Találkozás a „vadakkal”

A felfedezések első hulláma 16. század: spanyol és portugál hajók és útvonalak. A világot „felosztották”, de nem tudták megtartani. Katonai erejük nagyon visszaesik, a 17. sz-tól rendszeres fenyegetést jelentenek az angol, francia és holland hajók. Sikerek: Afrika megkerülése, Amerika elérése, a Föld körülhajózása Kudarcok: „Terra australis”, „Északnyugati Átjáró”

A felfedezések második hulláma 18. század: az angolok és franciák vették át a főszerepet. A hajózás körülményei, technikája nagyon sokat fejlődött Új motivációk: tudományos kíváncsiság, több erőforrás a kutató jellegű hajózásra A század második felében sok hajó indul Amerika irányából Óceánia felé A kontinensek belsejébe is lassan bemerészkednek

16. századi térkép

19. századi térkép a 16. századról

20. századi térkép a 18. századról

Példák a technikai fejlődésre A hajók mérete Kolumbusz hajói: gyors, ám szűkös és kényelmetlen karavellák – zsúfoltság, klausztrofóbia, monotonitás, készlethiány, betegségek 18. század: a sorhajók és a nagy kereskedelmi hajók öt-hatszor akkorák. Egészségügyi körülmények korábban hosszabb utakon a legénység többsége skorbutban halt meg Cook az 1770-es években már egy matrózt sem vesztett emiatt!

Példák a technikai fejlődésre Jobb térképek, jobb navigáció 4 percnyi tévedés 1 fok eltérést, vagyis 50-100 km tévedést okoz a hibák halmozódnak – rengeteg veszteség eltévedt és elsüllyedt hajók miatt 1707: katasztrófa a Scilly-szigeteknél (DNY-Anglia) 4 hadihajó és 1500 tengerész veszett oda

Harrison kronométerei A 18. sz-i Anglia első számú problémája: a tengeri helymeghatározás, azon belül is a földrajzi hosszúság megállapítása, az ún. „hosszúsági probléma” 1714-ben a Parlament £20,000 díjat tűzött annak, aki a problémát megfelelő pontossággal megoldja Útinaplóból, a Hold méretéből, pontos időméréssel John Harrison (1693–1776), angol órásmester egész életén keresztül ezt próbálta megoldani H1 (1736), H2 (1741), H3 (1755) – tengeri ingaórák, olyan eredeti fejlesztésekkel, mint visszaforgásgátló, bimetál, csapágyazás A befutó: H4 (1759), tengeri rugós óra – 5 sec késés az Atlanti-óceánon keresztül – alig két kilométer!

H1

H1 (részlet)

H2

H3

H4

Útibeszámolók és krónikák Az első írott források: utazó nemesemberek, majd orvosok, lelkészek levelei, naplói 16. század széttöredezett, naiv rácsodálkozások illetve hivatalos, dicsőítő beszámolók 18. század egyre több a tudós társaságok által küldött megbízott és természetbúvár békésebb, megismerő korszak, nyers katonai erő helyett kereskedelmi kapcsolatok kialakítása Cook és más kortársainak tudós beszámolói hallatlanul népszerűek

A találkozások formái A kultúrák érintkezése Kultúrkapcsolat az első találkozások Kultúrkapcsolat rabszolga-kereskedelem, hittérítés A kultúrák összeütközése megsemmisítés, elűzés, rabszolgaság A kultúrák összefonódása akkulturáció, összeolvadás

I. A kultúrák érintkezése A kultúrák érintkezésének nevezzük utazók kis csoportjának egy zárt, archaikus lakossági csoporttal való rövid időtartamú első vagy hosszú megszakítás után lezajló újabb találkozását Példák: a portugálok első afrikai kikötései, Kolumbusz négy útja, 200 évvel később pedig az óceániai szigetekre vezetett expedíciók Bizonytalanság Minden esetben hordozzák az újdonság és meglepetés varázsát, ugyanakkor fenyegetését is hordozzák A bennszülöttek részéről legtöbbször tartózkodó, néha leplezetlenül kíváncsi viselkedés; sokszor túláradó vendégszeretet, és csak a legritkábban ellenségeskedés Kikötéskor nagyfokú óvatosság A jövevények csöndes bizalmatlansággal érkeztek, ami elég hamar dölyfös, erőszakos felsőbbrendűségbe csapott

Az erő politikája Az erősebb pozíciója Mégsem ez történt Az európaiak könnyen teret adhattak volna a bizalmi viszonynak, hiszen katonai fölényben voltak Az erő pozíciójából könnyű lett volna a kapcsolatokat békésen, akár a hosszú távú európai érdekeknek is megfelelően alakítani Mégsem ez történt a mindenek feletti, gátlástalan vágy a meggazdagodásra dominált, ami lehetetlenné tette a partner lényének, kultúrájának megvizsgálását olyan igényekkel jöttek (birtokba vétel, irányítás, térítés), amiket (nem túl meglepő módon) nem tudtak megértetni a bennszülöttekkel Az erő alkalmazása Ilyenkor gyakran a fegyverek használatához vagy az avval való fenyegetőzéshez nyúltak…

A találkozás abszurditása Nemcsak az őslakosokat, hanem az európai embert is teljesen felkészületlenül érte a találkozás Senkinek sem volt fogalma a helyzet valódi jelentőségéről és tragikumáról Kolumbusz a spanyol uralkodók nevében, hivatalos ceremónia keretében birtokba veszi az Újvilágot… …a szigetlakók általános csodálkozása közepette „Az ember aligha képzelhet el emberek között ekkora tragikus egyenlőtlenséggel teli eseményt. Még szerencsésnek mondható az a körülmény, hogy különbözött a nyelvük. Így a bennszülöttek legalább szimbolikus vagy mágikus cselekménynek tarthatták a betolakodók ünnepélyességét. Hiszen a birtokbavételt, amiről itt valójában szó volt, ezek az emberek, akinek semmiféle elképzelésük sem volt a tulajdonról, teljességgel képtelenek lettek volna felfogni.” (Madariaga)

A találkozás tragikuma Az európaiak kiindulópontja: az erőfölényt az intellektuális és erkölcsi fölénnyel azonosították az ő viselkedésük volt a norma – minden, ami attól eltért, alacsonyabb rendűnek bélyegeztek pogány és barbár, tehát mindenképpen alacsonyabb rendű emberekkel (állatokkal?) állnak szemben Istentől, a pápától és a királytól való felhatalmazásuk és joguk van a területek és lakói feletti uralomra A pápa a hittérítői munkáért cserébe adott szabad kezet a királynak a bennszülötteket „természeti lényeknek” tekintették, a természet részének, ami szintén joglapot adott a velük szembeni bánásmódra

A találkozás tragikuma A kapzsiság üres ígéretekhez, szószegéshez, átverésekhez vezetett a bennszülöttek hasonló válaszreakcióit viszont az előítéleteik igazolásának láttak: látható, hogy csaló, pimasz, szégyentelen népség az első „negatív” tapasztalatok az erő alkalmazását váltották ki a helyzet a legtöbb színtéren tragikussá fajult Az első hajósok szinte kizárólag Európa söpredékéből kerültek ki kisemmizett, tanulatlan, megnyomorított emberek a hatalom különleges érzete durva túlkapások, vak önkény formájában jelentkezett mindezek igazolásához szükségük volt a felsőbbrendűség ideológiájára

A találkozás tragikuma A bennszülött népek között is nagy különbségek voltak A vendégszeretet és a segítőkészség a legtöbb kultúrában erény Sok helyen isteni jövevényeknek nézték a hajósokat Mindkét fél súlyos tévedésben volt, de ez a bennszülöttek számára volt kevésbé erkölcsileg kínos, hiszen ők „tiszteletre méltóbb tévedés áldozataivá váltak” (Lévi-Strauss) Persze nem minden nép volt békés A legtöbb helyen ismerték a háborút – általában nem a területfoglalót, hanem a zsákmányszerző és bosszúhadjáratokat Az európaiak macchiavellisztikus kíméletlenséggel használták ki a helyi konfliktusokat A jövevények fokozódó nyomására a legtöbb helyen sor került atrocitásokra, gyilkosságokra, amik egyre durvább válaszokat váltottak ki

II. A kultúrkapcsolat Kultúrkapcsolatra akkor kerül sor, amikor lehetséges volt az anyaországhoz fűződő kapcsolatok kiépítése, és tartós, kölcsönös viszony épült ki a bennszülött lakossággal Előfeltételek: volt tekintélyes helyi vezető, akivel tárgyalhattak a bennszülöttek letelepedett életformát folytattak, és már eleve élének kereskedelmet folytattak a szomszédaikkal a jövevények nem akarták elfoglalni a területet Példák: Kína és Japán az arab országokkal vagy Kínával kapcsolatban álló területek, így Kelet- és Nyugat-Afrika, India, Indokína, Maláj-szigetek Észak-Amerika és Dél-Amerika egyes területein, bizonyos ideig

Rabszolga-kereskedelem A kezdetek: A mediterrán világ és Nyugat-Afrika is régóta ismeri Dél-Európában főleg kis létszámban házi rabszolgaság Afrikában törzsi portyák, cserék és büntetések következményeként eleve volt egy viszonylag stabil kereskedelem Bámulatos tempóban fejlődött fel Az első tíz afrikait 1441-ben vitték Portugáliába 1500 körül már évi ezer Nem sokkal később pedig már tízezres nagyságrendű forgalmat bonyolítottak főleg az Atlanti-óceánon keresztül Előbb-utóbb gyakorlatilag az összes afrikai part menti népcsoport vagy önként, vagy finom nyomásra beszállt az „üzletbe” 1441 és 1860 között Nyugat-Afrika a becslések szerint 20 millió (!) embert vesztett

Rabszolga-kereskedelem A kereskedelem a kölcsönös érdekek hosszú távú egyensúlyán alapult: Ajándékokat, árukat és fegyvereket adtak emberekért cserébe, és segítettek megtartani a vezető uralmát Az afrikai diplomácia nagyon közel állt az európaiakéhoz szívélyes, udvariaskodó, vendéglátó, ugyanakkor ravaszkodó és cselekkel teli az európaiak néha vesztegettek, kicsit erőt fitogtattak, de betartották a formális „játékszabályokat” Hamarosan az óriási volumen mellett rutinszerűvé vált az egész folyamat semmiféle emberiességi, de még fenntarthatósági megfontolásokkal nem foglalkoztak eleve elrendeltnek látszott… ennek ideológiáival még foglalkozunk

A hittérítés Példák: A misszionáriusok szemében Értékelés A portugálok korai afrikai próbálkozásai kevés sikerrel jártak kivétel: I. Alfonz kongói király a rabszolga-kereskedelem léte hamar teljesen lenullázta a térítés esélyeit Többé-kevésbé sikeresnek nevezhető esetek Kanadában a francia misszionáriusok Paraguay vidékén a spanyol jezsuiták A misszionáriusok szemében a bennszülött pogányokban megvolt valahol a jóra való hajlam, csak eltávolodtak Istentől, és egyedül gyengék voltak megtalálni a hozzá vezető utat és mindenképpen a pokolra jutnak – sokszor azért siettek feladni az utolsó kenetet, hogy megmentsék őket ettől… Értékelés Mindenképpen ez volt a leghumánusabb, leginkább kölcsönös kultúrkapcsolati forma, még ha a megértés itt is fényévekre maradt el a lehetőségektől

A hittérítés Kanada Fontos: 1530-as évektől fedezik fel a partvidéket, 1600 elején alapítják az első településeket (Quebec, Montreal) főleg prémvadászok és jezsuita misszionáriusok érkeznek A barátságos algonkin és a földművelő huron indiánok körében kezdeti sikerek, a harcias irokézekhez jóval nehezebb volt közeledni Fontos: az európaiak mögött nem állt ott az anyaország ereje, nem is hódítóként léptek föl, és nem is tekintették őket felettes hatalomnak Az indiánokkal való találkozások viszont változatosak maradtak, mindig hordoztak kockázatot

A hittérítés Mit jelentett misszionáriusnak lenni? Az egyéni hittérítő életforma erős elkötelezettséget, jellemet és nagy személyes bátorságot követelt Fontos szerepet játszott az önismeret és aszkézis iránti igény, a bűnös Európától való elfordulás Együttélést a törzsi népekkel, osztozni életformájukban, megtanulni a nyelvüket A siker a személyes ügyességen, türelmen és karizmán múlt A program azonban eleve kudarcra volt ítélve Nyelvi és fogalmi korlátok Katekizmusfordítás indián nyelvre (?) Iskolák alapításának kudarca Bizonyos „pogány” szokások iránti értetlenség Távol is tartották az indiánokat a fehérektől…

A hittérítés A „redukciók” Dél-Amerikában Jezsuita telepek az indiánok védelmére 1750 körül harminc ilyen, kb. 100000 lakossal Tervszerű gazdálkodás, vallás által szervezett élet Paternalista hozzáállás

A kultúrák összeütközése a) A megsemmisítés Haiti b) Az elűzés Észak- és Dél-Amerika c) A rabszolgaság Közép-, Dél- és Észak-Amerikában is, főleg afrikaiak ültetvényeken

Bennszülöttek látogatóban az indián az első igazi szenzáció a királyok is „elbeszélgetnek” velük „Savignon” (1610): „A franciákból hiányzik a bátorság és a határozottság, úgy viselkednek, mint az asszonyok, és vitatkoznak, ahelyett, hogy harcolnának” Pocahontas (1619) Omai Tahitiről (1775)

Bennszülöttek látogatóban miért nem beszélnek normális nyelveken? távolságtartás, büszkeség – inkább letargia, nyelvi akadályok és betegség... „nevelési problémák” Anton Wilhelm Amo (1703–1759)

„Imported by P. T. Barnum for his Great Show” Lange, Britta: Echt. Unecht. Lebensecht. Menschenbilder im Umlauf Cover: Echt. Unecht. Lebensecht - http://www.perlentaucher.de/buch/26197.html Kadmos Kulturverlag, Berlin 2006, ISBN 393165981X, Kartoniert, 272 Seiten, 22,50 EUR

Néprajzi múzeumok és kiállítások Magyar Nemzeti Múzeum Ethnographiai Osztálya (később Magyar Néprajzi Múzeum), 1872 Museum für Völkerkunde (Berlin), 1873 Ezek az intézmények tették lehetővé az Európán (és É-Amerikán) kívüli népek kultúrájának (kulturális termékeinek) rendszeres gyűjtését és a megbízhatóbb tapasztalati bázissal rendelkező kultúraelméletek kidolgozását Ugyanakkor hozzájárultak az ún. „primitív népekkel” kapcsolatos sztereotípiák megerősödéséhez is A gyarmati népek kultúráját gyakran a természetrajzi múzeumokban állították ki, azt sugallva, hogy ők inkább a természet, mint az emberi civilizáció részei („természeti népek”) A „népkiállítások” (Völkerschauk) és a gyarmati kiállítások valóság show szerűen mutatták be a gyarmatokon élő népek életét magukat az embereket állítva ki Xantus János alapítja az Ethnographiai Osztályt; szervezetileg 1947-től önálló múzeum; 1975-től önálló épületben (a jelenlegiben) A berlini múzeumot Adolf Bastian alapítja meg Természetrajzi múzeumok: pl. American Museum of Natural History

Exhibition Coloniale (Párizs, 1907) indokínai falu, Exhibition Coloniale, Párizs, 1907

Exhibition Coloniale (Párizs, 1907)

Exhibition Coloniale (Párizs, 1907) Vasárnapi Újság, 1896: „Valóban érdekes látvány az a 250 néger atyafi, kik az ezredévi ünnep tiszteletére Afrikából Budapestre jöttek, s most ott tanyáznak az Állatkertben. Ruházatuk mindössze egy tarka szövetű lepel, melyet festői ráncokba szednek; azt vélné az ember, tógás rómaiak. Testök egy része mindig kilátszik. Sokszor alig van rajtuk valami takaró, mert – aránylag – igen tiszták lévén, van mindig egy-kettő, aki nagy hévvel mosakodik a vízérben, mely telepükön át csörgedez. Van tehát mód tanulmányozni testalkatukat, s ez már magában is megérdemli az 50 krajcárnyi belépti díjt, mivel e négerek mitőlünk annyira elütő emberek. De fokozza a látvány becsét a határozott esztétikai élvezet. Szebb idomokat alig lehetne találni. Főleg fürdés közben egy ily karcsú néger alak, amint fénylik a róla lefutó víztől, valóságos eleven bronzszobor. Tartásuk, mozdulataik is szoborszerűek. A mi testünk megszokta, hogy fel legyen öltöztetve, s öltözet nélkül ügyetlen, tétovázó volna. A néger járása-kelése ruha nélkül is természetes, minden lépten más-más festői képpé alakul, mely az életből születik, s kincs lenne művésznek. Gond volt arra, hogy négereink lehetőleg azt az életmódot folytassák az Állatkertben, amelyet hazájukban megszoktak. Mindegyiknek van valami mestersége, melyet apjától tanult. Ott ülnek saját készítményű zsámolyaikon, ki-ki pálmalevelekből összetákolt kunyhója előtt; kunyhóikat is ők maguk építették. Az ötvös ezüstgyűrűn dolgozik, a kovács lándzsavéget kalapál; egy másiknak az a mestersége, hogy tökhéjakat díszít, durva késheggyel cirádákat vésve rájuk. Vannak takácsok. Több színű szálakból széles szalagokat szőnek, melyeket szomszédjuk – ennek ez a szakmája –, köpenyekül szolgálandó, nagy darab kelmékre varr. Van orvos, nem puszta kuruzsló, ki ért a gyógyfüvekhez; ha kinek valami baja van, őhozzá fordul. Mindenki csinál valamit, ha egyebet nem, sepri a házát, vagy varr magának új lepelt. S furcsán áll a tű és cérna hosszú, meredt ujjaik közt. Az asszonyok mosnak, vasalnak külön erre szánt bódékban; sütnek, főznek a konyhákká berendezett ereszek alatt. Naponta kétszer van étkezés. A fő étel burgonya (a burgonya közelíti meg leginkább nemzeti eledelüket, az ignamét). Egy-egy asszony kölest tör a famozsárban hosszú fadoronggal. Van, akinek ezalatt csecsemő alszik a hátán, szétvetett lábakkal, hátracsüngő fejjel, nyitott szájjal; egy darab kelme fogja körül, s erősíti anyjához. Látunk pipázó nőket is, apró kis pipákból szipákolva. A nagyobb gyermekek folyton a vízben lubickolnak, s azt a pár csónakot bújják, melyeket magok a négerek vájtak maguknak egy-egy fatörzsből. Élet foly tehát itten, mégpedig elég lármás élet; hisz ezek vidám négerek, kik egyre tréfálóznak, kacagnak egymás közt. Ellenségeskedésnek, civódásnak nyoma sincs. Szelíd ez a faj, békeszerető; aztán a telep kitűnően is van szervezve. Sehol rossz szag ennyi vad ember közt! Ez igazán bámulatos. Nem éreznek semmiben hiányt; jó húsban vannak, elégedettek: s csodák csodája, nem koldulnak! Ellenkezőleg, modoruk a legtisztességesebb. Nem idegenkednek a nézőtől; mosolyognak rá, szívesen váltanak szót vele; nehányan beszélnek angolul is. „Akkra, Akkra” – mondják, ha az ember kérdi, hova valók. – Akkra? Lássuk csak. Ez egy angol város Guineában, az úgynevezett Aranyparton. Van ott egy csomó ilyen furcsa elnevezésű vidék: a Rabszolgapart, az Aranypart, az Elefántcsontpart. Itt legdolgosabb, legjóravalóbb a néger faj.”