Boldogok a szelídek, mert ők örökségül bírják a földet

Slides:



Advertisements
Hasonló előadás
A kiáltó világ.
Advertisements

ÖRÖK ÉRTÉKEK Életünk döntések sorozata: Mózes példája; Zsid.11,24-26; „Hit által tiltakozott Mózes, amikor felnőtt, hogy a fáraó leánya fiának mondják.
Boldogok az irgalmasok, mert ők irgalmasságot nyernek
Értékeld az elmúlt évet: •Istenhez való hűséged, •a kegyelem megélése és •szíved szándékai alapján. 1.
A házasság még nem a mennyország
Advent 4. vasárnapja Advent két szálon fut: várakozunk a Messiás születésének a minden évben való megünneplésére, és próbálunk felkészülni a lelkünkben.
Imádság Szentlélekért
Jó reggelt- Isten hozott !.
KERESŐK ÓRÁJA Az igazi Boldogság titka BEVEZETŐ ELŐADÁS
FERENCES ÉLETÜNK SZENT FERENC KISN Ő VÉREI KÖZÖSSÉGÉBEN.
Harang csendül, Ének zendül, Messze zsong a hálaének
1 perc Isten jelenlétében / 1 perc Istennel
IMA MAGYARORSZÁGÉRT. KEDVES SZERETETREMÉLTÓ EMBEREK!
Ady Endre: Karácsony Webgabona Kft.
Zsolt 6,3-5 Kegyelmezz, Uram, mert elcsüggedtem, gyógyíts meg, Uram, mert reszketnek tagjaim! Lelkem is csupa reszketés, és te, Uram, meddig késel? Fordulj.
A Biblia – Kisifi Isten Igéjének hasonlatai Isten Ígéjének hasonlatai.
Úton böjtben.
Ady Endre Karácsony előadja Szabó Gyula.
7. évfolyam 6. lecke (vázlat)
Az Élet Igéje augusztus Chiara Lubich 1949-es írása.
Albert Schweizer A nagy titok
„Törekedjél inkább igaz lelkületre, életszentségre, hitre, szeretetre, türelemre és szelídségre!” (1 Tim 6, 11).
Jó reggelt- Isten hozott !.
Boldog 2014-et !.
Kenyered és borod táplál engem, Te gyógyítod szívem, hogyha fáj. Maradj velünk, úgy kérünk, Jézus, maradj velünk! Tiéd leszek, Néked élek már!
JÓ REGGELT !.
JÓ REGGELT ! Megköszönöm jó Atyám, hogy az elmúlt éjszakán megőriztél engemet és új napot kezdhetek.
JÓ REGGELT !.
BÖJT 2014.
Folyamodjatok az Úrhoz,
Folyamodjatok az Úrhoz,
Folyamodjatok az Úrhoz,
"Folyamodjatok az ÚRhoz, keressétek orcáját szüntelen!"
ISTEN hozott köztünk!.
"Folyamodjatok az ÚRhoz, keressétek orcáját szüntelen!"
"Folyamodjatok az Úrhoz, keressétek orcáját szüntelen!"
Folyamodjatok az Úrhoz,
A boldogság is kegyelemből fakad
Tudod-e, hogy szükséged van rá? „A bölcs ember nyitott szemmel jár, a bolond pedig sötétben botorkál” (Prédikátor 2, 14)
Boldogok, kik szegények lélekben. Boldogok, mert övék lesz a menny.
Készítette: Jon A. Palmer
Imádság Szentlélekért Bódás János: Zúgó szél, mennyei vihar, jöjj a Lélek lángjaival!
A BOLDOGSÁG TITKA.
BB Biblia-kör.
„ Én vagyok az ÚR, aki szeretetet, jogot és igazságot teremtek a földön, mert ezekben telik kedvem – így szól az Úr ! „ Jer a.
A megtérés fogalma. Mk 1:14-15 Miután Jánost fogságba vetették, elment Jézus Galileába, és így hirdette az Isten evangéliumát: "Betelt az idő, és elközelített.
1 Továbblépés - Az üzenet.
Az Élet Igéje augusztus.
JÓ REGGELT !.
Jn 14,26 A Vigasztaló pedig, a Szentlélek, akit az Atya küld az én nevemben, megtanít majd titeket mindenre, és eszetekbe juttat mindent, amit mondtam.
JÓ REGGELT !.
„Szüntelenül imádkozzatok!” (1 Tessz 5,17) Az idén egy népes ökumenikus csoport választotta ki az igét az Egyesült Államokban, Szent Pálnak a tesszalonikai.
Egyedül Isten adhatja a hitet, de a hitedről te is tanúságot tehetsz
Kegyelem által Élet Világosságban.  Jn20,30-31 Sok más jelt is tett Jézus a tanítványai szeme láttára, amelyek nincsenek megírva ebben a könyvben. Ezek.
Találkozni jöttem Veled, Istenem Te jól ismersz engem, s én kitárom a szívem Itt vagyok Istenem,
Szombat? Úr napja? Munkaszüneti nap?
Uram, Istenem, tiéd az éjszaka és tiéd a nappal, kezed műve a hajnali harmatcsepp és a Nap. Add, hogy egész nap jókedvű és tiszta legyek: a Világosság.
Nyisd meg a szívem, ó Jézus
Gazdagabb vagy bárkinél,
JÓ REGGELT !.
REFORMÁCIÓ Amikor a mi Urunk és Mesterünk azt mondta:
Egyedül Isten adhatja a hitet, de a hitedről te is tanúságot tehetsz. Egyedül Isten ajándékozhat meg szeretettel, de te is bizonyságát adhatod szeretetednek.
TANÉVNYITÓ ISTENTISZTELET Jöjj, égi szent láng, Szentlélek Isten, Hű támasz minden ínségben, Kit trónusáról jó Atyánk És Jézus Krisztus küld.
KIVONULÁS KÖNYVE 3:6 – 3:20 exodus az elhívás. ISTEN JELENLÉTÉBEN - Angyalok: Abban az esztendőben, amikor Uzzijjá király meghalt, láttam az Urat. Trónján.
JÓ REGGELT !. Szólt az Isten egykor: Ábrahám!« Indulj el, s utad bízzad rám! Áldott lesz, ki jót tesz véled, átok sújtja ellenséged; Nagy és erős néppé.
ISTEN HOZOTT! JÓ REGGELT!.
JÓ REGGELT !.
Felszólító igék Máté evangéliumában
JÓ REGGELT ! 4.
NEM JÓ AZ EMBERNEK EGYEDÜL? HÁZASSÁG.
Előadás másolata:

Boldogok a szelídek, mert ők örökségül bírják a földet Boldogok a szelídek, mert ők örökségül bírják a földet. Boldogok, akik éhezik és szomjúhozzák az igazságot, mert ők megelégíttettnek.

A szelídség fontossága Platón: (Kr. e 427-347) „Arra kérem az állam bölcs férfiait, hogy legyenek szelídek”

Ki a szelíd? Aki nem harap Akivel azt csinálhatnak, amit akarnak Kenyérre kenhető Taposható, kihasználható

Mit (kit) értett Jézus „szelíd” alatt? A szelídség bibliai meghatározása: Az a szelíd, aki szüntelenül, folyamatosan egy nála hatalmasabb, és őt meghatározó „törvény” ellenőrzése alatt áll. Ez a felsőbb törvény = ISTEN

Ki a szelíd? és Az, aki tisztában van a maga valódi helyével, szerepével, fontosságával ebben a világban, mind az emberekkel, mind pedig az Istennel való viszonyában – és életét ennek a szerep és helyfelismerésnek a tiszteletben tartása mellett éli le... Seattle- paraolimpia....9 fogyatékos. Egyik elesett...a többi visszament, felkarolták és vele mentek tovább.... Mi a fontos? Emberség, vagy minden áron győzni?

Szelídség vagy alázatosság? Jézus mindkettőről szól.... A kettő együtt jár..... „Tanuljátok meg tőlem, hogy én szelíd és alázatos szívű vagyok.....” És nyugodalmat találtok a lelketeknek” Máté 11, 29

Mit jelent szelídnek lenni? A szelídségbe belefér: Alázat Áldozatkész Megértés Odafigyelés – tapintatosság - türelem Szeretet – gyengédség - figyelmesség Határozottság Erő, hatalom – Jézus úgy beszélt, mint akinek hatalma van..... Tapintatos: azt látja meg amit kell és néha azt nem, amit nem kell.... Gyengédség – megköszönni néha azt, ami természetsenek tűnik (desperate housewife)..- részlet

Helyes sorrend Az ember: Mi lesz velem? – Én, én és megint én.. Mi lesz a körülöttem levőkkel? Esetleg a végén - mit akar Isten? Jézus sorrendje (a szelídség sorrendje) Mit akar Ő, az Atya Isten? Mi lesz azokkal, akikhez őt az Atya küldte? Mi lesz vele?

A szelídség eredete Megállapítás: A szelídség nem velünk született tulajdonság. Természet szerint testi emberek vagyunk és nincs bennünk az Isten lelkének szelídsége.

Mit mond a Biblia? „Mint Istennek szent és kedves választottai, öltsétek magatokra az irgalmasságot, a jóságot, a szelídséget és a türelmet.” (Kolossé 3, 12) Következtetés: Ha magunkra kell öltsük, azt jelenti, hogy nincs rajtunk Nélküle - mezítelenek vagyunk! Nélküle fegyvertelenek vagyunk! Nélküle örök vesztesek vagyunk! Mit lehet a szelidséggel, alázatossággal elérni? Sokat.... filmrészlet Bevásárlóközpont.....a szelidség ellentéte a büszkeség....akarnokoskodás Highway video – humane nature - pride

Minden ütésed, átkod Hiába ellenem. Szörnyű a fegyverem: A szelídség: fegyver Illyés Gyula: Szörnyű fegyver Minden ütésed, átkod Hiába ellenem. Szörnyű a fegyverem: A végén megbocsátok.

A szelídség: fegyver Fritz Bade – osztrák tudós írja: „Sok választása nincs az embernek, vagy új szívhez és értelemhez jut...vagy elpusztítja önmagát. Vagy a szelídek öröklik a földet, vagy nem lesz örökség. Az erősek szelídsége ez: boldogok, mert lőhetnének, de nem lőnek. Ölhetnének, de nem ölnek. Bánthatnának, de nem bántanak. Szörnyű fegyverük van: megbocsátanak.

ENGEDELMESNEK – MINDENT ENGEDETLENNEK - SEMMIT Öröklik a földet...????? Mit jelent ez az ígéret? ENGEDELMESNEK – MINDENT ENGEDETLENNEK - SEMMIT

Mit jelent ez az ígéret? Ábrahám esetében valóban földet. Mózes esetében feleséget Dávid esetében királyságot Máté esetében tanítványságot A mi esetünkben MINDENT Jónak látta az Atya, hogy mindent nektek adjon. Valójában: Páli igéret – Róma 4, 13, Zsid 11, 16 A szeretetből fakadó jótett maradandó....a szeretet végső diadala...ha egyén elpusztul is, a jó győz.

Következtetés – tanulság Jobb ma engedelmesnek lenni (szelídnek lenni), mint holnap áldozatnak...

Ne feledd el...! Szelídségeddel: Lehet, hogy nem tudod megváltoztatni a az egész világot, de lehet, hogy meg tudod változtatni a világot egy valaki számára, aki téged látva felismeri: hogy boldogok a szelídek, mert ők örökségül bírják a földet.

Boldogok akik éhezik és szomjúhozzák az igazságot... DE MELYIK IGAZSÁGOT?

IGAZSÁGOK A saját igazam A nemzet igazsága A törvény igazsága Szociális igazság vagy igazságtalanság In vino veritas – borban az igazság A pénz igazsága és még sorolhatnánk..... A saját: ez az, amit a férj üvöltve közöl kedvesével... A nemzet: - háborúk, harcok, stb. A törvény - a legáltalánosabban elfogadott – mert hatalom áll mögötte – félelmet kelt...gondoljunk Pál apostolra a farizeusi igazság

Leginkább elfogadott igazság A TÖRVÉNY = I G A Z S Á G (I) G A Z S Á G FŐLEG ADDIG, AMIG MÁSRA ÉRVÉNYESÍTIK...

Akkor mi az igazság? Van-e abszolut igazság? Ha van, akkor honnan származik? A világ válasza nagyon zavaros erre nézve. Második Highway Video – word of god - truth

Hol van hát az igazság? Megállapítás: Valamely igazság mindíg bántani fogja egy másik csoport igazságérzetét. Következtetés: Az igazság a földi, emberi viszonyok között lehetetlen. Igazság és igazság érzet közötti különbség

Akkor tulajdonképpen mit keresünk? ISTEN IGAZSÁGÁT Jézus nem emberi igazságok utáni vágyakozásról beszél, hanem Isten igazságának megismeréséről. Jézus nem áll egyik igazság mellé sem....

Isten igazságos? Akkor miért engedi, hogy legyenek Tragédiák Háborúk Igazságtalanságok Elnyomás Éhezés és szomjúhozás ...és a többi.... Hogy miért vannak, azt tudjuk, de miért engedi – elgaytak, kirugtak, ellopták a pénzemet..stb. Nem láthatod a teljes képet. Süteményes példa.... Kérsz sütit? Tesséhk ez, tessék az, de ez rossz. – Magában igen, de együtt, a helyes sorrendben...(kellékek: egy adag liszt, egy tojás, tej, cukor, és egy tál, habverő) Amikor az élet eseméyeit helyesen rakjuk össze, akkor az élet értelmessé, édessé és széppé lesz - De hogyan csináljam? Az összerakást

Hogyan tegyem? Magunktól nem tudjuk Egyre éhesebek leszünk Megtanuljuk Istentől, hogyan.... Boldogok vagytok, ha éhezitek és szomjuhozzátok Isten igazságának megismerését...

NEM A JÓLLAKOTTAK Mit mond Jézus? Boldogok az éhezők és szomjúhozók Mert ők megelégíttentek Nem a maguk igazságát büszkén hirdetőkről beszél...

Mit jelent éhezni? Agonidzomaj = agonizálni Tudjuk-e mit jelent éhezni? peinóntesz Lukács ev. -ban: Agonidzomaj = agonizálni Utolsó erővel, kapkodva...de megszerezni. Az igazságot...ilyen éhségről beszél Jézus. Nem szürke hétköznapokban élni... Templomba jár – de nem agonizál megérteni a szót – meghallgatom, megbírálom, ferde a nyakkendő... De mi az igazs és a hamis? - Eljöttem, itt vagyok, mit akrhat még Isten? Végighallgattam és kész.

Mit jelent megelégíttetni? Megismerést Tisztaságot Helyes helyzetmegítélési képességet Felelősségvállalás életünkért Isten előtt Szabadságot „Az igazság szabadokká tesz titeket” Az élő Istent az életünkben

Életünk... Életem-es vicc Optimista gyerek- pesszimista gyerek Éhezzük együtt a színeiben gazdag, boldog életet.

Szánj időt a tanulásra Lelki szegénység, sírás, szelídség, éhezés és szomjazás – nem megy egyből ADJ IDŐT MAGADNAK TÖLTS IDŐT ISTENNEL Éhezel és ne elégíttettél még meg? Még nem vagy eléggé éhes....! Vagy nem arra éhezel, amire szükséged van....! A beteg estete – akkor jó, ha már éhes...még akkor is ha még nem lakik jól Az éhség, a gyógyulás jele.... Ákos szám..gyilkos ezüstgolyó

Szeretettel várunk jövő héten is Boldogok az irgalmasok, mert ők irgalmasságot nyernek Boldogok, akiknek szívük tiszta, mert ők az Istent meglátják