Az előadás letöltése folymat van. Kérjük, várjon

Az előadás letöltése folymat van. Kérjük, várjon

A postagalambsport célja, postagalambok versenyeztetése régen és ma avagy Fejlődés és decentralizáció a magyar postagalambsportban.

Hasonló előadás


Az előadások a következő témára: "A postagalambsport célja, postagalambok versenyeztetése régen és ma avagy Fejlődés és decentralizáció a magyar postagalambsportban."— Előadás másolata:

1 A postagalambsport célja, postagalambok versenyeztetése régen és ma avagy Fejlődés és decentralizáció a magyar postagalambsportban

2 A postagalambsport célja (1989’) avagy progresszív irányok a magyar postagalambsportban „Bátran kijelenthetem, hogy ma már a 10-es csapat 5-ös befutó nem felel meg a nagy többség számára.” Kotymán Imre sportügyi alelnök „Évtizedekkel ezelőtt, amikor Debrecenben diákként hódoltam közel 10 éven át a postagalambsportnak, érdeklődésem középpontjában állt a versenyek igazságosabb értékelése. Ma, amikor hivatásszerűen foglalkozom állattenyésztéssel, e kérdést a tenyészérték becsléssel összefüggő volta miatt tartom igen lényegesnek.” Dr. Lovas László, Mezőgazdaság- tudományok kandidátusa, egyetemi docens, Anker alapítvány kurátora …a genetikus… …a versenyző…

3 1960: a magyar postagalambsport I. mérföldköve mennyiségi fejlődés január 1: –Feloldják a postagalambok tartásának rendőri engedélyhez kötését ► ugrásszerű létszámnövekedés = mennyiségi változás minőségi fejlődés : Anker Alfonz publikációinak megjelenése Tóth László országos szakelőadó –Intenzív versenyzési módszer lehetőségének felvetése Pirisi Gyula –Félözvegységi esettanulmány 1998: Ujházy Péter: Özvegy versenyzési módszerek … mint a kezdet vége…

4 Decentralizáció a magyar postagalambsportban 1960: „Kék csoda” –Vasúton a Józsefvárosi pályaudvarra –Onnét „Kék csoda” –Kéthetente versenyek Alföld + Bp. egyik fele Dunántúl + Bp. másik fele ►7-7 verseny/év 1979: 16 kerület 34 év 14 + tagszövetség!!! ► a tagszövetségek átlagterületének megfeleződése 2013: 30 tagszövetség + 2 marathon klub 2014: Galamb Derby Klub??? „…A versenyszervezés joga nem lehet monopol…” forrás: Tudatos decentralizáció???

5 A hazai postagalambász társadalom összetétele 2010’ Tagjaink 20%-a nem alapnevez 30 galambnál többet –14. Nyugat-Dunántúli tagszövetségben ez 40% Az ország területének ¼-e 2013-ban már kritikus galamb és galambászsűrűséggel rendelkezett fő%60 év felett % 50év felett % 40 év felett % 18 év alatt 1382, , ,377, ,658, ,532,6 70 év felett 4268,1 Rok- kant. kedv. 390,7 Kor szerintAlapnevezett létszám szerint Gedő Ilka: Önarckép

6 A hazai postagalambászat realitásai 1.Általános csapatbajnokság centrikusság (nem egységes) + Nagy létszámú versenyek erőltetése Hollandiában és Belgiumban 1/4-1/5 területről jön össze a nálunk erőltetett galamb ▼ 2.Irreális földrajzi egységek közös listára „kényszerítése” 1.Távolság és 2.Időjárási viszonyok ▼ Az összefésült terület növekedésével, arányosan csökken a listák realitása. A „Ma nekem fúj, holnap neked...” nem megoldás A hányszor neked és hányszor nekem döntő tényezővé válhat. 1.Egyre csökkenő galamb és galambászsűrűség Verseny egyenlő esélyekkel? Elment a hajó? ►◄ A postagalambsport célja?

7 A hazai postagalambászat kérdései 1.Meg kívánjuk-e tartani a területileg hátrányos helyzetben lévő tagságot? 2.Meg kívánjuk-e tartani a 30 alatt alapnevezők egyre növekvő táborát? 3.Életben kívánjuk-e tartani az ország galamb- és galambászsűrűsége szempontjából kritikus helyzetben lévő és kerülő területeit? Mi lesz veled Magyarország?

8 Kompenzálható-e az esélyegyenlőtlenség? Valós esélyegyenlőtlenség összetevői: 1.Területi elhelyezkedés méteres síkfutás 50 méter előnnyel különböző korrekciókkal kompenzálva? NEM LÉTEZHET REÁLIS KORREKCIÓ!!! 2.Bajnoksági forma 1.Csapatbajnokság centrikusság 1.20% nem alapnevez 30 db-nál többet 3.Rögzítő rendszerek 1.Jelentőségük a versenyek távolságával fordítottan arányos Meg akarjuk-e őrizni a tagság esélyegyenlőségbe vetett hitét? A magyar postagalambsport rendkívül heterogén.

9 Technológiai alakulásának főbb lépései a magyar postagalambsportban Intenzív versenyzési módszerek megjelenése és térnyerése : –Anker Alfonz publikációinak megjelenése –Tóth László országos szakelőadó Intenzív versenyzési módszer lehetőségének felvetése (özvegység) Pirisi Gyula –Félözvegységi esettanulmány vasfüggöny felszámolása 1998: Ujházy Péter: Özvegy versenyzési módszerek

10 Az egyre intenzívebbé váló technológia alkalmazásának hatása galambjaink táplálkozásbiológiai viszonyainak alakulására

11 A tenyésztés és a fiziológia kapcsolata Cél: A kiindulóval legalább azonos eredményekre képes generáció nevelése KÖRNYEZETI HATÁSOK tojás minősége –Beltartalmi értékei (tápanyagok) Szülők állapota felnevelés minősége –Fiatal tápanyagellátása Szülők állapota fejlődés választást követően GENETIKAI POTENCIÁL additívizmus

12 „A postagalambsportban mindenki a maga lovát hajtja” Zavar a tenyészt ő i munkában?! Ha nem tudjuk, hogy miért teljesít… Ha nem tudjuk, hogy miért teljesít rosszul… Ha nem tudjuk, hogy miért maradt el… Anker Alfonz Kizárólag megfelel ő állapotban versenyeztetett galamb teljesítményértékelésének lehet értelme. A galambász, mint tenyészt ő ? KONTROLL! KONTROLL!KONTROLL!

13 „Fiziológiai (élettani) olló” …és egyéb kellemetlenségek 60-as években súlyosan nyitott állapotba került genotípus – környezet interakció tovább feszíti a technológiai színvonal a genetikai előrehaladás korlátja▼ „A genetikai előrehaladás technológiai előrelépés nélkül elképzelhetetlen” (Cunningham) akklimatizáció??? –ellátási színvonal tartás, takarmányozás… –versenyszervezés program, szállítás, eresztés… Galamb igényei ▼ ▲ Ellátás színvonala

14 1960. …mint a vég kezdete… 1960 előtti időszak Extenzív tartás –a kijáró galambok biztosítani tudták szükségleteiket

15 Technológiai alakulásának hatása a tápanyagellátásra 1960-as évekig –Extenzív tartásmód Intenzív versenyzési módszerek ► többé-kevésbé zárt tenyészdúcok megjelenése 1973: „A repülő keresztrejtvény” megjelenése probiotikumok (Deli, Ujházy) 1989-es rendszerváltásig –3 évente egyszer külföldre –Szappanos István 6 párnál nem több zárt galamb „3 évre be kellett szerezni”

16 A „néma járvány” „A magyar postagalambok 90%-a hiánybetegségekkel terhelt.” (Szappanos István) Kijáró galambok táplálékának fedezni tudják szükségleteiket: emésztő szemcsék mellett begytartalmuk 2% apró csiga, bogár, 8% egyéb növényi rész. A tücsök, a bogár, a szöcske, a csiga, a giliszta ritkán mászik a volierbe… Növényvédőszerek, műtrágyák egyre erősödő használata… A sertés 6, kacsa 9, tyúk, pulyka 6-6 csigafajt fogyasztott. Vásárhelyi István (1960)

17 1989: a magyar postagalambsport II. mérföldköve …mikor is kinyílt a világ… …volt egyszer egy alapítvány…

18 Galambjaink tápanyagigényét szükségszerűen biztosítanunk kell 1960-as évektől (I. mérföldkő) „intenzív” versenyzési módszerek térnyerése ► hiánybetegségek 1973-tól zárt tenyészdúcok ► hiánybetegségek –től (II. mérföldkő) fokozatosan egyre elérhetőbbé válnak az emésztők, takarmány-kiegészítők „kávédarálós termékek” megjelenése „agyonhallgatott téma” –Szemléletbeli problémák ► hiánybetegségek Napjainkban tagság 2/3-a nem etet megfelelő grittet ► Folyamatosan fennálló különböző mértékű emésztőszervi irritáció!!! tagság 80% nem használ mikro-, makroelem kiegészítőt tagság 90% nem etet galambjaival állati fehérje kiegészítőt galambjaink alig kapnak zöldet ► hiánybetegségek

19 Galambjaink tápanyag-ellátási lehetőségeinek alakulása 1989-től Sörélesztő (Gazdálkodás gmk. Hassenbauer) 1990-es évek végén –Natural, Baks, Herbots, Verhellen termékek 1998’ Ujházy: Özvegy versenyzési módszerek I. –Jelentős hangsúlyt fektet a táplálkozásbiológia alapjaira 2000 Prebiotikumok (MOS) 2003 Savanyítás (Schaerlaekens) 2007: Giantel termékek regisztrációja 2011: Jovati termékek importja Megfelelő szakirodalom hiánya, szemléletbeli hiányosságok ?

20 Rendszerbe foglalt egészségügyi- és takarmányozástechnológia állományok eredményességére gyakorolt hatása Váltson lépést! Legyen Ön is egy sikeres csapat tagja! 2007-től Magyarországon 2011-től Magyarországon hiánybetegségek minimalizálása ► csökkenő gyógyszerigény ► „ kifutó” formaállapot ► kimagasló eredmények

21 Erősítene? „A környezeti hatások nagy mértékben befolyásolják a genetika hatékonyságát.” (Szappanos István) ? Váltson lépést!

22 Magyar tenyésztésű és import telivérek átlagnyereményeinek évenként alakulása ’ diagram: Dr. Bokor Árpád (KE) (Engedélyezett átvétel.) A genetikai érték nem elhanyagolható!!! Elérhet ő ek-e számunkra a nemzetközi csúcsegyedek közvetlen leszármazottai? import hazai tenyész- tésű

23 Köszönöm figyelmüket! Hantos, december 14. Vétek János


Letölteni ppt "A postagalambsport célja, postagalambok versenyeztetése régen és ma avagy Fejlődés és decentralizáció a magyar postagalambsportban."

Hasonló előadás


Google Hirdetések