Az előadás letöltése folymat van. Kérjük, várjon

Az előadás letöltése folymat van. Kérjük, várjon

A spártai és az athéni állam

Hasonló előadás


Az előadások a következő témára: "A spártai és az athéni állam"— Előadás másolata:

1 A spártai és az athéni állam

2 Spárta államszervezete
A hagyomány szerint a peloponészoszi Spártát a dórok egyik királya Lakedaimón alapította Kr.e. 900 körül Azonban a város létrehozása után sem állt át a lakosság a letelepedett, földművelő életmódra, hanem továbbra is elsősorban harcosok maradtak Lükorgosz törvényei: megkísérelte a lakosokat vagyoni szempontból egyenlővé tenni (egyenlő földparcellákkal és vaspénz) a fiatalok nevelését az állam biztosította és a nevelés alapja a katonai kiképzés volt Az alkalmatlannak talált gyermekeket már csecsemő korukban maguka hagyták a Taügetosz mellett

3 Spárta társadalma A társadalom három csoportból állt:
A hadviselő férfiakat és családjukat (ők nem dolgoztak) A perioikoszok (azaz a város körül élők) számuk körülbelül háromszorosa volt a spártaiakénak belső ügyeiket önállóan intézhették Részt vettek a spártaiak hadi vállalkozásaiban és fegyverekkel látták el őket (cserébe a város védelmét élvezhették). A helóták körülbelül hétszer annyian voltak, mint a teljes jogú lakosok az állam tulajdonai voltak és földjüket nem hagyhatták el, azonban saját vagyonnal rendelkezhettek, házasságot köthettek és az általuk termelt javak egy részével is rendelkezhettek. Bárki megszégyeníthette és megölhette őket (ezért: több krüpteia, amely a spártai ifjak férfivá érési szertartásának keretében a helóták legyilkolásával járt.

4 Spárta társadalma A várost két király irányította
hadvezérek és főpapok voltak egyben. 28 fős gerúszia (vének tanácsa 60 év fölötti férfiakból állt Apella (népgyűlés) 5 ephorosz (azaz ellenőr) kezében volt. valódi hatalom az ő kezükben felülbírálhatták a királyok, a vének tanácsának, a népgyűlés döntéseit

5 Athén Athén lakói i.e. 9-8. században még főleg földművelő parasztok
A népet az arisztokraták irányították Arkhónok: az állam vezető tisztségviselői Areioszpagosz tanácsa: a hivatalukat otthagyó tisztségviselők alkották (feladat: döntés állami kérdésekben, bíráskodás)

6 Athén A politikai hatalom helyzete azonban megváltozott a kereskedelem és harcmodor megváltozása miatt. Olcsóbbá váló áruk (kereskedelem miatt) Olcsóbb fegyverek Többen férnek hozzá a termékekhez A démosz befolyása nő Az arisztokrácia engedményekre kényszerül

7 Athén – a démosz hatalomra jutása
Kr.e Drakón írásba foglalja a törvényeket túlkapások visszaszorítása Kr.e Szolón adósrabszolgaság eltörlése vagyon szerinti beosztás: ötszázmérősök, lovagok, ökörfogatosok, napszámosok; megszűnik a születési arisztokrácia uralma, timokratikus (vagyonhoz kötött) alkotmány Kr.e türannisz-rendszer, a démosz még nem elég erős a hatalom átvételére, egyeduralom Kr.e Kleiszthenész- vérrokonság helyett területi beosztás: 10 phüle 500-ak tanácsának felállítása (búlé), népgyűlés (ekklészia) vezető szerepe, heliaia (bíróság) felállítása, cserépszavazás intézménye


Letölteni ppt "A spártai és az athéni állam"

Hasonló előadás


Google Hirdetések