Kire van rábízva a hitletétemény? A hitletéteményt az apostolok az Egyház egészére bízták. Isten egész népe a hit természetfölötti érzékével, melyet a Szentlélek támogat és az Egyház Tanítóhivatala vezet, fogadja be, érti meg egyre jobban az isteni kinyilatkoztatást és igazítja hozzá az életét. (A Katolikus Egyház Katekizmusának kompendiuma, 15.)

Kinek a feladata a hitletétemény hiteles értelmezése? E hitletétemény hiteles értelmezése egyedül az Egyház élő Tanítóhivatalára tartozik, azaz Szent Péter utódára, Róma püspökére és a vele közösségben lévő püspökökre. A Tanítóhivatalra – mely Isten Igéje szolgálatában az igazság biztos karizmájának hordozója – tartozik a dogmák meghatározása is, melyek az isteni kinyilatkoztatásban foglalt igazságok megfogalmazásai. E tekintély kiterjed a kinyilatkoztatáshoz szükségszerűen kapcsolódó igazságokra is. (A Katolikus Egyház Katekizmusának kompendiuma, 16.) Kire van rábízva a hitletétemény? A hitletéteményt az apostolok az Egyház egészére bízták. Isten egész népe a hit természetfölötti érzékével, melyet a Szentlélek támogat és az Egyház Tanítóhivatala vezet, fogadja be, érti meg egyre jobban az isteni kinyilatkoztatást és igazítja hozzá az életét. (A Katolikus Egyház Katekizmusának kompendiuma, 15.)

Mert nem kieszelt meséket vettünk alapul, amikor tudtul adtuk nektek Jézus Krisztus hatalmát és eljövetelét, hiszen szemlélői voltunk fenségének. Amikor ugyanis az Atyaisten tiszteletet nyilvánított iránta és megdicsőítette, ez a szózat hallatszott rá vonatkozóan a fölséges dicsőség hazájából: „Ez az én szeretett Fiam, akiben kedvem telik.” Ezt az égből jövő szózatot mi is hallottuk, amikor ott voltunk vele a szent hegyen. Így a prófétai jövendöléseket még jobban hisszük. Jól teszitek, ha figyeltek rájuk, mint sötétben világító lámpásra, amíg a nappal fel nem virrad, és a hajnalcsillag fel nem ragyog a szívetekben. Először is azt értsétek meg, hogy az Írásnak egyetlenegy jövendölése sem származik önkényes értelmezésből. Hisz sohasem keletkezett jövendölés emberi akaratból, hanem mindig csak a Szentlélektől sugalmazva beszéltek – Isten megbízottaiként – a szent emberek. (2P 1, 16-21)

Hogyan kell olvasnunk a Szentírást? A Szentírást a Szentlélek segítségével (ld. 2P 1, 16-21) és az Egyház Tanítóhivatalának vezetésével kell olvasni és értelmezni, három feltétel betartásával: 1)figyelni kell az egész Szentírás egységére és tartalmára; 2)összhangban kell lenni az Egyház élő hagyományával; 3)tekintetbe kell venni a hit analógiáját, azaz a hitigazságok egymás közti összefüggéseit. (A Katolikus Egyház Katekizmusának kompendiuma, 19.) A Szentlélek sugalmazta a Szentírást és segít értelmezni azt.

A Szentírásban Isten emberi módon szól az emberhez. A Szentírás helyes értelmezéséhez ezért figyelnünk kell arra, hogy az emberi szerzők valójában mit szándékoztak mondani, és hogy Isten mit akart az ő szavukon keresztül számunkra kinyilatkoztatni. (KEK 109.) A szent szerzők szándékának megismeréséhez figyelembe kell vennünk koruk és kultúrájuk viszonyait, az adott korban általános irodalmi műfajokat és a korabeli általános gondolkodás-, beszéd- és elbeszélésformákat. „Az igazság ugyanis más és más módon nyer előadást és kifejezést a történeti, a prófétai, a költői és más műfajú szövegekben.” (KEK 110.) A Szentírás – híd Isten és ember között

Mivel azonban a Szentírás sugalmazott, van még a helyes értelmezésnek egy további, az előbbinél nem kevésbé fontos alapelve, ami nélkül az Írás holt betű maradna: „a Szentírást ugyanazzal a Szentlélekkel kell olvasni és magyarázni, akinek sugalmazására készült". A II. Vatikáni Zsinat három kritériumot jelöl meg a Szentírás – az azt sugalmazó Szentlélek szerinti – magyarázatához: (KEK 111.)

1. Gondosan kell ügyelni az egész Szentírás egységére és tartalmára. Bármennyire különbözők a Szentírás könyvei, a Szentírás egységet alkot Isten tervének egysége alapján, melynek középpontja Jézus Krisztus és az Ő húsvétja után megnyitott szíve. Krisztus „szíve a Szentírást jelenti, mely föltárja Krisztus szívét. Ez a szív a szenvedés előtt zárva volt, mert az Írás homályos volt, a szenvedés után azonban a megnyílt, mert értő lelkek olvassák, akik meg tudják ítélni, hogyan kell értelmezni a próféciákat.” (KEK 112.) A Szentírás egysége A szentírási szövegeket más szentírási szövegek segítségével értelmezni

2. A Szentírást az "egész Egyház élő hagyományát figyelembe véve" kell olvasni. Az egyházatyák egy mondása szerint "a Szentírás inkább az Egyház szívébe, mint pergamenra van írva". Az Egyház ugyanis hagyományában Isten Szavának élő emlékezetét hordozza, és a Szentlélek adja ennek lelki értelmezését ("...a lelki értelem szerint, melyet a Szentlélek ajándékoz az Egyháznak"). (KEK 113.) Az Egyház hagyományának egysége

3. Figyelemmel kell lenni a „hit analógiájára”. A hit analógiáján értjük a hitigazságok összefüggését egymás között és a kinyilatkoztatás egészében. (KEK 114.) A hit egysége – egy rendszer

Pápai Biblikus Bizottság Szentírásmagyarázat az Egyházban (1993.) Bevezetésként Szt. II. János Pál pápa beszéde 100 év XIII. Leó Providentissimus Deus kezdetű enciklikája után – katolikus Szentírásmagyarázatának védelme racionalizmus ellen 50 év XII. Piusz Divino afflante Spiritu kezdetű enciklikája után – lehetséges tudományos magyarázat, lehet használni más tudományok eredményeit – ún. misztikus magyarázat ellen Szt. II. János Pál pápa – Dei Verbum konstitúció szellemében – megtestesülés titka miatt mind a két hozzáállás szükséges: Jézus Isten és Ember. Szükséges tanulmányozás, de lelki élet is – látni Isten jelenlétét. Engedelmeskedni a Szentléleknek

Régi hagyomány szerint a Szentírásnak kettős értelme van: szó szerinti és lelki. Ez utóbbi lehet allegorikus, morális és anagogikus. E négyfajta értelem mély összhangja biztosítja az Egyházban a Szentírás élő olvasásának egész gazdagságát. (KEK 115.) A Szentírás szó szerinti értelme A Szentírás lelki értelme: allegorikus morális anagogikus

Szó szerinti értelem (sensus litteralis), A Szentírás szavainak jelentése, melyet a helyes magyarázat szabályait betartó egzegézis talál meg. A Szentírás „egész értelme egyen alapszik, tudniillik a szó szerinti értelmen”. (KEK 116.)

1)A szó szerinti értelem (sensus litteralis) Nem csak megengedett, hanem feltétlenül szükséges meghatározni a szövegek pontos értelmét, azt, ahogyan azokat szerzőik értették. Ezt nevezzük szó szerinti értelemnek (sensus litteralis). Ennek alapvető jelentősségére már Aquinói Szent Tamás rámutatott (STh. I, q.1, a.10, ad 1). A Szentírás szó szerinti értelme az, amit a sugalmazott emberi szerzők közvetlenül kifejeztek. Mivel ez sugalmazásból származik, ez egyúttal az Isten, a tulajdonképpeni szerző, az auctor principalis által szándékolt értelem is. Ezt az értelmet a szöveg pontos elemzésével lehet meghatározni; ennek során a szöveget irodalmi és történeti összefüggésében kell tekintetbe venni. Az egzegézis fő feladata ennek az elemzésnek gondos elvégzése, kimerítve az irodalmi és történelmi kutatás összes lehetőségeit, hogy így a lehető legpontosabban ragadja meg a bibliai szövegek szó szerinti értelmét (v.ö. Divino Afflante Spiritu, EB 550). Ebből a célból különösen fontos az ókori irodalmi műfajok kutatása (u.o. 560).

Lelki értelem (sensus spiritualis). Az isteni terv egységének következtében nemcsak a Szentírás szövege, hanem az elmondott valóságok és események is jelek lehetnek. 1.Allegorikus értelem. Az eseményeket sokkal mélyebben megérthetjük, ha ismerjük azt a jelentést, amit Krisztusban bírnak. Így pl. a Vörös-tengeren történt átkelés Krisztus győzelmének, s így a keresztségnek jele. 2.Erkölcsi értelem. A Szentírásban elbeszélt eseményeknek a helyes cselekvésre kell vezetniük. „A mi okulásunkra írták meg mindezeket" (1Kor 10,11). 3.Anagogikus értelem. Hasonlóképpen a dolgokat és eseményeket örökkévalóságba mutató jelentésükben is szemlélhetjük, amennyiben örök Hazánk felé vezetnek (a görögben: anagógé) minket. Így például a földi Egyház a mennyei Jeruzsálem jele. (KEK 117.) Egy középkori disztichon a négy értelmet így foglalja össze: "Littera gesta docet, quid credas allegoria, moralis quid agas, quo tendas anagogia." `A betű a történteket, az allegória a hiendő dolgokat, az erkölcsi a teendőket, az anagógia a célokat tanítja.‘ (KEK 118.)

2) A lelki értelem (sensus spiritualis) Ilyen esetekben beszélünk „lelki értelemről”. Ezt a keresztény hit látószögéből általában olyan értelemként határozhatjuk meg, amelyet akkor fejeznek ki a szentírási szövegek, ha azokat a Szentlélek hatása alatt, Krisztus húsvéti misztériumának s a belőle következő új életnek az összefüggésében olvassuk. Ilyen összefüggés valóban létezik. Ebben az Újszövetség az Írások beteljesülését ismeri fel. Ezért természetes, hogy az Írásokat ennek az új összefüggésnek, a Lélekben való életnek a fényében olvassuk.

3) A „sensus plenior” {Teljesebb értelem} A sensus plenior {Teljesebb értelem. A ford.} viszonylag új fogalom, és sok vitára ad alkalmat. Meghatározása szerint egy szöveg mélyebb értelme, amelyet Isten ki akart mondani, de amit az emberi szerző nem fejezett ki világosan. Ilyennel találkozunk, ha egy bibliai szöveget a Bibliában olyan más szövegek fényében vizsgálunk, amelyek az előbbire építenek, vagy ha egy szöveget a kinyilatkoztatás belső fejlődéséhez való viszonyában vesszük szemügyre.

A bibliamagyarázat nem korunk problémájaként merül fel, amint azt néha gondolják. Magában a Szentírásban olvashatjuk, hogy az Írás megértése néha nehézséget okoz. A Bibliában világos szövegek mellett homályos helyeket is találunk. Amikor Dániel Jeremiásnak bizonyos jövendöléseit olvasta, sokáig kereste a jelentésüket (Dán 9,2). Az Apostolok cselekedeteiből tudjuk, hogy hasonló helyzetben volt egy 1. századbeli etiópiai férfi, amikor Izajás könyvének egyik szakasza kapcsán (Iz 53,7-8) magyarázóhoz kellett fordulnia (Csel 8,30-35). Szent Péter második levelében olvashatjuk, hogy „az Írásnak egyetlen jövendölését sem szabad önkényesen értelmeznünk” (2 Pét 1,20), továbbá Szent Pál leveleiről azt, hogy „vannak bennük nehezen érthető dolgok, ezeket a tanulatlan és állhatatlan emberek kicsavarják a saját vesztükre, akárcsak a többi Írást is” (2 Pét 3,16).

És akkor is, ha ilyen tagadásokra nem kerül sor, véleményük szerint a tudományos egzegézist a keresztény élet tekintetében való terméketlenség jellemzi. Ahelyett, hogy könnyebb és biztos utat készítene Isten igéjének friss forrásaihoz, a Szentírást elzárt könyvvé változtatja, amelynek állandóan vitatható magyarázata kifinomult technikát igényel, s így a Bibliát szakemberek rezervátumává teszi. Rájuk illenek egyesek szerint az evangélium szavai: „Lefoglaltátok a tudás kulcsát, de magatok nem mentek be, akik meg bemennének, azokat akadályozzátok” (Lk 11,52; vö. Mt 23,13).

Mindezek alapján úgy gondolják, hogy a tudományos egzegézis részletekbe menő munkája helyett egyszerűbb utakat kellene nyitni. Ilyen lehet például a szinkron olvasás valamelyik formája, amit elegendőnek tartanak; emellett nagyon dicsérik a Szentírás úgynevezett „lelki” olvasását, s ezen olyan olvasást értenek, amelyet kizárólag a személyes, egyéni inspiráció irányít, és amelynek táplálnia kell ezt az inspirációt. A Bibliában egyesek a saját egyéni felfogásuk szerinti Krisztust és spontán vallásosságuk kielégítését keresik. Mások úgy gondolják, hogy abban közvetlen választ találnak különféle személyes és kollektív kérdéseikre. Sok szekta kínál egyedül helyesként egy-egy magyarázatot, amelyet – állítása szerint – kinyilatkoztatásban kapott.

Irodalmi szabályok: 1.Eredeti szöveg – az a szöveg sugalmazott 2.Nyelvtani, logikus és pszichológiai kontextus 3.Más helyek, melyek az adott eseményről szólnak 4.Irodalmi formák 5.A szerző környezetének, kultúrájának, címzettek, céljának ismerete

Teológiai szabályok: 1.Az Egyház élő Hagyománya 2.Összhang az egész hitünkkel 3.Az egész Biblia egysége 4.Üdvösség történetének szempontjából magyarázni