Az előadás letöltése folymat van. Kérjük, várjon

Az előadás letöltése folymat van. Kérjük, várjon

Tűz- és Munkavédelmi oktatás Immunológiai Intézet 2014.

Hasonló előadás


Az előadások a következő témára: "Tűz- és Munkavédelmi oktatás Immunológiai Intézet 2014."— Előadás másolata:

1 Tűz- és Munkavédelmi oktatás Immunológiai Intézet 2014

2 Értelmező rendelkezések, fogalmak a munkavédelemröl szóló 1993. évi XCIII. törvény 87. §-a alapján Munkahely:minden olyan szabad vagy zárt tér létesítményt, a járművet,ahol munkavégzés céljából vagy azzal összefüggésben munkavállalók tartózkodnak. Munkahely:minden olyan szabad vagy zárt tér létesítményt, a járművet,ahol munkavégzés céljából vagy azzal összefüggésben munkavállalók tartózkodnak. Szervezett munkavégzés: a munkaviszonyban, a közszolgálati, illetve a közalkalmazotti jogviszonyban, a szakképző iskolákban a tanulói jogviszony keretében a szakmai képzési követelmények teljesülése során, továbbá a tanulói szerződés alapján, a hallgatói jogviszonyban a gyakorlati képzés során munkáltató által kezdeményezett, irányított vagy jóváhagyott munka. Szervezett munkavégzés: a munkaviszonyban, a közszolgálati, illetve a közalkalmazotti jogviszonyban, a szakképző iskolákban a tanulói jogviszony keretében a szakmai képzési követelmények teljesülése során, továbbá a tanulói szerződés alapján, a hallgatói jogviszonyban a gyakorlati képzés során munkáltató által kezdeményezett, irányított vagy jóváhagyott munka.

3 Az elektromos áram élettani hatása A elektromos balesetek veszélye fennáll, ha az emberi test elektromos áramkörbe kapcsolódik és rajta külső áramforrás áramot hajt keresztül. Bár az áram az emberi szervezetre gyakorolt károsító hatásai több fizikai és élettani hatásra vezethetők vissza- ennek ellenére a elektromos baleseteket két csoportra oszthatjuk: Az elektromos áramütésekre és a elektromos sérülésekre, amelyek gyakran együtt is létrejöhetnek. Elektromos áramütésről beszélünk, ha a szervezeten átfolyó áram az izmok görcsös összehúzódását, az idegközpontok zavarát vagy bénulását okozza. Elektromos sérülések:az áramnak a bőrön való ki- és bejutásának helyén kialakuló jellegzetes sérülés.A bőr másik jellegzetes károsodása a metallizáció. A fém vezető és a bőr érintkezésének helyén lép fel, ha a fém elektrolízise folytán fém ionok kerülnek a bőrbe, amely ennek elszíneződését okozza.

4 Kémiai tulajdonságok Az anyag kémiai tulajdonságaiból származó veszélyek hatása attól függ, milyen körülmények között, milyen koncentrációban kerül érintkezésbe a dolgozóval. A szervezetbe történő felszívódás lehetőségei: - bőrfelület, - emésztőszerv, - légzőszerv, - szem kötőhártyája, - fül. A szervezetbe került idegen anyag a vérkeringéssel tovább jut, és valamennyi szervet megterheli. Az egyszeri nagy adag okozta heveny vagy a hosszabb időn át kis mennyiség okozta idült mérgezés, foglalkozási megbetegedéshez vezet.

5 Tűzvédelemmel kapcsolatos tudnivalók tűzveszélyes folyadékok és éghető gyúlékony anyagok tárolása, használata, tűzveszélyes folyadékok és éghető gyúlékony anyagok tárolása, használata, tűzoltó eszközök, készülékek használata, tűzoltó eszközök, készülékek használata, nyílt lánggal járó munkák tűzvédelmi szabályai, (bunsen égő) nyílt lánggal járó munkák tűzvédelmi szabályai, (bunsen égő) tűzjelzés lehetősége, módja, tűz esetén tanúsítandó magatartás tűzjelzés lehetősége, módja, tűz esetén tanúsítandó magatartás

6 Általános munkavédelmi előírások baleset, sérülés, jelentési kötelezettség baleset, sérülés, jelentési kötelezettség ergonómiai, munkahelyi világítási előírások ismerete ergonómiai, munkahelyi világítási előírások ismerete higiénés előírások, higiénés előírások, gépek, berendezések kezelése gépek, berendezések kezelése védőöltözet, védőeszközök, védőfelszerelések használata védőöltözet, védőeszközök, védőfelszerelések használata szellőző és elszívó berendezések használata szellőző és elszívó berendezések használata veszélyes hulladékok kezelésének, gyűjtésének szabályai veszélyes hulladékok kezelésének, gyűjtésének szabályai veszélyes anyagok, veszélyes készítmények használata veszélyes anyagok, veszélyes készítmények használata munkahelyen történő dohányzás munkahelyen történő dohányzás

7 Munkavédelmi előírások gyakorlati oktatás során laboratóriumba enni-, innivalót bevinni tilos laboratóriumba enni-, innivalót bevinni tilos elektromos berendezéseket a kísérlet végeztével áramtalanítani kell elektromos berendezéseket a kísérlet végeztével áramtalanítani kell csatornába, lefolyóba tilos vegyszert kiönteni csatornába, lefolyóba tilos vegyszert kiönteni fűtőtest közvetlen közelében éghető anyagot elhelyezni tilos fűtőtest közvetlen közelében éghető anyagot elhelyezni tilos az épület egész területén dohányozni tilos az épület egész területén dohányozni tilos

8 Általános szabályok elsősegély nyújtásánál A baleset helyszínén az első dolog a gyors tájékozódás, a sérültek számáról, állapotáról, mi történt, melyik sérültnél van szükség halaszthatatlan, azonnali beavatkozásra. Meg kell állapítani az ellátás sorrendjét is. A baleset helyszínén az első dolog a gyors tájékozódás, a sérültek számáról, állapotáról, mi történt, melyik sérültnél van szükség halaszthatatlan, azonnali beavatkozásra. Meg kell állapítani az ellátás sorrendjét is. Az elsősegélynyújtás célja: az élet megmentése, a további egészségkárosodás megakadályozása és a gyógyulás elősegítése. Az elsősegélynyújtás célja: az élet megmentése, a további egészségkárosodás megakadályozása és a gyógyulás elősegítése.

9 Az elsősegélynyújtó feladatai: A helyszín gyors és pontos felmérése, a saját testi épség kockáztatása nélkül. A helyszín biztosítása. A helyszínt csak a feltétlenül szükséges mértékig szabad megváltoztatni, annyira, amennyire a sérült ellátása megkívánja. A sérült vagy sérültek ellátásakor figyelemmel kell lenni az ellátási sorrendre. Először a súlyosabb sérülteket kell ellátni, a könnyebb sérülések csak ezután következhetnek.

10 Segélyhívás112 Mentők104 Tűzoltóság105 Tűz esetén értesítendő55111 Diszpécser66661

11 Köszönöm a figyelmet. Készítette: Nagy Tibor


Letölteni ppt "Tűz- és Munkavédelmi oktatás Immunológiai Intézet 2014."

Hasonló előadás


Google Hirdetések