„Sopronnak múltja van, melyről tud, s ezért van jövője is.” Márai Sándor
Ez a város szerény, nem beszél sokat, de tudja rangját. S a régi kövek között érezni és emlékezni tud, őriz egy polgári életformát, mely a legértékesebb volt Magyarországon az elmúlt négyszáz esztendőben. Az urbanitás nemcsak az utcák elrendezése, hanem modor és magatartás is. Ahogy itt köszönnek, útbaigazítanak, felelnek az üzletekben, mind ez mély és régi magyar városi kultúra kifejezése.
Az új polgármestert dicsérik. „Mindig be lehet hozzá menni".
A város lehetőleg keveset politizál, dolgozik és csendesen él. Szenvedélymentes város ez.
Nagy a füst, s hangos a kétnyelvű beszéd, mely körülbelül így hangzik: „Ich hab ihm gsagt, er soll zum asztalos gehen und sagen, ich lasse megcsináltatni den nachtkaszni, aber nur jutányosan”. Két nyelven beszélnek, de egy szívvel éreznek: magyarul.
Hűseges város, de hálás is. Megbecsüli fiait. A város tudja, mivel tartozik a szellemeknek. Tiszteli a betűt és a köveket, mert tudja, hogy az emberi lélek az igaz betűkből és művészi kövekből rótt művekben él legtovább.
Fényképek forrása: SOPRON ANNO Szöveg forrása: Márai Sándor (Utazás a békébe című cikke, amely megjelent a Pesti Hírlap nov. 1-i számának Vasárnapi Krónika rovatában).