Wittgenstein ( ) Nyelvfilozófiai fordulat: a figyelem a tárgyakról tehető tudományos kijelentések logikai elemzése felé fordul; a nyelv mint a.

Az előadások a következő témára: "Wittgenstein ( ) Nyelvfilozófiai fordulat: a figyelem a tárgyakról tehető tudományos kijelentések logikai elemzése felé fordul; a nyelv mint a."— Előadás másolata:

1 Nyelvfilozófia (analitikus filozófia) és hermeneutika: Wittgenstein és Gadamer

2 Wittgenstein ( ) Nyelvfilozófiai fordulat: a figyelem a tárgyakról tehető tudományos kijelentések logikai elemzése felé fordul; a nyelv mint a filozofálás központi témája. Bécsben született, önkéntesként részt vett az első világháborúban, a háború után tanító, 1929-től Cambridge-ben élt, az egyetemen tanított; életút és filozófia egysége. Ösztönző hatások, sokoldalú érdeklődés: Kierkegaard, Schopenhauer, Spengler Russel: The Principles of Mathematics Zene Műszaki tudományok, építészet

3 Logikai-filozófiai értekezés (1918)
Alapkérdések: Hogyan kapcsolódik a nyelv a nyelven kívüli valósághoz? Leképezheti-e a nyelv a világot? Lehetséges-e egzakt tudományos nyelv? Tételekben, aforizmatikusan fogalmaz. „Amit egyáltalán meg lehet mondani, azt meg lehet mondani világosan; amiről pedig nem lehet beszélni, arról hallgatni kell.”(Előszó) Határt szabni a gondolatok kifejezésének. „A filozófia célja a gondolatok logikai tisztázása”. (4.112)

4 „A filozófia nem tanítás, hanem tevékenység.”(4.112)
Megválaszolhatók-e az etikai kérdések? „Világos, hogy az etikát nem lehet kimondani.”(6.421) „Érezzük, hogy még ha feleletet is adtunk valamennyi lehetséges tudományos kérdésre, életproblémáinkat ezzel még egyáltalán nem érintettük. Akkor persze nem marad egyetlen további kérdés sem, és éppen ez a válasz.” (6.52) „Amiről nem lehet beszélni, arról hallgatni kell.” (7.)

5 Filozófiai vizsgálódások (1952)
Fordulat a Logikai-filozófiai értekezéshez képest: lemond az egzakt tudományos nyelv létrehozásának lehetőségéről; nincs egyértelmű viszony világ és annak leképezése között; a nyelvhasználat kérdéseit állítja a középpontba. Nem tételszerű kifejtés: megjegyzések, „tájképvázlatok”. „Nyelvjátékok”: „Az egészet is – a nyelvet és azokat a tevékenységeket, amelyekkel a nyelv összefonódik – nyelvjátéknak fogom nevezni.” (7. aforizma)

6 A beszélő úgy használja a szavakat és mondatokat, mint a játékos a figurákat (pl. a sakkban), meghatározott, előzetesen lefektetett szabályok szerint. Egy kifejezésnek csak az „élet áramában” van jelentése. Nyelvem határai világom határait jelentik: egy nyelvjáték leírása egy kultúra leírását jelenti. A nyelv, a megértés eredendően interszubjektív; a korábbi „privátnyelv” koncepció elvetése.

7 A nyelv maga nem rendszer a szónak logikai vagy szcientikus (tudományos) értelmében.
A filozófia nem alkot teóriát. A filozófia a nyelvünkben rejlő „szótlan tudásra” irányul.

8 Gadamer (1900-2002) filozófiai hermeneutikája

9 A hermeneutika rövid jellemzése
Görög eredetű szó: ermeneüein: magyarázás, értelmezés, tolmácsolás, megnyilatkozás. Hermész alakja a gör. mitológiában: az istenek üzeneteit közvetítette (tolmácsolta) a halandó embereknek. A hermeneutika lényege: a megértés és értelmezés „művészete”, tudománya. Arisztotelész: nála a hermeneutika lényegében logikai grammatika, szövegek elemzésének módszertana.

10 Antik hermeneutika: a szövegek szó szerinti értelme mellett az allegorikus értelem feltárása.
Középkori keresztény teológia és filozófia: elsősorban a bibliai szövegek értelmezése. sz.: a szövegek értelmezésével kapcsolatos hermeneutikai kézikönyvek megjelenése. Schleiermacher ( ): kétféle értelmezési szint: grammatikai és divinatórikus (megérzés, megsejtés, kitalálás) értelmezés. Nála a hermeneutika nem egyszerűen értelmezési szabályok alkalmazása, hanem a szellemtudományok általános szemléletmódja. Dilthey ( ): a hermeneutika nem más, mint az „írásban rögzített életmegnyilvánulások megértésének és értelmezésének tana.

11 Gadamer hermeneutikai szemlélete
Heidegger hatásának fontossága: a művészet igazság-kérdésének hangsúlyozása. „A hermeneutika annak művészete, hogy megértsük a másik nézetét.” A hermeneutika elválik egyrészt a tudomány tradicionális fogalmától, másrészt a végső kötelező érvényűség értelmében vett igazság szigorú filozófiai fogalmától vagy igényétől. „A másik ember az út, amelyen haladva önmagunkat megismerjük.” Dialógikus szemlélet: a szövegek, műalkotások értelmezésekor az értelmező egyfajta párbeszédet, dialógust folytat a szöveggel. Fő műve: Igazság és módszer (1960) – egy filozófiai hermeneutika vázlata. Három rész: az igazságkérdés feltárása a művészet tapasztalata alapján; az igazságkérdés kiterjesztése a szellemtudományi megértésre; a hermeneutika ontológiai fordulata a nyelv vezérfonalát követve.

12 A szellemtudományi megértés (a történelem megértésének) alapvető jellemzői
A természettudományi és szellemtudományi (humántudományi) módszer különbsége: Természettudomány: kísérletek, rögzített kutatói nézőpont. Humán tudományok: az embert nem lehet rögzített kutatói szempontból vizsgálni; a megértés és értelmezés mint alapvető módszer. A hagyomány értelmezése: az értelmező és a szöveg közötti eleven párbeszéd (dialogikus viszony).

13 Horizont: az értelmezőnek az a látóköre, amely mindent átfog és körülzár, ami egy pontról látható.
Horizont-összeolvadás: az értelmezendő szöveg eredeti, születésének történeti szituációjából fakadó horizontjának és az értelmező horizontjának az összeolvadása az értelmezés során. Előítéletek, illetve „előzetes ítéletek”: az értelmezés során saját előzetes véleményeinket nem lehet kikapcsolni, ezek is belejátszanak az értelmezésbe.

14 Hatástörténet: a hagyomány alkalmazása, a hagyomány értelmezése állandóan zajló folyamat; a dolgot, amelyről a jelenben szó van, nem érthetjük meg a róla korábban mondottak és leírtak figyelembe vétele nélkül.

15 A művészet antropológiai bázisának feltárása Gadamernél
A művészet és a műalkotás ontológiai státusza: Gadamer elutasítja a hagyományos utánzás-elméleteket, művészet és valóság éles szembeállítását. A művészet világa nem látszat-világ. A műalkotás: „a létben való gyarapodás”. A műalkotást létvonatkoztatásainak sokrétűségében, létmódját elemezve mutatja be. A műalkotás megértése mint igazságkeresés: nem egyszerűen mi kérdezzük ki a művet, hanem mi válunk kikérdezetté a mű által.

16 A szép aktualitása – a művészet mint játék, szimbólum és ünnep
A szép fogalmának megújítása az esztétikai hagyomány újraértékelésével: Platón, Kant, Hegel. A műalkotás létmódja: játék és bemutatás. Összekapcsolni a klasszikus és a modern művészetet a létmódjuk alapján: A játék kitüntetett jelentősége az emberi életben. A műalkotások befogadása mint „együttjátszás”: sajátos kommunikatív tevékenység.

17 A szimbólum létvonatkozásai
Szimbólum: a görögöknél tárgyi mivoltában felmutatható vallási vagy világi ismertetőjel: lásd Platón: Lakoma – mitológiai történet; vendégbarátságot kifejező kettétört cserépdarab. Az újrafelismerés mozzanata: a művészetben nem azt jelenti, hogy valamit ismételten látunk, hanem valamit akként ismerünk fel, ami. Az újrafelismerés a maradandót emeli ki az elillanóból. A szimbólum a művészetben nem egyszerűen valamire való vonatkozást jelent, hanem reprezentálja a jelentést.

18 Ünnep és idő Az ünnep időtapasztalata: a megtartás, az ünnepi idő jelenlétének szuggesztív átélése. Az ünnep egybegyűjti az embereket, hasonlóan a műalkotások bemutatásához: „Ez nem egyszerűen az együttlét mint olyan, hanem az az intenció, amely mindenkit egyesít, és amely megakadályozza őket, hogy egymástól elszigetelt, külön-külön beszélgetésekre vagy magányos élményekre forgácsolódjanak szét.”