Az előadás letöltése folymat van. Kérjük, várjon

Az előadás letöltése folymat van. Kérjük, várjon

Keresztyén etika.

Hasonló előadás


Az előadások a következő témára: "Keresztyén etika."— Előadás másolata:

1 Keresztyén etika

2 Keresztyén tanítás és erkölcs
Elválaszthatatlan egymástól A keresztyén tanítás megfogalmazza: mit tanít az egyház Isten igéje alapján A keresztyén etika megfogalmazza: mit jelent a tanítás a keresztyén élet számára A keresztyén tanítás megalapozza az etikát

3 A hit tartalma – a hit megélése
Mit hiszek? – Mit cselekedjek? Miben hiszünk? – Mit cselekedjünk?

4 „…míg a dogmatika a keresztyén tanítást úgy tárja elénk, amint Isten megváltást szerez nekünk s ennek alapján életünket alakítja és gazdagítja, addig az etika a keresztyén tanítást úgy fejti ki, amint benne Isten követelő akarata szólal meg és amint Isten életünket az ő tetszésére formálja. A dogmatika Isten kinyilatkoztatásának üzenetéből azt fejti ki, ami a megváltás ajándéka, az etika pedig azt, amit keresztyén életünkben gyakorolni kell.” (Karner Károly: Bevezetés a teológiába 170–171. oldal)

5 Bölcseleti etikák A filozófia tudománya
Alapfogalma: jó – rossz (értékes – értéktelen; helyes – helytelen) De mi alapján jó vagy rossz? És miért inkább a jó, mint a rossz? (értékrelatív és normatív etika)

6 A keresztyén etika válaszai
Mi alapján jó vagy rossz? Isten igéje alapján. Isten mondja meg, mi a jó és mi a rossz. Miért inkább a jó, mint a rossz? Hitből fakadóan.

7 A keresztyén etika alapvetése (fogalmak, összefüggések)
A JÓ Jó az, amit az egyedül jó Isten mond jónak (Mk 10,18) Istennek a jóság nem erkölcsi tulajdonsága, hanem a lénye; ő a jó) Amit Isten tesz, azt mindig a jó-ságából, szeretetből az ember javára teszi. Ha akaratát tesszük, a jót tesszük.

8 Isten akarata: a törvény
A törvény „az embernek az Istenhez, de az egész teremtett világhoz való viszonyát is jelöli. A teremtés révén az ember beleteremtetett a világba, a törvény által pedig kötve van ahhoz.” (W. Elert) A TÖRVÉNY: a világ rendje (ahogyan Isten felépítette azt)– meghatározza az értékeket a világban A természet rendje: (nappalok-éjszakák, évszakok, növények, állatok élete stb.) Az emberi élet rendje: a „belénk programozott életfolyamat” (nemi hovatartozásunk, felnövekedés, társkeresés, hivatásválasztás, kibontakozás, elmúlás) – közösség, család, nép, munka stb.

9 Az erkölcs rendje: a törvény a szívünkbe van írva
Rm 2,14–15: Mert amikor a pogányok, akik nem ismerik a törvényt, természetes eszük szerint cselekszik azt, amit a törvény követel, akkor ezek a törvénynélküliek önmaguknak szabnak törvényt. Ezzel azt bizonyítják, hogy a törvény cselekedete be van írva a szívükbe. Erről lelkiismeretük és egymást vádló vagy éppen védő gondolataik együtt tanúskodnak majd, …

10 A LELKIISMERET Mindenkinek ismerős
Megszólal, ha valami rosszat tettünk Nem egyforma az emberek lelkiismerete, kinek „engedékenyebb”, kinek „szigorúbb” „… sokszor néma az ember lelkiismerete, különösen ha saját hibájáról van szó. De ha az ember kezdi magát mentegetni vagy másokat vádolni, akkor tűnik ki, milyen pontosan tudja, hogy mi a jó és mi a rossz.” (Prőhle Károly)

11 Ez ellentétes Isten akaratával: rossz
A BŰN Az ember felrúgta/felrúgja a világ rendjét Kötöttségként élte/éli meg a világ rendjét Függetlenné akart/akar válni az Istentől Ez ellentétes Isten akaratával: rossz − Kárára van az embernek, az egész világnak

12 A törvény a bűnök tükre lesz
Megmutatja bűneinket Rámutat a bűntől teljesen áthatott létünkre Rádöbbent elveszettségünkre Lex semper accusat. – A törvény mindig vádol. (Melanchthon: Apológia)

13 (Mit mutat Isten törvénye?)
„Isten törvénye megmutatja Isten akaratát, vagyis azt, hogy mit kíván tőlem. Azután megmutatja engedetlenségemet, vagyis azt, hogy mennyire nem fogadok szót neki. Végül megmutatja tehetetlenségemet, vagyis azt, hogy Isten akaratát a magam erejéből nem tudom megtenni. Ezért elveszett és megítélt ember vagyok. Isten haragja van rajtam.” (Konfirmációi káté)

14 A keresztyén etika két alapvető megállapítása
Isten törvénye jó. Ez alapján kell élni az embernek. Az ember nem tud Isten törvénye szerint élni.

15 Isten akarata: az evangélium
Isten megmentő, bűnbocsátó, üdvözítő akarata. Mert megjelent az Isten üdvözítő kegyelme minden embernek. (Tit 2,11) „Ami a Krisztusé, az a hívő lélek tulajdona is, és ami a hívőé, az a Krisztusé is. Krisztusé a javak sokasága és az üdvösség? Ez mind a miénk lesz. Bűn, vétek nyomja vállunkat? Ez mind Krisztusé. Boldog csere és versengés kezdődik.” (Luther Márton) Krisztussal együtt keresztre vagyok feszítve: többé tehát nem én élek, hanem Krisztus él bennem. (Gal 2,20)

16 Ő megcselekszi bennem a jót!
Cselekedeteim a Krisztus-követés megnyilvánulásai Mivel Krisztus így tett, úgy teszek én is Jézus nem csupán erkölcsi példakép, hanem erkölcsöm forrása „Non imitatio fecit filios, sed filiatio fecit imitatores. (Nem az utánzás tesz fiakká, hanem a fiúság tesz utánzókká. – Luther Márton)

17 SIMUL IUSTUS ET PECCATOR (egyszerre igaz és bűnös)
Már bűnbocsánatot nyertünk, de a bűn még nem tűnt el az életünkből A világ, a sátán és saját testünk folyton támad, kísért a bűnre, az Isten akaratával ellentétes gondolatra, szóra, cselekedetre, mulasztásra Naponként elbukunk, vétkezünk

18 Vagyis: a hitben és a hitből fakadó Krisztus- követésben úgy maradok meg: ha szüntelen a bűnbocsánatból élek Naponkénti megtérés: bűnbánat–bűnbocsánat– újjászületés Naponként felveszem a küzdelmet a bűn ellen Naponként elköteleződöm a Krisztus-követésre, a jó cselekvésére

19 A keresztyén etika újabb két alapvető megállapítása
A keresztyén erkölcs a Krisztusban való életben valósul. Naponként megújul. (dialektikus)

20 DÖNTÉS – FELELŐSSÉG A keresztyén etikának nincs tételes erkölcsi szabályzata A hit mérlegére helyezve folytonos döntést igényel A döntés felelőssége a miénk Itt és most: rossz döntés ⟶ bűnbánat Egykor: Krisztus ítélőszéke

21 EMBERTÁRS – felebarát A keresztyén erkölcs „kedvezményezettje”
Amit tehát szeretnétek, hogy az emberek veletek cselekedjenek, ti is ugyanazt cselekedjétek velük, mert ez a törvény és ezt tanítják a próféták. (Mt 7,12) DE: nem azért, mert viszonzást vár, hanem azért, mert Krisztus mindent megtett értem ⟶ hála

22 Kronosz (κρονος) – Kairosz (καιρος)
AZ IDŐ Kronosz (κρονος) – Kairosz (καιρος) Az idő múló idő: ma, amíg időnk van Az idő alkalmas idő: a jó cselekedetekre mindig most van az alkalmas idő Az erkölcsös életnek, a Krisztus-követésnek jelene van Nehogy elszalasszuk! Jól vigyázzatok tehát, hogyan éltek; ne esztelenül, hanem bölcsen, kihasználva az alkalmas időt, mert az idők gonoszak. (Ef 5,15) Boldog az a szolga, akit ilyen munkában talál ura, amikor megjön. (Mt 24,46)

23 Konkrét etikai kérdések
Amit Isten teremtett és törvénye által fenntart – mind jó Az élet, a közösségek: házasság, család, nép, állam, becsület, munka, alkotás stb. – mind ide tartozik (természetes rendek) Hogyan cselekedjem ezekért? Isten megváltói rendje: az egyház Mit cselekedjem egyházamért?

24 Legyetek az igének cselekvői, ne csupán hallgatói, hogy be ne csapjátok magatokat. (Jak 1,22)
Te magad légy példaképük a jó cselekedetekben, mutass nekik a tanításban romlatlanságot és komolyságot. (Tit 2,7) A jó cselekvésében pedig ne fáradjunk el, mert a maga idejében aratunk majd, ha meg nem lankadunk. (Gal 6,9)

25 Köszönöm a figyelmüket!


Letölteni ppt "Keresztyén etika."

Hasonló előadás


Google Hirdetések