Az előadás letöltése folymat van. Kérjük, várjon

Az előadás letöltése folymat van. Kérjük, várjon

OTTHONUKBAN ÉLŐK TÁMOGATÁSA, AZ OTTHON IGÉNYBE VEHETŐ SZOLGÁLTATÁSOK

Hasonló előadás


Az előadások a következő témára: "OTTHONUKBAN ÉLŐK TÁMOGATÁSA, AZ OTTHON IGÉNYBE VEHETŐ SZOLGÁLTATÁSOK"— Előadás másolata:

1 OTTHONUKBAN ÉLŐK TÁMOGATÁSA, AZ OTTHON IGÉNYBE VEHETŐ SZOLGÁLTATÁSOK
Dr. FERENCZY MIHÁLY: DEMENCIÁVAL, PSZICHIÁTRIAI BETEGSÉGEKKEL, AGYVÉRZÉS UTÁNI ÁLLAPOTOKKAL OTTHONUKBAN ÉLŐK TÁMOGATÁSA, AZ OTTHON IGÉNYBE VEHETŐ SZOLGÁLTATÁSOK 2014

2 DEMENTIA/de-mencia SZELLEMI HANYATLÁS, SZELLEMI LEÉPÜLÉS, ELBUTULÁS,
EMLÉKEZET-BETEGSÉG, LEGGYAKRABBAN ALZHEIMER KÓR

3 ELKÜLÖNÍTÉS A KEDVETLEN EMBEREK „NEM TUDOM” VÁLASZAITÓL
A GONDOKKAL KÜZDŐ EMBEREK FIGYELEMZAVAROS EMLÉKEZETNEHÉZSÉGÉTŐL AZ EMLÉKEZETHIÁNYOS BETEG HIBÁS VÁLASZT AD

4 FOKOZATAI: ENYHE AZ EMLÉKEZETNEHÉZSÉG ÉS NEHEZÜLT A KORÁBBI FELADATOK ELLÁTÁSA, HIBÁK JELENNEK MEG KÖZÉPSÚLYOS ESETBEN MÁR KÉPTELEN ELLÁTNI KORÁBBI FELADATAIT, SEGÍTSÉGRE SZORUL SÚLYOS ESETBEN A BESZÉD, SZOBATISZTASÁG ÉS MOZGÁS IS ROMLIK, MÁR CSALÁDTAGJAIT SEM ISMERI FEL. ÁPOLÁSRA SZORUL

5 KEZELNI KELL KEZDETBEN A SZORONGÁST ÉS DEPRESSZIÓT, MAJD A TÉVEDÉSEKET KÍSÉRŐ INGERLÉKENYSÉGET KÉSŐBB A CÉLSZERŰTLEN TEVÉKENYSÉGET, „HAZAMENÉSI” KÉSZTETÉST, ALVÁSZAVART, ÉJSZAKAI PAKOLÁST, VETKŐZÉST („NYUGTALANSÁGOT”)

6 FELADATUNK BIZTONSÁG MEGTEREMTÉSE FELADATOK CSÖKKENTÉSE
TÉVEDÉSEK VITATÁSÁNAK KERÜLÉSE A RENDELKEZÉSÉRE ÁLLÓ EMLÉKEK FRISSEN TARTÁSA GONDOZÓK TÁMOGATÁSA GONDNOKSÁG ALÁ HELYEZÉS?

7 TARTÓSAN ROSSZ HANGULAT
DEPRESSZIÓ BÚSKOMORSÁG, LETARGIA, TARTÓSAN ROSSZ HANGULAT

8 OKAI HAJLAM, GYERMEKKORI VESZTESÉGEK
TARTÓS TERHELÉS UTÁNI KIMERÜLTSÉG (PL. TÖBB ÉVI ÁPOLÁS) VESZTESÉGEK:

9 VESZTESÉGEK KAPCSOLATOK: ÖZVEGYSÉG, GYERMEK HALÁLA, MAGÁNY, INTÉZETBE KERÜLÉS SZEREPEK: NYUGDÍJBA VONULÁS, „ÜRES FÉSZEK” (GYERMEK KIREPÜLÉSE) EGÉSZSÉG : SÚLYOS BETEGSÉG, (AMPUTÁCIÓ, ROKKANTSÁG, AGYVÉRZÉS-BÉNULÁS, MEGVAKULÁS)

10 TÜNETEK 1 NYOMOTT HANGULAT, SÍRÓSSÁG
ERŐTLENSÉG, CSÖKKENŐ MUNKAKÉPESSÉG, FOKOZOTT FEKVÉSI IGÉNY VAGY SZORONGÁS-TELI JÁRKÁLÁS, PANASZKODÁS, HETEKIG TARTÓ JAJGATÁS KEDVETLENSÉG, AZ ÉRDEKLŐDÉS CSÖKKENÉSE INDOKOLATLAN BŰNTUDAT, ÖNVÁDLÁSOK

11 TÜNETEK 2 ÁTALVÁSI ZAVAR, GYAKRAN EVÉSZAVAR
ÉLETKEDV CSÖKKENÉSE, HALÁLVÁGY, ÖNGYILKOSSÁGI KÉSZTETÉS TESTI TÜNETEK, ÁLLANDÓ FÁJDALOM, INDOKOLATLAN BETEGSÉGI FÉLELMEK, TÜRELMETLENSÉG, INGERÜLTSÉG

12 FELADATUNK 1 KEZELÉSRE IRÁNYÍTÁS (HÁZIORVOS, PSZICHIÁTRIAI GONDOZÓ)
A „SZEDD ÖSSZE MAGAD” JELLEGŰ HOZZÁÁLLÁS KERÜLÉSE A VIDÍTÁS, SZÓRAKOZNI VIVÉS, KIKAPCSOLÓDÁSRA IRÁNYÍTÁS KERÜLÉSE CSAK ANNYI FELADAT, AMENNYIT KÖNNYEN ÉS MAGÁTÓL MEGTESZ

13 FELADATUNK 2 NE IJEDJÜNK MEG AZ ÖNGYILKOSSÁGI GONDOLAT MEGBESZÉLÉSÉTŐL, MÉRLEGELJÜK ENNEK VESZÉLYÉT ÉS ERRŐL IS TÁJÉKOZTASSUK A KEZELŐ ORVOST, ÖNGYILKOSSÁGI VESZÉLY ESETÉN VIGYÁZZUNK RÁ SE NAGY TÁRSASÁGGAL NE TERHELJÜK, SE A MAGÁNNYAL, HA Ő NEM IGÉNYLI

14 GYÓGYSZERES KEZELÉSRŐL
KEZDETBEN GYAKRAN KELL SZORONGÁSOLDÓ IS A HANGULATJAVÍTÓ SZEREK (ANTI- DEPRESSZÁNSOK) GYAKRAN TÖBB HÉT UTÁN KEZDENEK HATNI JAVULÁS UTÁN, 50 ÉV FELETT FOKOZOTT VISSZAESÉSI VESZÉLY MIATT A HANGULAT- JAVÍTÓ SZER RITKÁN HAGYHATÓ EL

15 SZÉLHŰDÉS (=STROKE) HIRTELEN MEGJELENŐ, TÖBBNYIRE FÉLOLDALI BÉNULÁS
AGYVÉRZÉS (MAGAS VÉRNYOMÁS MIATT MEG- REPEDŐ VERŐEREKBŐL AZ AGYBA KERÜLŐ VÉR), AGYLÁGYULÁS, AGYI INFARKTUS, AGYI EMBÓLIA/ /TROMBÓZIS, AGYI ÉRELZÁRÓDÁS ( AZ AGY EGY TERÜLETÉNEK VÉRELLÁTÁS MEGROMLÁSA MIATTI ELHALÁSA) GYAKRAN HASONLÓ TÜNETEKKEL JÁRÓ, ÉREREDETŰ SÚLYOS BETEGSÉGEK, A FENTI FOGALMAK GYAKRAN KEVEREDNEK IS A KÖZBESZÉDBEN.

16 A BÉNULÁS LEHET: ENYHE ÉS ÁTMENETI,
JÁRÁST NEHEZÍTŐ, DE NEM AKADÁLYOZÓ, FEKVŐBETEGSÉGRE KÉNYSZERÍTŐ

17


Letölteni ppt "OTTHONUKBAN ÉLŐK TÁMOGATÁSA, AZ OTTHON IGÉNYBE VEHETŐ SZOLGÁLTATÁSOK"

Hasonló előadás


Google Hirdetések