Muzeológiai szakfelügyelet

Slides:



Advertisements
Hasonló előadás
A veszélyes anyagokkal kapcsolatos súlyos balesetek elleni védekezés szabályai (Seveso II.) - polgármesterek felkészítése Lakossági tájékoztatás A lakosság.
Advertisements

Dr. Juhász Erika Tanszékvezető, főiskolai docens Debreceni Egyetem
26. § (1) A Hivatal a köznevelési intézmény és fenntartója ellenőrzésére jogosult szervek számára a KIR honlapján zárt rendszert biztosít annak érdekében,
Humán rendszerek, közszféra
Uniós fejlesztések a köznevelésben - A pedagógiai- szakmai ellenőrzés rendszere
Molnár László tanügy-igazgatási igazgatóhelyettes BPI
Az országos pedagógiai-szakmai ellenőrzés rendszere – TÁMOP 3.1.8
2013. Szeptember 3. Szekeres Balázs Informatikai biztonsági igazgató
A piacgazdaságra nyitott rugalmas képzési rendszer intézményi jogi megvalósulása. A szak- és felnőtt képzőkkel szemben támasztott szakmai jogi feltételek.
Tájékoztatás a as EMVA társfinanszírozású vidékfejlesztési program évi éves végrehajtási jelentésben foglalt eredményekről ÚMVP MB 2013.
Akkreditált intézmények és programok ellenőrzése Jókai István a FAT elnöke.
A Szaktanácsadók feladatai a 48/2012. (XII.12.) EMMI rendelet alapján
Új szabályok, új fogalmak az elektronikus ügyintézésben dr
A gyógyító megelőző intézmények és szolgálatok szakfelügyeletéről szóló 8/1993.(III.31.) NM rendelet módosítása Előkészítők: Dr. Bujdosó László Dr. Tímár.
A víz mint magyar EU-elnökségi prioritás
A Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal Oktatási Főosztályának feladatai a 2011/2012. tanévben Némethné Fülöp Terézia oktatási főosztályvezető
A magyar köznevelési fenntartórendszer legfőbb kihívásai
Az SZMM lehetséges szerepe Nemzeti tanácskozás a hajléktalanügyet támogató információs rendszerek kialakításának lehetőségeiről december 5.
Múzeumi könyvtárak Magyarországon. Szakfelügyelet A szakfelügyelet sajátosságai –2000-től a Múzeumi főosztály megbízásával –2006-tól könyvtári osztály.
Az elektronikus építési napló (e-napló)
„ MEGYÉN INNEN… MEGYÉN TÚL…” A szakfelügyelet és a megyei intézmények együttműködése tapasztalatainak összegzése. KÖZMŰVELŐDÉSI FELADATELLÁTÁS ORSZÁGOS.
„A MEGYEI KÖZMŰVELŐDÉSI FELADATELLÁTÁS A JÖVŐBEN!” PÉCS Április 1.
Dr. Bujdosó András Imre főosztályvezető
Állam munkavédelmi feladatai
Közlekedésbiztonsági ellenőrzések tapasztalatai Hunyadi István Közép-magyarországi Regionális Igazgatóság Közlekedési Alágazatok Főosztály Főosztályvezető-helyettes.
ÜZEMBENTARTÓI BALESETVIZSGÁLAT első tapasztalatok
Szervezetfejlesztési Program
A 2014-ben esedékes Peer Review (szakértői vizsgálat) A Hivatalos Statisztikai Szolgálat tagjainak érintettsége Országos Statisztikai Tanács 
MTA Statisztikai és Jövőkutatási Tudományos Bizottsága
Veszélyes üzemek kritikus infrastruktúra védelmi aspektusai
A kitelepítés, kimenekítés, befogadás, visszatelepítés
Munkahelyi egészség és biztonság
SZAKMAI PROGRAM január – június 30. A KÖZMŰVELŐDÉS ORSZÁGOS SZAKFELÜGYELETE ÁLTAL TETT ÉSZREVÉTELEK ÉS JAVASLATOK MEGVALÓSÍTÁSÁNAK ELŐSEGÍTÉSÉRE.
1.2. Könyvviteli szolgáltatást végzők továbbképzésének átalakítása.
Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Önkormányzat megújult feladatrendszere Térségi Vállalkozói Fórumok január Szolnok, Jászberény, Kisújszállás.
14/1994 MKM r. változásai Nevelési tanácsadásra vonatkozó részek Dr. Szakács Katalin Készült az Oktatási és Kulturális Minisztérium támogatásával.
Belügyminisztérium Önkormányzati Feladatok Főosztálya
A FELNŐTTKÉPZÉSI TEVÉKENYSÉG FOLYTATÁSÁNAK ENGEDÉLYEZÉSE 2013
A muzeális intézményrendszer átalakítása
Jelentési kötelezettségek a szakfelügyeleti rendszerben Izbéki Jánosné Egészségügyi Igazgatási és Koordinációs Föosztály.
Az igazgatás és az ápolás-szakfelügyelet kapcsolata
1 8/1993.(III.31.) NM rendelet Szakmai felügyelet A jogszabály módosítás okai: –Az Eü. Reform kiemelt feladata a szakfelügyelet erősítése –Nem minden orvosi.
MINŐSÉG A SZAKFELÜGYELETBEN
Márton Mártonné MESZK Oktatási, továbbképzési referens Május 05.
Időközi adatszolgáltatások teljesítése
Szakképzési változások
BEVEZETŐ.
Intézményi minőségfejlesztés (TÁMOP-3.1.8)
„P EDAGÓGUSKÉPZÉS TÁMOGATÁSA ” TÁMOP-3.1.5/ Az OFI szerepe pedagógiai szakmai szolgáltatások megújításában Hancock Márta Budapest február.
Tradíció és világháló Kérdések és lehetséges válaszok a könyvtári, levéltári digitalizációról.
Az önkormányzati feladatellátást támogató informatikai infrastruktúra felülvizsgálata (ÁROP-1.A „Szervezetfejlesztés megvalósítása a.
SZEREPLŐK ÉS FELELŐSSÉGEK A SZAKKÉPZÉSI RENDSZERBEN MÁV KONFERENCIA
A jogszabályi környezet változása Tájékoztató a BMK, BNE szakmai fórumán október 30. Óváry István OKM Közművelődési Főosztály szakmai főtanácsadó.
Az Állami Számvevőszék önkormányzati ellenőrzési tapasztalatai Előadó: Domokos László, az Állami Számvevőszék elnöke.
A BEJELENTŐ-VÉDELEM HELYE ÉS SZEREPE AZ OMBUDSMANI TEVÉKENYSÉGBEN
Az OSzMK tevékenysége különös tekintettel a fogorvosi ellátásra Dr. Brunner Péter főigazgató Országos Szakfelügyeleti Módszertani Központ Budapest,
Ellenőrzések a köznevelési intézményekben Fejér Megyei Kormányhivatal.
Heves Megyei Pedagógiai Intézet 3300 Eger, Szvorényi u. 27. Pf.:196, Telefon:36/ , Fax:36/ , Honlap:
Segédkönyvtáros képzés 2. Vázlat Biczák Péter évi CXL. törvény a muzeális intézményekről, a nyilvános könyvtári ellátásról és a közművelődésről.
A régészeti örökség védelmének intézményrendszere.
Téglásy Kristóf március 06. EMBERI ERŐFORRÁSOK MINISZTÉRIUMA Ifjúságügyi Főosztály Az ifjúságpolitika irányításának új szervezeti helye.
Központi koordináció feladatai a as programozási időszakban.
Nemzeti Energetikusi Hálózat
A 2013-as munkajelentés elkészítése
A hivatalos statisztikáról szóló évi CLV. törvény bemutatása Dr
A MINŐSÉGFEJLESZTÉSI TERÜLET TÖREKVÉSEI 2007
ETS-létesítményeket, EU-ETS hitelesítőket
Szakértés/szaktanácsadás módszertana
Szakfelügyeleti tapasztalatok
Múzeumi gyűjtemények menedzsmentje, avagy a Spectrum Magyarországon
Előadás másolata:

Muzeológiai szakfelügyelet Varga Noémi Emberi Erőforrások Minisztériuma Közgyűjteményi Főosztály

Jogszabályi alapok – 1. Múzeumi törvény A muzeális intézmények tevékenységének ágazati irányítását a miniszter látja el. A miniszter ágazati irányítási jogköre minden muzeális intézményre kiterjed.

Jogszabályi alapok – 2. Az ágazati irányítás keretében a miniszter 1. szabályozza: a működés szabályait és a szakfelügyelet rendjét, 2. gondoskodik: a szakmai munka ellenőrzéséről, a szakfelügyelők képzéséről, a szakfelügyeleti ellenőrzések általános tapasztalatainak feldolgozásáról és nyilvánosságra hozataláról.

Jogszabályi alapok – 3. Az ágazati irányítás keretében a miniszter 3. ellenőrzi: a jogszabályokban és a működési engedélyben meghatározottak betartását, a szakágak arányát, színvonalát, hatékonyságát, eredményességét, a kulturális javak védelmét, biztonságát, a tárgyi, személyi feltételeket, 4. muzeológiai szakfelügyeletet működtet.

Muzeológiai szakfelügyelet – 1. A muzeális intézmények szakfelügyeletéről szóló 3/2009. (II. 18.) OKM rendelet szakfelügyelet feladatai szakfelügyelők, szakfelügyeleti csoportok vizsgálatok típusai szakfelügyelet működése, szakfelügyelők, fenntartók és a vizsgált intézmények jogai és kötelezettségei

Muzeológiai szakfelügyelet – 2. Szakfelügyelet feladatai – kettős feladatkör Ellenőrzés + tanácsadás, javaslattétel szakmai tevékenység, nemzetiségi feladatellátás, kulturális javak védelme, biztonsága, tárgyi, személyi feltételek, szakmai tevékenységgel összefüggő jogszabályok, működési engedélyben foglaltak, közművelődés, múzeumpedagógia, nyilvántartás, digitalizálás.

Muzeológiai szakfelügyelet – 3. Szakfelügyelők egyetem, hétéves gyakorlat, akkreditált tanfolyam Szakági csoportok 1. régészet, 2. képző- és iparművészet, 3. történet, 4. néprajz, szabadtéri néprajz és agrártörténet, 5. természettudomány, 6. technikatörténet, 7. irodalomtörténet, 8. műtárgyvédelem, 9. közművelődés, múzeumpedagógia, 10. informatika.

Muzeológiai szakfelügyelet – 4. Vizsgálatok fajtái szak- vagy célvizsgálat (egy intézmény egy szakága, egyedi résztéma), átfogó intézményi, illetve területi vizsgálat (az intézmény vagy egy terület teljes tevékenysége, feladatok összessége, összefüggései), országos témavizsgálat vagy felmérés (adott téma egy időben országszerte több helyen – cél: általánosítható következtetések, intézkedések).

Muzeológiai szakfelügyelet – 5. Szakfelügyelet működése Éves munkaterv és ahhoz illeszkedő éves megbízólevél Szakfelügyeleti jelentés a vizsgálatot követő 30 napon belül, éves jelentés január 31-ig Jelentést a vezető szakfelügyelő hagyja jóvá és a minisztérium küldi ki a fenntartónak Szakfelügyelők és minisztérium együttműködése

Muzeológiai szakfelügyelet – 6. Szakfelügyelők jogai és kötelezettségei Kötelezettségek értesítés (8 nap), vizsgálat gyors lefolytatása, jelentés elkészítése 30 napon belül. Jogok bármely helyiségbe beléphetnek, gyűjtemények anyagába, nyilvántartásába betekinthetnek, adatokat és dokumentumokat kérhetnek.

Muzeológiai szakfelügyelet – 7. Muzeális intézmények és fenntartók Kötelezettségek: szakfelügyelő munkájának segítése, támogatása, jogszerűen kért felvilágosítás és adatok megadása, dokumentumokba való betekintés biztosítása, másolatkészítés. Jogai: megbízólevél ellenőrzése (ennek hiányában a vizsgálat megtagadható), a jelentés megismerése, észrevételezése, kiegészítése.

Muzeológiai szakfelügyelet Kiemelt cél: működési engedélyek felülvizsgálata, muzeális intézmények működésének ellenőrzése Muzeális intézmények összesen: 825 intézmény 2010-2012: 370 vizsgálat, 200 módosított vagy visszavont engedély, 2014-2016: fennmaradó intézmények ellenőrzése (ebből 2014-ben: 110 vizsgálat, lezárásuk folyamatban)

Köszönöm a figyelmet! noemi.varga@emmi.gov.hu 795-4541