Ókori irodalom IV. Hésiodos Az archaikus kor lírai költészete 1.

Hésiodos élete Az első költő, aki a maga életéről is ír 700 k. családjáról: Akkor kell a hajót tengerre kivonni, a terhet Jól elrendezgetve, meg így térsz nagy nyereséggel, Mint az apám, ki apád neked is volt, ostoba Perszész, Indult egykor az útnak, mert hajtotta a szükség, És ideért, miután átszelte a sokvizü tengert, Elhagyván az aiol Kűmét, éjszinü hajóján, És nem bőségtől menekült, gazdag vagyonától, Ám gonosz inségtől, mit Zeusz ad az emberi nemnek, És kikötött e szegény faluban, Helikón közelében, Aszkrában, hol a tél gonosz, átok a nyár, sohasem jó. (Munkák és napok, 631 skk.)

Hésiodos Máshova én sose mentem a tengeren át a hajóval, Euboiába csupán Auliszból, hol gyülekeztek Egykor s megvárták a vihar végét az akhájok Szép asszonyban gazdag Trója felé törekedve. Én versenydíját áhítva nagy Amphidamasznak Khalkiszig elmentem, hol rendre kitűztek elénkbe Nagyszivü hősnek utódai versenyszámokat; én ott Himnusszal győztem s elnyertem a kétfülü trípuszt. Ezt mindjárt Helikón Múzsáinak én felajánlám…(Munkák és napok, 650 skk.

Hésiodos Múzsák Píeriából jertek, szálljon az ének, Zengjétek Zeuszt, égi atyátokat illeti himnusz, Ő tesz híressé embert, s ő dönt a homályba, Nagy nevet ő ad, s névtelenül hagy Zeusz, ha akarja. Gyöngét ő tesz erőssé s földhöz sújthat erőset, Ő büszkét megaláz s a kicsit naggyá teszi könnyen, Zeusz a magasban dörgő, lakva magas palotáját. Hallgass meg, s látván-hallván törvényt az igazság Útján tégy; én meg Perszésznek mondok igaz szót. (Munkák és napok, 1 skk.)

Munkák és napok És az igazság az, hogy Erisz kettő van a földön, Nem csak egy; ezt dícséri, ki ismeri, ámde a másik Méltó minden gáncsra, szokásuk olyannyira eltér (…) Mert ez a resteket gyakran serkenti dologra: Megkívánja a munkát mind, látván, hogy a másik Szántani-vetni igyekszik, rendben tartja a házát, S éppen ezért gazdag. (Munkák és napok, 11 skk.)

Munkák és napok …jobb lesz már befejezni perünket Zeusz törvénye alapján, mert legjobb az igazság. Mert az örökséget szétosztottuk, de te többet Loptál még, a falánk bírákat vesztegetéssel Megnyerted s ők hajlandók neked ezt megitélni. (35 skk.) Nem szégyen dolgozni, de szégyen tétlenül élni. (311)

Munkák és napok - Szolgáidnak szólj: Démétér szent gabonáját csépeljék ki… ( ) -…fáradságos nyár évszaka jött meg… Jó volna ilyenkor Árnyékos barlangban a bibloszi bor, s a kalács, mely Tejjel van bedagasztva; ha már nem szoptat a kecske, Friss teje van, húsa az erdőben legelő kis üszőnek Meg fiatal baknak, s iszogatni utána tüzes bort, Ülve az árnyékban, s eltöltve szivünk eledellel, És fordítva szelíd Zephürosszal szembe az arcunk. (584, 588 skk.)

Munkák és napok Általános jellemzők: Pesszimizmus: az emberiség fejlődése negatív irányú a nő kártékony saját korát igen sötéten látja

Gustave Moreau

Edmond Aman-Jean

Műfajok: Az elégia Az elnevezés eredete: elegos – „nádszál” népetimológia: e e legein elegeion a versforma megnevezése versforma: hexameter + pentameter: distichon valójában: hexameter eleje 2x változatos tartalom epigramma

Az epigramma felirat bármilyen tárgyon: tartalma: kié ki csinálta kinek ajánlották, melyik istennek kié a sírhely a VI. sz. közepétől már hexameterben a perzsa háború előtt nem volt hosszabb 4 sornál

Az iambos már a Margités című komikus eposzban is előfordult iambikus trimeter a beszélt nyelvhez a legközelebb állt iambus és trocheus A VII. század első felétől csipkelődő, gúnyolódó, szatirikus hétköznapi téma

elégiaköltők Kallinos (VII. sz. Ephesos) Még meddig heverésztek? Erőre mikor kap a lélek bennetek, ó ifjak? Szégyen a népek előtt Így elhagyni magunkat, mintha a béke virulna köztünk, míg az egész földön a háboru áll. Forgasd fegyveredet, míg csak elér a halál. Tiszteletet szerez az, mikor állja a férfi a harcot, védve a hű asszonyt, gyermekeit s a hazát…

elégiaköltők Tyrtaios (Milétos v. Spárta, VII. sz. közepe) Szép a halál, ha az első sorban harcol a férfi bátran, s ott esik el védve hazája rögét. Ám ki bolyong elhagyva a várost s dús legelőit koldusként, nem akad még egy olyan nyomorult. Nem fűzném versembe a férfit, szóba se hoznám, jól birkózni ha tud, vagy fut a versenyeken... S lenne övé minden hírnév – ha a harci erény nem: mert nem soha hős férfi a háboruban az, ki a véres ölésre tekintve leejti a karját, ellenségre közel törve lecsapni remeg.

elégiaköltők Mimnermos (Kolophón, VII-VI. sz.) Élni mit ér, mi öröm van arany Szerelem tüze nélkül? Jobb meghalni, ha már nem melegíti szívem Titkos boldogság, mézédes csókcsere, nászágy! Tépi mohón fiatal éve virágait a férfi s nő…De ha ránehezül a siralmas öregkor s hervad a szépség és rokkan a régi erő, Folyton marja szived táját a hideg keserűség, kedvtelenül nézed, hogy süt a nap sugara, Gyűlöletes vagy az ifjak előtt, kinevetnek a nők is: így veri-sújtja a sors szörnyü kegyetlen a vént.

elégiaköltők Solón (Athén, 594. év archónja) Hó esik és hevesen ver a jég zord fellegek alján, villám lángol, az ég mennyköve csap le nyomán; Mégis a várost baj csak uraktól éri. A zsarnok rabjává lesz a nép s nem veszi észre, miként. Lassan emelkedik az, de utóbb már jaj, be nehéz őt megfékezni; tehát éberen álljatok őrt!

elégiaköltők Theognis (Megara, VI. sz. második fele) Íme, vajúdik e város, Kürnosz, s félek a végén megszüli azt, aki majd megtöri gőgös erőnk. Mert igaz az, hogy a polgártársak józaneszűek, ámde mit ér, ha zsivány mindenegyes vezető. Kürnosz, a jók még egy város vesztét sem okozták, míg a silány vezetőt mind rabul ejti a dölyf,

Theognis Mert ha a jognak létrehozója a rút hatalomvágy és önös érdekeik, tönkremegy akkor a nép. Meg vannak számlálva a napjai, pusztul e város, jusson eszedbe szavam: látszat e nagy nyugalom. Hisz már látszik: a legpimaszabbak nyíltan, a közjót megrövidítve, saját kincseiket növelik. Mert bizony itt gyökereznek a pártharcok meg az önkény, s már nem is egy várost bajba sodortak ezek!

Iambos Archilochos (Paros, k.) Szépveretü pajzsom száiosz harcos disze most már; tört szívvel dobtam sűrü bozótba szegényt. Ámde az irhám megmentettem! Mit nekem egy pajzs? Essen a rozsda belé: szebb lesz a másik, az új.

Archilochos Én utálom hórihorgas, döngőléptü tisztjeim, Akkor is, ha bodros álluk, akkor is, ha szőrtelen. Közlegyén kell, tömzsi nékem, hogyha csámpás akkor is, Csak meg tudja vetni lábát s szíve is helyén legyen! Mindent megkap az ember a munkától, ha kitartó.

Archilochos Fonnyadozol, hajdan feszülő, üde bőröd elcsufítják a ráncaid, leront a rossz öregség, Már dehogyis lobbant szerelemre az egykor édes orcád, bübája, hamva odalett, kegyetlen Dúlja, tarolja fuvallata téli szeleknek…

összegzés VII-VI. század politikai harcok: monarchia - arisztokrácia – demokrácia - tyrannis vallási válság háborús szorongattatás gazdasági válság az egyén előtérbekerülése (politikában és költészetben) személyesség, érzelmek

elégia

Köszönöm a figyelmet!