Médiaesztétika (2015) O LÁH Szabolcs érzéki megismerés, tapasztalat az érzékek és a művészetek mediális jellegzetességeinek vizsgálta jelenlét, közvetítés, távérzékelés az ízlés, az ítélet, a tetszés, a képzelet, a szép, a fenséges kultúra és természet, animalitás és humanitás, a tömegek viselkedése, az események teatralitása a rettegés, katasztrófaturizmus, fájdalompolitika nyelv és képiség

H ERDER : Ich-weiß-nicht-was „Ha fel tudok ismerni egy dolgot más dolgok között anélkül, hogy meg tudnám mondani, miben állnak különböző jegyei vagy tulajdonságai, akkor ez az ismeret zavaros. Ezen a módon olykor világosan tudjuk – anélkül, hogy a legcsekélyebb kétségünk is volna felőle –, hogy jó vagy rossz egy vers vagy egy festmény, mert van benne valami, nem tudom, mi, ami gyönyörködtet vagy taszít bennünket.” (L EIBNIZ, Metafizikai értekezés) a spanyol-francia ízléselméletből ismert mit-tudom-én-mi (je ne sais quoi) G RACIAN : az érzéki ízlés a legállatibb megkülönböztető érzékünk, az ezen alapuló megkülönböztetés a legközvetlenebbül történő élvező befogadás vagy visszautasítás; nem puszta ösztön, középütt van az érzéki ösztön és a szellemi szabadság között  az ízlés olyasmi, mint az érzék: nem rendelkezik előzetes, bizonyított ismeretekkel, de ha az ízlés dolgaiban valami negatív, akkor az ízlés a legnagyobb biztonsággal tapasztalja, jóllehet nem tudja megmondani, hogy miért (G ADAMER, Igazság és módszer, 2003, 69.)  a megkülönböztető választásban főleg erre a negatív jelenségre vagyunk érzékenyek; az ízlés azt fogadja el, ami nem sérti az ízlést

A tökéletesség érzéki megítélése az ízlés Az ítélőerő (judícium) tevékenysége, hogy egy különös esetet egy általános alá foglal, valamit egy szabály eseteként ismer fel. Logikailag ezt nem lehet demonstrálni.  az ítélőerő tehát elvi zavarban van amiatt, hogy nincs olyan elv, amely irányítaná az alkalmazását  nem lehet általánosságban tanítani, csak esetről esetre lehet gyakorolni B AUMGARTEN : az ítélőerő az érzéki-individuális dolgot ismeri meg, s amit a konkrét dolgon megítél, az annak tökéletessége vagy tökéletlensége.  az érzéki-konkrét dolgot magában véve ragadjuk meg, amikor észrevesszük benne a sok és az egy egybehangzását  tehát nem valami általánosnak az alkalmazása, hanem a belső egybe- foglaltság a döntő

Amikor esztétikailag ítélünk, akkor egy egészre gondolunk, mely azonban nincsen egészként adva. A zavarodottság (confusio) tapasztalata esztétikai élvezetet vált ki: ismeretre teszünk ugyan szert, de tévedések közt születő, nem-fogalmi megismerésre.  ez hozzájárulhat a tagolt, fogalmi megismeréshez, sőt produktív módon ki is egészítheti azt  az eseményszerű tapasztalat előre láthatatlanul, váratlanul következik be, keresztülhúzza elvárásainkat K ANT szerint az esztétikai megismerés önmagát tökéletesíti: úgy képződik, hogy egy és ugyanazon tárgyat másként és másként megjelenni képes mivoltában ragadja meg (Fasslichkeit) B AUMGARTEN :az esztétika érzéki megismerés H ERDER később elválasztja az esztétikát az ízlés művészetétől (a szépről való szép ítéléstől), s filozófiai eljárásnak tekinti, amely a szépről tudományosan gondolkodik.

Giovanni da Modena, Inferno (1410, Bologna, Basilca di San Petronio)

M. S. M ESTER gótikus táblaképe: Mária és Erzsébet találkozása (1506)

Rámutatás az intellektuális összetettség alkalmi csomópontjaira, amelyeken a múlt érzékelhetővé válik → Megéreztetni a hallgatókkal az intenzitás pillanatait. Ilyenkor az élmény objektumaira összpontosítunk, melyek a saját kulturális viszonyaink között is bizonyos fokú felfokozottságot váltanak ki belőlünk. Anélkül, hogy tisztában volnánk e vonzalom okaival. S anélkül, hogy felsőbbrendű iránymutatást nyújtanának a viselkedés és a cselekvés számára. Elszenvedik-e a hallgatóim azt az intenzív depressziót (akár megaláztatást), amelyet Giovanni da Modena, Inferno c. falfestményének nézője érezhet meg – érzelmileg és fizikailag is? Szeretném, ha hallgatóim csatlakoznának egy végtelenül és örökké csendes világ ígéretéhez, amely hatalmába kerít, amikor elmerülök M. S. M ESTER gótikus táblaképe (Mária és Erzsébet találkozása, 1506) nézésében. → Mi az, ami megigéz az esztétikai élmény tárgyaiban? → Jelentésekkel teli világunkban nincs unalmasabb, mint „még egy kis értelem”. Ingázás a jelenléthatások és a jelentéshatások között.

H ERDER (Über der Ursprung der Sprache, 1772) különbséget tesz a nyelv két formája között:  az ősibb nyelv érzéki, poétikus, konkrét, képszerű, dallamos, ritmikus és gesztusokkal kísért, tehát intermediális összetettsége, esztétikai potenciálja nagy  az értelem prózai nyelve ennél sivárabb és másként bonyolult „A szétáradó dallam, a versengő ütemek és hangok, hol lebegve, hol lélegzetvétellel és remegéssel váltva, az egész mű csodás széttartásának az egybecsengésének édességével csalogatnak. Vajon hányan vannak, akik ismerik az ütemek és dallamok tudományát? Mégis, egy sincs a jelenlévők között, aki ne lenne a leggyengédebben lebilincselve. […] Amikor bizonyos tárgyak oly gazdagok és bőségesek, hogy kincseiket önként kínálják, és szinte erővel behatolnak az érzékekbe és az elmébe, rögvest megjelenik telt szarujával a termékeny bőség.” Szerdahely György Alajos, Aesthetica (1778),

A múlt jelentőségteljessé tevése a jelenben: hermeneutikai feladat Hans Robert J AUSS : „egy eseményszerű fordulat jelentősége csak abból válik egészében felismerhetővé, ami belőle keletkezik” a múlt egyszerre jelentőssé válik a jelenben: ilyenkor az elválasztottságot felülmúlja a megértésben megmutatkozó folytonosság, összekötöttség → miközben a megértendő dolog tőlünk – a független létezés értelmében – el van választva, tőlünk „elkülönülten van”, addig ennek az elvi elválasztottságnak az áthidalását, az idegenség, a másság (alteritás) leküzdését a hatástörténet folytonossága teszi lehetővé a múlttal való összekötöttség az esztétikai tapasztalatban (az újraéledt érzéki vonzerőben) nyilvánul meg → az esztétikai tapasztalat három mozzanata 1.az élvező megértés (újraalkotás a befogadás során) 2.a műveltségen alapuló értelmezés (a világ újszerű látása) 3.a feltáruló új értelem jövőbeni alkalmazása (poiészisz, aiszthészisz, katharszisz)

K ANT az elméleti megismerőképességet vizsgálja T URAY Alfréd: Filozófiatörténeti vázlatok, Bp., az érzékeléssel (Sinnlichkeit; aiszthészisz) a transzcendentális esztétika foglalkozik, az értelem (Verstand) működésével a transzcendentális analitika, az ész (Vernunft) működésével a transzcendentális dialektika → a megismerés anyagát ugyan érzékeink közvetítésével szerezzük, de az ismeret rendezettségét és általánosságát tudatunk biztosítja K ANT : a tapasztalás a megismerésnek az a fajtája, melyet az értelem fogalmainak és az érzéki szemléletnek az összekapcsolódása tesz lehetővé a tapasztalat tartalma túllépi az érzéki és a fogalmi megértés világát  valahányszor érzékelünk és fogalmilag megértünk valami érzéki tárgyat, ennek az ismeretnek a hátterében mindig tudunk nem tárgyszerű énünkről és a létezők nem tárgyszerű alapjáról  Lat. transcendere (túllépni, meghaladni valamit)

Kant azt keresi, milyen érzékfeletti feltételek biztosítják ismereteinket.A transzcendentális esztétikában megállapítja, hogy érzékelésünk zavaros anyagát (az érzékek csőcselékét) két ‘a priori’ (tapasztalatot megelőző és lehetővé tevő) forma szabályozza: a tér és az idő. Mindent térbelinek és időbelinek érzékelünk. Megtapasztaljuk a napsütés jelenségét és a kő felmelegedését. A két jelenséget az teszi lehetővé számunkra, hogy az érzékelés anyagát az egyik alanyi forma térbeli, a másik pedig időbeli összefüggésbe hozza. De azt nem tudhatjuk, hogy a térbeliség és időbeliség a valóságot is jellemzi-e.  az érzékfeletti feltétel különbözik az érzéki feltételtől: a megismerésnek érzékfeletti feltétele a tudat, érzéki feltétele például a szem  a tiszta (az érzéki tapasztalatot megelőző) ész kritikája feltárja, milyen szerkezeti vonásai és korlátai vannak tudatunknak már minden empirikus ismeret előtt

Kant szerint csak jelenségeket (fenoméneket) ismerhetünk meg, a megismeréstől függetlenül fennálló valóság (Ding an sich; noumenon) rejtve marad. A transzcendentális analitika tovább rendszerezi a jelenségeket az értelem 12 kategóriája szerint. A kategóriák nem a valóság jellemzői, hanem a tudat rendező, egységesítő (szintetizáló) fogalmai. Például a napsütés és a kő felmelegedésének jelenségeit az értelem az okság kategóriájával kapcsolja egybe. Az érzék és az értelem között a sémák közvetítenek: körvonalazzák az alkalmazandó kategóriát, ez teszi lehetővé a kategóriának a jelenségre való alkalmazását. → Valahányszor a valóság felé fordulunk, működésbe lépnek az érzékelés és az értelem tudati formái: átalakítják az érzékelés anyagát, korlátozzák is valóságismeretünket.  a tudat viszi bele az általánosítást és a szükségszerűséget a tapasztalat anyagába; a törvényeket az értelem nem meríti a természetből, hanem előírja annak

Kant előfeltevése: a tudat csak az érzékelésben nyitott a valóságra (nem rendelkezünk szellemi tapasztalattal) A transzcendentális dialektika szerint az érzékileg és értelmileg rendezett jelenséget az ész a transzcendentális ideák alá sorolja. Az ész három átfogó eszméje: a lélek (az én), a világ (a kozmosz) és Isten eszméje. Nem olyanok, mint a kategóriák, nem vesznek részt a tárgyak (jelenségek) konstrukciójában, csupán szabályozó szerepük van.  Az ész egységesíteni igyekszik a feltételektől függő adatokat: átfogó és feltétlen fogalmakra törekszik azokat visszavezetni. De azt már nem tudjuk, hogy az eszméknek a valóságban van-e megfelelőjük. Tudatunk hajlamos feltételezni az eszméknek megfelelő valóságokat, de ezt valahányszor megteszi, transzcendentális illúzió rabjává válik.

Képzeleti munka nélkül nem érzékelnénk! a szem kiegészít – optikai csalódás, belelátás, együttműködés ítélőerő: képesség, mely arra szolgál, hogy a különöst aláfoglaljuk az általános alá, és fordítva is, hogy a különöshöz megtaláljuk az általánost (ehhez az ítélőerő feltételez valamilyen összhangot az érzéki formák között, nem mintha ilyen ténylegesen lenne)

Képzeleti munka nélkül nem érzékelhetnénk, de a képzeleti tevékenység visszakötődik a testi tevékenységre! # a szem kiegészít – optikai csalódás, belelátás, együttműködés → egyszerű formákban sok mindent elmondani (Játékos négyzetek, Csordás Zoltán munkája, Avenir Heavy betűtípussal) → az f és a t betű lerajzolva lehet ugyanaz a forma, de az m problémát jelent → a díjnyertes ötlet gazdája a betűt negatívba forgatva rajzolta meg, mégpedig úgy, hogy az emberi szem csodálatos kiegészítő képességére bízta a rajz befejezését → a meglátás kreatív: az m bal oldali szárát mi magunk képzeljük oda, s közben a logó három „ugyanolyan” formában van megalkotva → apró csalás: az f két vízszintes vonala távolabb van az alaptól, mint az m betű vonalai az oldalvonaltól (ha ez nem így lenne, akkor a szemünk nem esne optikai csalódás áldozatául: azaz nem látnánk bele az első formába az m betűt, s így értelmét vesztené az embléma

Mindannyian érzékelünk egy kulturálisan nagyon jelentős médiahatást: a médiumok hajlandóságot mutatnak arra, hogy semlegesítsék az olyan nagy hagyományú különbségtételeket, mint a valóság és fikció megkülönböztetése. Ez a különbségtétel rendre összeomlik a lelkesítő, lebilincselő hatású médiahatásokban. → Az esztétikai tapasztalat elsőrendűen ott nyer teret, ahol az affektív lenyűgözöttség és a kognitív termékenység iránti emberi szükségleteink kielégülnek. A felfokozottság ilyen helyzetei mindig a médiumokban érzékelhetők. Ilyenkor átmenetileg nyugvópontra jutnak az olyan kényszeres különbségtevések, mint amilyen például művészet és élet elválasztása. Ezeket a megkülönböztetéseket az esztétika és a művészetelmélet diskurzusából örököltük meg azokban a formákban és jelentésekben, ahogyan a 18. század végi művészetfilozófiában és művészetkritikai gyakorlatban használatosakká váltak. # Yves Klein fotómanipulációja – Ugrás az űrbe (1960) emid=44

a részvétel és a bevonódás erőteljes formái kötik le a figyelmünket, fokozzák fel jelenlétérzésünket # Thomas Demand szcenírozott képzőművészeti fotográfiái a nézőt szinte skizofrén helyzetbe hozzák. Az ábrázolt terek alapos vizsgálatára kényszerítik. → Ezek a fotók s zimulakrumot hoznak létre, amely nem természetellenes csalás, hanem a nézőt bevonó, annak megfigyelési pontjára szerkesztett illúzió. Az illúziót a fotó vélelmezett dokumentum-értéke hivatott hitelesíteni. A fotó elemzése során felbukkanó ellentmondások növekvő szkepticizmussal töltik el a nézőt, aki így kritikai szemlélővé válik. Demand fotói felkínálják az aprólékos szemlélés lehetőségét, s ennek során a művész által beépített tökéletlenségek is láthatóvá válnak. A laikus néző is átgördül az „ez hogy készült?” holtpontján, és az ábrázolt terek létrejövésének módozatait, rejtélyeit próbáljuk megfigyelni, megfejteni.

a távolságtartás a befejezett műalkotástól – ez a magatartás fogalmilag és művészetelméletileg is megkérdőjelezhető, s csak korlátozott kulturális területeken – vagy ott sem – érvényes a részvétel és a beavatkozás erőteljes formái mindig is megtalálhatóak voltak a művészet történetében a műalkotáshoz való viszonyulásnak csak egy lehetséges (s kulturálisan nem biztos, hogy a legelevenebb) változata az, hogy a végleges és a megváltoztathatatlan formát csodáljuk, illetve elemezzük felfoghatjuk úgy is a műalkotást, mint kristályosodási pontot, melyen médiumkapcsolódások részvételre ösztönző ingerei válnak érzékelhetővé a tapasztalat és a részvétel megvalósulási formái és médiumai nagy változatosságot mutatnak → a felfokozott tapasztalásban működésbe lépő dimenziók a figyelem biológiai-fiziológiai, érzelmi és kognitív szintjeit érintik (ezek szerfelett változatos kódelrendeződésekben irányítják a tudatot) → az egyik vonatkoztatási pont a test, a maga kulturálisan változatos konstrukcióiban és reprezentációiban

K OSZTOLÁNYI Dezső: Őszi reggeli – „Ezt hozta az ősz. Hűs gyümölcsöket / üvegtálon. Nehéz, sötét- smaragd /szőlőt, hatalmas, jáspisfényű körtét, / megannyi dús, tündöklő ékszerét. / Vízcsöpp iramlik egy kövér bogyóról/ és elgurul, akár a brilliáns. / A pompa ez, részvéttelen, derült, / magába-forduló tökéletesség. /Jobb volna élni. Ámde túl a fák már / aranykezükkel intenek nekem.” -az aranylevelű fák integetése nem feltétlenül jelenti a halál allegorikus képét -Szó és kép viszonya ennél bonyolultabb: a fák aranykeze a megsárgult levelekre is utalhat, az intenek megszemélyesítése a szél lengette levelek mozgását is jelentheti. A megszemélyesítés emberi jellemzőkkel ruházza fel a fát, miközben az aranykéz az emberi kézhez képest az életidegenséget, a nem emberit jelöli. J ÓZSEF Attila, Kosztolányi Dezső (1936) c. írásában az antikizáló, letisztult forma külsődlegességét állítja szembe a közönségesebb, valódibb jelentéssel - JA a poétikai szerveződés vizsgálatakor kitüntetett hangsúlyt ad a nyelv felszíni, hangzó rétegének: „Nehéz, sötét-smaragd szőlő! Érzi-e olvasóm, hogy a szót, sötétsmaragd szőlő, nem oly könnyű kiejteni, mint azokat a szavakat, amelyekkel közönségesen élünk? Már csak a mássalhangzók torlódása miatt sem. Így hát a szőlő – nehéz. Pedig, ha valaki hozzányúlna, megfogná, fölemelné azt a szőlőt, mindjárt meggyőződne róla – nem oly nehéz, hogy említésre érdemes volna.” JA szerint a poétikai szerveződés egy nem autentikus jelentést hív elő: a valóságban a szőlő nem nehéz, a külső referencia (a szőlő könnyű) meghazudtolja a nyelvi jel formális, hangzó rétegének jelentését (a sötétsmaragd nehezen kimondható).

→ esztétika: az általános értelemben vett művészetre, az azt létrehozó emberi tevékenységre és a létrehozott tárgy általánosítható vonásaira irányuló spekulatív vizsgálódás emberi magatartástípusokat körvonalaz artikulált filozófiai antropológiai ismeretekhez segít hozzá poétika – technikai-stilisztikai előállító és elemzési tevékenység az intenzitás pillanatai – amit az esztétikai élmény eljövetelekor érzünk, nem más, mint általános megismerő, érzelmi és talán még fizikai képességeink némelyikének erőteljes működése → nincsen megbízható, garantált módszer az intenzitás pillanatainak előidézésére, s nincsen lehetőségünk arra, hogy ragaszkodjunk hozzájuk vagy meghosszabbítsuk őket

az érzékelési korlátok és a technikai médiumok → Az evolúciós pszichológia szerint az ember a genetikai fitness, a túlélési esély növelése érdekében a folyton megváltoztatja anatómiai struktúráit, élettani folyamatait, viselkedési mintázatait; a környezethez való egyre hatékonyabb alkalmazkodás során, illetve a környezet emberarcúvá formálása (civilizálása, kulturalizálása) végett az ember áttért mesterséges eszközök készítésére. → A médiatechnológiákkal történő észlelés megköveteli, hogy ismerjük az érzékelési határértékeket az egyes érzékelési területek esetében: az ingerküszöb alatt az inger tudattalan marad, fölötte viszont tudatosul (például a 16 hertz alatti rezgésszámú hangot a fülünk nem érzékeli, a vörösön inneni és az ibolyántúli sugárzást sem látjuk).

Mottó: Az ember nem kell, hogy agresszív legyen, ha kívülről figyelheti a színpadon, a regényben, a mozivásznon, a tévében megjelenített agresszivitást. # Godard Weekendjének hősei, a házaspár, dühösen hajtanak neki a világnak sportkocsijukkal. A Weekend a balesetek filmje, minden véletlenül történik, senki nem azonos önmagával, senki nem ura a sorsának: ebben a világban a szabályok nem működnek, a kultúra teljesen széthullik, ember embernek farkasa, sőt vérfarkasa. → De a technológiai és az imaginárius testetlenné tevéssel és az esztétikai eltávolítással még nem szűnt meg az igényünk a testet, a lelket és a mentális helyzetünket elemi erővel elkötelező megjelenítési és tapasztalati formák iránt!

Richard S HUSTERMAN vagy John D EWEY esztétikai írásai alapján egy ideje újra felértékelődik a hétköznapi és az esztétikai tapasztalat közötti folytonosság.  Az esztétikai tapasztalat túlmutat a művészet gyakorlásának történelmileg meghonosodott területén.  Az esztétikai tapasztalatot ma újra hajlandóak vagyunk megtalálni a rítusban, a sportban, a parádéban, a népszerű kultúra médiumaiban, a test és a lakás díszítésében, és a mozgalmas városi eseményekben, látványosságokban. Esztétikai tapasztalatnak nevezzünk itt mindent, amivé az izgalom, a távolság és a tehermentesítés összekapcsolódik a médiumokban.

→ Vizsgálataink a félév során 1) a lelkesítő, vitális tapasztalatra irányulnak, 2) valamint az érzéki tapasztalatról szóló esztétikai értekezésmódokra. Célunk, hogy kitüntessük 1) a valós (reális) materiális érzékelése és 2) a képzeleti (imaginatív) immateriális érzékelése közötti feszültség médiumoktól függő (mediális) viszonyait. Médiumkapcsolatokat vizsgálunk. A „médiaötvözetek” számos régi és új formája lehetőséget ad arra, hogy átélhetők és megérthetők legyenek a kultúra olyan életképes jelenségei, melyeket az írásalapú esztétikai diskurzus elfojtott (vagy az imaginárius átmeneti dimenziójába száműzött).

→ Olyan interakciókat vizsgálunk, melyekben minden helyzet és dolog a médiumok jellegét ölti magára, amint fellép a fokozott elevenség. → A médiumok teret engednek a tapasztalat erős formáinak, vagyis izgalmat állítanak elő, stimulálják az elevenséget, véghezviszik vagy szimulálják az érzékek felizgatását. → Az esztétikai tapasztalatról szólva előtérbe kerülnek az olyan fogalmak (és konnotációs mezőik), mint az elevenség, a kedély izgalma, továbbá az átalakítások a közvetlen élvezet és az elevenség szellemi formái közötti. → Az esztétikai tapasztalat mediális feltételeire kérdezünk rá. E kérdezés középpontjában az áll, hogy a médiumok miként ellensúlyozzák ki a szociális helyzetek kezelésének mentálisan nagyon terhes összetettségét és az érzékek stimulálásával, a kedély felfokozásával végbemenő mentális tehermentesítés izgalmát (amely az unalomtól soha nem mentes). társadalmi problémakezelés, mentális teher, esztétikai tehermentesítés, unalom

A tapasztalat mindig fokozott elevenség. → Számunkra most nem a tapasztalat művisége (egy techné, egy ars alapján való előállítottsága, a magas művészetek előnyben részesítése) a döntő szempont. → Az esztétikai tapasztalat túlmutat a művészet gyakorlásának történelmileg meghonosodott területén (ezt a területet amúgy is mindig gyanús fogalmi kompromisszumokkal kellett kompenzálni: például a magas művészettel szemben az iparművészet vagy az alkalmazott művészet kiegészítő fogalmával lehetett csak biztosítani a művészet megtisztított, speciális területének társadalmi önállóságát). → Az élet elevenségéhez szükség van a kulturális jelenségek ösztönző erejére (szuggesztivitására, testi, érzelmi, szellemi befolyásoló képességére, képzeleti hatására). → Ezekben a szuggesztív kulturális jelenségekben megkapó, lelkesítő tapasztalatoknak kell végbemenniük. → Ráadásul ennek a végbemenésnek (lezajlás, performancia) eléggé interaktívnak kell lennie ahhoz, hogy esztétikai (az érzékeket felizgató, gyönyörűségben részesítő, de kognitív távolságot is magukban foglaló) kódjai nyilvánvalókká váljanak. → A médiumok ilyen esztétikai tapasztalatoknak adnak teret és kínálnak formákat.