Naplemente a Hargitán… Készítette: Szakács Erzsébet Fényképek: Szakács Erzsébet Zene: Vesztergám Miklos - Ott ahol zúg az a négy folyó
Látom ahogy a nap, Egyre lejjebb halad. Még utoljára megvilágítja a rétet, És az eget, azt a kéket…
Az ég halk zsoltárt énekel, mély altató zenét. Szuhanics Albert: Naplemente Az ég halk zsoltárt énekel, mély altató zenét. A nap oly vörös, álmatag, már lehajtja fejét.
Fénye vígan táncra kél, még áthidal felénk. Tüzes híd remegve hív, s már rajta lépkedénk.
Gondolatban átmegyünk, fényhídján a napnak. S véle együtt nyugszunk le mélyén hűs haboknak.
Álmodván, az ő álmait, milyen lesz holnapunk? Kihunyó fénye vánkosán nagy álmodók vagyunk.
Sötét a táj, sötét az ég, ragyog a holdsugár. Ezüstös fénye megtalál, s az arcunkon szitál.
Lebben a szél, fodroz a víz, vadvirág illatozz! Aludj, pihenj fáradt napunk, szép álmot harmatozz!
Álmodj fényes szelekről te, álmodj kék eget! Kék egeden játszadozó fehér felleget.
Álmodj dolgos emberekről, kalászok kazalban. S a te fényed ott ragyogjon az arató dalban!
A sugarad mindent éltet, növényt, s állatot. És a világ boldogsága ha álmod álmodod.
Mikor a vörösen izzó korong ezer apró fénye aranyhídként kúszik át, csodáld tovatűnő ragyogását és pihenj meg csendesen lelked rejtekén...
Ülj le szépen, és gyönyörködj… a tűzként izzó naplementében… lassan nyisd meg lelked titkos kapuját… merülj el a fénybe, mi testet ölt szemedben…
A Nap színekkel: izzó vörössel, sárgával, csillogó ezüsttel festi be az eget… a pillanat nem múlik, az idő megáll…
A természet emlékül adta, neked, legszebbik arcát…
Búcsúzóul a szél lágy csókot ad, menj hát tovább…
Az est leszáll… emléke a képnek, az örök szépnek, utadra kísérjen el…