Gazdasági etika 3. A hagyományos (ma uralkodó) közgazdaságtani elméletek etikai problémái

A hagyományos közgazdaságtan emberképének etikai problémái A hagyományos közgazdaságtan emberképe olyan gazdasági szereplő, aki (1) tökéletesen racionális (vagyis az összes szóba jöhető információt és annak következményeit ismeri, következetes, tapasztalati igazságokat és logikai szabályokat alkalmaz) (2) utilitarista (vagyis kizárólagos céljának saját haszna maximalizálását tekinti) (3) individualista (vagyis egyéni döntéshozó és moralitáshordozó)

A racionalitás problémái I. (1) A gazdasági szereplők valójában a ,,korlátozott racionalitás" elve alapján döntenek (H. Simon) - nem tudnak tökéletes logikával, tökéletes következetességgel gondolkodni → Korlátozott intellektuális képességekkel rendelkeznek - az információkhoz szintén csak korlátozott mértékben tudnak hozzájutni → korlátozott megismerő képességekkel rendelkeznek - így tökéletes döntések helyett csak ,,kielégítően jó" döntéseket tudnak hozni.

A racionalitás problémái II. (2) Az emberek döntéseiben a racionalitás mellett normatív és érzelmi tényezők (pl. kötelességtudat, lojalitás) is helyet kapnak ( A. Sen és A. Etzioni) - Az emberek értékelkötelezettségei és érzelmei alapvetően meghatározzák azt, hogy (1) milyen információkat gyűjtenek, (2) mely alternatívákat vesznek egyáltalán figyelembe, (3) azokat hogyan dolgozzák fel és (4) végül milyen döntésre jutnak. - ilyen normatív és érzelmi tényezők pl. a kötelességtudat, a lojalitás és a jóakarat (lásd pl. japán munkamorál)

Az utilitarizmus problémája Az emberi motivációnak két, egymásra vissza nem vezethető (irreducibilis) forrása van: a hasznosság és a morál (A. Etzioni) Az emberek számos dolgot egyszerűen azért tesznek meg, mert azt szerintük helyes dolog megtenni, nem pedig azért, mert az számukra hasznos. A morál kétféle módon is szerepet játszhat a döntéshozatalban: (1) Feltétel nélküli erkölcsi parancs (Pl. hithű muzulmán és a sertéstenyésztés családi fogyasztásra) (2) A lehetséges cselekvések közötti választást segíti elő. (pl. kecske - juh)

Az individualizmus problémája Az emberi személy nem ,,szabadon lebegő", mindenkitől független lény. Bármely filozófiában magától értetődő, hogy az ember társadalmi lény is. Az egyén döntéseinek és cselekvéseinek megformálásában az embereket életük fontos közösségei (pl. a család, az iskola, a munkahely) döntő mértékben meghatározzák. A hagyományos közgazdaságtan feltevésével ellentétben a fogyasztók nem szuverének, azaz ízléseiket, preferenciáikat környezetük befolyásolja (lásd reklámok!)

„A közlegelők tragédiája” G. Hardin „tanmeséje” arról,hogy egy csoport tagjai együtt és külön-külön is veszítenek, ha homo oeconomicusként viselkednek. A gazdák mindegyike 1. Utilitarista, vagyis célja a hasznának maximalizálása. 2. Individualista, mivel nem törődik azzal, hogy tette milyen következményekkel jár a közösségre nézve. 3. Racionális. Logikusan le tudja vezetni, hogy ha egy újabb állatot hozzácsap a nyájhoz, akkor a következmény pozitív komponense nagyobb számára, mint a negatív. ↓ A valóságban ezen elv alapján pusztulnak ki a tengerekből a halak, fogynak el a Föld felszínéről az erdők és a tiszta vizek, valamint a Föld belsejéből az energiaforrások, az atmoszférából a belélegezhető levegő stb.

Környezeti etika Az ember és természet viszonyát illetően négy markáns nézet különböztethető meg: 1. Humanista irányzat 2. Utilitarista irányzat 3. Mélyökológiai irányzat 4. Tradicionális (zsidó-keresztény) irányzat

Az ember és a természet viszonya I. Humanista irányzat Az ember természeti környezetének nincs belső értéke. Az ember áll középpontban, tehát antropocentrikus beállítottságú. A természet pusztán az embert szolgáló eszközvilágra egyszerűsödik, azzal a felismeréssel párosulva, hogy ha az eszközvilág végzetesen sérül, akkor az emberi élet is ellehetetlenül. A növények, állatok, ökoszisztémák ebben a szemléletben nem lehetnek jogalanyok

Ember és a természet viszonya II. Utilitarista irányzat (az uralkodó) Amennyiben ebből haszna származik (lásd hedonista alapállás) hajlandó morális jelentőséget tulajdonítani a nem emberi lényeknek, ↓ tehát belső értékkel ruházza fel az állatokat, növényeket, ökoszisztémákat. Az antropocentrikusság megkérdőjeleződik – ha a hedonizmus ezt követeli. Az emberi környezet jogalanyiságára nyitott.

Ember és a természet viszonya III. Mélyökológiai irányzat A természetnek, az univerzumnak nagyobb belső értéket tulajdonít, mint a „kártékony” embernek. A természet jogainak nevében visszautasítja az antropocentrizmust. A „társadalmi szerződés” helyére a „természeti szerződést” kívánja állítani, így az egész univerzum jogalannyá válik.

Ember és a természet viszonya IV. Tradicionális irányzat A természetben hierarchia van: 1. Teremtő (az Isten) 2. Teremtmények (sorrendben: az ember, az állatok, a növények, az élettelen világ), de ↓ a természetben élők kapcsolatának minősége az Isten – ember viszonytól függ. Ellentmondás tűnik: első teremtéstörténet ↔ második teremtéstörténet

Ember és a természet viszonya V. (1) „Isten újra szólt: Teremtsünk embert képmásunkra, magunkhoz hasonlóvá…. Uralkodjon a tenger halai, az ég madarai és minden állat felett, amely a földön mozog. … Nézzétek, nektek adom minden növényt az egész földön, amely magot terem, és minden fát, amely magot rejtő gyümölcsöt érlel, hogy táplálékotok legyen.” [Ter. 1, 26-29] (2)„Az Úristen vette az embert és az Éden kertjébe helyezte, hogy művelje és őrizze.” [Ter. 2, 15] (1) ↔ (2) uralkodás ↔ oltalmazás New Age (L. White) ↔ teológusok (Nyíri T.)

A környezeti etika felosztása Zsolnai László nyomán a környezeti etikát három részre oszthatjuk aszerint, hogy az emberi tevékenységek a természeti környezet mely szintjére hatnak. Így beszélhetünk: (1) az egyes biológiai létezők szintjére vonatkozó etikáról (2) az ökoszisztémákra érvényes etikáról és (3) a Földre, mint egészre vonatkozó etikáról

Az egyes biológiai létezők szintje Az ide tartozó beavatkozások közé sorolható többek között a halászat, vadászat, mezőgazdálkodás, különféle termékek (spray-k, gyógyszerek stb.) élőlényeken való tesztelése stb. Az egyes biológiai létezők szintjére az érzőképesség-alapú etika a jellemző. ,,Ha egy lény képes szenvedni, akkor nincs morális alapunk megtagadni, hogy szenvedését tekintetbe vegyük.” (P. Singer) Ebből fakadóan a feladatunk az, hogy természetes életkörülményeket és fájdalommentes létezést biztosítsunk a velünk kapcsolatba kerülő élőlények számára.

Az ökoszisztémák szintje Ökoszisztémák: növények, állatok és mikroorganizmusok együttlétezését a fizikai környezet elemeivel (pl. napfény, víz, levegő, talaj) való szoros kölcsönhatásban. Ökoszisztémának tekinthető így pl. egy tó, egy erdő stb. Az ökoszisztémák értékstandardja az egészség, amely a következő módon számítható (Zsolnai L.): H(t) = P(t) x Q(t) x R(t) ahol: H(t) : az adott ökoszisztéma egészségét, P(t) : az ökoszisztéma produktivitását,Q(t) : az ökoszisztéma szervezettségi szintjét, R(t) : az ökoszisztéma ellenálló képességét jelenti. Az ökoszisztéma-etika: egy ökoszisztémát érintő cselekvés akkor helyes, ha az adott ökoszisztéma fenti módon számított egészségének, valamint természetes szépségének megőrzését szolgálja.

A Föld egészének szintje Gaia-hipotézis: a bioszféra nem egyszerűen élőlények és környezetük együttese, hanem egy önszabályozó rendszer, amely képes dinamikus egyensúlyt fenntartani az élet fennmaradásához szükséges állapotokban. A földi szabályozóeszközök megőrzése elengedhetetlenül szükséges az élet fennmaradásához bolygónkon. Félő, hogy korunk környezetszennyezése és természet pusztítása működésképtelenné teszi az egyensúlyi folyamatokat, és azáltal az élet mai formáinak alapfeltételei szűnnek meg a Földön. A Gaia-etika alapelve az, hogy feltétel nélkül tiszteletben kell tartani a Föld önszabályozó rendszerét.

A jövő generációk problémája A környezeti etikával szoros kapcsolatban áll a jövő generációk léte is, hiszen a természet épségétől ez nagyban függ. A nemzedékek közötti igazságosság értelmében a jelen generációknak kötelességei vannak a jövő generációkkal szemben. A jelen generáció köteles megőrizni a létezők sokféleségét, mert a jövő generációk szabadságfokát önkényesen nem lehet csökkenteni. Nincs jogunk például fajokat kiirtani vagy a Föld teljes kőolajkincsét kimeríteni → megfosztván a jövő generációit olyan hasznosítási lehetőségektől, amelynek esetleg mi nem is vagyunk tudatában.