Asztalitenisz Testnevelés. Asztalitenisz Az asztalitenisz (pingpong) egy labdajáték, amelyben kettő (egyéni játék) vagy négy játékos (páros játék) üt.

Slides:



Advertisements
Hasonló előadás
15. SZABÁLY – A B erugás. 15. SZABÁLY – A BE RUG ÁS A be rug ás a játék újrakezdésének egyik módja. Be rug ást kell ítélni annak a csapatnak a javára,
Advertisements

Major József IRONMAN bajnok 3,8 km úszás 180 km kerékpározás 42,2 km futás Portfolió 2010.
Magyarországon új sportként, minél szélesebb körben megismertetni az általunk oly szeretett játékot. Olyan környezetet teremteni, ahol harmonikus közösségben.
A foci Varga Dávid.
Vonalbírói tevékenység. Vonalbírók szerepe •Részei a mérkőzés játékvezetői testületének •Magas szintű mérkőzésen elengedhetetlen a működésük •Fontos szerepük.
3. szabály A játékosok száma. A A játékban két csapat vesz részt, legfeljebb játékossal, ezek közül 1-1 a kapus. A mérkőzés nem kezdhető el csapatonként.
Játékvezetők teendői mérkőzés előtt, közben és után
A sport és a magyar olimpikonok
7. szabály – A mérkőzés időtartama. Félidők A mérkőzés két egyenlő 20 perces félidőből áll, hacsak a játékvezető és a két csapat kölcsönösen másként nem.
Élete: Mosonmagyaróváron született én óta minden országos bajnokságot megnyert 100m-es gátfutásban. Nem volt szponzora, ezért szombaton.
A Fortepan fotómúzeum képeiből mazsoláztam.
KUCSERA GÁBOR Szponzori kiajánlása 2006
Magyar labdarúgó hagyományok - a jövő útja
Gimnázium Szigeti épület A kollégium Iskolánk rövid története.
9. szabály – A labda játékban és játékon kívül. 9. szabály – A labda játékban és játékon kívül A labda játékon kívül A labda játékon kívül van, ha: •
Vízisportok.
Bemutatkozunk.
OTP - MOL - Bozsik Labdarúgó Akadémia - Játékszabályok
Minden csapatjátékban, a legfontosabb része a játéknak a VÉDEKEZÉS.
Készítette: Pisák Bence Tantárgy: Testnevelés. Először is mi a játék lényege:  A játék célja, hogy a labdát az ellenfél endzone-jába vigyék, és ezzel.
1905->. A csapat amióta létrejött még soha nem esett vissza a Spanyol másodosztályos bajnokságába.
A MAGYAR NŐI KÉZILABDÁZÁS
Asztalitenisz Készítette: Varga Bálint Bátor MF13M4
16. SZABÁLY – A KIRÚGÁS. A kirúgás a játék újrakezdésének egyik módja. Kirúgást kell ítélni, amikor a labda utoljára támadójátékost érintett, majd teljes.
Kosárlabda (testnevelés)
Testnevelés: Tenisz Majoros Lívia MF13M3.
Röplabda Testnevelés Készítette: Kiss Krisztina.
Készítette: Tokai Márk és Tokai Balázs
Kétszemélyes játékok Előadó: Nagy Sára.
8. szabály – A játék kezdete és újraindítása. Kezdőrúgás A játék kezdetének vagy újraindításának egy módja. Mikor lehet kezdőrúgás? A mérkőzés elején.
8. szabály – A játék kezdete és újraindítása. Kezdőrúgás A játék kezdetének vagy újraindításának egy módja. Mikor lehet kezdőrúgás? A mérkőzés elején.
10. szabály – A gól.
15. SZABÁLY – A BEDOBÁS. A bedobás a játék újrakezdésének egyik módja. Bedobást kell ítélni annak a csapatnak a javára, amelyiknek ellenfele utoljára.
16. SZABÁLY – A KI DOBÁS. 16. SZABÁLY – A KIRÚGÁS A ki dobás a játék újrakezdésének egyik módja. Ki dob ást kell ítélni, amikor a labda utoljára támadójátékost.
Magyar légifölény! ? Gripenekre várva… Menü Menü Kilépés.
JÁTÉKRENDSZEREK CSAPATJÁTÉK NAPI TAKTIKA.
Tehetséggondozás a Miskolci Egyetemen. „csak tanult emberek tarthatják fent a nemzetet, illeszthetik be Európába.” „csak tanult emberek tarthatják fent.
6. Szabály - A JÁTÉKVEZETŐ ASSZISZTENSEK. A játékvezető asszisztensek hatásköre Két játékvezető asszisztens működhet egy mérkőzésen (a 3. számú játékvezető.
16. SZABÁLY – A KIRÚGÁS. A kirúgás a játék újrakezdésének egyik módja. Kirúgást kell ítélni, amikor a labda utoljára támadójátékost érintett, majd teljes.
8. szabály – A játék kezdete és újraindítása. A kezdőrúgás meghatározása A kezdőrúgás a játék kezdetének vagy újraindításának egy módja. a mérkőzés elején.
15. SZABÁLY – A BEDOBÁS.
4. szabály: A játékosok felszerelése. Biztonság - Alapfelszerelés Biztonság A játékos nem használhat olyan felszerelést és nem viselhet semmi olyat, ami.
BAKOS KÁROLY súlyemelés.
A népesség számának változása Európában
XVII. Hajnal Imre Matematika Tesztverseny
Forma 1 Pillanatok. Juan Manuel Fangio 1934-ben kezdett versenyezni, de európai versenyen csak 1948-ban indult Az argentin autóversenyző tíz éves pályafutása.
Mi a tájfutás? A legősibb sportág – a tájékozódási futás. Az ősembernek az élete függött attól, hogy üldözői elől vissza tudott-e menekülni védelmet nyújtó.
10. szabály – A gól. Gólszerzés Gólt kell ítélni, amikor a labda teljes terjedelmével áthalad a kapuvonalon a kapufák között és a keresztléc alatt, feltéve,
Stratégiai játékok. Mit nevezünk stratégiai játéknak? Az ilyen típusú játékokban a játékosok megadott szabály szerint lépnek. Általában kötelező lépni.
10. szabály – A gól. Gólszerzés Gólt kell ítélni, amikor a labda teljes terjedelmével áthalad a kapuvonalon a kapufák között és a keresztléc alatt, feltéve,
12. szabály: Szabálytalanságok és sportszerűtlenségek (2. rész) Alapfokú játékvezetői tanfolyam 2015.
Kézilabda.
Real Madrid.
A vívás Soós Bendegúz 9. NyB.
TÁMOP / A mindennapos testnevelés részét képező mozgásprogramok tapasztalatai.
Alsó korhatár: 16. életévét a mérkőzés napjáig naptári napra betöltötte A mérkőzésre kötelezően nevezendő legalább 3 fő január 1. és utána született.
(1940 – ) testnevelő tanár, mesteredző
(1953 – ) olimpiai bronzérmes tornász
(1970 – ) Európa-bajnok, világbajnoki ezüstérmes tornász 2015-ben a Magyar Tornasport Halhatatlanjainak Klubjába került versenyző kategóriában:
ASZTALITENISZ GÁLA JÉGPALOTA BUDAPEST DECEMBER 20.
(1922 – 1997) olimpiai ezüstérmes tornász
AvEnGarde VSE és Vállalkozók SE közös sportbemutató Ászár Jászai Mari Általános Iskola.
Fordította: Hornok Miklós. Versenyzési formák: Rövid játszmák ( 4-ig ) Rövidített játszmák 3 nyert szettre Előny nélküli számolás Többszörös verseny.
Outdoor-indoor mozgásprogramok 2.
A RÖPLABDA NEMZETKÖZI JEGYZŐKÖNYV KITÖLTÉSÉHEZ
Asztalitenisz.
Hidegháború.
13th UNION SCIPT TABLE TENNIS CHAMPIONSHIP 2006 MÁLTA
Különleges fejezetek a magyarországi zsidó sport történelméből
Egy kis futball történelem
Előadás másolata:

Asztalitenisz Testnevelés

Asztalitenisz Az asztalitenisz (pingpong) egy labdajáték, amelyben kettő (egyéni játék) vagy négy játékos (páros játék) üt egy labdát egymás közt ütőkkel. A játékot egy asztalon játsszák, amelyet háló választ ketté. A játék adogatással (szervával) indul (a kezdő játékos úgy üti meg a labdát, hogy az előbb a saját, majd az ellenfél térfelén is lepattanjon, az ellenfélnek már "csak" át kell ütnie a másik térfélre a labdát, ezt követően a szerváló játékosnak is hasonló a feladata. A pontot (ezentúl: poént) az a játékos éri el, aki utoljára tette át szabályos ütőfelülettel a labdát. Az asztalitenisz (pingpong) egy labdajáték, amelyben kettő (egyéni játék) vagy négy játékos (páros játék) üt egy labdát egymás közt ütőkkel. A játékot egy asztalon játsszák, amelyet háló választ ketté. A játék adogatással (szervával) indul (a kezdő játékos úgy üti meg a labdát, hogy az előbb a saját, majd az ellenfél térfelén is lepattanjon, az ellenfélnek már "csak" át kell ütnie a másik térfélre a labdát, ezt követően a szerváló játékosnak is hasonló a feladata. A pontot (ezentúl: poént) az a játékos éri el, aki utoljára tette át szabályos ütőfelülettel a labdát.

Felszerelés Az asztalitenisz-öltözet: cipő, rövidnadrág (combközépig érő), póló (NEM fehér). A különböző asztalitenisz cégek különböző típusú felszereléseket gyártanak. Legnépszerűbb márkák: STIGA, JOOLA, Butterfly, Nittaku, Donic. Az asztalitenisz-öltözet: cipő, rövidnadrág (combközépig érő), póló (NEM fehér). A különböző asztalitenisz cégek különböző típusú felszereléseket gyártanak. Legnépszerűbb márkák: STIGA, JOOLA, Butterfly, Nittaku, Donic. A többi felszerelés adja meg a játék minőségének nagyobb részét: ütő, háló, asztal, labda. A többi felszerelés adja meg a játék minőségének nagyobb részét: ütő, háló, asztal, labda.

Története A pingpong hosszú múltra tekint vissza, egyes források szerint a korabeli Európában már a 12. században ismertek és játszottak egy, a mai asztaliteniszhez nagyon hasonló játékot. A sportág mai formájában a 19. században jelent meg Angliában, ahol eleinte szabadidős szórakozásnak, úriemberekhez méltó testmozgásnak számított. A huszadik század elejére a "pingpong" komoly népszerűséget ért el egész Európában, és ekkorra ismertté vált Ázsiában, elsősorban Koreában, Japánban és Kínában is. A sportág elterjedésével párhuzamosan erősödött meg az asztalitenisz versenysport jellege is. Egységesítették a szabályokat, bevezették a 21 pontig tartó szetteket, és az öt pontig tartó szervacserét. Ebben az időben alakultak meg az első sportklubok, és nemzeti szakszövetségek is. A pingpong hosszú múltra tekint vissza, egyes források szerint a korabeli Európában már a 12. században ismertek és játszottak egy, a mai asztaliteniszhez nagyon hasonló játékot. A sportág mai formájában a 19. században jelent meg Angliában, ahol eleinte szabadidős szórakozásnak, úriemberekhez méltó testmozgásnak számított. A huszadik század elejére a "pingpong" komoly népszerűséget ért el egész Európában, és ekkorra ismertté vált Ázsiában, elsősorban Koreában, Japánban és Kínában is. A sportág elterjedésével párhuzamosan erősödött meg az asztalitenisz versenysport jellege is. Egységesítették a szabályokat, bevezették a 21 pontig tartó szetteket, és az öt pontig tartó szervacserét. Ebben az időben alakultak meg az első sportklubok, és nemzeti szakszövetségek is. Az első asztalitenisz-világbajnokságra 1926-ban került sor. A Londonban megrendezett eseményen hét ország vett részt. A kezdeti időkben Magyarország nagyhatalomnak számított az asztaliteniszben. A sportág legeredményesebb játékosa a mai napig is az a Barna Viktor, aki 1929 és 1954 között 22 világbajnoki címet szerzett. De híres és eredményes játékos volt Szabados Miklós is, aki 15 világbajnoki aranyérmet szerzett. Az első asztalitenisz-világbajnokságra 1926-ban került sor. A Londonban megrendezett eseményen hét ország vett részt. A kezdeti időkben Magyarország nagyhatalomnak számított az asztaliteniszben. A sportág legeredményesebb játékosa a mai napig is az a Barna Viktor, aki 1929 és 1954 között 22 világbajnoki címet szerzett. De híres és eredményes játékos volt Szabados Miklós is, aki 15 világbajnoki aranyérmet szerzett. A sportág óriási fordulatot vett az 1950-es években, mikor a japánok megjelentek a „hangtalan géppuskával” vagyis a szofttal. Ez a mai napig használt legnépszerűbb ütőborítás elődje volt. Voltak olyan japánok, akik csak a szivacsot ragasztottak fel az ütőjükre, míg mások szivaccsal és szemcsével befele (ennek a tökéletesített változata van ma is használatban a leggyakrabban). A szoft megérkezésével teljesen átrendeződtek az erőviszonyok, sok olyan játékos lépett előre, aki előtte még a középdöntőkig sem jutott. A sportág óriási fordulatot vett az 1950-es években, mikor a japánok megjelentek a „hangtalan géppuskával” vagyis a szofttal. Ez a mai napig használt legnépszerűbb ütőborítás elődje volt. Voltak olyan japánok, akik csak a szivacsot ragasztottak fel az ütőjükre, míg mások szivaccsal és szemcsével befele (ennek a tökéletesített változata van ma is használatban a leggyakrabban). A szoft megérkezésével teljesen átrendeződtek az erőviszonyok, sok olyan játékos lépett előre, aki előtte még a középdöntőkig sem jutott. Az 50-es, 60-as években ázsiai fölény volt kialakulóban, a japánok, majd a kínaiak léptek előtérbe, csak a svédek tudták megszorongatni őket, majd később a sportág „tanítómesterei”, a magyarok Aranycsapata is feliratkozott. Az 50-es, 60-as években ázsiai fölény volt kialakulóban, a japánok, majd a kínaiak léptek előtérbe, csak a svédek tudták megszorongatni őket, majd később a sportág „tanítómesterei”, a magyarok Aranycsapata is feliratkozott. A magyar aranycsapat, vagyis az 1979-ben a phenjani világbajnokságon aranyérmet nyert csapat tagjai: Gergely Gábor, Jónyer István, Klampár Tibor. A magyar aranycsapat, vagyis az 1979-ben a phenjani világbajnokságon aranyérmet nyert csapat tagjai: Gergely Gábor, Jónyer István, Klampár Tibor.

Szabályok Általában egy játszma 11 pontig tart (a régi versenyszabály szerint 21-ig), és kettő szervánként van szervacsere (a régi szabály szerint öt szervánként). A fogadónak végig kell látnia a szervát, nyitott tenyérből, az asztal felett, az asztal mögül kell feldobni a labdát. A már feldobott labda játékba kerül, tehát az is pontot veszít, aki nem találja el azt az ütővel. Az asztal felett labdát érintő játékos pontot veszít, ha azt nem szabályosan üti vissza az ellenfél térfelére (töccs). A hálót érintő szabályos adogatást (necc) meg kell ismételni, tetszőleges számban. Ha a játékos játék közben szabad kezével az asztalhoz ér, pontot veszít. Páros játszmában adogatásnál kell csak a fogadó térfelére ütni a labdát, „idegen” szerva vesztett pontot jelent. Párosban a játékosok felváltva adogatnak. Két pontos előny szükséges a nyertes játszmához, tehát 11:10 után (majd 12:11 után is) tovább kell játszani, ekkor a játékosok már váltva adogatnak. Minden játszma után a játékosok térfelet cserélnek. A mérkőzés nyertese az, aki három játszmát megnyer. Az utolsó, döntő játszmánál öt pont elérésekor (a régi szabály szerint tíz pontnál) a játékosok térfelet cserélnek. Általában egy játszma 11 pontig tart (a régi versenyszabály szerint 21-ig), és kettő szervánként van szervacsere (a régi szabály szerint öt szervánként). A fogadónak végig kell látnia a szervát, nyitott tenyérből, az asztal felett, az asztal mögül kell feldobni a labdát. A már feldobott labda játékba kerül, tehát az is pontot veszít, aki nem találja el azt az ütővel. Az asztal felett labdát érintő játékos pontot veszít, ha azt nem szabályosan üti vissza az ellenfél térfelére (töccs). A hálót érintő szabályos adogatást (necc) meg kell ismételni, tetszőleges számban. Ha a játékos játék közben szabad kezével az asztalhoz ér, pontot veszít. Páros játszmában adogatásnál kell csak a fogadó térfelére ütni a labdát, „idegen” szerva vesztett pontot jelent. Párosban a játékosok felváltva adogatnak. Két pontos előny szükséges a nyertes játszmához, tehát 11:10 után (majd 12:11 után is) tovább kell játszani, ekkor a játékosok már váltva adogatnak. Minden játszma után a játékosok térfelet cserélnek. A mérkőzés nyertese az, aki három játszmát megnyer. Az utolsó, döntő játszmánál öt pont elérésekor (a régi szabály szerint tíz pontnál) a játékosok térfelet cserélnek.

A sportág legeredményesebb játékosa Barna Viktor, huszonkétszeres világbajnok asztaliteniszező, edző tól az MTK (Magyar Testgyakorlók Köre), majd 1934-től a DSC (Duna Sport Club) asztaliteniszezője volt tól 1938-ig nyolcvanhárom alkalommal szerepelt a magyar válogatottban. Máig a sportág Barna Viktor, huszonkétszeres világbajnok asztaliteniszező, edző tól az MTK (Magyar Testgyakorlók Köre), majd 1934-től a DSC (Duna Sport Club) asztaliteniszezője volt tól 1938-ig nyolcvanhárom alkalommal szerepelt a magyar válogatottban. Máig a sportág legeredményesebb versenyzője. legeredményesebb versenyzője és 1954 között összesen 1929 és 1954 között összesen negyven világbajnoki érmet negyven világbajnoki érmet köztük huszonkét aranyérmet nyert. köztük huszonkét aranyérmet nyert.

2. legeredményesebb játékos Szabados Miklós, 1928-tól az MTK (Magyar Testgyakorlók Köre), majd 1934-től a DSC (Duna Sport Club) asztaliteniszezője volt től 1937-ig szerepelt a magyar válogatottban. A második világháború előtt a magyar asztaliteniszezők kiemelkedően jól szerepeltek a világbajnokságokon, Szabados Miklós 1929 és 1937 között összesen huszonhárom Szabados Miklós, 1928-tól az MTK (Magyar Testgyakorlók Köre), majd 1934-től a DSC (Duna Sport Club) asztaliteniszezője volt től 1937-ig szerepelt a magyar válogatottban. A második világháború előtt a magyar asztaliteniszezők kiemelkedően jól szerepeltek a világbajnokságokon, Szabados Miklós 1929 és 1937 között összesen huszonhárom világbajnoki érmet nyert és világbajnoki érmet nyert és ezzel Barna Viktor után a ezzel Barna Viktor után a második legeredményesebb második legeredményesebb magyar asztaliteniszező lett. magyar asztaliteniszező lett.

Mednyánszky Mária Mednyánszky Mária, tizennyolcszoros világbajnok asztaliteniszező, edző. Mednyánszky Mária, tizennyolcszoros világbajnok asztaliteniszező, edző től az MTK (Magyar Testgyakorlók Köre) asztaliteniszezője volt tól 1936-ig összesen huszonkilencszer szerepelt a magyar válogatottban. Az ebben az időszakban rendezett világbajnokságokon összesen huszonnyolc érmet 1925-től az MTK (Magyar Testgyakorlók Köre) asztaliteniszezője volt tól 1936-ig összesen huszonkilencszer szerepelt a magyar válogatottban. Az ebben az időszakban rendezett világbajnokságokon összesen huszonnyolc érmet közöttük tizennyolc aranyérmet közöttük tizennyolc aranyérmet nyert, és ezzel máig ő a sportág nyert, és ezzel máig ő a sportág történetének legeredményesebb történetének legeredményesebb női versenyzője. női versenyzője.

Sipos Anna Sipos Anna tizenegyszeres világbajnok asztaliteniszező. Sipos Anna tizenegyszeres világbajnok asztaliteniszező. Banktisztviselőként 1925-től az NSC (Nemzeti Sport Club), 1929-től a BSE (Budapesti Sport Egylet) asztaliteniszezője, egyúttal 1929 és 1932 között a MÚE (Magyar Úszó Egylet) úszója volt. Kiemelkedő eredményeket asztaliteniszezésben ért el és 1939 között összesen negyven alkalommal szerepelt a magyar válogatottban és 1935 között a világbajnokságokon összesen huszonegy érmet Banktisztviselőként 1925-től az NSC (Nemzeti Sport Club), 1929-től a BSE (Budapesti Sport Egylet) asztaliteniszezője, egyúttal 1929 és 1932 között a MÚE (Magyar Úszó Egylet) úszója volt. Kiemelkedő eredményeket asztaliteniszezésben ért el és 1939 között összesen negyven alkalommal szerepelt a magyar válogatottban és 1935 között a világbajnokságokon összesen huszonegy érmet közöttük tizenegy aranyérmet nyert közöttük tizenegy aranyérmet nyert és ezzel Mednyánszky Mária után ő és ezzel Mednyánszky Mária után ő a másodi legeredményesebb magyar a másodi legeredményesebb magyar női asztaliteniszező. női asztaliteniszező.

UNIVER Kupa Ifjúsági Országos Bajnokság eredményei UNIVER Kupa Ifjúsági Országos Bajnokság eredményei András Csaba a negyedik, Menkő Veronika a hatodik helyen végzett az U11-es korosztály számára a belgiumi Blegnyben rendezett, meghívásos nemzetközi versenyen. András Csaba a negyedik, Menkő Veronika a hatodik helyen végzett az U11-es korosztály számára a belgiumi Blegnyben rendezett, meghívásos nemzetközi versenyen.András Csaba a negyedik, Menkő Veronika a hatodik helyen végzett az U11-es korosztály számára a belgiumi Blegnyben rendezett, meghívásos nemzetközi versenyen.András Csaba a negyedik, Menkő Veronika a hatodik helyen végzett az U11-es korosztály számára a belgiumi Blegnyben rendezett, meghívásos nemzetközi versenyen.