Szakképzési szakértők szakképzési változásokra való felkészítése Sajátos nevelési igényű tanulók a szakképzésben Nemzeti Fejlesztési Alap Képzési Alaprész.

Slides:



Advertisements
Hasonló előadás
Bókay János Humán Szakközépiskola tanév
Advertisements

A sajátos nevelési igényű gyermekek, és a pedagógiai szakszolgálatok finanszírozása 2010-ben Előadó: Dr. Gergőné Babina Jusztina- igazgatónő Egységes Pedagógiai.
26. § (1) A Hivatal a köznevelési intézmény és fenntartója ellenőrzésére jogosult szervek számára a KIR honlapján zárt rendszert biztosít annak érdekében,
Molnár László tanügy-igazgatási igazgatóhelyettes BPI
Sajátos nevelési igényű tanulókat érintő változások
A Nemzeti köznevelésről szóló évi CXC. törvény
ÓVODÁK MŰKÖDÉSE 2013.
A FEJLESZTŐ PEDAGÓGIA SZEREPE AZ ÓVODÁBAN
A Fogyatékos Személyek Esélyegyenlőségéért Közalapítvány bemutatása az egyenlő esélyű hozzáférés tükrében Budapest, június 17. Szentkatolnay Miklós.
Készült a leendő vizsgázóknak
A Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal Oktatási Főosztályának feladatai a 2011/2012. tanévben Némethné Fülöp Terézia oktatási főosztályvezető
SNI együttnevelés törvényi szabályozása és intézményi gyakorlata 2012
Jogszabályi változások a pedagógiai szakszolgálatok rendszerében
Csillag Ferenc MFPI közoktatási szakértő
A tanulók foglalkoztatását áthatja:
A hatósági ellenőrzés Fonyódi Ilona vezető főtanácsos
Sajátos nevelési igényű tanulók a középfokú oktatásban
TOVÁBBTANULÁS 2012 Felvételi eljárás a középfokú intézményekbe a es tanévre.
Méltányossági elvek a közoktatásban
Beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézség, sajátos nevelési igény
A SZAKMAI VIZSGA A diaképek az NSZFI munkatársai által készítet tájékoztató anyagok felhasználásával készültek. Budapest, december 8.
Az OKJ bevezetésének, a szakmai vizsgáztatásnak jogszabályi háttere.
Aktualitások, változások, újdonságok az agrár-szakképzésben Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium VIDÉKFEJLESZTÉSI, KÉPZÉSI ÉS SZAKTANÁCSADÁSI.
A sajátos nevelési igényű tanulók ellátásának új törvényi szabályozása
Az SNI tanulók státuszhelyzete a jogszabályváltozások tükrében
GYÓGYPEDAGÓGUS ÉLETPÁLYA Ammerné Nagymihály Emília
A sajátos nevelési igényű tanulókkal kapcsolatos változások Dömötör Monika, gyógypedagógiai tanár szeptember 8.
Tájékoztató a 2013/2014. tanévi beiskolázásról. felvételi vizsgákról felvételi vizsgákról A 9. évfolyamra történő beiskolázás esetében a felvételi kérelmekről:
Tájékoztató a 2009/2010. tanévi beiskolázásról. Írásbeli felvételi vizsgákról A 9. évfolyamra történő beiskolázás esetében a felvételi kérelmekről: Vagy.
Törvények, feladatok, vizsgálatok, szakvélemények,
Beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézséggel küzdő tanulók ellátása a jogszabályi előírások alapján Ammerné Nagymihály Emília közoktatási szakértő.
Szakképzési dokumentumok
Tájékoztató a 2011/2012-es tanév legfontosabb feladatairól
Új elemek a szakképzési dokumentumokban Modláné Görgényi Ildikó főigazgató-helyettes október 5.
Az iskola gyermekvédelmi feladata, célja, funkciója
A sajátos nevelési igényű gyermekek, és a pedagógiai szakszolgálatok finanszírozása 2008-ban Előadó: Dr. Gergőné Babina Jusztina- igazgatónő Egységes Pedagógiai.
Készítette: Gellénné dr. Nagy Valéria igazgató
1 Mégis, kinek az érdeke? Szakvélemények, tantárgyi felmentések a nevelési tanácsadó, a szakértői bizottság és az iskolák szemszögéből Fehérvári Katalin.
RMÁI Kazinczy Ferenc Tagiskola Kincsesbánya, Iskola u. 1.
Integráló iskolák a közoktatásban
Sajátos nevelési igényű gyermekek, tanulók nevelésének-oktatásának törvényi szabályozása Összeállította: JANKÓ ISTVÁN.
KLNOMH Vásárhelyi Pál Általános Iskola OM azonosító: P ÁLYAVÁLASZTÁS- I SKOLAVÁLASZTÁS Továbbtanulási tájékoztató
SNI gyerekek az iskolában (1.) A sajátos nevelési igény
Tudnivalók a továbbtanulásról
Segédletek, adatlapok letölthető nyomtatványok
Továbbtanulás 2013/2014..
Integráció és inklúzió
A KÖZOKTATÁSI TÖRVÉNYEK A MINDENNAPOK GYAKORLATÁBAN április 2. Pölöskei Gáborné regionális igazgató.
TÁMOP /1-2F Felkészítés szakmai vizsgára informatika területre modulhoz II/14. évfolyam modulvizsga menete, a vizsga.
Székesfehérvári Szakképzési Centrum FELNŐTTOKTATÁS.
Felnőttoktatás. Jogszabályi háttér  a nemzeti köznevelésről szóló évi CXC. tv.  a Szakképzésről szóló évi CLCCCVII. tv.  az évi LXXXIV.
Sajátos nevelési igényű tanulók a szakiskolai programban Kapcsáné Németi Júlia.
Nagyné Heidenwolf Erzsébet Hallássérült gyermekek integrált oktatásának segítése.
Középiskolai továbbtanulás 2016/17
Felvételi a középfokú iskolákba
A tankerületi szakértői bizottsági tevékenység feladatai
JÁRÁSI SZAKÉRTŐI BIZOTTSÁG
TÁJÉKOZTATÓ A KÉTSZINTŰ ÉRETTSÉGI VIZSGÁRÓL
TÁJÉKOZTATÓ A KÉTSZINTŰ ÉRETTSÉGI VIZSGÁRÓL
Az SZTE EÉTK tanácsadó napja – ETR-hez kapcsolódó információk
Pályaválasztási szülői értekezlet
TÁJÉKOZTATÓ A FAKULTÁCIÓ VÁLASZTÁSHOZ
a középfokú iskolai felvételi eljárás rendje
VÁLTOZÁSOK címszavakban.
Felvételi a középfokú iskolákban a 2014/2015. tanévben
A tanulók foglalkoztatását áthatja:
Pályaválasztási szülői értekezlet
Pályaválasztási szülői értekezlet
Középfokú felvételi eljárás a 2018/2019. tanévben
Tájékoztató a 2020-as felsőoktatási felvételi eljárásról
Előadás másolata:

Szakképzési szakértők szakképzési változásokra való felkészítése Sajátos nevelési igényű tanulók a szakképzésben Nemzeti Fejlesztési Alap Képzési Alaprész 7/2012 támogatási szerződés Város Dátum

Sajátos nevelési igényű tanuló az a különleges bánásmódot igénylő gyermek, tanuló, aki a szakértői bizottság szakértői véleménye alapján mozgásszervi, érzékszervi értelmi vagy beszédfogyatékos, több fogyatékosság együttes előfordulása esetén halmozottan fogyatékos, autizmus spektrum zavarral vagy egyéb pszichés fejlődési zavarral (súlyos tanulási, figyelem- vagy magatartásszabályozási zavarral) küzd. Knt 4.§. (25) Szakképzési szakértők szakképzési változásokra való felkészítése

Sajátos nevelési igényű tanulók a szakképzésben Pozitív diszkrimináció a munkaerő-piaci alkalmasság érdekében Meghosszabbított képzési idő lehetősége (23 éves korig) Adaptált szakképzési programok (79 db két évfolyamos, 85 db négy évfolyamos) További szakma/szakmák ingyenessége (st, se 2. szakma, többi fogyatékosság esetén minden iskolarendszerű ingyenes) Szakvélemény alapján rehabilitációs célú foglalkozás (20/2012. rend. 138-139.§ kötelező tanóra!) Kérelemre felmentési lehetőség tantárgyrészek, tantárgyak alól Kérelemre kedvezmények a vizsga folyamatában Szakképzési szakértők szakképzési változásokra való felkészítése

Nkt. 51. § (5) 20/2012 EMMI rendelet 33.§ (3) Felvételi eljárás Nkt. 51. § (5) 20/2012 EMMI rendelet 33.§ (3) Amennyiben a sajátos nevelési igényű, valamint a beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézséggel küzdő jelentkező élni kíván a kedvezményekkel: a jelentkezési laphoz csatolnia kell az erre vonatkozó kérelmet, valamint a szakértői bizottság véleményét. Az igazgató a kérelemről döntését határozat formájában hozza meg. Az igazgató döntésében rendelkezik az iskolai tanulmányok során a tanuló által használt, megszokott eszközök biztosításáról, az írásbeli dolgozat elkészítéséhez a munkaidő meghosszabbításáról, a vizsga meghatározott részeinek értékelése alóli felmentésről. Szakképzési szakértők szakképzési változásokra való felkészítése

A sajátos nevelési igényű tanuló a szakképzésben Szt.11. § (1) A sajátos nevelési igényű vizsgázó részére a szakmai és vizsgakövetelményben meghatározott pályaalkalmassági és egészségügyi alkalmassági követelmények, valamint a fogyatékossággal élő emberek egyenlő esélyű hozzáférésének figyelembevételével biztosítani kell a sajátos nevelési igény jellegéhez igazodó felkészítést és vizsgáztatást, továbbá segítséget kell nyújtani részére ahhoz, hogy teljesíteni tudja a kötelezettségeit. A felkészítés és a vizsgáztatás során is biztosítani kell a sajátos nevelési igényű vizsgázó számára a fizikai és infokommunikációs akadálymentességet.) Szakképzési szakértők szakképzési változásokra való felkészítése

Rehabilitációs célú foglalkozás 32/2012. (X. 8.) EMMI rendelet 2.sz. melléklet A habilitációs, rehabilitációs tevékenység céljai és feladatai a) Fogyatékosságból, sérülésből fakadó hiányzó vagy sérült funkciók kompenzálása vagy helyreállítása, a meglévő ép funkciók bevonásával. b) Törekvés a különféle funkciók egyensúlyának kialakítására. d) Az egyéni sikereket segítő, a társadalmi együttélés szempontjából kívánatos egyéni tulajdonságok, funkciók fejlesztése. e) Az egyes területeken kimagasló teljesítményt nyújtó tanulók tehetségének kibontakoztatása (maximum a rehabilitációs célú időkeret 75 %-a. Időkeret meghatározása félévente a tantestület döntése alapján - tantárgyfelosztás) Szakképzési szakértők szakképzési változásokra való felkészítése

SNI a tanügyi dokumentumokban 1.3.3. A habilitációs, rehabilitációs tevékenységet meghatározó tényezők … d) A társadalmi integráció kívánalmai: az egyéni tanulási utak megtervezése és biztosítása, továbbtanulás, pályaválasztás, a lehető legönállóbb életvitelre történő felkészítés. A sajátos nevelési igényű tanuló fejlesztésére vonatkozó célokat, feladatokat, tartalmakat, tevékenységeket, követelményeket meg kell jeleníteni: a) az intézmény pedagógiai programjában, b) a helyi tantervben c) a tematikus egységekhez, tervekhez kapcsolódó tanítási-tanulási programban, d) az egyéni fejlesztési tervben. 32/2012. (X. 8.) EMMI rendelet 2.sz. melléklet 1.3.3. pontja Szakképzési szakértők szakképzési változásokra való felkészítése

SNI tanulók a szakképzésben Integráltan tanulók Speciális Szakiskola Készségfejl. Spec. SZI Intézménykijelölést kell kérni a SZRB-től Képzés típusa OKJ OKJ részszakképesítés Nincs OKJ Képzés időtartama Többségi (szegregált intézményből 9.e után javasolt) st: 1+2 (r) v 1+4 (t) se: 2 v. 4 év 2+4 év Képzési program Többségi (sni kedvezményeket kaphat) Adaptált Sajátos Vizsga eredménye Teljes szakma, sikertelenség esetén részszakma lehetséges Részszakma vagy teljes szakma Tanúsítvány Rehab. Időkeret Szakv. alapján (időkeret 75%-a tehetség-gondozás Knt. alapján Tantárgyi felmentések, mentesítések csak a legszükségesebb esetben javasoltak Magántanulói jogviszony csak a SZRB tudtával létesíthető Szakképzési szakértők szakképzési változásokra való felkészítése

Sajátos nevelési igényű tanulók vizsgája 20/2012. (VIII. 31.) EMMI rendelet 68. §  (4) A sajátos nevelési igényű …vizsgázó szakértői bizottság szakvéleményével megalapozott kérésére, az igazgató engedélye alapján a) az írásbeli feladatok megválaszolásához rendelkezésre álló időt legfeljebb harminc perccel meg kell növelni, b) lehetővé kell tenni, hogy az iskolai tanulmányok során alkalmazott segédeszközt használja, c) írásbeli vizsga helyett szóbeli vizsgát tehet, d) a szóbeli vizsgát írásban teheti le. (5) Ha a vizsgázó a (4) bekezdés d) pontja alapján a szóbeli vizsgát írásban teszi le, a vizsgatétel kihúzása után külön helyiségben, vizsgáztató tanár mellett készíti el dolgozatát. A dolgozat elkészítésére harminc percet kell biztosítani. A dolgozatot a vizsgázó vagy a vizsgázó kérésére a vizsgáztató tanár felolvassa. Szakképzési szakértők szakképzési változásokra való felkészítése

A sajátos nevelési igényű vizsgázó szakmai vizsgája Szt.11. § (2) Az SNI jellege alapján, a SNI vizsgázót - a gyakorlati vizsgatevékenység kivételével - mentesíteni kell (?) egyes tantárgyak, tananyagegységek (modulok) tanulása és a beszámolás kötelezettsége alól. A vizsgatevékenység idegennyelvi része vagy annak egy típusa, szintje alól. A vizsgán biztosítani kell a hosszabb felkészülési időt, segédszemély alkalmazását, az írásbeli beszámolón lehetővé kell tenni az iskolai tanulmányok során alkalmazott segédeszközt, a szakmai vizsgabizottság engedélyezheti az írásbeli (interaktív) vizsgatevékenység szóbeli vizsgatevékenységgel vagy a szóbeli vizsgatevékenység írásbeli (interaktív) vizsgatevékenységgel történő felváltását. Szakképzési szakértők szakképzési változásokra való felkészítése

A sajátos nevelési igényű vizsgázó szakmai vizsgája (3) A mentesítésről - iskolai rendszerű szakképzés esetén a nemzeti köznevelésről szóló törvényben a sajátos nevelési igény megállapítására felhatalmazott szakértői és rehabilitációs bizottság, - iskolarendszeren kívüli szakképzés esetén a szakértői bizottság kettő évnél nem régebbi véleményének hiányában a sajátos nevelési igényt megalapozó fogyatékosság tekintetében illetékes szakambulancia, szakrendelő vagy szakgondozó intézmény szakorvosának véleménye alapján a szakmai vizsgabizottság dönt. Szakképzési szakértők szakképzési változásokra való felkészítése felkészítése

A sajátos nevelési igényű vizsgázó szakmai vizsgája (4) Az e § alapján nyújtott mentesítés kizárólag a mentesítés alapjául szolgáló körülménnyel összefüggésben biztosítható, és nem vezethet a bizonyítvány által tanúsított szakképesítés megszerzéséhez szükséges követelmények alóli általános felmentéshez. Szakképzési szakértők szakképzési változásokra való felkészítése felkészítése

Köszönöm a figyelmet! szakkepzes@LAB.HU