Dr. Tóth Péter (PhD), egyetemi adjunktus Széchenyi István Egyetem Regionális-tudományi és Közpolitikai Tanszék A szubjektív jól-lét mérésének lehetőségei.

Slides:



Advertisements
Hasonló előadás
ÖKO-Pack Nonprofit Kft.
Advertisements

Kutatási gyorsjelentés Omnibuszos kutatás meghatározott szakpolitikai témában – Egészségügy január.
Egészségérték-gazdálkodás: Mitől függ az egészségünk?
Az internet, a TV és társas támogatás összefüggései
Társadalmi jól-lét mutatók az európai főváros-térségekben
TÁMOP /A Személyiség kialakulása, fejlődése.
Miért boldogabbak az emberek az egyik országban, mint a másikban?
Nemzetközi gazdaságstatisztika
Az életminőség mérése Kelemen Rita
A Közép-magyarországi Regionális Munkaügyi Központ szerepe a komplex rehabilitációban Balog Lajos Rehabilitációs főreferens,foglalkoztatási szakértő
D ISSZEMINÁCIÓS K ONFERENCIA „KEZEK” TÁMOP C-12/1/KONV Miskolci Egyetem Eszterházy Károly Főiskola Károly Róbert Főiskola I. alprogram: Társadalmi.
sajtótájékoztató a felnőtt lakosság egészségmagatartása, motivációi
Méltósággal segíteni, Jót s jól tenni
Havonta új katalógussal jelentkezünk!
A magyar fogyasztói szegmensek egészségvásárlása

Tanulmány a bizalomról Nyolc európai országban és az USA-ban október-november.
A Privatizáció hatásai a dolgozók béreire és bérstruktúrájára JOHN S. EARLE – George Mason University és Közép-európai Egyetem TELEGDY ÁLMOS – MTA KRTK.
Gáncs Júlia Szent István Egyetem, Gazdaság- és Társadalomtudományi Kar
Budapest XIII. kerületi Cigány Kisebbségi Önkormányzat felmérése család bevonásával készített kérdőív kiértékelése.
Tájékoztató az aktuális foglalkoztatási és képzési programokról.
A GVOP (al)intézkedés értékelése záró értékelő jelentés: eredmények, megállapítások CSENGŐDI SÁNDOR AGENDA Consulting Kft.
„G A Z D A S Á G P O L I T I K A” SZEGEDI TUDOMÁNYEGYETEM GAZDASÁGTUDOMÁNYI KAR ELŐADÁS SOROZAT 10 x 10 makrogazdasági trendek Szeged, február.
A BA/BSc végzettség hasznosíthatóságának vizsgálata a Debreceni Egyetemen és Nyíregyházi Főiskolán végzett fiatalok körében Seres Edina
Információs társadalom és a társadalmi egyenlőtlenségek Tausz Katalin.
A család szerepe, jellemzői
Az árrugalmasság és az infláció területi különbségei: Jóléti és monetáris politikai vonatkozások Márkusné Zsibók Zsuzsanna MTA KRTK Regionális Kutatások.
ELNÖKI BESZÁMOLÓ A ÉVI KÖZGYŰLÉSEN Rechnitzer János MAGYAR REGIONÁLIS TUDOMÁNYI TÁRSASÁG.
Dr. Tóth Péter, egyetemi adjunktus
SZÉCHENYI ISTVÁN EGYETEM Kautz Gyula Gazdaságtudományi Kar A vidék fejlesztésének titka, a sikeres vidéki térségek és települések Nyugat-Magyarországon.
Szegénység megjelenési formái az Észak-magyarországi régióban
A külföldi beruházások hatásai a munkavállalók béreire JOHN EARLE – George Mason University, Közép-európai Egyetem és MTA KRTK TELEGDY ÁLMOS – MTA KRTK.
Az adó- és transzferrendszer változásainak elemzése mikroszimulációval Benczúr Péter – Kátay Gábor – Kiss Áron Hozzászóló: Varga Júlia MTA KRTK KTI „Bérek,
Kutatás-történet : Magyar Háztartás Panel vizsgálat (TÁRKI, Budapesti Corvinus Egyetem elődje, KSH) 2007, NKTH Jedlik-pályázat: Háztartások Életút.
AZ ÖNKORMÁNYZATOK PÁLYÁZATI AKTIVITÁSÁNAK VIZSGÁLATA A DÉL- DUNÁNTÚLI RÉGIÓBAN.
A nyelvi identitás alakulása egynyelvű svéd és kétnyelvű finnországi családokban.
A népszámlálási adatkincs hasznosítása
A vidék fejlesztésének titka, a sikeres vidéki térségek és települések Nyugat- Magyarországon konferencia Győr, április 27–28. Az információs társadalom.
Mi jellemzi az egyetemisták mobiltelefon használati szokásait? H1: A fiúk többet kommunikálnak SMS-ben, mint a lányok. H2: A diákok szociodemográfiai.
VII. Nevelésügyi Kongresszus 7. Szekció Intézményfenntartás, irányítás és finanszírozás Ifi István ügyosztályvezető, Budapest Főváros Főpolgármesteri.
Tapasztalatok az orvosi szociológia oktatásával a Semmelweis Egyetemen
Szabados Tímea és Wéber Andrea (EBH) október 26. Intézményekbe vetett bizalom és jogtudatosság a mai magyar társadalomban (Kutatási eredményeink.
TÁMOP-5.5.5/08/1 A diszkrimináció elleni küzdelem – a társadalmi szemléletformálás és hatósági munka erősítése Az egyenlő bánásmód érvényesítése és a társadalmi.
Mi is az a társadalmi integráció?
Közép-Dunántúl, Veszprém megye és Várpalota munkaerő-piaci helyzete
Mennyire elégedett azzal, ahogy az országban mennek a dolgok?
Halász Levente Tudományos munkatárs Kodolányi János Főiskola
Marginalitás és jól-lét – kibékíthető koncepciók? Inkluzív társadalom – jól-lét – társadalmi részvétel A Kodolányi János Főiskola szakmai konferenciája.
és a társadalmi csoportok jól-lét szintjei közötti összefüggések
A tőzsde és ami mögötte van
Személyiségünk szerepe - a lelki-, és energiaegyensúly megtartásában
Szubjektív biztonságérzet szociodemográfiai aspektusai
TÁRSADALMI VERSENYKÉPESSÉG ÉS SIKER A MAGYARORSZÁGI NAGYVÁROSI TÉRSÉGEKBEN BARÁTH GABRIELLA PHD TUDOMÁNYOS MUNKATÁRS KODOLÁNYI JÁNOS FŐISKOLA A MAGYAR.
Speciális gyermekvédelem
A Tőzsde és ami mögötte van Tóth Attila Vezérigazgató-helyettes Budapesti Értéktőzsde Zrt Április 24.
1 Identitás elemek vizsgálata: a kötődés, bizalom és konfliktus vizsgálatának keretei a magyar társadalom kvantitatív felmérései alapján Dr. Bugovics Zoltán.
A TÁRSADALMI JÓL-LÉT TÉRBELI KÜLÖNBSÉGEI A MAGYAR NAGYVÁROS- TÉRSÉGEKBEN Berki Márton – Halász Levente MRTT Vándorgyűlés Veszprém, november
A nőnek nem kell más, csak legyél neki:
Róbert Péter Egyetemi tanár Széchenyi Egyetem, Győr
Dr. Tóth Péter (PhD), egyetemi adjunktus Széchenyi István Egyetem Regionális-tudományi és Közpolitikai Tanszék A magyar társadalom kiemelt csoportjai között.
A Dél-Alföld általános gazdasági helyzete és a mögötte meghúzódó EMBER
Lorem Ipsum INKLUZÍV TÁRSADALOM – JÓL-LÉT – TÁRSADALMI RÉSZVÉTEL ÁPRILIS Kodolányi János Főiskola szervezésében Budapest.
Mentálhigiénés team működése kórházunkban
Egészségesek a roma nők?
„Kincs, ami nincs” - a hazai szegények egészségi állapota - Havasi Éva és Horváth Gergely.
A FELSŐ-TISZA VIDÉKI LAKOSSÁG SEBEZHETŐSÉGE: ÁRVÍZI ÉS ÉGHAJLATVÁLTOZÁSI KOCKÁZATOK Vári Anna - Tamás Pál - Ferencz Zoltán MTA Szociológiai Kutatóintézet.
2016. június 10: „A tudásáramlás és a tudás megtérülésének egyes vetületei” című konferencia Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal (NKFIH)
A jólét mérésének elméleti alapjai és problémái
Szociális város-rehabilitáció Szárazréten október 20.
Dr. Varga Beatrix egyetemi docens
Előadás másolata:

Dr. Tóth Péter (PhD), egyetemi adjunktus Széchenyi István Egyetem Regionális-tudományi és Közpolitikai Tanszék A szubjektív jól-lét mérésének lehetőségei Magyarországon Társadalmi konfliktusok – társadalmi jól-lét és biztonság versenyképesség és társadalmi fejlődés TÁMOP A-11/1/KONV Jól-lét az információs társadalomban Workshop MTA KRTK RKI Pécs – november 10.

Dr. Tóth Péter, egyetemi adjunktus Jól-lét fogalmának kialakulása 2 Posztmodern / jóléti társadalom  életminőség 1.Objektív (skandináv) 2.Szubjektív (USA) 3.Objektív és szubjektív ötvözete

Dr. Tóth Péter, egyetemi adjunktus Jól-lét fogalmának kialakulása 3 A szubjektív jól-lét három komponense: 1. elégedettség 2. pozitív érzelmek 3. a negatív érzelmek hiánya Argyle M (1996)

Jól-lét a Hungarostudy 2013-ban Vidám és jókedvű volt Nyugodt és ellazult volt Aktív és élénk volt Ébredéskor friss és kipihent volt A napjai tele voltak az Ön számára érdekes dolgokkal 0 'Egyáltalán nem jellemző' 1 'Alig jellemző' 2 'Jellemző' 3 'Teljesen jellemző' Dr. Tóth Péter, egyetemi adjunktus

Egységes index létrehozása 5 Component 123 sz18g Lakóhelyi környezetének állapotával. Mennyire van megelégedve…?,295,816,258 sz18h A településsel. Mennyire van megelégedve…?,324,816,229 sz41a Optimista vagyok a jövővel kapcsolatban. Mennyire ért egyet az alábbi állításokkal?,691-,021,058 sz41b Az életem nagyjából úgy alakul, ahogy szeretném. Mennyire ért egyet az alábbi állításokkal?,763-,004-,105 sz43 Mindent egybevetve, mennyire érzi magát boldognak?,797,013-,013 sz44 És mennyire érzi magát elégedettnek?,824,040-,124 sz45a Foglalkozás. Az alábbi szempontok vonatkozásában most hol helyezné el Önmagát egy a „társadalmi helyzetét” szimbolizáló létrán?,746-,131-,260 sz45b Anyagi életkörülmények. Az alábbi szempontok vonatkozásában most hol helyezné el Önmagát egy a „társadalmi helyzetét” szimbolizáló létrán?,822-,067-,248 sz45c Iskolázottság, készségek. Az alábbi szempontok vonatkozásában most hol helyezné el Önmagát egy a „társadalmi helyzetét” szimbolizáló létrán?,709-,161-,225 egalt Milyen az Ön általános egészségi állapota?,440-,354,679 beteg Akadályozza-e Önt mindennapi tevékenységében bármilyen módon valamilyen tartós betegség, rokkantság, rossz egészségi állapot, vagy mentális probléma?,344-,313,758

Szubjektív jól-lét elemei 4 Dr. Tóth Péter, egyetemi adjunktus 4 Szűkített mérés Optimista vagyok a jövővel kapcsolatban Az életem nagyjából úgy alakul, ahogy szeretném Mindent egybevetve, mennyire érzi magát boldognak? Mennyire érzi magát elégedettnek?

Szubjektív jól-lét elemei 4+3 Dr. Tóth Péter, egyetemi adjunktus 4 Bővített mérés Szűkített kérdések Az alábbi szempontok vonatkozásában most hol helyezné el önmagát egy a „társadalmi helyzetét” szimbolizáló létrán? (0=lent, 10=fent) a., Foglalkozás b., Anyagi életkörülmények c., Iskolázottság, készségek

Dr. Tóth Péter, egyetemi adjunktus Magyarázó változók 1. 8 Demográfiai ismérvek (1. modell) NemKódolás: férfi =1, nő = 0 Életkor GyermekszámNincs (0) gyermek=1, más=0; 3 és több gyerek=1, más=0; referencia: 1-2 gyerek Háztartás létszám1 fős háztartás=1, más=0; 6 fő és több=1, más=0; referencia: 2-5 fős háztartás Régió6 dichotóm változó (1,0) 6 régióra, referencia: Közép- Magyország

Dr. Tóth Péter, egyetemi adjunktus Magyarázó változók 2. 9 Szociológiai ismérvek (objektív) 2. modell Iskolai végzettség6 fokú ordinális skála: 1=legfeljebb 8 általános, 2=szakmunkásképző, 3=szakközépiskola, technikum, 4=gimnázium, 5=főiskola, 6= egyetem FoglalkozásHárom dichotóm változó szerepel az elemzésben munkanélküli=1, más=0; önálló=1, más=0; felső- vagy közép-vezető=1, más=0 Anyagi helyzetTartós fogyasztási javak száma (0-13) Tételek: automata mosógép, mosogatógép, okos telefon, tablet, biztonsági riasztóberendezés, 300- nál több könyv, légkondicionáló berendezés, számítógép, Internet hozzáférés, plazma vagy LCD tv, személygépkocsi, másik ingatlan, telek, föld, erdő, stb. Jövedelem1 főre jutó háztartási jövedelem: háztartási jövedelem / háztartáslétszám MegtakarításMegtakarítások száma (0-5) EladósodottságAdósságok száma (0-3) Hétféle lehetséges forma alapján: bank felé, önkormányzat felé, munkahely felé, villany, gáz vagy víz- és csatorna szolgáltató felé (díjhátralék), rokonok felé, más magánszemély felé, egyéb tartozás Rezsifizetés4 fokú ordinális skála: 1=nem okoz problémát, 2=néha előfordul, hogy nehézségek vannak a fizetéssel, 3=hónapról hónapra nehézségek vannak a fizetéssel, 4=már most sem tudjuk fizetni

Dr. Tóth Péter, egyetemi adjunktus Magyarázó változók Szociológiai ismérvek (szubjektív) 3. modell Lakóhelyi elégedettség Főkomponens elemzéssel létrehozott változó 2 kérdés alapján Mennyire van megelégedve…? Lakóhelyi környezetének állapotával. A településsel. (0=teljesen elégedetlen, 10=teljesen elégedett) Egészségi állapotKét kérdés kereszttáblája alapján képzett 7 fokú ordinális skála Milyen az Ön általános egészségi állapota? 5=nagyon jó, 4=jó, 3=kielégítő, 2=rossz, 1=nagyon rossz Akadályozza-e Önt mindennapi tevékenységében bármilyen módon valamilyen tartós betegség, rokkantság, rossz egészségi állapot, vagy mentális probléma? 1=nagyon, 2=bizonyos mértékig, 3=nem VallásosságValamilyen valláshoz, felekezethez tartozónak tekinti magát =1 Nem =2

Dr. Tóth Péter, egyetemi adjunktus A jóllét demográfiai-szociológiai meghatározói (OLS regressziós elemzés) Szűkített jóllét (4 elem)Bővített jóllét (7 elem) 1. modell2. modell3. modell1. modell2. modell3. modell Neme = férfi -0,018-0,032-0,0420,0220,0310,026 Életkor -0,006***-0,008***-0,002-0,005**-0,006***-0,001 Kor-négyzet 0,081***0,083***0,070***0,0260,051**0,041* Nincs gyerek -0,094-0,154**-0,108*-0,049-0,137**-0,104* Több (3+) gyerek -0,329*-0,040-0,048-0,309*-0,008-0,015 Egyfős háztartás -0,236**-0,093-0,122+-0,292***-0,115+-0,140* Nagy (6+) háztartás -0,0710,1190,087-0,270+0,001-0,043 R: Közép-Dunántúl 0,0360,152*0,127+-0,1160,0800,060 R: Nyugat-Dunántúl -0,0850,015-0,007-0,170+0,031-0,002 R: Dél-Dunántúl -0,333***-0,030-0,036-0,511***-0,059 R: Észak-Magyarorsz. -0,1250,165*0,176*-0,236**0,140*0,147** R: Észak-Alföld 0,0240,403***0,356***-0,0740,410***0,366*** R: Dél-Alföld -0,132+0,143*0,113+-0,290***0,0940,077 Iskolai végzettség 0,031+0,021 0,114***0,107*** Munkanélküli -0,372***-0,374*** -0,494***-0,491*** Önálló, vállalkozó 0,165*0,167* 0,132+0,131+ Vezető beosztású 0,1390,158 0,294*0,319** Jövedelem egy főre 0,001*0,001+ 0,002*** Anyagi javak skála 0,045***0,037*** 0,061***0,054*** Megtakarítások száma 0,052**0,044* 0,036* Adósságok száma -0,105***-0,096** -0,109***-0,099*** Rezsifizetés -0,423***-0,365*** -0,392***-0,345*** Lakóhelyi elégedettség 0,167*** 0,136*** Egészségi állapot 0,133*** 0,110*** Vallásosság 0,086* 0,115** Konstans0,414***0,645***-0,357*0,469***0,152-0,692*** Kiigazított R-négyzet0,0350,3000,3530,0470,4340,472 Szignifikancia: *** p<0.000; ** p<0.001; * p<0.05; + p<0.1

12 Társadalmi konfliktusok – társadalmi jól-lét és biztonság versenyképesség és társadalmi fejlődés TÁMOP A-11/1/KONV Köszönöm a megtisztelő figyelmet! 12 Dr. Tóth Péter, egyetemi adjunktus