A Gólem 11. hét Nádasi Eszter BME Filozófia és Tudománytörténet Tanszék Technológiai-társadalmi rendszerek

Mottó: „A gravitációt le tudjuk győzni, de a papírmunka néha legyőzhetetlen.” – Wernher von Braun, NASA A Gólem – BME Filozófia és Tudománytörténet Tanszék

Az amerikai interkontinentális rakétafejlesztés és a nemzeti védelmi stratégia kapcsolata a hidegháborúban; Az amerikai hidegháborús rakétarendszerek és a nukleáris stratégia - egymást befolyásoló- fejlődéstörténete A Gólem – BME Filozófia és Tudománytörténet Tanszék Miről lesz szó?

A technológia és a társadalom kölcsönösen befolyásolják egymást, szétválaszthatatlan rendszert alkotnak; A technológiai rendszerek fejlesztését nem csak technológiai, hanem társadalmi okok is elindíthatják és megakaszthatják; Technológiai indeterminizmus: a technológiai fejlesztés nem választható el a szervezeti, politikai és gazdasági környezettől; A technológiai rendszerek sikeressége és hatékonysága függ:  a rivális rendszerektől,  a társadalmi környezettől; A technológiai fejlesztés nem csak alkalmazkodik a politikai és gazdasági környezethez, hanem át is alakítja ezeket a társadalmi rendszereket; A Gólem – BME Filozófia és Tudománytörténet Tanszék Tézisek

Az amerikai hadikiadások megoszlása a fegyvernemek között az '50-es évek közepén/végén (kerekített értékek):  Szárazföldi haderő (Army): 24%  Haditengerészet (Navy): 29%  Légierő (Air Force): 49% A Gólem – BME Filozófia és Tudománytörténet Tanszék A 2. világháború öröksége

A ‘40-es évek végére az amerikai hadsereg vezetése és a politikai elit számára világossá vált, hogy a Szovjetunióval a katonai konfrontáció tartós lesz, és hogy a nukleáris fegyverek a védelmi stratégia központi elemei kell, hogy legyenek: A Gólem – BME Filozófia és Tudománytörténet Tanszék Nukleáris fegyverkezés Interkontinentális ballisztikus rakéta (ICBM) Tengeralattjáróról indított ballisztikus rakéta (SLBM) Stratégiai nehézbombázó A US nukleáris stratégiájában és a hadsereg szervezetében 1955-re, illetve 1960-ra végbement változást, az ICBM, illetve az SLBM, és az ezeket fejlesztő szervezetek meghatározóvá válását nevezzük a továbbiakban „első”, illetve „második rakétaforradalomnak”.

1947. szeptemberében vált önálló hadnemmé Önállóságát a stratégiai bombázás eredményeivel vívta ki:  március Tokyo bombázása: egyetlen támadás nyomán több közvetlen áldozat, mint a későbbi atombomba támadásoknál  augusztus 6-9. Hiroshima. Nagasaki A Gólem – BME Filozófia és Tudománytörténet Tanszék Az amerikai légierő (U.S. Air Force)

Az légierőnél komolyan kételkedtek abban, hogy a rakéta alkalmazható nagy hatótávolságú, stratégiai fegyverként- kérdések:  Távolság: képes-e mérföldre eljuttathatni az atombombát?  Rendelkezik-e a szükséges a pontossággal?  Ezért 1954 előtt inkább a közepes hatótávolságú cirkálórakétákat fejlesztették A költségvetés megoszlása között:  Snark és Navaho (cirkáló rakéták): 450 millió $  Atlas (ballasztikus rakéta): 26.2 millió $ A Gólem – BME Filozófia és Tudománytörténet Tanszék Rakéták a forradalom előtt: kétségek

A forradalom nem az elnök vagy a védelmi miniszter döntése, hanem mérnökök, tábornokok és kormányzati tisztviselők tevékenysége nyomán ment végbe Átalakította a szervezeti struktúrát, és magát a nemzeti védelmi stratégiát is; Befolyásoló tényező volt a Szovjetunió rakétaprogramja, különösen a Szputnyik fellövése 1957-ben, de a döntő változások jóval ezelőtt végbementek A változás elindulása után már nem az volt a kérdés, hogy kellenek-e ICBM-ek, hanem az, hogy:  Melyik szervezet fejlessze és irányítsa?  Milyen legyen a navigációs rendszere (rádiós vagy inerciális)?  Milyen pontosságú legyen? A Gólem – BME Filozófia és Tudománytörténet Tanszék Az „első rakétaforradalom”:

Tipikusan három okot tartanak számon: 1. A hidrogénbomba felfedezése 2. Eisenhower elnökségének kezdete 3. Szovjet rakétaprogram kezdete Vizsgáljuk meg, hogy ezek hogyan és mennyiben járultak hozzá az első rakétaforradalmat meghatározó szervezeti döntésekhez! A Gólem – BME Filozófia és Tudománytörténet Tanszék A forradalom okai

1952. október 31. az első hidrogénbomba robbantás Sokkal nagyobb a hatás/tömeg arány, vagyis elvileg sokkal kisebb tömegű bombát és/vagy kisebb pontosságú találatot tesz lehetővé A Gólem – BME Filozófia és Tudománytörténet Tanszék 1. A hidrogénbomba felfedezése

De az első hidrogénbomba még 60 tonnás volt… ben sikertelen robbantásokat folytattak kisebb tömegű bombákkal; A sokkal könnyebb, 10 tonnás verziót csak február 28-án tesztelték, de a rakétákhoz még ez is túl nagy volt ben a kisebb tömegű, rakétával hordozható hidrogénbomba megvalósíthatósága még nem volt egyértelmű tény, csak egy erősen kétségbe vonható előrejelzés; A Gólem – BME Filozófia és Tudománytörténet Tanszék 1. A hidrogénbomba felfedezése

1953 januárjában két évtizedes demokrata elnökség után lépett hivatalba Dwight David Eisenhower, ötcsillagos tábornok A választást a „kommunizmus, Korea és a korrupció elleni küzdelem” jelszavával nyerte meg A Gólem – BME Filozófia és Tudománytörténet Tanszék 2. Az Eisenhower adminisztráció hivatalba lépése

Eisenhower elindította a nemzeti védelmi stratégia felülvizsgálatát:  különös tekintettel az elhúzódó és véres koreai konfliktusra; Az új doktrína a „masszív megtorlás” nevet kapta „Fegyveres konfliktusok esetén az Egyesült Államok a nukleáris fegyvereket mint rendelkezésre álló, bevethető fegyvert fogja számításba venni” Nemzeti Védelmi Tanács: Alapvető Nemzeti Védelmi Politika, NSC-162/6 A Gólem – BME Filozófia és Tudománytörténet Tanszék 2. Az Eisenhower adminisztráció hivatalba lépése

Ez a stratégia kiemelt szerepet szánt a nukleáris fegyvereknek  de ezek között elsősorban a stratégiai nehézbombázóknak; Az Eisenhower adminisztráció szigorú védelmi költségvetése miatt egy új fegyver fejlesztése nemigen jött szóba… A rakétákkal kapcsolatban az Elnök maga szkeptikus volt: még 1956-ban a forradalom után is azt nyilatkozta a Vezérkarnak, hogy „nem gondol túl sokat a ballisztikus rakétákról mint katonai fegyverekről”, és a fejlesztésüket is inkább „pszichológiai fontosságuk” miatt támogatta; A Gólem – BME Filozófia és Tudománytörténet Tanszék 2. Az Eisenhower adminisztráció hivatalba lépése

A változások motorja Trevor Gardner, a légierőért felelős miniszter kutatás-fejlesztési asszisztense; Az első ICBM prototípusának fejlesztésében részt vevő Convair vállalat lobbistái meggyőzték, hogy az ICBM működőképes és fontos; A védelmi miniszter tanulmányt készíttetett a rakétaprogramról a költségek lefaragásának céljával; Gardner azonban a tanulmányt nem a légierő Tudományos Tanácsadó Testületének továbbította, hanem ad hoc (=alkalmi) bizottságot hozott létre Neumann János vezetésével A Gólem – BME Filozófia és Tudománytörténet Tanszék Az első rakétaforradalom intézményesülése 1.

Neumann: Nem volt elkötelezett egyik oldalnak sem; Szakmai hírneve biztosíték volt a bizottság szakmai elismertségére; Jó barátságban volt Teller Ede fizikussal, „a hidrogénbomba atyjával”, akivel egyetértettek abban, hogy a kis tömegű és sokkal nagyobb erejű hidrogénbomba a közeljövőben megvalósítható; Gardner: Még megjelenés előtt a bizottság rendelkezésére bocsátotta a RAND Corporation (elismert amerikai tudományos szervezet) tanulmányát az ICBM program felgyorsításáról; Technikai tanácsadóként meghívta Simon Ramo és Dean Wooldridge éppen függetlenedő cégét, amely később az ICBM-ek fő technológiai támogatója lett; A Gólem – BME Filozófia és Tudománytörténet Tanszék Az első rakétaforradalom intézményesülése 2.

A Neumann vezette Stratégiai Rakétákat Értékelő Bizottság februárjában egy átszabott és felgyorsított ICBM programot javasolt: Szervezeti és technikai javaslatok, amelyek megkerülik a Légierő ellenállását A javaslatot Harold E. Talbott, a légierőért felelős miniszter is határozottan támogatta A Gólem – BME Filozófia és Tudománytörténet Tanszék Az első rakétaforradalom intézményesülése 3.

A Légierő vezetői felismerték, hogy csak veszíthetnek, ha kimaradnak az új fegyver fejlesztéséből:  ezért sürgették, hogy az új szervezet a Légierő Kutatás-fejlesztési Parancsnoksága alá rendelve jöjjön létre; Gardner biztosította, hogy az 1954 nyarán létrehozott új szervezet vezetője az ICBM lelkes támogatója, Bernard A. Schriever tábornok legyen, a technikai támogatást pedig a Ramo-Wooldridge Corporation szállítsa; A szervezet neve többször változott: Ballisztikai Rendszerek Részleg, Űrkutatási és Rakétarendszerek Hivatala, végül Ballisztikus Rakéták Hivatala); …de az 50-es évek közepétől a 90-es évekig az ICBM-ek fejlesztését ez a szervezet irányította A Gólem – BME Filozófia és Tudománytörténet Tanszék Az első rakétaforradalom intézményesülése 4.

A harmadik, legfontosabb okként szokás számon tartani a Szovjetunió nagy hatótávolságú rakétaprogramját; 1952-re a szovjetek szabadon engedték az elfogott német mérnököket, akiket kihallgatott az amerikai hírszerzés  Ezek szerint a szovjetek ugyanazt az óvatos, fokozatos fejlesztést folytatják, a hangsúly ugyanúgy a cirkáló rakétákon van Az így kialakult kép 1954-et követően megváltozott, ez azonban nem a rakétaforradalomtól függetlenül ment végbe: A Neumann-bizottság új becslést kért hírszerzéstől Az eredményeket Trevor Gardner úgy összegezte, hogy „a stratégiai rakéták területén a szovjetek lényegesen előttünk járnak” A Gólem – BME Filozófia és Tudománytörténet Tanszék 3. A szovjetek nagy hatótávolságú rakétaprogramja

1957. júniusában egy U-2 kémrepülőgép felvételein az elemzők egy állványon álló ICBM-et azonosítottak A Szputnyik fellövése novemberében drámaian demonstrálta a szovjet ICBM fejlesztés eredményeit A Gólem – BME Filozófia és Tudománytörténet Tanszék 3. A Szputnyik fellövése

Az első rakétaforradalom intézményesülése azonban ekkorra már végbement:  Létrejött az ICBM-ek fejlesztését több évtizeden át irányító szervezet;  1952-ben hadrendbe állt a legújabb bombázó, a sugárhajtású B-52-es. (Ezt követően azonban 30 éven át nem került sor újabb nagy hatótávolságú stratégiai nehézbombázó fejlesztésére);  A cirkálórakéták fejlesztése lassan elkezdett háttérbe szorulni az interkontinentális rakétákkal szemben; A Gólem – BME Filozófia és Tudománytörténet Tanszék Az első rakétaforradalom vége

A Gólem – BME Filozófia és Tudománytörténet Tanszék Az ICMB-k navigációja Rádióvezérlésű Inerciális Stelláris

Az 50-ek évek végéig az ICBM-ek navigációja rádióvezérlésű volt (Atlas A-F); A 60-as évek elejétől kezdve három évtizeden át az ICBM-eket inerciális navigációval fejlesztették – ezt egyes esetekben kiegészítették a csillagok állását figyelő, stelláris navigációval, de a rádióvezérlésű navigációt egyetlen ICBM-be sem fejlesztettek; Döntő szempontnak bizonyult, hogy az inerciális navigáció, számtalan hátránya ellenére jobban illeszkedett az amerikai nemzeti védelmi stratégiába, a rádióvezérlés pedig előnyei ellenére annak kevésbé felelt meg; A Gólem – BME Filozófia és Tudománytörténet Tanszék Az inerciális navigáció győzelme

1. A rádióvezérlésű navigáció melletti legnyomósabb érv a pontossága volt: 1960-ban a rádióvezérlésű Atlas D jóval pontosabb volt, mint az 5- mérföldes specifikációja ban - a szovjetekkel való fegyverkezési verseny nyomása alatt – a szokásos elnöki hivatali beszédben (State of the Union) Eisenhower el is dicsekedett a 2-mérföldes pontossággal 1963-ban az Atlas D az esetek 80%-ában 1 mérföldön belüli pontosságot ért el Várható volt, hogy a rádióvezérlésű navigáció a továbbiakban is kétszer pontosabb lesz, mint az inerciális 2. Emellett a rádióvezérlés régi, kitapasztalt technológia: A korábbi, sikeres rakétákat rádióvezérlésű navigációval fejlesztették A Gólem – BME Filozófia és Tudománytörténet Tanszék A rádióvezérlésű navigáció előnyei

Az inerciális navigáció pontossága nemcsak a rádióvezérlésétől, hanem a stratégia nehézbombázókétól is messze elmaradt – és csak két évtized múlva fogja elérni A találati pontosság természetesen kiemelt szempont volt a légierő számára… Emellett az inerciális navigáció még kipróbálatlan technológia, nem csak ICBM-ekben, de repülőgépekben is; Hogyan győzte le mégis az inerciális navigáció a rádióvezérlésűt? A Gólem – BME Filozófia és Tudománytörténet Tanszék Az inerciális navigáció hátrányai

Az inerciális navigációs rendszer fejlesztésére a Charles Stark Draper vezette laboratórium pályázott; Fejlesztési támogatást viszont csak egy elvileg lehetséges gépre lehet nyerni:  Például egy antigravitációs erővel működő készülék rendkívül értékes lenne a Légierő számára, de ilyen fejlesztésre nem lehet pályázati pénzt kapni, mert elkészítése elvileg lehetetlen… Drapernek tehát be kellett bizonyítania katonai szakértőknek, hogy az inerciális navigáció egyáltalán lehetséges! A Gólem – BME Filozófia és Tudománytörténet Tanszék Kitérő: az inerciális navigáció lehetetlensége 1.

Az ellenvetés szerint az einsteini relativitás elve miatt a független/zárt rendszerű, inerciális navigáció elméletileg lehetetlen; A gyorsulást mérő műszer elvileg nem képes különbséget tenni a Föld gravitációs ereje és a rakéta hajtóműve között… A pontosság javításának akadálya eszerint nem a ráfordított erőforrások hiánya, hanem egy természeti törvény! Ezt a kritikát George Gamow, elismert részecskefizikus fogalmazta meg, aki tagja volt a Légierő Tudományos Tanácsadó Testülete Navigáció és Irányítás Részlegének; A Gólem – BME Filozófia és Tudománytörténet Tanszék Kitérő: az inerciális navigáció lehetetlensége 2.

Draper szintén tagja volt a Tudományos Tanácsadó Testületnek, és pozícióját felhasználva szigorúan titkos konferenciát szervezett az automatikus navigáció legújabb eredményeinek bemutatására. Meghívott minden, a légierő által támogatott, a témán dolgozó kutatócsoportot és Gamowot is Draper a konferenciára az inerciális navigációt használó repülőgép prototípusával érkezett meg, látványosan demonstrálva a technológia működőképességét Gamow, valószínűleg látva, hogy a konferencia ellene irányul, nem jelent meg. A konferencia résztvevői és a légierő is ezt tévedése elismerésének tekintette. Ezt követően az elvi lehetetlenség kérdését senki nem vetette fel… A Gólem – BME Filozófia és Tudománytörténet Tanszék Kitérő: az inerciális navigáció lehetetlensége 3.

Az első inerciális navigációjú ICMB a Thor; A kísérletek 1956-ban sikeresek voltak: A találati pontosság kb. 4 mérföld, ami kb. kétszerese az ugyanekkor tesztelt, rádióvezérlésű Jupiter rakétának; De a technológia működőképességéhez képest a pontosság ekkor másodlagos volt: Ugyanis a 60-as évek közepéig a nemzeti védelmi stratégia kiindulópontja a „masszív megtorlás” A lehetséges célpontok nagy népességű városok és ipari létesítmények  emiatt a néhány mérföldes pontosság elfogadható volt A Gólem – BME Filozófia és Tudománytörténet Tanszék Az inerciális navigáció megvalósíthatósága

A rádióvezérlésű navigáció föld felszíni támogató állomásokat igényelt; A 60-es évek elejétől kezdve, amikor a rakétákat a felszín feletti indítóállványok helyett földalatti silókba rejtették, minden további felszíni létesítmény elképzelhetetlen volt; Ahogy Schriever tábornok később felidézte: „Nyilvánvaló, hogy az önálló [inerciális] rendszer pokolian jobb volt katonai szempontból … a rádiós … rendszer nagyon alapvető felszíni létesítményeket igényelt, amelyek különösen sebezhetőek, ezért meg akartunk tőle szabadulni, ahogy csak lehetett.” A Gólem – BME Filozófia és Tudománytörténet Tanszék A rádióvezérlésű navigáció hátrányai

Következtetéseink szerények, de cáfolják a társadalmi hatásoktól független technológiai fejlődés, és a technológiától független politikai mechanizmusok létét: 1. Az első rakétaforradalom nem az elnök vagy a védelmi miniszter döntése, és nem is pusztán technológiai újítások, hanem mérnökök, tábornokok és kormányzati tisztviselők összehangolt tevékenysége nyomán ment végbe, átalakítva nem csak a szervezeti struktúrát, de magát a nemzeti védelmi stratégia súlypontjait is. 2. Befolyásoló tényező volt a Szovjetunió rakétaprogramja, különösen a Szputnyik fellövése 1957-ben, de a döntő szervezeti változások jóval ezelőtt végbementek A Gólem – BME Filozófia és Tudománytörténet Tanszék Az első rakétaforradalom vége – következtetések, összefoglalás

1956-ban vezetőváltás történt az amerikai haditengerészet élén: Arleigh Burke admirális szerint a tengerészetnek a Légierő dominanciája ellenére be kell a kapcsolódnia a rakétaprogramba; Ez az elsőre talán egyszerűnek látszó lépés számos technológiai problémát vetett fel:  A korábbi ICBM-ek folyékony hajtóanyagúak voltak, amelyet az indítás előtt töltöttek fel a rakétába. Ugyanez a művelet egy mozgó hajón, különösen pedig egy tengeralattjárón sokkal komolyabb problémát jelentett, mint egy fix szárazföldi kilövőálláson… 1956 márciusában belevágtak egy közös projektbe a szárazföldi haderővel együttműködésben egy szilárd hajtóanyagú rakéta kifejlesztésére; A Gólem – BME Filozófia és Tudománytörténet Tanszék A második rakétaforradalom kezdete

A tengeralattjáróról indítás további problémákat és technológia irányokat vetett fel: 1. A létező tengeralattjáró méretkorlátai miatt meglévőknél kisebb méretű rakétára van szükség;  Jobb hatás/tömeg arányú hidrogénbombára például… 2. A mozgó tengeralattjáró pozíciójának és sebességének meghatározása:  A rádióvezérlésű navigáció nem jön szóba, csak inerciális navigációjú lehet; A Gólem – BME Filozófia és Tudománytörténet Tanszék Az SLBM technológiai megvalósíthatósága

De mi szükség egyáltalán van egy tengeralattjáróról indítható rakétára? A védelmi stratégia alapelve a „masszív megtorlás”, erre a Légierő bombázói és rakétái teljesen alkalmasak, nincs szükség további nukleáris fegyverekre… Ráadásul a Légierő amúgy is megtorpedózná egy rivális fegyver kifejlesztését… A megoldás egy új stratégiai cél, a „végső elrettentés” felvetése: Az óceánba merült tengeralattjáró gyakorlatilag sebezhetetlen, és egy esetleg sikeres nukleáris támadást is ellencsapással viszonozna  ez végső elrettentő erővel bír egy támadást fontolgató Szovjetunió számára A Gólem – BME Filozófia és Tudománytörténet Tanszék Az SLBM stratégiai szerepe

1960-ben sikeresen tesztelték az első SLBM-t, a Polaris-t; A találati pontosság körül hasonló vita folyt, mint az első ICBM-ek esetén, de az első sikeres teszt után itt is a technikai működőképesség volt a döntő; Az elrettentő csapás célpontjai is városok és ipari létesítmények, amelyeknél a kisebb pontosság is elfogadható… A tengerészetnek sikerült elfogadtatnia az új típusú nukleáris fegyvert. Eközben alapvetően megváltoztatta a nemzeti védelmi stratégia céljait:  A stratégiai cél a technológiai útkeresés során fogalmazódott meg;  A kiindulásnál a Haditengerészet szempontja alig volt kifinomultabb annál, hogy a rakéta „menő” dolog, nekünk is kell egy…  Az új stratégia jelenség azonban önálló életre kelt, és az ezt követő SLBM fejlesztések meghatározó tényező lett A Gólem – BME Filozófia és Tudománytörténet Tanszék A második rakétaforradalom sikere

A '60-es években a tengeralattjárók navigációs és az SLBM-ek vezérlési pontossága is fokozatosan javult: Ennek nyomán a '60-as évek végén Haditengerészet vezetői elhatározták, hogy elindítják egy nagyobb hatótávolságú és nagyobb pontosságú, „nehéz” célpontokat (vagyis rakétasilókat) is támadni képes rakéta kifejlesztését A Gólem – BME Filozófia és Tudománytörténet Tanszék A Trident rakéták fejlesztése

Ezzel a korábbiakhoz hasonlóan együtt járt a Légierővel való közvetlen konfliktus:  Az SLMB-ek célja a „végső elrettentés” volt;  A tervezett rakéta felvállalt szerepe: csapásmérő eszköz  ilyenekkel eddig csak a Légierő rendelkezett; Az adott nemzetközi és belpolitikai helyzetben azonban újabb nukleáris „csapásmérő eszköz” fejlesztésének elindítása elfogadhatatlan volt; A projektet a Szenátus leállította… A Gólem – BME Filozófia és Tudománytörténet Tanszék A Trident C3 kudarca

A Haditengerészet vezetői megtanulták a leckét: Arra a kérdésre, hogy mi a pontosság javításának és az új rakéta fejlesztésének célja a rossz válasz:  „Nukleáris csapásmérő eszköz kifejlesztése” A jó válasz:  „A rakéta irányíthatóságának javítása” A némileg módosított paraméterekkel benyújtott, a légierő „csapásmérő rakétáival” átfedésben nem lévő Trident C4 fejlesztését elfogadták; A történet követését itt abbahagyjuk... A Gólem – BME Filozófia és Tudománytörténet Tanszék A Trident C3 kudarcának tanulságai

A történet példát ad technológia és politika kölcsönhatására; Láttuk, hogy az első tengeralattjáróról indítható ballisztikus rakéták fejlesztésének elfogadtatásához szükség volt egy politikai fogalom, a „végső elrettentés” mint nemzeti stratégiai cél megalkotására; Az ezt követő SLBM fejlesztéseknél ez a politikai fogalom, pontosabban ennek elfogadottsága mint politikai jelenség biztosította a projektek elfogadtatását, de egyben korlátozta is a kitűzhető technológiai célokat és megvalósuló projekteket; A Gólem – BME Filozófia és Tudománytörténet Tanszék A rakétaforradalmak - következtetések