Az előadás letöltése folymat van. Kérjük, várjon

Az előadás letöltése folymat van. Kérjük, várjon

Emlékezés a 2010-es vörösiszap katasztrófára Állatvédelmi Őrszem.

Hasonló előadás


Az előadások a következő témára: "Emlékezés a 2010-es vörösiszap katasztrófára Állatvédelmi Őrszem."— Előadás másolata:

1 Emlékezés a 2010-es vörösiszap katasztrófára Állatvédelmi Őrszem

2 Mostmár nagyon feszít…. Mostmár meg kell, hogy írjam, hogy is volt a devecseri mentés. Anélkül írom meg, hogy át tudnám adni az első éjszaka rettegését. Amikor még az esti híradó előtt, a kanapén ülve rémüldöztünk, mi is történt odalent Veletek. Mutatták a képernyőn, hogy valami vörös szörny amőbaként kebelez be mindent, élőt, élettelent, kicsit, nagyot, embert, állatot egyaránt. Nyújtogatta félelmetes karjait, jobbra is, balra is, előre és hátra markolt, vitt mindent. Autók úsztak papírhajóként, emberek kapaszkodtak ki a tetőkre, csecsemőket emeltek a magasba, nehogy elérje őket a százfejű vörös sárkány. Lecsapott az Isten.

3 Aztán azt sem tudom igazán visszaadni, amikor éjfél körül gyülekezett a maroknyi csapat Budaörsön, hogy milyen volt a hangulat, hogy izgatottak voltunk-e, vagy inkább rémültek, sírtunk-e, vagy nevetéssé rándult a félelem. Boxok sorakoztak a busz hátuljában, Gyuri gyógyszerekkel megrakott táskái, Anikó csillagos trendi gumicsizmája, ahogy Peti 130-cal vette a körforgalmat, ahogy lüktetett bennem a fejfájás, és a gondolat, hogy aludnom kellene, reggel ovisoknak tartok idegenvezetést egy állatkórházban. Épp Állatok Világnapja volt… Már akkor sejtettük a tragédiát, amikor egy elütött őz tetemét a gidája őrizte, majd fékcsikorgásunkra kísértetként tűnt el a bozótban. Félrehúztuk, kalapot emeltünk és végképp elnémultunk.

4 Aztán egyszer csak ott voltunk. A katasztrófát már kilométerekkel előbb jelezte a vörösre színeződött aszfalt a 8-as út mentén, egyre több szirénázó, villogó, dudáló autóval, busszal találkoztunk. Gyuri egyfolytában telefonált, szervezte a bejutásunkat, hol, melyik beállónál várnak bennünket a rendőrök, honnan, hová kísérnek a tűzoltók. Már tudtunk Rólad, Bari, tudtuk, hogy a legveszélyesebb területen, a Malom utcában fekszel, a tűzoltók lemostak ugyan, de Te kétségbeesetten reszketve, félig kihűlve kérődzöl, vagy nem kérődzöl, kortyolod a vörös végzetet. Nem felejtem soha az első képet, amit megpillantottunk az éjszaka leple alatt. Rongyként összegyűrt kerítés, falhoz vágott, teljesen elöntött autó, 2,30 magasan a vörös csík mindenhol. Csípett, mart, émelyített a szag, viszketett a szemünk, az orrunk, köhögtünk, harákoltunk, mint a rossz bagósok. A Malom utca 15-höz vezetett bennünket a két járőr, ott tették le a tűzoltók a Barit. Kerestük, bégettünk, totyogtunk az iszapban, tapogatóztunk a vaksötétben, csak a két rendőr halódó zseblámpája világított valamelyest. Felmentünk a teraszra, ahol tegnap még emberek napoztak, vacsoráztak, kávéztak, gyerekek indultak az iskolába, muskátlik álltak katonás rendben, két felborult szék…. Ahogy beléptünk, a kép sokkoló volt. Felborult kanapé, egymás hegyén, hátán a fotelek, a szekrény, a kályha, a dohányzóasztal, a tévé, fényképek a polcon… Egy élet munkája. Egy család élete. A lépcsőfeljárón szobanövények sorakoztak fölfelé, a falon Szűz Mária kulcsolta imára a kezét… odafent nem volt senki, pedig bíztunk benne, hogy talán odafent helyezték el a tűzoltók Barit.

5

6 Malom utca 15.

7 Kolontár október 4-én éjjel

8

9 Nem. Bari a kocsibeállón feküdt beledermedve az iszapba, sokkos állapotban, sorsába beletörődve. Nem mozdult, nem nyekkent, nem bégetett. Mintha egy tömböt emeltünk volna ki az iszapból az autóba, mozdulatlanul tűrt mindent. Mosni kezdtük. Ami vizünk csak volt, azzal kimostuk a szemét, az orrát, a száját, megpróbáltuk sokktalanítani. Törölgettük, dörzsöltük róla a borzalmat, de mintha a Gonosz tréfát űzött volna velünk, Bari egyre vörösebbnek tűnt.

10 Bari

11 Bari utazik

12 Aztán lidérces órák következtek. Átmentünk Devecserre, Kolontáron nem mehettünk tovább. Katonák, tűzoltók, rendőrök, polgári védelmisek, katasztrófások mindenhol. Ahogy megtudták, hogy megérkeztünk, mindenhonnan jött a hír, itt láttak kutyát, ott láttak macskát, innen, onnan hallottak vonyítást, ugatást, kétségbeesett nyávogást. Síró emberek a plébánia előtt… A tűzoltók készségesen slagolták Barit, aztán az első német juhászt, aztán a másodikat. Egy loncsos kutyus morogva, vicsorogva védte a portát, nem tehettünk érte többet, mint tiszta eledelt és vizet adtunk neki, ne nyalja tovább a vöröset. Aztán jött a hír, kikötöttek egy beaglet a vasútnál. Biléta a nyakában, felhívtuk a telefonszámot. Síró női hang közölte, hogy nem adják a kutyust, kell nekik, csak helyezzük biztonságba, majd jelentkeznek, amikor rendeződik a helyzetük. A házukat elvitte az iszap. Aztán egy buszvezető vezetett az édesanyja házához, hátha mi rálelünk a kiskutyára. Kiskutya sehol, két apró cicát mentettünk ki a portáról – mindkét szemük kifolyott… Vaksin vernyogtak, doromboltak, sírtak az ölünkben, zokogva mostuk a szemük helyét, a világtalan kis lyukakat. A következő kép a lépcsőn felfelé igyekvő fekete cica, akit telibekapott az ár, masszívan az iszapba ragadt, apró teste cuppant, ahogy kiemeltük. A fészerben kétségbeesetten sírdogált kis társa, bezáródott – ez mentette meg az életét, alig érte az iszap. A baromfiudvarban az maradt életben, aki fel tudott kapaszkodni a farakásra, a többieket mintha elevenen főzték volna meg, bőrük vörösen felmaródva, felhólyagosodva, szemük kifolyva, orrukból piros hab folydogált. Cicák, kutyák, Bari… megtelt a busz. Elindultunk hazafelé.

13

14

15

16 Kora délután ismét útra keltünk, újabb nyomasztó képek vártak bennünket. A Torna pataknál épp a pH-t mérték. 13. Életre alkalmatlan. A cigánytelepen négy kutyus kapaszkodott fel egy dombra, nem érte őket az ár. Aztán egy rózsaszín cica is előkerült. Aztán még egy német juhász. Utána egy téglaszínű kuvasz. Azután egy összedőlt szobában a bútorok tetején reszketett egy puli – Bogár. Behunyt szemmel tűrte hogy meghurkoljuk, hogy emeljük, letegyük, felvegyük, mossuk, törölgessük. Mindkét szemére megvakult. Egy férfi állt és nézte a mentést, káromkodott, mint a veszedelem, szidta az eget, aztán, mint egy kisgyerek összecsuklott és rázta a zokogás. Megfogtam a kezét, nem tehettem többet érte, és ő csak szorított, kapaszkodott két kézzel a kezembe, ott álltunk és bőgtünk. Két idegen.

17

18

19

20

21

22 Október 14-én a sérülések következtében örök álomra hunyta szemét

23

24 Bogi mentése

25

26

27 Vasárnap már adományt is vittünk, rengeteg holmi gyűlt össze, ruhák, edények, tisztítószerek, eledel… Szeretetmorzsák mindenkitől. Kolontáron már addigra evakuálták a lakosságot, a háztáji egyedül maradt. A rendőrök precízen jegyeztek mindent, rendszám, nevek, pontos idő, ki mikor lépett be és miért. Gépfegyveres őrök vigyázták az üres portákat. Fehér tálak vízzel, eledellel minden kerítés alatt – az állatvédők nyomai. A frissen épült pontonhídon a katonák átengedtek bennünket, hátunkra vágtunk egy zsák tápot, két ballon vizet, néhány tálat, pórázokat – hátha van még odaát túlélő. Nem volt… Autókat vitt el az ár, de a kutya láncát sikerült olyan tökéletesen rögzíteni, hogy esélye sem volt a túlélésre. Így végezte az ember legősibb barátja. Feldagadt, habos pofáját egy koszos ronggyal takartuk le a halotti méltóság nevében.

28

29

30

31

32 Füttyögve, cicegve kutattuk át a rombadőlt házakat, hátha meglapult még valahol egy rémült kis lélek. A Baris házba a tulajdonos visszatért. A vörös bútorok eltolva, iszap ellapátolva, tiszta szivacs, hófehér lepedő, párna, takaró jelezte, a ház ura megpróbált hazatérni. A szívünk ismét összefacsarodott. A Városházán egy vörös kutyust fürdettek – a gazdája aggódva várta őt otthon. Az ajkai gyepiről kutyák várták az állatmentőt – Pestre utaztak. Aztán baromfik - a rózsaszín kacsák. A Máltai Szeretetszolgálat és a Vörös Kereszt járta az utcákat, szendviccsel, teával kínálta a mentőket. A Magyarok Világszövetsége felállította az Önkéntesek éttermét. Gulyáságyúban rotyogott a bab, friss kenyeret vágtak magyar módra jó vastagon, szíverősítőt, lélekmelegítőt kínáltak a megfáradt munkásoknak. Barátokként ültek egymás mellett idegenek, összekötött bennünket a segítségnyújtás, itt a távolság nem volt akadály. A szokásos „Sziasztok, honnan jöttetek?”-re volt, aki csak annyit válaszolt: „350 km-ről.”.

33 Önkéntesek étterme

34

35

36 Kolontár – az elöntött terület

37

38 Kolontár, Devecser szívügyünkké vált. Ismét gyűjtöttünk, kedden utazni készülünk. Gumicsizma, vegyvédelmi ruha, szénszűrős maszk előkészítve. Reszket és kalimpál a szívünk, két hét alatt vajon mi változott? Láttuk a híradóban a ledöntött házakat, láttuk a visszatérőket, majd otthonukat végleg elhagyókat, a halottjaikat sirató családokat, otthontalanná, földönfutóvá vált embereket, de vajon mi van ott tényleg? Áll még a Malom utca 15? Az Arany János 23-ban a síró néni meddig ad enni a disznóknak? A Táncsics utcában a fekete láncos kutyus van még mit őrizzen? A vörös kuvaszt sirató férfi kezét szorongatja valaki? A kifolyt szemű cicák helyett egerészik még valaki devecseri kertben? A cigánysori kutyusok rettegő tekintete halványul majd idővel? Megtelik még valaha a devecseri iskola? A Kastélyparkban piknikezünk majd valamikor? Imre bácsi a Vasút utcából tud majd valamikor nyugodtan aludni, vagy mostmár örökké hallani fogja nap, nap után a kutyája szűkölését és a borzasztó dübörgést és morajlást, ahogy jön az iszap? Akárhogy is, mi megyünk, mentünk, segítünk, kezet nyújtunk, együtt sírunk, együtt nevetünk, mert akkor, október 4-én bennünket arra vezetett a Jóisten. Az Állatvédelmi Őrszem, a Rex Alapítvány, Strohmayer Anikó és Lakos Gyuri nevében: bertakata

39


Letölteni ppt "Emlékezés a 2010-es vörösiszap katasztrófára Állatvédelmi Őrszem."

Hasonló előadás


Google Hirdetések