Az álom Puskinnál és általában

Slides:



Advertisements
Hasonló előadás
A SZERETET - HIMNUSZA IDÉZET PÁL APOSTOLNAK A KORINTUSIAKHOZ ÍRT 1.LEVELÉBŐL.
Advertisements

Saját magunkat mindig arról próbáljuk meggyőzni, hogy mennyivel boldogabb lesz az életünk majd, ha megházasodunk, megszületik az első gyermekünk, majd.
Hogyan tanuljunk? ….és egyáltalán miért?
8 Klikkelj az egérrel!.
Pszichoanalízis és film
A Nemek Közötti Kommunikáció Nagyszótára
Az angyalmentők száma: 333. Ez egy különleges meditáció, amelynek segítségével vészhelyzetben is pillanatok alatt kapcsolatba léphetünk az angyalokkal,
„Az átlagember alvásigénye: még öt perc.”
3 X 7 CSODA.
Társismeret.
A FELESÉG NAPLÓJÁBÓL - Szombat este -.
Férfivá és nővé teremtve
Baranya Megyei Munkaügyi Központ Állami Foglalkoztatási Szolgálat Pécs, Király u. 46.
Ivády Rozália – BME-KTT Takács Boglárka – ELTE-PPK
A mosómedve.
Albert Einstein idézetek.
Hódi Sándor A TUDÁS HATÁRAI
„A barátság egy lélek, amely két testben lakozik.”
(Klikkelj nyugodtan tetszés szerint)
Bulémia Rövid leírás : A bulímia falási rohamokkal járó kényszerbetegség, melynek során a beteg rövid idő alatt igen nagy mennyiségű étel - jellemzően.
(1856. máj. 6 Freiberg–1939. szept. 23. London)
Sztereogram.
A KUTYA TOVÁBB.
A népesség száma és jellemzői
Az ülő Buddha okos gondolatai:
Az idegrendszer.
BOLDOG NŐNAPOT! MÁRC. 8. „„”Oh, a nő jobb, mint a férfiak, Kis világa a szív birodalma, Melynek, mint istenség, édenét S kárhozatát is csak ő alkotja.”
ÖSSZEFOGLALÁS Egy játék és tanulságai Hitünk valósága Minden mindenben.
Emlékezés, tanulás, felejtés, butulás
Az alvó ember és az álmodó agy
Speciális tanulási nehézségek
Alvás Világnapja, március 13. Kiss Katalin, kutatás vezető Szinapszis Kft. Így alszanak a magyarok - Egy piackutatás tanulságai -
Színhasználat Készítette: Bene Attila
Végrehajtási, nyomon követési fázis Készítette: Szentirmai Róbert (minden jog fenntartva)
Béla: Gondolatok Egy élő klasszikus gondolatai amíg reggel begyalogol a munkahelyére, avagy A Nagy Reggeli Vazze.
A team számára hasznos személyiségek
A team számára hasznos személyiségek (M.Belbin)
AZ ÉLET NAPOS OLDALA.
A FÉRFIAKról Zene: „Az igazi férfi”.
Kedves Fiam ....
Pillanatok Download von Funny-Powerpoints.de
Tágra zárt szemek.
Gondolatok a munkahelyen Mottó: „Ez nem egy iroda
Szellemes mondások Zene: Enya - Celts Kattintással tovább!
Saját magunkat mindig arról próbáljuk meggyőzni, hogy mennyivel boldogabb lesz az életünk majd, ha megházasodunk, megszületik az első gyermekünk, majd.
egy ici-picikét (Bokrétás András) Ha az alkoholizmusnak van határa, akkor én kettős állampolgár vagyok.
Vallomások Vallomások Az igazat mond, ne csak a valódit!
Az alvó ember és az álmodó agy
BOLDOG NŐNAPOT! MÁRC. 8..
Kommunikáció szerepe a kapcsolattartásban
A test érdekességei TUDTAD, HOGY…..
Gondolatok a szexről.
CSODÁS KÍVÁNSÁG 1.
A Nök 10 %-a került szerelmi kapcsolatba az elsö alkalommmal.
A pénz nem boldogít . Egy ember, akinek 3 milliárdja van, semmivel sem boldogabb, mint az, akinek csak kettő van…!
Készítette: NoNameTeamAnonymus csapat, 2. forduló, 3.feladat
Rajta! Távolinak tűnik, hát nem indulunk el, Nehéznek látszik, hát nem emeljük fel, Lehetetlennek látjuk, nem próbáljuk meg. Talán éppen ezért veszünk.
Képek: Szentesi Gyors.
Daganatok járványtana Készítette: Keilbach Józsefné, FMISZI Bicske Felhasznált irodalom: Ember I. (Szerk.) Népegészségügyi orvostan ben 5,3 millió.
M ű vészeti korok szépségei Játékos vetélked ő Kriván Norbert Buzás Kristóf 12.C 12.A.
Bev. Pszi 3 Illés Anikó.
Készítette: Szabó Gizella Az álmok nyomában című cikkhez
CSODÁS KÍVÁNSÁG 1.
CSODÁS JÓKÍVÁNSÁG 1.
A Nemek Közötti Kommunikáció Nagyszótára
AZ ÉLET NAPOS OLDALA.
Szépkorúak Akadémiája
BOLDOG NŐNAPOT! MÁRC. 8..
A feledékenységről.
Kiválasztó szervrendszer.
Előadás másolata:

Az álom Puskinnál és általában 7/C

1. Mit tudunk biztosan? A szem mozog és agyhullámok mérhetők REM: rapid eye movements (1952 óta) Éjszakánként átlagosan 1-2 óra (szabályosan ismétlődnek, óránként, másfél óránként, 5-10 perces szakaszokban) Az első álmok rövidebbek, majd egyre hosszabbak, gyakran a legutolsó aktivitása ébreszti fel az embert A korai álmokból felébresztve 50% tudja elmesélni, a kései álmokat csaknem 100% A legutolsó a legirreálisabb

2. Mi az álmok témája? Az álmoknak csak a részletei különböznek, de az emberek többnyire ugyanazokat az elemeket kombinálják álmaikban Leggyakoribbak: egyhelyben futás, zuhanás, késés, élő halott, halott élő, mozgásképtelenség, autóbaleset, alaptalan vádoltság, ismeretlen hely Az álmok 8-10%-a erotikus álom, kiugró arányban tinédzser-korban 12% fekete-fehérnek látja az álmát, a többi szinesnek

3. Mi az, ami csak feltételezés? Termeli a gondolatokat: gondolat-mutációkat produkálj, amelyekből a hasztalant az agy kidobja, a hasznost megőrzi és felhasználja Rendezi a gondolatokat: a közelmúlt röpke benyomásait áthelyezi a tartós emlékezetbe Kidobálja a gondolatokat: a szemetet, a feleslegest, a már elavultat Egyiket sem teszi, és nem is hasznos, hanem fals működés Olyan, mint mikor étel nélkül is emészteni próbál a gyomor

4. Utóbbi részletesen Kétféle tudat van: elsődleges és másodlagos Az elsődleges feldolgozza a külvilág jeleit, és cselekvési parancsokkal reagál rájuk A másodlagos mindezt figyeli, és elvont következtetéseket szűr le Alvás közben tényleges ingerek híján régieket szedeget elő az elsődleges, nagy összevisszaságban Valójában semmi értelmük ezeknek, csak a másodlagos komponálja eseménysorrá felébredéskor

4. Kérdések Van aki nem álmodik? Nincs, csak nem emlékszik rá, aminek több oka lehet: - stresszes állapot, alváshiányos állapot, tudatalattink fél a felszínre engedni az álmainkat Vannak jósló álmok? Igen, amennyiben a tudatalattink már tudja, vagy megfigyelte, amit a tudatunk még nem. Férfi és nő ugyanazt álmodja? A férfiak általában férfiakkal küszködnek álmukban, a nők mindkét nemmel

Ki volt Freud? Miért volt a művészet különösen is fogékony az eszméire?

Hogyan pillanthatunk be a tudattalanba? Freud híres díványa

Gyűlölködő

Szabadságszertő, szerti a kényelmet és a szépséget Szabadságszertő, szerti a kényelmet és a szépséget. Pletykás, kotnyeleskedő, költekező

Szűklátókörű, vakmerő, kapkodó

Ideges, hamar felkapja a vizet, képtelen lazítani

Egoista, képtelen elfogadni a változásokat, legszívesebben egyedül van