NE AZT KÉRDEZD, HOGY MIT ADHAT NEKED A VÁROS, HANEM AZT, HOGY TE MIT TEHETSZ ÉRTE.

Slides:



Advertisements
Hasonló előadás
Saját magunkat mindig arról próbáljuk meggyőzni, hogy mennyivel boldogabb lesz az életünk majd, ha megházasodunk, megszületik az első gyermekünk, majd.
Advertisements

ÖRÖK ÉRTÉKEK Életünk döntések sorozata: Mózes példája; Zsid.11,24-26; „Hit által tiltakozott Mózes, amikor felnőtt, hogy a fáraó leánya fiának mondják.
Hitelek – pénzt kölcsönbe?. Ha több pénzre van szükséged, mint amennyi rendelkezésedre áll, dönthetsz úgy, hogy vársz, amíg összegyűlik a pénzed, vagy.
ÜDVÖZLÖM ÖNÖKET A TELEPÜLÉSI ÖNKORMÁNYZATOK ORSZÁGOS SZÖVETSÉGÉNEK NEVÉBEN!
Magyarország Fogyasztóvédelmi Politikája Országos Konferencia Budapest, 2011.június 16. A fogyasztók oktatása Dr. Horváth György Fogyasztóvédők Országos.
A helyi lapok szerepe az önkormányzati kommunikációban
A család beszélget A Kovács család összeül január elején megbeszélni családjuk pénzügyi helyzetét.
Egészségérték-gazdálkodás: Mitől függ az egészségünk?
ÖSSZEFOGÁS JÁSZBERÉNYÉRT február 12. Web: jaszosszefogas.hu © Baráth László.
A Fővárosi Önkormányzat civil stratégiája
2005. november 18. Magyarországi LEADER Közhasznú Egyesület Tevékenységi Prezentáció VIDÉKFEJLESZTÉSI FÓRUM Jászfényszaru Molnár Katalin elnök.
KÖZKÉZEN Felelősen a közösségért! Felelősen Fehérvárért! Farkas Tamás tanácsadó.
HELLER ÁGNES: FILOZÓFIA MINT LUXUS
A szeretet himnusz A Biblia egyik legszebb szakasza
Tárki Európai társadalmi jelentés fejezet Állam és piac Janky Béla.
„Nyitott kapu” a rendszeres testmozgásért és kapcsolódó egészségfejlesztési programok Vámospércsen Ménes Andrea polgármester.
Budaörs Kistérség Többcélú Társulása Bemutatkozik: HERCEGHALOM Január 26.
Mobil: (30) Cím: 4100 Berettyóújfalu, Széchenyi u. 13.
Nem számít!. Nem számít! A jó sorrend a konzultációkhoz: 1. Vágyak. 2. Problémák. 3. A félelmek eltávolítása átbeszéléssel! 4. Következő havi terv.
MAG Megelőzés Alkalmazkodás Gondoskodás Készítette: Fidler Mária
Kutya nélkül élni lehet,de nem érdemes.
12.4 A választási rendszer. A helyi önkormányzatok feladatai, szervezetei és működésük. Középszint A választójog: az általános, egyenlő, közvetlen és titkos.
Államszervezet és közigazgatás
Az életedet TE írod.
ANTOINE DE SAINT- EXUPERY Gondolatok „A kis herceg” című könyvből.
Jogszabályi háttér Alaptörvény Alaptörvény átmeneti rendelkezései
JEGYZŐI ÉRTEKEZLET Törvényességi Felügyeleti Főosztály Dr. Takács Zsófia október 17.
Választási rendszerek
TÓTH KÁLMÁN Képviselő-jelölt honlapja tothkalman.ewk.hu Rövidesen: tothkalman.hu tothkalman.hu.
FoglalkoztaTárs - Társ a foglalkoztatásban Október 24. Észak-alföldi regionális szakmai műhelymunka A KézenFogva Alapítvány megjegyzései a kerekasztal.
A RÉSZVÉTELI DEMOKRÁCIA FEJLŐDÉSE dr. Kósa Ádám Európai parlamenti képviselő és a Siketek és Nagyothallók Országos Szövetségének elnöke november.
KERNER Barbara Pécs, 2006 Kerner Barbara Pécs, A 455 milliós piac.
Hány szavazó hiányzik az ellenzéknek? január 30.
Az Élet Igéje október „Állhatatossággal fogjátok megmenteni lelketeket.” (Lk 21,19)
Biztos Kezdet gyerekházak hálózata
Oktatási reformok tapasztalatai Pest megyei Tanévnyitó Tanácskozás Augusztus 31. Halász Gábor Országos Közoktatási Intézet.
INTEGRÁCIÓ A FEJEKBEN? A romákkal kapcsolatos lakossági attitűdök Magyarországon Bernát Anikó TARKI Társadalomkutatási Intézet október 25.
A DÖNTÉSHOZATAL METODIKÁJA.
A Munkaerő-piaci helyzet Miskolcon Kiss Gábor főosztályvezető.
 a nagykaposi iskolák és fiatalok képviselői.  alakuló gyűlésünk október 9.-én volt.  rendszeresen találkozunk a nagykaposi szabadidőközpont.
Szakfelügyeleti kihívások az alapellátás területén
Mennyire elégedett azzal, ahogy az országban mennek a dolgok?
Pozitív gondolatok.
Lakossági elégedettségmérő kérdőív Hány éve lakosa a településnek? A válaszadók közül a Nyékládházán születettek aránya 30%
Helyhatósági és nemzetiségi választások október 12. FELKÉSZÜLÉS A POLGÁRMESTEREK, HELYI ÖNKORMÁNYZATI KÉPVISELŐK ÉS A NEMZETISÉGI ÖNKORMÁNYZATI KÉPVISELŐK.
A VÁROSREHABILITÁCIÓS KERET FELHASZNÁLÁSA ÉPÜLET KÖZTÉR 2013 előtt 2013 évben kifizetés: 12 milliárd Ft 8 támogatott kerület; 3 nyereséges. keret: 5 milliárd.
Helyhatósági és nemzetiségi választások október 12. FELKÉSZÜLÉS A POLGÁRMESTEREK, HELYI ÖNKORMÁNYZATI KÉPVISELŐK ÉS A NEMZETISÉGI ÖNKORMÁNYZATI KÉPVISELŐK.
NE AZT KÉRDEZD, HOGY MIT ADHAT NEKED A VÁROS, HANEM AZT, HOGY TE MIT TEHETSZ ÉRTE.
Dr. Schiffer Csilla A család és az iskola kapcsolatának fejlesztése
mint ami mások szerint szükséges!
Állampolgári jogok és kötelességek
Mi várható gazdasági téren? - az ország gazdasági helyzetének megítélése Szlovákiában, Lengyelországban, Csehországban és Magyarországon - Szeitl Blanka.
BerekfürdőSzórványkonferencia  A Magyaratádi Református Egyházközséghez 3 gyülekezet tartozik (Igal, Kazsok és Büssü).  A Missziói Körzet.
DR BITTNER PÉTER NEKÜNK ÖSZTÖNZÉS NEKIK OSZTALÉK SZÉKESFEHÉRVÁR,
„Vedd ki a részed!” - amit a civilek már megtettek egymásért Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Civil Együttm ű ködési Hálózat Miskolc, március 30.
Innováció a vezetésben – vezetés egy innovatív cégben Innovációs speci előadás december 12. Lévai Gábor.
A reintegráció lehetőségei
1 Egészség, biztosítás... Hidvégi Áron közvélemény- és piackutatási igazgató.
G YŐR M EGYEI J OGÚ V ÁROS adó- és gazdaságpolitikája Nagy Tamás Gazdálkodási Főosztályvezető Győr Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala Győr, 2016.
Bodrogolaszi község turizmusfejlesztése Kérdőív a fejlesztés koncepciójának összeállításához értékelés.
Betekintés a református hit- és erkölcstan világába Egyházközség neve: Hittanoktatást végzi:
Országgyűlési választások Magyarországon. A választásokat szabályozza: az1989. évi XXXIV. törvény Ideje: négy évente tavasszal A köztársasági elnök írja.
A polgármesterség változásai Veresegyház október 15. Dr
Betekintés a református hit- és erkölcstan világába
(Pannon.Elemző Iroda, Hétfa Kutatóintézet)
1 hónappal az országgyűlési választások előtt Politikatörténti Intézet Dr. Stumpf István március 11.
Közbeszerzések Ausztriában- az én történetem
Betekintés a református hit- és erkölcstan világába
Társadalmi követelmények és igények speciális könyvtári ellátásra
Betekintés a református hit- és erkölcstan világába
Előadás másolata:

NE AZT KÉRDEZD, HOGY MIT ADHAT NEKED A VÁROS, HANEM AZT, HOGY TE MIT TEHETSZ ÉRTE.

Szlogen: „Sopron a soproniaké” Ki lehet soproni polgár? Aki cselekszik a városért. Aki részt vesz a közügyek gyakorlásában és hozzájárul a város közterheinek viseléséhez. Sopronivá válhatunk. A soproniság nem születési jog, hanem tudat. „Harcmodor, magatartásforma, ami magába foglalja a város feltételek nélküli szeretetét, az érte való cselekedni akarást és tudást, a reménységet, és az emlékezni tudó lelkiismeretet.” – egy szól soproni polgártárs credo-ja. MOTTÓ 1:ITTHON VAGYUNK. MOTTÓ 2:VELÜNK NYER A VÁROS, NYERJÉL VELÜNK TE IS. MOTTÓ 3: 1 SOPRONI CIVIL HANG!

Miért? MERT ELKÖTELEZETT VAGYOK A SOPRONI KÖZJÓ NÖVELÉSE IRÁNT. VALLOM, HOGY A VÁROSI INFRASTRUKTÚRA ÉS A LOKÁLPATRIÓTA SZELLEM ELŐSEGÍTHETI A TELJES EMBERI ÉLETET. BOLDOGGÁ TESZ, HA JOBBAN MENNEK A DOLGOK. A VÁROS GYARAPODÁSÁVAL ANNAK POLGÁRAI IS GAZDAGODNAK.

A város képviselete: szolgálat. Mutassuk meg, hogyan lehet szakmapolitikát csinálni. Legyen szó konzervatív, nemzeti, vagy szociálliberális javaslatról: a kérdés az, hogy annak megvalósulása hogyan hat a városra. A siker nem végleges, a kudarc nem végzetes: ami számít, az az állhatatos bátorság.” Winston Churchill

Szavazatarányok és mandátumok számának várható alakulása 2014 október elején Induló Érdektelen forgatókönyv 33,5% rvi ar. Érdekes forgatókönyv 44,1% rvi ar. FIDESZ - KDNP5750 JOBBIK1113 MSZP119 DK88 EGYÜTT-PM66 LMP55 CIVIL29 Egy kérdés továbbra is megmaradt: LMP vagy civilek jussanak be az önkormányzat 1 kiadó helyére?

Van-e tizenkét bátor ember Városunkban? Ne csak pártemberek döntsenek az itt lakókról - nélkülük. A jelölteknek a helyi értékekért, a város érdekében kifejtett politikáért kell kiállni. Szükséges egy hely a közgyűlésben a civil vélemények erőteljesebb megjelenítéséhez. 11 önkormányzati képviselő jelölt, akiket ismer a lakókörnyezete 1 polgármester jelölt, akire széles körben odafigyelnek 1 lista, Töredékszavazatok alapján kell mandátumot szerezni az egyéni képviselőjelöltek által.

Van véleményed? – kérdő ív Keresztneved: Születési helyed és éved: Lakcímed: (szám nélkül):Hány éve élsz Sopronban? Sopronban: állandó / ideiglenes lakos / átjáró / turista vagy Választási aktivitásod: országos / EU / helyi Az önkormányzati választásokon: pártszimpátia / program / jelölt személye alapján döntesz? Sorolj fel olyan soproni értékeket, amelyekre vigyáznunk kell: Milyen városi infrastruktúrát, szolgáltatásokat veszel igénybe városunkban? (1 – 5 skálán) Mennyire élhető most a városunk? Mennyire lehetne? Mi kellene tenni ahhoz? Mire költenél többet a Városban? Nevezz meg (fontossági sorrendben) maximum 3 területet: Honnan tájékozódsz a helyi hírekről? Családi állapotod: Hányan laktok egy fedél alatt? Fő Iskolai végzettséget: 8 / kpf / ff Foglalkozás/érdeklődés: Milyen mértékben szeretne beleszólni adójának felhasználásába? (%) Differenciálná-e az ingatlanadót (I/N)? 

az aktuális és közérthető tájékoztatás az élő kapcsolat része, csakúgy mint a közvetlen elérhetőség. a reális lakossági kezdeményezéseket fel kell karolni, és támogatni kell azokat. a városüzemeltetést össze lehet hangolni. Én is szívesen járok tiszta, rendes és biztonságos közterületeken. a helyi buszközlekedés javítása nem csupán pénzkérdés. a differenciált közteherviselés igazságosabb, mert figyelembe veszi a körülményeket is. az adózók szabadon dönthessenek a befizetett helyi adójuk egy részérének felhasználásáról. a népmozgalmi és demográfiai helyzetére a városnak szükséges reagálnia. egy tartós bérlet formájú finanszírozással megvalósuló lakásépítési programmal mindenki jól járhat. a vállalkozói kezdeményezéseket bátorítani kell, mert ezáltal is növekszik a város saját bevétele. a helyi gazdaság élénkítését a működő helyi pénz és takarék jól szolgálhatja. a városi megrendeléseknél, és pályázatoknál minél nagyobb minőségi, helyi beszállítói arányra kell törekedni.

Adottsága alapján több lehetőség van szeretett városunkban, l egyen még jobb itt élni! Vállal(sz)-e egyéni képviselő jelöltséget? Véleményeddel milyen területen segítené(d) a csapatmunkát? Ismer(sz) valakit, akit érdekelne ilyen kihívás? Mondd, Te mit teszel?