Az előadás letöltése folymat van. Kérjük, várjon

Az előadás letöltése folymat van. Kérjük, várjon

A folyó és az ember kapcsolata „A Víz képes rá, hogy emberek nélkül létezzen, de az emberek víz nélkül, csak pár napig tudnak életben maradni.” Amikor.

Hasonló előadás


Az előadások a következő témára: "A folyó és az ember kapcsolata „A Víz képes rá, hogy emberek nélkül létezzen, de az emberek víz nélkül, csak pár napig tudnak életben maradni.” Amikor."— Előadás másolata:

1 A folyó és az ember kapcsolata „A Víz képes rá, hogy emberek nélkül létezzen, de az emberek víz nélkül, csak pár napig tudnak életben maradni.” Amikor megtudtuk, hogy folyó témában kell kiselőadást készítenünk rögtön hármunknak ezer féle gondolata támadt. Felmerült bennünk a:

2 Hajózás

3 Vizi szállítás eredete

4 Folyók élővilága

5 Halászat

6 Folyószabályozás

7 Vízvezetékrendszer kiépülése

8 Víz energiájának kihasználása

9 Kiselőadásunkban a számunkra három legfontosabb témát emeltük ki, ezek a vízhiánnyal küszködő Afrikai országok, a csatornázás, a folyószabályozás, valamint megemlítünk néhány érdekességet is. A víz az élet egyik legfontosabb feltétele, nélkülözhetetlen a növények, az állatok és az ember számára egyaránt. Életközegével, eróziós munkájával, a szomjúság oltásával állandóan jelen van életünkben. Különleges, de mi mégis olyan természetesnek vesszük, hisz mindennap a rendelkezésünkre áll, vezetékes víz formájában. Mi szerencsésnek mondhatjuk magunkat ellentétben a III. világ országaival, ahol tiszta víz igazi kincsnek számít. Afrika elmaradott térségeiben állandó probléma a vízellátás. A világszervezetek, mint az ENSZ, UNICEF nagy erőkkel próbálnak változtatni a helyzeten. Különböző jótékonysági eseményeket szerveznek és segélycsomagokat küldenek a rászorulók számára. Tehát ebből is láthatjuk, hogy víz értéke felbecsülhetetlen, minden élet alapja ezen a bolygón.

10 Ókori Róma Ezt már az ókorban is tudták, gondoljunk például a rómaiakra. Egy népszerű legenda szerint inkább a lustaságnak, mint a rómaiaknak volna köszönhető a vízvezeték. Egy vízhordó asszonynak elege lett abból, hogy a zsúfolt utcákon kell oldalaznia a korsójával, ezért egyezséget kötött az ördöggel: övé lehet a lelke, ha a víz az ajtaja elé jön, mire a kakas kukorékol. Az asszony estére már nagyon megbánta a dolgot. A legenda szerint, a kakas valamivel előbb kukorékolt, mint hogy az ördög el tudta volna helyezni az utolsó követ a vízvezetékben, és így a nő lelke megmenekült. Megvallotta bűnét a polgároknak, akik boldogan, hatalmas tisztelettel fogadták a város új ékességét. Az emberiség, már évezredek óta tud a víz fontosságáról.

11 Csatorna rendszer Néhány ezer évvel ezelőtt Rómában, a víz beszennyezése a legnagyobb bűncselekmények közé tartozott. Az ókori rómaiak fejlettségét bizonyítja az, hogy már 2000 évvel ezelőtt csatornarendszert alkalmaztak. Ez Magyarországon csak 150 éve valósult meg és kezdett elterjedni.

12 Előtte a gémeskutak mellett az emberek vízszükségleteit, mint az ivás, főzés, mosás csak a folyók biztosították. A kedvező feltételeken és a halászaton kívül negatív következményei is vannak a folyó melletti életnek.

13 Tisza szabályozás Vegyük alapul a Tiszát. A rendkívül kanyargós folyó hatalmas termőterületeket árasztott el így szabályozására azért volt szükség, hogy az árvizek levonulása gyorsabbá váljon, ami előfeltétele volt az eredményes ármentesítésnek.

14 Tiszalöki Vízerőmű Vízerőmű vázlata: A-víztározó,B-gépház,C-vízturbina,D-generátor,E-vízbevezetés, F-frissvíz csatorna, G-villamos távvezeték, H-folyó Ezt követően a századfordulón néhány vízimalmot törpe vízerőműre alakítottak át, köztük a Tiszalöki Vízerőművet is. Ez a vízerőmű abban a korban az ország legnagyobb vízenergiát hasznosító turbináinak biztosított üzemeltetési körülményeket. Már a vízerőművek előtt is kihasználták a víz energiáját, fa és nyersanyag szállítására és a szélerőművek vízkerekeinek megforgatására.

15 India - Gangesz Ellentétben a hazai példával az indiaiak a szentként tisztelt folyójukat, a Gangeszt nem engedik szabályozni a folyóba vetett hitük miatt. Bár a Gangesz erősen szennyezett, a hinduk mégis azt tartják róla, hogy akár egyetlen cseppje is képes a hívő zarándokok lelkét földi bűneiktől megtisztítani. Minden évben tömérdek ember, köztük sok beteg és haldokló, tesz zarándokutat a Gangeszig abban a reményben, hogy ha isznak a vizéből és megmerítkeznek benne, megszabadulnak bűneiktől.

16 Szennyezés Ma, a mi előrehaladott és modern társadalmunkban abban hiszünk, hogy fel kell áldoznunk mindent - beleértve annak a bolygónak a vizét is, melyen lakunk- azzal a céllal, hogy az úgynevezett „előrehaladásunkat” és „jólétünket” folytathassuk. Nagy iramban romboljuk le a víz életet adó kapacitását. A megnövekedett lakosság, az ipari hulladékok, és a mezőgazdasági vegyszerek, mind szennyezik vízforrásainkat. A mi „pazarló fogyasztó” társadalmunk polgárai sajnálatos módon elveszítették minden tiszteletüket és áldozatukat a víz, és az Anyatermészet iránt.

17 „Víz! Se ízed nincs, se zamatod, nem lehet meghatározni téged, megízlelnek, anélkül, hogy megismernének. Nem szükséges vagy az életben: maga az élet vagy.” /Saint-Exupéry/

18 Köszönjük figyelmüket! Berki Krisztina Kovács Fruzsina Albert Krisztián


Letölteni ppt "A folyó és az ember kapcsolata „A Víz képes rá, hogy emberek nélkül létezzen, de az emberek víz nélkül, csak pár napig tudnak életben maradni.” Amikor."

Hasonló előadás


Google Hirdetések