A fogyatékos emberről alkotott kép a Biblia tükrében

Slides:



Advertisements
Hasonló előadás
Szabó Ildikó Bibliaismereti óra 1.
Advertisements

Közösség 4. ISTEN CSALÁDJÁBAN ÉLNI
Lépj tovább a szolgálatban!
A kiáltó világ.
A menórát sokan zsidó szimbólumnak tartják, amit a választott nép használt Isten rendelésére. A Messiás (Krisztus) követői az évezredek folyamán egyre.
Isten célja a gyülekezettel 2: Közösség
JÉZUS KRISZTUS A SZERETET „SZÉLSŐSÉGE”
Krisztus uralma alatt élni 3. András hadművelet Johan Lukasse írása nyomán Megváltóm és Királyom.
Krisztus uralma alatt élni 5.
Megbocsátás és parancsba kapott szeretet
Értékeld az elmúlt évet: •Istenhez való hűséged, •a kegyelem megélése és •szíved szándékai alapján. 1.
Lemondás az uralomról I.Jézus Krisztus megtiltotta a tanítványkörnek az uralkodást, úgy, ahogy azt a társadalomban gyakorolják. Mk 10:35-45 „Ekkor hozzálépett.
A házasság még nem a mennyország
Istenfélelem. Meghatározás  Istent és az Ő akaratát tartani a legfontosabbnak  NEM azt jelenti,hogy félni Istentől, habár meg van írva:  „Mert a mi.
Hálát adok Neked mennyei Atyám,
Urunk, Jézus Krisztus, várjuk eljöveteled, várjuk a békét, mert annyi békétlenség van kívül a világban és bent a szívünkben! Add meg újra a szeretetet.
JÓ REGGELT ! Megköszönöm jó Atyám, hogy az elmúlt éjszakán megőriztél engemet és új napot kezdhetek.
Amikor közeledtek Jeruzsálemhez, és Betfagéba, az Olajfák hegyéhez értek, Jézus elküldött két tanítványt, és ezt mondta nekik: „Menjetek az előttetek.
Händel: Vízi zene Az Úr szava zeng a vizek fölött, a dicsőség Istene mennydörög, az Úr ott van a nagy vizek felett. Zsolt
„Szorongattatásomban az Úrhoz folyamodtam” Jónás 2, 3
BÁTOR VAGY GYÁVA (alamuszi) KERESZTYÉN VAGY?
Jézus te vagy minden álmom
IGAZ-GYŐNGYŐK.
Zsolt 6,3-5 Kegyelmezz, Uram, mert elcsüggedtem, gyógyíts meg, Uram, mert reszketnek tagjaim! Lelkem is csupa reszketés, és te, Uram, meddig késel? Fordulj.
IGAZ-GYŐNGYŐK.
JÉZUS ÉS A HÁZASSÁGTÖRŐ ASSZONY
Anyák napjára szeretettel… Budaörs, 2013.május 7.
Bibliai gondolatok - olasz tájakkal és zenei aláfestéssel
Jó reggelt- Isten hozott !.
Úton böjtben.
Boldog 2014-et !.
Uram, Istenem, tiéd az éjszaka és tiéd a nappal,
* * * "Folyamodjatok az Úrhoz, az Ő hatalmához,
Folyamodjatok az Úrhoz,
Folyamodjatok az Úrhoz,
Gyülekezet Koinónia - Közösség.
"Folyamodjatok az Úrhoz, keressétek orcáját szüntelen!"
Folyamodjatok az Úrhoz,
EGYHÁZI IMATALÁLKOZÓ AZ EURÓPAI ROMÁKÉRT április 12. csütörtök KDOBVI baracskai objektum.
Királyi kenet Heidelbergi KT 31., 32..
Isten kairosza – az idő teologiája
Tisztelet – dicsőség Szellemi tekintély Jon Palmer.
Gyülekezeti látás Jon A. Palmer.
Ábel Folk Iván A HIT HŐSEI 1.. Ábelnak sem sem volt könnyebb, mint neked 1.Mózes 4:1-16;
ADAKOZÁS „ Nagyobb boldogság adni, mint kapni!”
BB Biblia-kör.
*. Türr István Gerster Béla április 7.
A történelem legnagyobb személyisége Jézus Krisztus volt. Mózes első könyve 1:1 A Biblia legelső mondata ez: Kezdetben teremtette Isten a mennyet és a.
„ Én vagyok az ÚR, aki szeretetet, jogot és igazságot teremtek a földön, mert ezekben telik kedvem – így szól az Úr ! „ Jer a.
7. Én lelkem, mire csüggedsz el? Mit kesergesz ennyire? :/: Bízzál Istenben s nem hágy el, Kiben örvendek végre. Ki nekem szemlátomást Nyújt kedves szabadulást,
1 Továbblépés - Az üzenet.
Isten mondta.
JÓ REGGELT !.
1Mózes2,16-17; Jób1,6-22 Ter 2, Az Úristen parancsot adott az embernek: „A kert minden fájáról ehetsz. De a jó és rossz tudás fájáról ne egyél, mert.
Bízd Újra Életed Krisztusra!
Mt 19,16-30.
Uram, Istenem, tiéd az éjszaka és tiéd a nappal, kezed műve a hajnali harmatcsepp és a Nap. Add, hogy egész nap jókedvű és tiszta legyek: a Világosság.
Református istentisztelet 2014 december 21 advent negyedik vasárnap.
Milyen a Szellemi életünk?.  Erre megkérdezték: „És te milyen jelt mutatsz, hogy miután láttuk, higgyünk neked? Mit cselekszel? Atyáink a mannát ették.
Húsvét II Vasárnapja A - év A - év J n 20,19-31 Mikor azon a napon, a hét első napján este lett, és a helyiség ajtaja, ahol a tanítványok összegyűltek,
Advent III Vasárnapja A-év
Hiszem és vallom Az Apostoli Hitvallás
Nagyböjt III Vasárnap Á-év János 4,5-42 Jézus megérkezett Szamaria egyik városába, amelyet Szikarnak neveznek, közel ahhoz a földdarabhoz, amelyet Jákob.
KIVONULÁS KÖNYVE 3:6 – 3:20 exodus az elhívás. ISTEN JELENLÉTÉBEN - Angyalok: Abban az esztendőben, amikor Uzzijjá király meghalt, láttam az Urat. Trónján.
Amikor Jézus odaért, megtudta, hogy már négy napja a sírban van. Betánia pedig közel, mintegy félórányira volt Jeruzsálemhez, ezért a zsidók közül sokan.
Az imádság Hogyan lehet több?.

Igehirdetés „Legyetek irgalmasok, amint Atyátok is irgalmas. 37„Ne ítéljetek, és nem ítéltettek. Ne kárhoztassatok, és nem lesz kárhoztatásotok. Bocsássatok.
Miért olyan fontos a hit?
Isten lakhelye.
Előadás másolata:

A fogyatékos emberről alkotott kép a Biblia tükrében „KÜSZÖB” Konferencia – Gyülekezetek akadálymentesítése 2013. március 11-12., Berekfürdő Németh Áron

Lev 29,14: „A süketet ne ócsárold, a vak elé gáncsot ne vess Lev 29,14: „A süketet ne ócsárold, a vak elé gáncsot ne vess! Félj Istenedtől! Én vagyok az ÚR!” Deut 27,18: „Átkozott, aki félrevezeti a vakot az úton! Az egész nép mondja rá: Ámen!” Péld 31,8: „Nyisd meg szádat a némáért, a mulandó emberek ügyéért!”

Lev 21,17–23: „Így szólj Áronhoz: Ha lesz valaki utódaid közül a későbbi nemzedékekben, akinek testi fogyatkozása lesz, az ne mutassa be áldozatul Istenének a kenyerét. Nem mutathatja be az, akinek testi fogyatkozása van, tehát aki vak, sánta, nyúlszájú, vagy törött végtagú; se törött lábú, se törött kezű ember; vagy aki púpos vagy vézna, vagy hályogos szemű, viszketeges vagy sömörös vagy sérves. Áron pap utódai közül az, akinek testi fogyatkozása van, nem mehet oda tűzáldozatot bemutatni az ÚRnak. Mivel testi fogyatkozása van, nem mehet oda, hogy bemutassa Istenének a kenyerét. Istenének a kenyeréből, az igen szentből és a szentből egyaránt ehet. De a kárpithoz nem mehet be, és az oltárhoz nem közeledhet, mert testi fogyatkozása van. Ne gyalázza meg szent helyemet. Én, az ÚR, vagyok a megszentelőjük.”

2Sám 5,8: „És ezt mondta Dávid azon a napon: Mindenki, aki öli a jebúsziakat, nyomuljon a csatornához! Mert ezeket a sántákat és vakokat szívből gyűlöli Dávid. Ezért mondják: Vak és sánta ne menjen be a templomba.” 

2Sám 5,6: „Azok (ti. a jebúsziak) azonban ezt mondták Dávidnak: Nem jössz ide be, hiszen még a vakok és sánták is elűznek téged! Mert azt gondolták, hogy nem tud oda Dávid bemenni.” Ézs 33,23: „Tömérdek zsákmányon osztoznak majd, még a sánták is bőséges zsákmányhoz jutnak.”

Ex 4,11: „De az ÚR ezt mondta neki (ti Ex 4,11: „De az ÚR ezt mondta neki (ti. Mózesnek): Ki adott szájat az embernek? Ki tesz némává vagy süketté, látóvá vagy vakká? Talán nem én, az ÚR?!”

Ézs 43,8: „Hozd ki a népet, amely vak, pedig van szeme, és süket, pedig van füle!” Ézs 42,18: „Ti süketek, halljatok! Ti vakok, nézzetek föl, és lássatok!” Zof 1,17: „Rémületbe ejtem az embereket, botorkálnak, mint a vakok, mert vétkeztek az ÚR ellen.”

Ézs 29,18: „Azon a napon a süketek is meghallják az írás beszédét, a vakok szemei pedig látni fognak a homály és a sötétség után.” Jer 31,8: „Meghozom őket észak földjéről, összegyűjtöm a föld pereméről. Lesz közöttük vak és sánta, terhes és szülő asszony egyaránt: mint nagy gyülekezet térnek vissza.”  Mik 4,6–7: „Azon a napon - így szól az ÚR - összeszedem a sántákat, összegyűjtöm a szétszórtakat, akikre veszedelmet hoztam. A sánták meg fognak maradni, a gyengék erős nemzetté lesznek, és az ÚR uralkodik fölöttük a Sion hegyén, mostantól fogva örökké.” Ézs 35,5–6: „Akkor kinyílnak a vakok szemei, és megnyílnak a süketek fülei. Szökellni fog a sánta, mint a szarvas, és ujjong a néma nyelve.”

Mt 11,2–5: „Amikor pedig János a börtönben hallott Krisztus cselekedeteiről, ezt üzente neki tanítványaival: „Te vagy-e az Eljövendő, vagy mást várjunk?” Jézus így válaszolt nekik: "Menjetek, és mondjátok el Jánosnak, amiket hallotok és láttok: vakok látnak, és bénák járnak, leprások tisztulnak meg, és süketek hallanak, halottak támadnak fel, és szegényeknek hirdettetik az evangélium, és boldog, aki nem botránkozik meg énbennem.”

Lk 4,17–19: „Odanyújtották neki Ézsaiás próféta könyvét, ő pedig kinyitotta a könyvet, és megkereste azt a helyet, ahol ez van megírva: „Az ÚR Lelke van énrajtam, mivel felkent engem, hogy evangéliumot hirdessek a szegényeknek; azért küldött el, hogy a szabadulást hirdessem a foglyoknak, és a vakoknak szemük megnyílását; hogy szabadon bocsássam a megkínzottakat, és hirdessem az Úr kedves esztendejét.”

Mt 21,14: „Azután vakok és bénák mentek hozzá a templomba, és meggyógyította őket.”  Mt 15,30–31: „Nagy sokaság ment hozzá, és bénákat, nyomorékokat, vakokat, némákat és sok más beteget vittek magukkal. Ezeket Jézus lába elé tették, és ő meggyógyította őket. A sokaság pedig csodálkozott, amikor látta, hogy a némák beszélnek, a nyomorékok épek lesznek, a bénák járnak, a vakok pedig látnak, és dicsőítette Izráel Istenét.”  Mk 8,22–25: „Amikor Bétsaidába érkeztek, egy vakot vittek hozzá, és kérték, hogy érintse meg. Ő pedig a vakot kézen fogva kivezette a faluból, azután szemére köpve rátette kezét…”

Ján 5,14: „Ezek után találkozott vele Jézus a templomban, és ezt mondta neki: Íme, meggyógyultál, többé ne vétkezz, hogy valami rosszabb ne történjék veled.” Mk 2,9–11: „Mi könnyebb: azt mondani a bénának: Megbocsáttattak bűneid! - vagy azt mondani: Kelj fel, fogd az ágyadat és járj!? Azért pedig, hogy megtudjátok: az Emberfiának van hatalma bűnöket megbocsátani a földön – így szólt a bénához: Neked mondom, kelj fel, fogd az ágyadat, és menj haza!”

Ján 9,1–3: „Amikor Jézus továbbment, meglátott egy születése óta vak embert. Tanítványai megkérdezték tőle: Mester, ki vétkezett: ez vagy a szülei, hogy vakon született? Jézus így válaszolt: Nem ő vétkezett, nem is a szülei, hanem azért van ez így, hogy nyilvánvalóvá legyenek rajta Isten cselekedetei.”

Kol 3,11: Itt már nincs többé görög és zsidó, körülmetéltség és körülmetéletlenség, barbár és szkíta, szolga és szabad, hanem minden és mindenekben Krisztus.

Köszönöm a figyelmet!