tartós deformációt okozó statikai lábbetegség, amely már a láb csontjainak bizonyos mértékű átrendeződését, elmozdulását is jelenti.

3 Kit érint leginkább?: A kisgyermekek esetében 3 éves korig nem beszélhetünk lúdtalpról, mert születéskor a lábunk telitalpas, ami azt jelenti, hogy a boltozatok helyét egy zsírpárna tölti ki. Ez a a boltozatrendszer hiánya,hiszen azok csak a járás elkezdésével, az izomműködés és fizikai terhelés hatására alakulnak ki. Életkor tekintetében bármikor megjelenhet. Mivel a fokozott terhelés a boltozatok ellapításához vezet.

4 Mechanikai és statikai szempontból a lábra hárul a legtöbb munka. Viseli az egész test súlyát állás és járás közben, és minden lépésnél viselnie kell a talajjal való érintkezésből származó megrázkódtatásokat. A túlsúly mindenképpen kockázati tényező, hiszen a nagy súly jelentős teher az ízületeknek.

5 Fontosabb tünetek: A talp lapos, legjobb a vizes lábnyom megfigyelése: normális boltozatrendszer esetén ez leginkább egy fordított L betűhöz hasonlítható. Lúdtalpasoknál telitalpas a lábnyom. Bokánál a láb befelé dől. További lehetséges tünetek: A lúdtalp kóros tartást eredményezhet, ami a boka, a térd, a csípő és a gerinc deformálódásához vezethet. Ezen ízületek érintettsége először mind fájdalomban nyilvánul meg.

6 A lúdtalp kialakulásának periódusai - Állás járás kezdete kisgyermekkorban. Ha a szülők erőltetik a felállást, a járást, többet állítják fel a gyereket, mint ahogy önmagától felállna, túlterhelik a lábát. - Óvodáskor, iskoláskor kezdete. A megváltozott körülmények közé került gyermek lába megfelelő tréning nélkül túlterhelésnek lehet kitéve. Az izomzat kifáradva nem képes aktívan fenntartani a láb formáját és ezt követően a láb szalagjai is meglazulhatnak. - Pubertáskori gyors növekedési periódusban a hirtelen súlygyarapodás szintén túlterhelést jelenthet. A mozgásszegény életmód,a rossz cipő viselése szintén negatív hatással van a láb boltozatos szerkezetére.

7 Érdemes edzeni a csupasz talpat, hogy megelőzzük a lúdtalp kialakulását. Játékok: Földön ülve labdát két talp közé fogjuk, lábbal dobjuk és lábbal kapjuk el. Ceruzát vagy pálcikát az egyik láb ujjaival megfogjuk, másik lábbal átvesszük. Apróra tépett papírdarabkákat megmarkolva egyenként felszedegetni a földről.

8 Sajnos a mezítláb járás teljesen kiment a divatból, bár önmagában kevés lenne a lábboltozatok karbantartására. Illetve otthon végezhető lábtorna. PL.: -Lábakat párhuzamosan egymás mellé tenni, mindkét sarkat egyszerre felemelni-letenni. (váltva is) -Egyszerre felhúzni mindkét talpat, együtt leengedni. (váltva is) -Egyszerre két lábbal: sarokról lábujjhegyre, lábujjhegyről sarokra gördíteni. -Lábujjakat behajlítva talp alá húzni-kinyújtani. -Lábujjakat behajlítva talp alá húzni, lábfejet megemelni, letenni. -Talpak a földön vannak, sarkakat széthúzva lábujjhegyre emelkedni, összezárva letenni sarokra. -Sarkon támaszkodva lábakat terpeszteni, zárni.

9 A lúdtalp kezelése, terápiája: a megfelelő talpbetét és lúdtalp cipő kiválasztása az ortopéd orvos feladata, amit kiegészít a napi rendszerességgel végzett gyógytorna és gyógymasszázs. Évszaknak megfelelően mezítláb, természetes talajon való járás

10 Köszönjük a figyelmet!


Letölteni ppt "A lúdtalp (pes planus). Az evolúció során az emberi láb úgy alakult ki, hogy lehetővé tegye az egyenetlen talajon való járást. Ennek véghez viteléhez."

Hasonló előadás


Google Hirdetések