A fenomenológiai perspektíva a személyiséglélektanban

Az előadások a következő témára: "A fenomenológiai perspektíva a személyiséglélektanban"— Előadás másolata:

1 A fenomenológiai perspektíva a személyiséglélektanban

2 Bevezetés Fenomenológia – az egyén szubjektív tapasztalatai.
A kifejezés sugallja, hogy az egyéni, a szubjektíven átélt élmény felülkerekedik az objektivitáson. Az számít, amit az egyén átélt és megtapasztalt. A fenomenológiai nézőpontot humanisztikus pszichológiának is nevezzük. Az elnevezés tükrözi azt az elképzelést, hogy az ember képes a növekedésre, fejlődésre.

3 Önmegvalósítás Carl Rogers – a humanisztikus pszichológia legnagyobb képviselője. A pozitív, egészséges növekedés lehetősége minden személy viselkedésében megjelenik, ha ezt nem gátolják ellentétes tényezők. A növekedésre irányuló tendenciát megvalósulásnak (aktualizáció) nevezi, s feltételezi, hogy ez fenntartja és növeli a szervezetet. Biológiai értelemben ez a jelenség a testi fejlődés, de ide tartozik az egészség megőrzésében segédkező immunrendszer.

4 Önmegvalósítás Amikor az aktualizáció az én fenntartását vagy kiteljesedését szolgálja, akkor önmegvalósításnak, önaktualizációnak nevezzük. Ez a személyen belüli összhang létrejöttét teszi lehetővé. A teljességgel működő személy nyitott saját érzéseinek megtapasztalására, bízik érzéseiben, nyitott a világ megtapasztalására vagyis értelemmel, kihívással és személyes izgalommal teli életet él, átéli a fájdalmat is csakúgy, mint az örömet. Rogers szerint ez nem egy személyiségtípushoz kötött viselkedés, hanem egy működési forma, amit bárki magáévá tehet.

5 A pozitív értékelés szükséglete
Az önmegvalósítás mellett az egyénnek szüksége van a jelentős mások elfogadására, a tőlük származó pozitív értékelésre. A feltétel nélküli pozitív értékelés – megkötés nélküli elfogadás és szeretet. A feltételekhez kötött pozitív értékelés – „elfogadlak, ha bizonyos módon cselekszel”. Ez utóbbi sokkal jellemzőbb az emberi viselkedésre. Feltételekhez kötött önértékelés – ez késztet arra, hogy viselkedésünket a saját magunkkal szemben támasztott értékfeltételek szerint szabályozzuk.

6 Az énkép Az énkép a születés időpontjában még nem létezik, és csak fokozatosan különül el a környező világtól. Ahogy a gyermek növekszik, az énképe úgy válik egyre kifinomultabbá. Az énkép folyamatosan fejlődik, de sosem ér el egy végpontot. Az énkép azokat a fogalmakat tartalmazza, melyeket a személy önmaga részének tekint. Az ideális énkép (énideál) – azok a jellemzők, amelyekkel rendelkezni szeretnénk. A aktuális énkép (valós, tapasztalt) – azok a jellemzők, amelyekről azt gondoljuk, hogy jelenleg rendelkezünk velük.

7 Az énkép Az önmegvalósítás során egyre nagyobb megfelelés jön létre az ideális és az aktuális énkép között, egyre inkább olyanná válunk, amilyenek lenni szeretnénk. Higgins elkülönít még elvárt énképet is, amit a kötelezettségeink határoznak meg. Az elvárt énkép az, amit külső tényezők várnak el tőlünk. Inkongruencia – akkor lép fel, ha az aktuális énkép és a tényleges tapasztalat közötti rend megbomlik. (pl. valaki azt gondolja magáról, hogy okos, de minden vizsgán megbukik)

8 Az énkép Az énképek közötti inkongruencia negatív érzéseket hoz létre.
Higgins szerint, ha az aktuális és az ideális énkép között diszkrepancia depressziót, levertséget idéz elő. Az aktuális és az elvárt énkép közötti eltérés szorongást okoz. Hárítások – a tapasztalatok torzításai, a fenyegető tapasztalat tudatosulásának megakadályozása. Kongruencia vagy hárítás esetén növekszik az önbecsülésünk.

9 Az önmegvalósítás és a Maslow-féle motívumhierarchia
Bizonyos szükségletek primitívek, sürgetőek, a hierarchia egyre magasabb szintjein lévő szükségletek is fontosak a túléléshez, de nem annyira sürgetőek. 1. és a 2. szint az emberi fizikummal állnak kapcsolatban, majd a következő szinteken egyre inkább a szociális szükségletek kerülnek előtérbe. Az önmegvalósítás a piramis csúcsán áll, és azt a törekvésünket fejezi ki, hogy azzá váljunk, amit képességeink lehetővé tesznek. Az alsóbb szintű motívumok hiányalapúak, a célunk a hiánytól megszabadulni, a felsőbb szintű motívumok növekedésalapúak, célunk a növekedés, a kiteljesedés keresése.

10 Az önmegvalósítás és a Maslow-féle motívumhierarchia

11 Az önmegvalósító személyek jellemzői (Maslow)
hatékonyak, pontosan észlelik a valóságot, elfogadóak önmagukkal, másokkal, a természettel szemben, spontánok gondolatiakban és érzelmeikben, természetesek, problémaközpontúak, függetlenek, és autonómok, készek a hétköznapok friss látásmódjára, demokratikusak és tisztelnek másokat, mély kapcsolataik vannak, de csak néhány emberrel, a tevékenységek folyamatát önmagáért méltányolják, van humorérzékük és az nem ellenségeskedő, függetlenek a kultúrájuktól, erősek, függetlenek, saját meglátásaik szerint irányítottak – ez külső szemmel néha szeszélyességnek, indulatosságnak tűnik.

12 A csúcsélmény (flow-élmény)
Csúcsélmény - az intenzív önmegvalósítás pillanata. Úgy érezzük, hogy össze vagyunk kapcsolva környezetünkkel, az időérzékünk elvész a tapasztalás megélésében. Érzések: áhítat, rácsodálkozás, eksztázis. Akkor fordul elő, amikor mélyen belefeledkezünk valamilyen tevékenységbe, annyira belemerülünk, hogy a tevékenységgel teljesen összeforrunk. Csikszentmihályi ezt az érzést flownak, áramlásnak nevezte. Nem az a fontos, hogy mit, hanem hogy hogyan csináljuk – ha a tevékenység emberi lényünket kiteljesíti, akkor csúcsélményről beszélünk.

13 Jacob Lévy Moreno szerepelmélete
Az „én” önmagában csak egy absztrakt fogalom, a másokkal való kapcsolatain keresztül értelmezhető. Az „én” fogalmát igen ritkán használja, munkáinak középpontjában a személyiségelmélet helyett a szerepelmélet áll. Moreno így fogalmaz: „Nem a szerepek származnak az „én”-ből, hanem a szerepek által jön létre az „én”. Négy szereposztály: pszichoszomatikus, pszichés, szociális, transzcendens szerepek.

14 Jacob Lévy Moreno szerepelmélete
Pszichoszomatikus szerepek: születéstől halálig jelen vannak, szükség van rájuk az egyén létfenntartásában (pl. evés, ivás, szexuális szerep). A testi cselekvések szintjén nyilvánulnak meg, de szoros összeköttetésben áll(hat)nak a pszichés szerepeinkkel. A pszichoszomatikus szerepeinkben az életkorral fejlődés, változás figyelhető meg, az egyesek felerősödnek, mások háttérbe szorulnak vagy minőségi változásokon mennek keresztül. A pszichés szerep a szomatikus szerepet megélő, átélő, s ennek következtében valamely lelki élményt megtapasztaló szerep, ami magában foglalja a szocializáció bizonyos jellegzetességeit is.

15 Jacob Lévy Moreno szerepelmélete
A szociális szerepek a társadalmi együttélésből következő szerepek, cselekvési mintázatok, szociálisan meghatározott státus is kapcsolódik hozzájuk, kultúrafüggők. Vannak foglalkozási szerepek, emberi kapcsolatokra vonatkozó szerepek, szabadidő-szerepek stb. A transzcendens szerep az etikai, vallási, az ember feletti szimbólumstruktúrákhoz való viszonyulást, kötődést, ezek befogadását jelenti. Ezek olyan értékrendszerek, amelyeket az egyén tudatosan magáévá tesz, s ezek kihatnak viselkedésmintázataira.