Az előadás letöltése folymat van. Kérjük, várjon

Az előadás letöltése folymat van. Kérjük, várjon

Van Gogh Művészete.

Hasonló előadás


Az előadások a következő témára: "Van Gogh Művészete."— Előadás másolata:

1 Van Gogh Művészete

2 A kezdetek Van Gogh 1880-tól teljesen a festészetnek szentelte magát.
Eleinte a bányászok életét örökítette meg vázlatain, majd a parasztok életét ábrázolja sötét tónusú képeken.

3 Párizsban Egy kisebb botrány miatt Párizsba kellett költöznie ahol az impresszionista mesterektől megtanulta a világos színek használatát és a tónusok felbontását.

4 Miután van Gogh Arles-ba költözött, a dél-franciaországi fény és a színek teljesen magukkal ragadták ben és az ezt követő években alkotta meg remekműveit, alig néhány év alatt. A provance-i tájat festette, a lángoló pompát, a ragyogó színeket.

5 Első jelentős műve ebből az időből A Langlois-híd, amelyet világos, áttetsző színekkel festett. Képén erősen érződik a japán festészet hatása, hiszen a teret precíz vonalakkal választja el.

6 A napraforgók című képén megtalálható az a sárga szín, mely annyira lenyűgözte, és melyet minden Arles-ban készült képén felhasznált.

7 Úgy döntött, hogy a szabad ég alatt festi meg az éjszakát, s így egy újabb hagyománnyal fordult szembe. Állítólag olyan kalapot viselt, amelynek a peremére gyertyákat erősített, hogy a festék színeit felismerje.

8 Összeomlása után a saint-remy-i szanatóriumban és Auvers-sur-Oise-ban megengedték, hogy fessen. Ebben az állapotban 1890 júniusáig 150 képet festett, többek között döbbenetes erejű önarcképeket, mint az Önarckép levágott füllel, amelyről egy végletekig elgyötört ember néz ránk.

9 Gauguin hiányát Gauguin karosszéke című képe fejezi ki a legjobban: egy elhagyott szék, benne könyv és gyertya. Utolsó alkotásai végtelen egyedül maradottságát tolmácsolják.

10 A Hollók a gabonaföld felett utolsó képei egyike
A Hollók a gabonaföld felett utolsó képei egyike. Kemény ecsetvonásokkal építi fel a mű nyugtalanságát, kaotikus jellegét; már-már az absztrakt festészethez közelít.

11 A végszó… Sorsának talán legtragikusabb eleme, hogy e remekművekből egész életében csak egyet tudott eladni….de ki gondolta volna akkor, hogy 1987-ben 53 millió dollárért adják el az Íriszeket?

12 Vége


Letölteni ppt "Van Gogh Művészete."

Hasonló előadás


Google Hirdetések