„Szolnok a vizek városa” Összefoglaló a héten tanultakról.

Slides:



Advertisements
Hasonló előadás
Felvidéken jártunk Indulás • május 7.én 23 fővel indultunk szlovákiai célpontunk felé. A korai indulás nem törte jó kedvünket,
Advertisements

Avagy egy hét másképpen 2011/2012. tanév 5. évfolyam SZÜLŐFÖLDÜNK PROJEKT.
Erre a csodaszép kirándulásra összesen 16 tanuló és 1 tanár jutott el.A királyhalmi iskolából 1o tanuló,Hajdúnánásról pedig 6 diák és az egy tanár Csorba.
Készítette: Ötvös Zsolt 13DK. Oktober.6.án indultunk 6-an Németországba gyakorlatra Márton Zsuzsanna tanárnővel. Hosszú út után megérkeztünk észak-németországba.
Témahét a 3. b osztályban október
Álmodtam százszor, és elképzeltem, Milyen lesz majd ha eljössz hozzám
Víz világnapja 2014.
Észak-alföldi Regionális Munkaügyi Központ Szolnoki Kirendeltség és Szolgáltató Központ Szolgáltató Centrum  augusztus 21. óta működik  az Észak-alföldi.
Öntisztuló felületek Tőkés Réka XII. A Bolyai Farkas Elméleti Líceum
Hogyan járassuk csúcsra az üzletet az év végi hajrában? október 25. Hotel Griff Kreutz Zsolt
Pápa Városi Televízió.
A Tabáni Tájház és a Tisza-hidak
Kiskunhalas környékének talajai
A szemét útja, ártalmatlanítása, illetve újrahasznosítása
Készítette: Tóth Enikő 11.A
Dél-Pesti szennyvíztisztító
Függvénytranszformációk
Erdély gyerekszemmel Amikor még mindenki friss volt, vagy mégsem?
Projekthét a Kassai Úti Általános Iskolában április
Pályaorientációs tapasztalatok, hiányszakmák népszerűsítése Győrben
„A tivadari térségben lefolytatott supervisori ellenőrzés tapasztalati” Készítette: Gyenge László tű. őrnagy.
2005. november 4. Egy híres európai matematikus két dologra volt igen büszke: egyrészt arra, hogy roppant ízletes krumplis fánkot tudott készíteni, másrészt.
A tanatológia oktatásának kihívásai
AZ ÁLLATI ÉS A NÖVÉNYI SEJT ÖSSZEHASONLÍTÁSA
Feladatnaptár Április 27. (kedd) Migráns-project megbeszélés (érintett ofők és ofő-h) Április 29. (csütörtök) Osztályozó értekezletek Április 30. (péntek)
A tiszavirágzás „”Az apró kérész mindössze egyetlen napig él. Egyetlen napig. Mégsem sajnáljuk érte, hiszen ezen a napon csak annak él, amit szeret. Szárnyra.
3. Mit tudunk biztosan, és mit tanítsunk az iskolákban az élőlények származásáról?
Projekt 9.B. Remondis  A hétf ő i napon meglátogattuk a helyi szeméttelepet, ahol megnézhettük, hogyan szelektálják és tárolják a hulladékokat.
Kattints Simon Beck művész igazán szeretheti a hideget! Napokat tölt a franciaországi Savoa tavak mentén és a hóba cammogva szenzációs mintákat készít.Naponta,
A 9.B projekt hete. Első nap: REMONDIS  Megtudtuk, mi történik a hulladékkal miután a kukába került.  Megnéztük a kézi hulladékválogatót.  Csoportvezetőnk.
„És mégis mozgás a hő” Készítette: Horváth Zsolt Krisztián 11.c.
2014. augusztus 13. (szerda) Koronázási Szertartásjáték főpróbája Nemzeti Emlékhely.
Készítette: Gribunov Anton
ÉRDEKEL ???. Időpont: május 6-8 Helyszín: Kolozsvár (Kolozsvár-Alsóvárosi Református Gyülekezet) Téma: SZEXUALITÁS SZEX or WHAT? MOTTÓ: A szex nem válasz.
Ekkor még mindenki, friss és üde volt. A Szolnok Televízió is nyomon követett minket.
Hajókirándulás Horányba június 11. szerda. Elterveztük, hogy együtt hajókázik az egész iskola Igyekeztünk elfoglalni helyünket a hajón És beszálltunk…
Tájékozódj a térképen: ÚGY MINT A PROFIK!
Új szigetre érkeztünk, itt normálisak is laknak. Ők hol igazat mondanak, hol hazudnak. 39. A, B és C közül egy lovag, egy lókötő, egy normális. A: Normális.
Anyagtudomány és Technológia Tanszék ANYAGTUDOMÁNY tárgy 2004/2005. I. félév. 1.– 7. tankör.
Erdély 2. nap. Gyulafehérvár ►2►2►2►2. nap Reggel a Gyulafehérvári várba mentünk először. Ott sok építészeti stílussal találkoztunk. Sokat fényképeztünk.
PORTSMOUTH. AZ INDULÁS NAPJA: Elégé izgalmas volt mivel még nem utaztam eddig repülőn soha. De, nem volt rossz sőt élveztem. Főleg a felszállást, de ami.
Válasz: Áraszd ránk lelkedet, Istenünk: újítsd meg a föld színét
Alessandro Volta Oláh Szófia 10.b.
3. Projekthét (: Sünidő :). Hétfő Az első napot a Zagyvaparton töltöttük.
Készítette: Tóth Bence 9/C
KÉSZÍTETTE: Mózes Norbert
Emlékeztető Fizika.
IRODALMI KINCSKERESÉS ERDÉLYBEN! Agg Anna Bajorfi Eszter Fekete Antónia Németh Cintia.
Határtalanul. 1. nap Utazás 04:15-kor indultunk el Győrújbarátról. 11-kor már a határon voltunk. A vámosok mindenkinek elkérték a személyi igazolványát,
Projekt hét a Békésyben decemberében „A globalizáció veszélyei, környezettudatos élet”
„Mutasd, csinálom, tudom, nem adom fel” tanári továbbképzési program Malaga Február
Környezetünk élővilága – A Tisza és a Tisza-part élővilága Készítette: Tóth Zsolt Felkészítő tanár: Apró Piroska és Kókai Anasztázia Jovan Jovanović Zmaj.
Svédországi beszámolóm TanumStrand
Tanfolyam címe TANÁR NEVE | TANFOLYAM SZÁMA. Tanfolyam leírása  Írja be a tanfolyam anyagának rövid összefoglalását.  Hely  Előadások: hétfőn, szerdán,
ÚTI BESZÁMOLÓ Tanártovábbképzés Barcelonàban
Információk és követelmények
Egervari Pénelopé Magdolna
Készítette: Barna Alexandra Csordás Rita
Koronázási Szertartásjáték főpróbája
Állati jó tábor
Székelyderzs a becsület falva
NÉVTELENEK MUNKACSOPORT Helyszínelők
ÉTLAP Hétfő Kedd Szerda Csütörtök Péntek Reggeli: Joghurt Banán kakaó
Kommunikációs kampánytervezés
Dánia.
2009–2010. évi iskolai naptár Ezt a sablont kinyomtatva falinaptárként használhatja, vagy bármely hónap diáját saját bemutatójába másolhatja. Ha meg szeretné.
PASSAUI ZARÁNDOKLAT ( ).
Tanár neve | Kurzus száma
Velünk élő középkor Forrás:
Mai téma: Segédletek a projektmunkához Katona Norbert.
Előadás másolata:

„Szolnok a vizek városa” Összefoglaló a héten tanultakról.

Hétfői beszámoló A hétfői napon filmet néztünk a vizek élővilágáról, sok mindent megtudtunk a folyók, tavak keletkezéséről, életéről és pusztulásáról. A hétfői napon filmet néztünk a vizek élővilágáról, sok mindent megtudtunk a folyók, tavak keletkezéséről, életéről és pusztulásáról.

Zsebmikroszkóp A film után a teremben lévő tárgyakat megvizsgáltuk mikroszkóppal. A film után a teremben lévő tárgyakat megvizsgáltuk mikroszkóppal.

Keddi beszámoló A keddi napon ellátogattunk a Közép-Tisza Vidéki Regionális Laborba. Ott megvizsgáltuk a Tisza vízminőségét és mikroszkóppal megtekinthettük a vízben élő apró algákat. A keddi napon ellátogattunk a Közép-Tisza Vidéki Regionális Laborba. Ott megvizsgáltuk a Tisza vízminőségét és mikroszkóppal megtekinthettük a vízben élő apró algákat.

Baktériumok Ugyanabba a laborba megnézhettük a kísérleti állatokat és, hogy hogyan tenyésztik a baktériumokat. Mi is kaptunk olyan edényeket, amelyekben tenyészthetünk baktériumokat. Ugyanabba a laborba megnézhettük a kísérleti állatokat és, hogy hogyan tenyésztik a baktériumokat. Mi is kaptunk olyan edényeket, amelyekben tenyészthetünk baktériumokat.

Szerdai beszámoló Szerdán a fizikával foglalkoztunk. Először elméletben átvettük, hogyan tervezik a hidakat, milyen szempontokat vesznek figyelembe (hő tágulás). Szerdán a fizikával foglalkoztunk. Először elméletben átvettük, hogyan tervezik a hidakat, milyen szempontokat vesznek figyelembe (hő tágulás).

A hidak a valóságban Miután végeztünk az elmélettel megnéztünk egy hidat a valóságban is. Láthattuk a szerkezetét és az elemeit közelről. Ennek mintájára el is készítettünk egy hidat és megrajzolhattuk a jövő hídját. Miután végeztünk az elmélettel megnéztünk egy hidat a valóságban is. Láthattuk a szerkezetét és az elemeit közelről. Ennek mintájára el is készítettünk egy hidat és megrajzolhattuk a jövő hídját.

Csütörtöki beszámoló Csütörtökön az Áldás Kft-hez mentünk. Ott halhattunk egy előadást a szikvíz történetéről. Ezután megnézhettük, hogyan töltik fel az üvegeket és szállítják az üzletekbe. Csütörtökön az Áldás Kft-hez mentünk. Ott halhattunk egy előadást a szikvíz történetéről. Ezután megnézhettük, hogyan töltik fel az üvegeket és szállítják az üzletekbe.

Pénteki beszámoló A pénteki napon összefoglaljuk, hogy mit tanultunk a héten. Ezek után egy teszt vár ránk, ami során beszámolhatunk a héten tanultakról. A pénteki napon összefoglaljuk, hogy mit tanultunk a héten. Ezek után egy teszt vár ránk, ami során beszámolhatunk a héten tanultakról.

Készítette: Balogh Béla Nagy Eszter Szántai Dalma Tóth Norbert