József Attila és Radnóti Miklós szerelmes versei SZERELEM, SZERELEM… József Attila és Radnóti Miklós szerelmes versei

JÓZSEF ATTILA (1905- 1937)

BETELJESÜLETLEN SZERELME(I?) Vágó Márta:1928 - első nagy szerelme, elválasztják tőle;(Ringató, Klárisok, Medáliák); Szántó Judit: 1930 – élettársa, harcostársa; (Judit) (Marton Márta): 1933 – futó ismeretség, hirtelen fellángolás; (Óda); Gyömrői Edit: 1935 – pszichoanalitikusa, félreértés; (Gyermekké tettél, Nagyon fáj), Kozmutza Flóra: 1937- utolsó nagy szerelme, önáltatás; (Flóra);

RINGATÓ A tiszta költészet megvalósítása: tömör és talányos; Magatartás: szelíd,önzetlen, lemondó szeretet és életbölcsesség; Tudatos rájátszás mind a szavak, mind pedig a beszédhelyzet kétértelműségére (ambivalencia); Elliptikus szerkesztésmód: alanytalan mondatok használata esztétikai hatóerővé válik; . Egyik lehetséges értelmezés: az I. vsz. idilljének törékenysége (amit a „holott” csak bizonytalanul jelez) a II. vsz. alapján („ szerelme/ földerül majd mással”), utólag válik érthetővé;

ÓDA KELETKEZÉSE: 1933. júniusában a Lillafüreden megrendezett IGE ( Írók Gazdasági Egyesülete) íróhetén megismerkedett Marton Márta művészettörténésszel, a válófélben levő csinos asszonnyal; 1-2 beszélgetés, a szerelmi kapcsolat távoli reménye elegendő volt a vágy elementáris erővel való feltörésére, s a vers megírására; CÍME: szerelmes versekhez szokatlan műfaj-megjelölés, egyben az óda 20. sz.-i újra-teremtésére tett kísérlet; SZERKEZETE: 5 számozott részből és egy hatodik, zárójelbe tett című (Mellékdal)- ból áll;

I. ; II. ; Tájköltészetből ismerős helyzetképpel indít pontosan rögzítve a szemlélődés helyét és idejét; A képek a lírai ént is pozícionálják: egyediből általánossá :„itt ülök”, „szívem” – „a fej”, „a kéz” = felülemelkedés (eleváció); A szemlélődés mellé az emlékezést is bevonja: belelátja a tájba kedvesét; észlelés és emlékezés fuzionál; Az I. rész elégikus hangneme után a II. fortissimóban, ódai hangon szól; Beszédmódja: megszólítás (aposztrophé); Vallomás ez hatalmas ellentétekkel, disszonanciákkal; némaság és hang, ellentétes irányú mozgások, oximoronok jelzik az én küzdelmét a szerelem kimondhatóságáért; Magány és mindenség átpoetizálására tett kísérlete a költészet kompetenciájának „szakítópróbája”; Ki a megszólító és ki a megszólított? Szerepcsere? „ki szóra bírtad egyaránt/ a szív legmélyebb üregeiben/ cseleit szövő, fondor magányt/ s a mindenséget”;

III. ; A „szeretlek” ige ismétlése, a hozzá kapcsolódó alapmotívumok: élet, halál, anya-gyermek stb., a szinte abbahagyhatatlan felsorolás, a hasonlatsor a vallomáson túl azt is kinyilvánítja, hogy a szó elégtelen az érzés megnevezésére; Kép és vallomás szokatlan viszonya: a kép kerül előtérbe, mintegy átveszi a költő szerepét: tárgyias költészet; Az érzékelés (szinte minden érzékszerv igénybevételével) mégis inkább az elme „munkája” ; Az emlékezés törvényszerűségeiről, a tudat és az ösztönök, a szellem és a test viszonyáról mond el lényeges dolgokat: „Elmémbe, mint fémbe a savak,/ ösztöneimmel belemartalak,/… lényed ott minden lényeget kitölt.”;

IV.; Az indító kérdés hármas kiterjedésű: „miféle anyag”, „miféle lélek”, „miféle fény”; A megszólító (én) és a megszólított (te) viszonyában azt a (korábbi) felismerést fejleszti tovább, mely szerint a szerelemben a te csodával határos módon átalakítja az én-t, a szerelem a létben való otthonosság lehetőségeként jelenik meg; A „test” és „lankás táj” egyben visszacsatolás is az I. részhez , de míg ott a tájba látta bele a kedves alakját, itt a kedves testének biológiai valóságában fedezi fel a mindenség látomását: „tartalmaidban ott bolyong /az öntudatlan örökkévalóság”; Ezzel a II. rész magány és mindenség , valamint a III. rész lényeg- lényed motívumaihoz is kapcsolódik; Az érzelem és értelem éteri tisztaságú világából száll alá a test anyagi valójához (olyan területre, ahol még J.A. előtt költő még nem járt); Az „alászállok” ige mitológiai utalása, valamint a biblikus „méhednek áldott gyümölcse”s az archaizmusok („orcáidon”) tovább gazdagítják az olvasói képzeletet alaposan igénybe vevő látomás értelmezhetőségét; A szóhasználat a „naturalista” témának szakrális jelleget ad, s ódai témává poetizálja az egyébként alantasnak ítélt szervek leírását, a lét csodáját dicsőítve;

V. Az indító sorok ismét hasonlattal problematizálják a hasonlító beszédet, amelynek hivatása az, hogy „személyes érzések elmondása nélkül is testet, formát adjon a költő belső világának”; A képi sík („alvadt vérdarabok”) és a fogalmi sík („ezek a szavak”) viszonya újra a szerelmi vallomás kimondására törekvő (költői) beszéd esélyeiről (netán esélytelenségéről?) szól; A versen végigvonul a némaság és beszéd kettőssége: a II. részben (te) „szóra bírtad”, (én) „zengem, sikoltom”; itt „a lét dadog”, és a „már felkészültek,/hogy elnémuljanak” kifejezések arról tanúskodnak, hogy a rendet (törvényt) kereső ész és az örvénylő természet (test) örök harcában látszólag az utóbbi kerekedik felül; Fordulat: az ismétlődő megszólítás visszatérés a metaforikus beszédhez; (Te) „bölcső”, „sír”, „ágy” az emberi lét egészét fogják át; Az utolsó versszak zárójelessége jelzi az első egység vershelyzetéhez viszonyított változást : „hajnali ég”; alkonyattól hajnalig a szellem (és szerelem) erejével mégis a mindenséget járta be; A szakaszzáró metafora: „ Hallom, amint fölöttem csattog,/ ver a szívem” kiteljesíti az első egységben megteremtett „elevációt”oly módon, hogy a szív állapotáról , valamint test és szellem viszonyáról is árulkodik;

(MELLÉKDAL) A zárójeles cím ismét műfaj megnevezése, de kétszeresen is szokatlan módon: egy ódának minősített költemény részeként meglepően hat a dal, amely ráadásul „mellékdal”- ilyen műfaji megnevezést nem ismerünk; Itt is olyan gyors vágással, a dialogikus kompozíciónak olyan megoldásával találkozunk, amellyel J.A. megújította a magyar lírát; A motívumok „megszelídülnek, a beszédmód egyszerű,kiegyensúlyozott, a versforma kötött; A hatalmas disszonanciákat egybetartó, a lét titkait feszegető, a „földön és égbolton vergődő”, a metaforikus beszédet egyszerre újító és problematizáló, szeszélyes rím- és ritmusképletet formáló „óda” zárlataként megnyugtatóan hat a „mellékdal”; Látszatra azonnal érthető, mégis talányos és a végkifejletet viszonylagosnak, elégikusnak mutatja; Az ódai részben megszólított (kedves) végig néma maradt, miközben ő „bírta szóra” a beszélőt (rá ruházódott a kimondás felelőssége); a mellékdal- epilógus zárószakaszában megfordulni látszik a viszony, ezáltal a vers beszélője magára találhat, s költőként dalban szólhat, ám a „talán” többszöri ismétlése, a zárójelek mindezt elbizonytalanítják;

JELENTŐSÉGE (A VÁLLALKOZÁS ÓRIÁSI TÉTJE) Az óda- hagyomány megidézése és megtörése: a szöveg megbontotta mind az óda-, mind a szerelmi líra- tradíció egységes nyelvét; A nyelvvel való küzdelem a költészet problémájaként tematizálódik („zengem, sikoltom”, „alvadt vérdarabok… ezek a szavak”, „a lét dadog”, „mind kiált”, „elnémuljanak”); Olyan metaforikus nyelv kialakításával történő kísérletezés ez, amely egyben problematizálja is a metaforikus beszédet, a nyelv költészet általi uralhatóságának illúzióját; Decentrált a beszélő pozíciója: a látszólag konkrét vershelyzetben az én „fölülemelkedve” mintegy külsővé teszi önmagát (eleváció), így teremt meditációs helyzetet; az emlékezés szubjektuma azonos önmaga emlékével; én- mindenség; A megszólítás (aposztrophé) megváltoztatott szerepe: az én és te dialogikusan egymást alakítja; Vallomás helyett látvány és hangzás veszi át a közlés szerepét= tárgyias létköltészet, melyben a lét teljességének kicsinyített másában a lét széttartó erőit egységes kompozícióban érzékeljük; az ént uralhatatlannak, a világ – és az önmegértést lezáratlannak mutatja;

GYERMEKKÉ TETTÉL Cím: egyszerre utal az emberi kapcsolatok természetére, a kapcsolatokban levő kiszolgáltatottságra, a másikra való ráutaltságra, illetve a pszichoanalízisben feltáruló gyermeki én-re (regresszió); Állapotrajz és annak értelmezése, a szituáció pontos megjelenítése a költészet eszközeivel; A nő- férfi kapcsolat kettős vetületűsége: a gyermek és a felnőtt férfi aspektusából fogalmazódik meg a ráutaltság: az anyára és az asszonyra; A kérés, fohász : stilizált gyermeki kérés és a férfi vallomása a szerelmi pillanat heurisztikus élményének felidézésével; Lélektani hitelesség: az érzés fellobbanásának megrendítő élménye + a férfi státuszáért folytatott harc: „hogy tudjak élni, halni egymagam” ; A kései versek sajátossága: kimondás, ráolvasás ( ősi lírai jelleg) ,amely segítségével megjelenítődik az, ahogyan a szerelem görcsösen kapaszkodó, ölelés nélkül élni nem tudó gyermeki viszonnyá válik, miközben a „meglett ember” az önálló élet megteremtésére, a férfiként való önérvényesítésre törekszik;

MAJD… Majd eljön értem a halott, ki szült, ki dajkált énekelve. És elmúlik szívem szerelme A hűség is eloldalog. A csöndbe térnek a dalok, kitágul, mint az űr, az elme. Kitetszik, hogy üres dolog s mint világ visszája, bolyog bennem a lélek, a lét türelme. Széthull a testem, mint a kelme, mit összerágtak a molyok. S majd összeszedi a halott, ki élt, ki dajkált énekelve. 1937. jún.

RADNÓTI MIKLÓS (1909- 1944)

BETELJESÜLT SZERELME Hitvesével: Gyarmati Fannival

TÉTOVA ÓDA Előképe: Petőfi Minek nevezzelek című verse; a közös ódai tárgy: a hitves iránti szerelmi érzés emelkedett megvallása; A cím a hagyományos ódai hangtól némileg eltérő beszédpozíciót ígér; Az óda retorikája nem sérül, a tétovaság a kifejezhetetlenség kételyeire vonatkozik: a jelzős szerkezet nyelvbölcseleti kérdésként is felfogható, mely szerint lehetetlennek tűnik a szerelem lényegének nyelvi kifejezése; A költői mesterség lehetőségeinek korlátaira utal: „mert annyit érek én, amennyit ér a szó/ versemben s mert ez addig izgat engem,/ míg csont marad belőlem s néhány hajcsomó”; Fenyegetettség és szorongás: „ S talán lesz még annyi időm,/ hogy elmondjam milyen, mikor jöttödre vár”…; A beszédhelyzet tűnődően monologikus; költői képek halmozása uralja; A kozmikusságot kifejező képek („szerelmem rejtett csillagrendszerét”) áradását ellenpontozzák az otthon meghitt világát idéző képek („csöppje hull a méznek”); Szerkezet: két egység, I. (1-16sor): a szerelem és a mesterség általánosabb gondolatai; II. (17-30) a halál képeivel fordul egy bensőségesebb, harmonikus zárt idilli világ felé alvó kedveséhez fordulásával; A versforma itt a nyugalmat, biztonságot sugallja;

HETEDIK ECLOGA A Lager Heidenau-ban készült ecloga* az előzőektől eltérően nem párbeszédes formájú, hanem episztola- imitáció; A „látod-e” indítás mintha megkezdett levél folytatása lenne; a megszólított „drága” a felesége, akinek jelzi a versírás helyzetét; A helyzetkép pontos, tényfeltáró, döbbenetes, valós körülményeket közöl tárgyilagos hangnemben; A költő feladatának ecsetelésével s a vallomással többszörös tematikát valósít meg: egyszerre ars poetica, lágeri helyzetkép és a hitvesi szerelem verse; A vágyott idill képe, mint „búvó otthoni táj”, ellenpontozza a háborús borzalmakat, mint ahogy ellentét feszül a költő által feltételezett, tökéletes hexametereit értő kulturált békebeli olvasóközönség a sötétben hernyóként araszolgatva történő versírás körülményei közt; Ellentét van a az alvó fogolytársak és az ébren virrasztó költő közt is, aki kötelességének érzi mindannyiuk helyett képet adni a borzalmakról; Megejtően szép vallomással zárul: „… nem tudok én meghalni se, élni se nélküled immár”; *A szó jelentése: válogatott költemények; utalás Vergilius eclogáira, aki hasonlóan zaklatott körülmények közt írt párbeszédes bukolikákat, vagyis pásztoridilleket;

LEVÉL A HITVESHEZ Az önmeggyőzés verse: hatalmas retorikai érvlánc a túlélés mellett; A Hetedik ecloga ikerverse; élesen veti fel a Bori notesz valamennyi versét feszítő kettősség problémáját; (versszöveg és életrajzi körülmények kettőssége az értelmezést befolyásolják); A Levél… az életnek a háború utáni folytatását reméli, de –minthogy ez nem valósulhatott meg- az életműben végpontként, lezárásként értelmeződik: azt az ívet zárja, amely az Áhitat zsoltáraival kezdődött; Erotika és a lelki bensőségesség a 30-as évek végére egymásba oldódott s ebben a versben éri el csúcspontját; A szövegutalások itt csak annyit árulnak el a vershelyzetről, hogy a költő fogoly és szerelmétől messze van; A vallomáshoz és helyzethez illő műfaj az episztola; A levél kettejük viszonyáról szól: elszakítottságról, arról, hogy mit jelent számára hitvese, végül pedig elhatározásáról, hogy életben marad, hogy visszatérhessen,- s ennek a lehetőségnek illuzórikusságáról; A hitvesi viszony 3 dimenzióban jelenik meg, ám a dallamív annyira töretlen, hogy a térbeli, időbeli és akarati ív alig tűnik fel: a szándék, az akarat lendületén van a hangsúly, ezért érezzük tragikusnak a zárlat józan ténymegállapítását („s mint egy hideg hullám, a 2x2 józansága hull rám” );

BIBLIOGRÁFIA Bara Katalin – Csutak Judit: Magyar nyelv és irodalom. Tankönyv a XI. osztály számára, Corvin Kiadó, Déva, 1999. Elszer Valéria- Fazekas Zsuzsa: Versek a középiskolában. Elemzésvázlatok, Rejtjel Kiadó, 1996. Ferencz Győző:Radnóti Miklós élete és költészete, Osirisz Kiadó, Budapest, 2005. Kelecsényi László Zoltán: Irodalom tételek. Új érettségi, Corvina Kiadó, Budapest, 2004. keheske.uw.hu/fileok/JozsefAttilaszerelmei.doc. 2011.01.20. Orbán Gyöngyi: Olvasókönyv XII. osztályosoknak, T3 Kiadó, Sepsiszentgyörgy, 2007. http://magyar-irodalom.elte.hu/sulinet/igyjo/setup/portrek/jozsefa/palyad.htm 2011.01.13. www.mta.hu/nytud/Ferencz.rtf. 2009.03.19.

KÖSZÖNÖM A FIGYELMET! Ne feledjék: az eddig látott bemutatók az alábbi címen újra megtekinthetők: www.pocsveilerilona.weboldala.net