A társasági adó és különadó bevallása 2008

Slides:



Advertisements
Hasonló előadás
Pénzintézeti cash-flowk
Advertisements

1 Nem fizethető ki az osztalék előleg devizában,
A LEADER+ Pályáztatási feltételek. Kik pályázhatnak?  A pályázónak meg kell felelni a helyi szintű pályázati felhívásban rögzített jogosultsági kritériumoknak.
A 17/2010. (III. 4.) FVM rendelet a családi gazdálkodók által igénybe vehető átmeneti állami támogatásról Szeged, március 31.
APEH (új nevén a NAV Nemzeti Adó- és Vámhivatal) prezentáció
Dr. Budai Péterné adótanácsadó Mentor Közhasznú Alapítvány
Cash flow felépítése I. Operatív CF 1. AEE – kapott osztalék ±
Készítette: Matukovics Gábor,1 Honlap:
1 Törvényi szabályozás  Az egyes adótörvények és az azzal összefüggő egyéb törvények módosításáról szóló évi XXXV. törvény  A közteherviselés rendszerének.
Adózási alapismeretek 4. konzultáció Társasági adó
Társasági adó és osztalékadó évi LXXXI. tv..
1 TÁRSASÁGI ADÓ Többször módosított évi LXXXI. tv. jellemzői A költségvetési bevételekben évről-évre kb. 6-8 %-ot képvisel.
Az egyszerűsített vállalkozói adóról szóló évi XLIII. törvény
Szolgáltató adóhatóság 2009’ Bevallások egyszerűsítése Elektronikus szolgáltatások bővítése TEÁOR és szakmakód konverzió Sajtótájékoztató február.
Adózási alapismeretek 5.2 konzultáció Helyi adók
Társasági adó bevallás 0928-as, 0929-es bevallás a évi társasági adóról, a különadóról, a hitelintézeti járadékról, valamint az energiaellátók jövedelemadójáról.
Társaságiadó-bevallás
Az APEH-hoz benyújtott bevallások adatai alapján
Az illetékekről szóló évi XCIII. törvény változásai
Társasági adó és osztalékadó
A társasági adóról szóló évi LXXXI. törvény 2008/2009/I.
ADÓ Farkas Gábor Szenior Menedzser február 28. Adózás 2006.
2010 évi társasági adó bevallása Tatabánya, Böröczkyné Verebélyi Zsuzsanna bejegyzett könyvvizsgáló
Zárjuk a 2011-es évet Előadó: Böröczkyné Verebélyi Zsuzsanna a kisvállalati adózás szakértője
A társasági adó és a különadó bevallása 2009.
Eredménykimutatás 8. feladat (479. o.)
Szolnok, február 22. Összeállította: Dr. Túróczi Imre Forrás: NAV Információs levelek 13. szám.
Kis- és középvállalkozások adózási, gazdálkodási környezetének 2006-os, illetőleg középtávú változásai Dr. Katona Tamás politikai államtitkár Pénzügyminisztérium.
Önkormányzati adóigazgatás aktualitásai március 4.
RSM DTM Hungary Adótanácsadó és Pénzügyi Szolgáltató Zrt. A személyi jövedelemadó évi változásai Lucz Zoltánné főosztályvezető Pénzügyminisztérium.
2010. évi XCIV. törvény az egyes ágazatokat terhelő különadóról.
A hitelintézeti beszámoló
RSM DTM Hungary Adótanácsadó és Pénzügyi Szolgáltató Zrt. Társasági adó változások „Változik az idő, s minket is változtat”
SZEMÉLYI JÖVEDELEMADÓ
2012. évi adótörvény változások. Az adótörvényeket módosító törvények évi CLVI. törvény az egyes adótörvények és azzal összefüggő egyéb törvények.
A hitelintézet prudens működésének szabályozása
Informatikát érintő adóváltozások BADAK BÉLA OKL.KÖNYVVIZSGÁLÓ
Ha külföldi pénzértékre szóló beruházáshoz, vagyoni értékű joghoz kapcsolódó hitel-, vagy devizakötvény-kibocsátásból származó tartozásunk van. Továbbá.
Mikrogazdálkodói egyszerűsített éves beszámoló január elsejétől Sajátos egyszerűsített éves beszámoló megszűnik! Könyvvizsgálatra nem kötelezett,
Számviteli törvényváltozások évi várható változások (1/4) USA $-ban könyvvezetés, USA $-ban könyvvezetés, ( vállalkozó döntését Számviteli Politikájában.
2013/2014. II.ADÓZÁS I. Társas vállalkozók. 2013/2014. II. ADÓZÁS I. Gazdaságpolitikai célok  A számviteli törvény elsősorban a gazdasági tisztánlátást.
Szakképzési hozzájárulás szabályainak évközi változásai, valamint a től hatályos módosulások.
Horváth Dávid Nemzeti Adó- és Vámhivatal. * Időszakos elszámolású ügyletek teljesítésének időpontja * Levonási jog érvényesítésének módja * Sertéshús.
2014. évi társasági adó törvény változások Készítette: Juhász Ágnes.
Szakképzési hozzájárulás legfontosabb szabályainak változása, az éves elszámolással kapcsolatos tudnivalók 2014.
Társasági adó törvény évi módosításai. Törvénymódosítás indokai 1. konvergencia követelmények  elvárt adóval kapcsolatos pontosítások (elemi kár)
„Tanulószerződéssel a munka világában” c. Országos Konferencia A szakképzési hozzájárulásról és a képzés fejlesztésének támogatásáról szóló évi LXXXVI.
Társasági adó Civil szervezetek adózása Tao tv. 9.§, 20.§, 29/A.§ (14), 6.sz. mell. A) része Civil tv. (2011. évi CLXXV.) 2.§ 1., 11. pontja,
Navigátor IC & ID Kft.. A munkabér szerkezete január 1-től.
Társasági adó 2011, évi változások  Adókulcsváltozás 10% 500 M Ft-ig 19% 500 M Ft felett  Megszűnik a külföldi szervezet társasági adó-kötelezettsége.
Változások a Társasági adóban (Ferenczi Szilvi). 10%-os kedvezményes kulcs alkalmazásának feltétele – 19. § (3) d)  Rendezett munkaügyi kapcsolatok pontosítása,
Egyéni vállalkozásból származó jövedelem adózása Mezőgazdasági kistermelők adózása TB járulékok.
A társasági adó és az osztalékadó Törvényi háttere: évi LXXXI. törvény a társasági adóról és az osztalék adóról.(rövidítve:Tao.) A törvény célja:
Társasági adó Évi LXXXI törvény.
Az első házasok kedvezménye
PÉLDÁK.
SZÁMVITEL.
A SZÁMVITELRŐL SZÓLÓ ÉVI C. TÖRVÉNY MÓDOSÍTÁSAI
SZÁMVITEL.
SZÁMVITEL.
SZÁMVITEL.
SZÁMVITEL.
SZÁMVITEL.
SZÁMVITEL Dr. Ormos Mihály.
SZÁMVITEL.
SZÁMVITEL.
SZÁMVITEL.
SZÁMVITEL Dr. Ormos Mihály.
SZÁMVITEL.
Badak Béla okl. könyvvizsgáló
Előadás másolata:

A társasági adó és különadó bevallása 2008

Mit kell bevallani? 2008. adóévi társasági adó 2009.07.-2010.06. hó közötti (ennek megfelelő) időszakra társasági adóelőleg 2008. adóévi különadó 2009.07.-2010.06. hó közötti (ennek megfelelő) időszakra különadó előleg hitelintézeti járadék szakképzési hozzájárulás különbözet

Bevallásra kötelezettek Társasági adó alanyai gazdasági társaság (a nonprofit gazdasági társaság is), szö-vetkezet, ügyvédi iroda (egyéb irodák), eu rt. eu szövetkezet, közhasznú társaság, vízitársulat, felsőoktatási intézmény, diákotthon, nonprofit szervezetek: alapítvány, közalapítvány, társadalmi szervezet, köztestület, egyház, lakásszövetkezet, önkéntes kölcsönös biztosító pénztár, közhasznúsági besorolással rendelkező felsőoktatási intézmény bevallás benyújtására akkor kötelezettek, ha 2009. február 25-éig nem „X”-eltek a 0801 számú bevalláson külföldi személy, ha üzletvezetésének helye belföld, külföldi vállalkozó. Tao. tv. 2. §, 3. §

2008. évi társasági adó bevallás nyomtatványai 0829 számú, kettős könyvvitelt vezető adózó 0828 számú, egyszeres könyvvitelt vezető adózók 0871EVA, a 2009. évben először a EVA szerinti adózást választó adózó 0871 számú, a tevékenységét 2008. december 31-én megszüntető adózó

A bevallás jellege: Eredeti – határidőben benyújtott Javítás (hiánypótlás) – az adóhatóság felhívására, vagy az adózó kezdeményezésére az adóbevallás hibája javítható (nincs adókülönbözet) Helyesbítés – adóalapot, adót nem érintő adatok módosítása Önellenőrzés, ismételt önellenőrzés – kitöltendő a teljes adattartalommal, kivéve az előleg (kód: O,I) Pótlás – késedelmesen teljesített bevallás, de 2010. december 31-éig eredetiként (kódkocka P)

Bevallás borítólapján Szervezeti kódkocka (üres,vagy a kitöltési útmutató szerint) Mikro-, kis-, középvállalkozás besorolása Sávos adókulcs alkalmazására vonatkozó rendelkezés Nyilatkozat jövedelem minimum alkalmazásáról Bejelentett részesedési nyilatkozat (Tao.-ra és különadóra vonatkozó nyilatkozat) Veszteségelhatárolás engedélyezése iránti kérelem benyújtására vonatkozó nyilatkozat Kedvezményezett átalakulásról, -eszközátruházásról nyilatkozat (külön a Tao-hoz, külön a különadóhoz)

KKV besorolás (PM-GKM-APEH Tájékoztató) 2005. január 1-jétől új besorolás. Az adatokat konszolidált beszámoló, vagy kapcsolódó, illetve partnervállalkozások esetén az összesített adatok alapján kell meghatározni, más esetben a beszámoló alapján. KKV kategória Átl. állom. létszám Ért. nettó árb. legfeljebb V A G Y Mérlegfőösszeg Mikro-vállalkozás 10 fő alatti 2 millió €-nak megfelelő forint Kis- vállalkozás 50 fő alatti 10 millió €-nak Közép- 250 fő alatti 50 millió €-nak 43 millió €-nak Állami, önkormányzati tulajdon közvetve/közvetlenül  25%  nem KKV Figyelem! A 2005-os besorolás akkor változik, ha két egymást követő besorolás változott. Más: innovációs járulék csak az egyedi beszámoló szerinti mutatók alapján 2004. évi XXXIV. tv.

10 % adókulcs alkalmazása I. 50 millió forint adóalapig (ez lehet a minimum jövedelem vagy a Tao. adóalap) 10% adókulcs alkalmazható akkor, ha az adózó Nem érvényesít adókedvezményt, Legalább 1 főt foglalkoztat (kivéve a kiegészítő tevékenységet folytató személy) Adóalapja az adóévben és a megelőző adóévben legalább a minimum jövedelem, kivéve, ha nem kell a minimum jövedelem szabályt alkalmaznia (pl. elemi kár érte). Változás: megelőző adóévet nem kell vizsgálni a jogutódnak és a jogelőd nélkül alakult adózónak az első adóévében. Megfelel a rendezett munkaügyi kapcsolatok követelményének. Jogerős és végrehajtható határozatot, bírságot az adóévben és a megelőző adóévben az adózó nem kapott. Nyugdíj- és egészségbiztosítási járulék bevallási kötelezettségnek a jogszabály szerint tesz eleget (január első napján érvényes minimálbér kétszerese, leghátrányosabb térségben minimálbér!!) Itt célszerű megemlíteni, hogy a Start kártyával (Plussz és extra pélyakezdő, 50 év feletti, családtag gondozása után munkát vállaló, ösztöndíjas) foglalkoztatottaknál nem 29 %-ot kell bevallani, hanem amennyit tb járulék címen kell fizetni. Van egy adózói kérdés AEÉ 2008/9.

10 % adókulcs alkalmazása II. További feltétel A meg nem fizetett 6 százaléknak megfelelő összeget lekötött tartalékként kell az adóévben kimutatni. A lekötött tartalékot a lekötést követő négy adóévben az alábbiakra lehet felhasználni és ezzel egyidejűleg a lekötést feloldani - beruházásra (kivéve a jogszabályban előírtak) - korábban munkanélküli személy, vagy legalább 50 %-ban megváltozott munkaképességű munkavállaló, vagy pályakezdő személlyel összefüggésben elszámolt személyi jellegű kifizetésre (foglalkoztatás 2007. dec. 31-ét követően) - pénzügyi intézménynél fennálló kötelezettségre Amennyiben a lekötött tartalék felhasználása nem a jogszabályban előírt jogcímekre történik, vagy azt jogtalanul vezetik vissza, vagy az adózó jogutód nélkül megszűnik 30 napon belül meg kell fizetni késedelmi pótlékkal növelten az adót, és a legközelebbi bevallásban bevallani.

10 % adókulcs alkalmazása III. A meg nem fizetett 6 %-éknak megfelelő összeg állami támogatásnak minősül. Figyelembe vétele: Elsődlegesen mezőgazdasági termelést is végző kkv-nak minősülő adózónál ha a lekötött tartalékot kizárólag beruházásra, vagy beruházási hitel törlesztésére használja akkor a 1857/2006/EK rendelet alapján Más adózónál csekély összegű, de minimis támogatásnak minősül, vagy ha beruházási célú a felhasználás és az adózó kkv. akkor a 800/2008/EK rendelet alapján érvényesíthető A csökkentett adókulcs miatt érvényesíthető támogatás az adóbevallás benyújtásának évében minősül igénybevett támogatásnak

Jövedelem minimum szerinti adózási szabály I. Adózás előtti eredmény (számviteli tv. szerint) Tao. adóalap (adózás előtti eredmény+_ módosító tételek) Jövedelem- (nyereség-) minimum (módosított összes bevétel 2%-a) Ha az adózás előtti eredmény vagy a Tao adóalap közül a nagyobb érték nem éri el a jövedelem minimum összegét, akkor az adózó választhat, - adóbevallásában nyilatkozatot tesz, vagy - a jövedelem minimumot tekinti a társasági adó alapjának.

Jövedelem-minimum a korrigált összes bevétel 2 %-a II. Az összes bevételt csökkenti: Eladott áruk beszerzési értéke, eladott közvetített szolgáltatások értéke A kedvezményezett átalakulás esetén a jogelőd tagja a megszűnt részesedésre elszámolt bevétellel Kedvezményezett eszközátruházás esetén átadó az átadott eszköz alapján elszámolt bevétellel Kedvezményezett részesedéscsere esetén a kivezetett részesedésre jutó árfolyamnyereséggel Az összes bevételt növeli: Kedvezményezett átalakulás, kedvezményezett részesedéscsere esetén a tagnál, a megszerzett részesedés csökkenéseként, illetve kivezetésekor – a korábban levont - összeg; Átvevő kedvezményezett eszközátruházás esetén. A számviteli elszámolásokban másként jelenik meg a termékvásárlás, ha azt saját tevékenységéhez használja a gazdálkodó (akkor anyag), vagy ha változatlan formában értékesíti azt (akkor áru). Ugyanígy indokolt különbséget tenni a vásárolt szolgáltatásnál is, ha azt saját tevékenységéhez veszi igénybe a gazdálkodó, vagy ha azt változatlan formában - mint szolgáltatásnyújtást - értékesíti, azaz közvetíti a szolgáltatást a megrendelő felé. Ezért fogalmazza meg a törvény a közvetített szolgáltatás követelményeit, amely megfogalmazás tartalmában megegyezik az általános forgalmi adóról szóló törvény hasonló előírásával: közvetített szolgáltatásnál a gazdálkodó igénybe vevője és nyújtója is a szolgáltatásnak, a gazdálkodó a vásárolt (a saját nevében más javára megrendelt) szolgáltatást részben vagy egészében közvetíti a megrendelő felé úgy, hogy a megrendelővel kötött szerződésből a közvetítés lehetősége kitűnik, a számlából pedig egyértelműen megállapítható a közvetítés ténye, vagyis az, hogy a gazdálkodó nemcsak a saját, hanem az általa vásárolt szolgáltatást is értékesíti változatlan formában, de nem feltétlenül változatlan áron. A közvetített szolgáltatás kritériumainak a Polgári Törvénykönyvben szabályozott esetben az alvállalkozói teljesítmény is megfelelhet. A számvitelről szóló 2000. évi C. törvény (továbbiakban: számviteli törvény) 3. §-a (4) bekezdésének 1. pontja szerint közvetített szolgáltatásnak a gazdálkodó által saját nevében vásárolt és a harmadik személlyel (a megrendelővel) kötött szerződés alapján, a szerződésben rögzített módon részben vagy egészben, de változatlan formában továbbértékesített (továbbszámlázott) szolgáltatás minősül. Közvetített szolgáltatásnál a gazdálkodó a szolgáltatást veszi is és kínálja is. A gazdálkodó a vásárolt szolgáltatást részben vagy egészben közvetíti úgy, hogy a megrendelővel kötött szerződésből a közvetítés lehetősége, a számlából a közvetítés tényének - vagyis annak, hogy a gazdálkodó nemcsak a saját, hanem az általa vásárolt szolgáltatást is értékesíti változatlan formában, de nem feltétlenül változatlan áron - egyértelműen megállapíthatónak kell lennie. Ha a kérdésben említett konstrukció megfelel ezeknek a feltételeknek - azaz, ha a bérbeadó és a bérlő közötti szerződésből a közvetítés lehetősége, a számlából pedig annak ténye megállapítható -, akkor az ügylet a számviteli törvény szerint közvetített szolgáltatásnak tekinthető. A közvetített szolgáltatás fogalmából a számlázással kapcsolatosan a következőkre is fel kell hívni a figyelmet: - a fővállalkozónak a megrendelővel kötött szerződéséből a közvetítés lehetőségének, - a számlából pedig a közvetítés tényének egyértelműen megállapíthatónak kell lennie. (A két követelményt nem lehet egymástól elválasztani!) A számlából tehát ki kell tűnnie a közvetítés tényének. Ennek a követelménynek a számla akkor felel meg, ha szolgáltatásonként tartalmazza - az adott esetben - a fővállalkozó saját, továbbá az általa közvetített szolgáltatásokat, megnevezve azok műszaki tartalmát (például építőmesteri, festő-mázoló, villanyszerelői stb. munka) és ellenértékét, szolgáltatásonként az általános forgalmi adóját. A közvetített szolgáltatás és az alvállalkozói teljesítmény nem ugyanaz. A közvetített szolgáltatás, ha az adózó saját nevében más javára rendeli meg a szolgáltatást és változatlan formában adja tovább, és a közvetés lehetősége a szerződésből, a közvetítés ténye a számlábólegyértelműen megállapítható. Ennek a Ptk-ban szabályozott esetben az alvállalkozói teljesítmény is megfelelhet. Alvállalkozói szerződést azonban csak vállalkozó köthet, valamely részfeladat elvégzésére. [Tao. tv. 1.§ (1); 4.§ 29., 6.§ (5)-(10)]

Jövedelem minimum alkalmazására vonatkozó nyilatkozat III. Jövedelem minimum megállapítására nem kötelezett 1-es kód Az adózás előtti eredmény, vagy az adóalap közül a nagyobb érték eléri a jövedelem- (nyereség-) minimumot 2-es kód Az adózás előtti eredmény, vagy az adóalap közül a nagyobb érték NEM éri el a jövedelem- (nyereség-) minimumot adózó döntése: az adóalap a jövedelem minimum 3-es kód Az adózás előtti eredmény, vagy az adóalap közül a nagyobb érték NEM éri el a jövedelem- (nyereség-) minimumot adózó döntése: az adóalap a Tao. adóalap és nyilatkozatot tesz 4-es kód

Nem kell alkalmaznia a jövedelem - minimumra előírt szabályokat IV. Az adózónak az előtársasági és az azt követő adóévében; első adóévben a jogelőd nélkül alakult adózónak; Az MRP-nek, a közhasznú társaságnak, a vízitársulatnak, a(köz)alapítványnak, a társadalmi szervezetnek, a köztestületnek, az egyháznak, a lakásszövetkezetnek, önkéntes kcsbnak, a felsőoktatási intézménynek, a diákotthonnak, a szociális szövetkezetnek, az iskola- szövetkezetnek, a közhasznú besorolású nonprofit gazdasági társaságnak, Annak az adózónak akit az adóévben, vagy a megelőző adóévben elemi kár sújtotta, és mértéke (több kár együtt) az adózó megelőző adóévi évesített árbevételének legalább a 15 százaléka. Elemi kár: A biztosítókról és a biztosítási tevékenységről szóló 2003. évi LX. törvény 1. számú melléklet A) rész 8. pontja Tűz és elemi károk Minden olyan vagyoni kár – ha nem tartozik a 3., 4., 5., 6., vagy a 7. ághoz-, amelynek okozója tűz, robbanás, vihar, a viharon kívüli, egyéb természeti (elemi) kár, atomenergia, talajsüllyedés és földrengés. APEH honlapon van jegyzőkönyv minta. Elemi kár: az elemi csapás (így különösen a jégeső, az árvíz, a belvíz, a fagy, a homokverés, az aszály, a hó-, jég- és széltörés, a vihar, a földrengés, valamint természeti vagy biológiai eredetű tűz) okozta olyan kár amelynek mértéke az előző évi évesített nettó árbevétel 15%-át eléri. Fontos a szakvélemény, ennek hiányában jegyzőkönyv 15 napon belül; jogvesztő! [Tao. tv. 1.§ (1); 4.§ 29., 6.§ (5)-(10)]

Veszteségelhatárolás I. Adókötelezettség keletkezését követő 4. adóévtől csak akkor kell engedély a veszteség elhatárolásához, ha az adóévben az adóalap és az adózás előtti eredmény is negatív ÉS az adózó adóalapja a megelőző két adóévben is negatív volt, VAGY a tárgyévi BEVÉTEL nem éri el a költségek, ráfordítások felét. Az engedélyt a bevallás benyújtásának esedékességéig kell benyújtani. ADÓZÁS ELŐTTI EREDMÉNY -+ korrekciós tételek ----------------------------------- ADÓALAP x adókulcs számított adó Ha az adózás alapja az adózó választása alapján a jövedelem-minimum, és HA a Tao. alap negatív, adófizetési kötelezettség mellett a negatív adóalap elhatárolható! BEVÉTEL fogalma szerepel árbevétel helyett, ez kedvező változás az adózóknak, hiszen ebben benne van a pénzügyi műveletek bevétele és a rendkívüli bevétel is, sokkal tágabb kategória , mint az árbevétel. [Tao. tv.17.§ (7)-(8) bekezdései]

Nem kell adóhatósági engedély a veszteség elhatárolásához II. Átalakulás, kedvezményezett eszközátruházás esetén az adókötelezettség keletkezése évében és a következő három adóévben keletkezett veszteségre (átalakulással létrejött adózónál a jogelőd adóéveit is figyelembe véve) ha az adózás előtti eredmény nulla vagy pozitív ha az adózás előtti eredmény negatív ugyan, de a bevételek elérik vagy meghaladják a költségek, ráfordítások 50 százalékát, és a megelőző két adóévben az adóalap nem volt negatív (nem volt elhatárolt veszteség) Ha kell engedély a veszteség elhatárolásához Az adóhatóság az engedélyt akkor adja meg, ha az adózó mindent megtett a veszteség elhárítására, vagy az elháríthatatlan külső oknak tudható be. A fenti szabályok 2005. május 10-én léptek hatályba, a 2005. május 10. után benyújtott bevallásoknál már alkalmazni lehetett, hiszen változatlanul az adóhatósági engedély iránti kérelmet a bevallással, önellenőrzés esetén az önellenőrzési lap benyújtásával egyidejűleg kell benyújtani. Az adóhatóság az engedélyt akkor adja meg, ha -a veszteség elháríthatatlan külső ok következménye, vagy -az adózó a veszteség elkerülése, mérséklése érdekében mindent megtett (tőle elvárható gondossággal járt el) -az eljárásra előírt határidőn belül nem utasítja el az adóhatóság az adózó kérelmét. [Tao. tv.17.§ ]

Adózás előtti eredményt módosító tételek Kiemelendő jogcímek: Értékcsökkenés Beruházási kedvezmény (30 millió) Fejlesztési tartalék képzésének kedvezménye Követelés: értékvesztésének elszámolása; leírása (elévült követelés!); elengedése (csak az eredeti jogosult által elengedett), Adott-kapott támogatások Kapott kölcsön kamata (alultőkésítés) Kapcsolt vállalkozások közötti áralkalmazás Képzőművészeti alkotás beszerzése Létszámnövelési kedvezmény

Értékcsökkenési leírás számvitel szerinti ÉCS növel, könyvszerinti érték növel, adótörvény szerinti ÉCS leírás csökkent, számított nyilvántartási érék csökkent fő szabály Figyelem! Az értékcsökkenést azon napokra arányosan kell kiszámítani, amíg az eszköz a könyvekben van! Adótörvény szerinti értékcsökkenési leírás: Kötelező a norma szerinti értékcsökkenés elszámolása A norma helyett választható az 1. számú mellékletben felkínált elszámolási mód (számvitellel azonos, 50%-os kulcs az új eszközöknél, bérbeadás szabálya, stb.) Az elszámolási mód évenként változtatható (norma szerint, vagy speciális szabály) Az adóalapnál a bekerülési érték számolható el, a maradványérték is, kivéve, ha terven felüli elsz. volt. Jogutód a jogelőd bekerülési értéke alapján is számolhatja az értékcsökkenést.

Beruházási adóalap-csökkentő kedvezmény Az adóév utolsó napján KKV-nak minősülő adózó, ha az adóév egészében valamennyi tagja magánszemély. A csökkentő tétel összege nem haladhatja meg az adóévi pozitív adózás előtti eredményt, és legfeljebb 30 millió forint lehet. Kedvezményre jogosít: • a korábban még használatba nem vett ingatlan adóévi beruházási értéke, kivéve az üzemkörön kívüli ingatlant, • a korábban még használatba nem vett műszaki berendezések, gépek, járművek közé sorolandó tárgyi eszközök adóévi beruházási értéke, • az ingatlan (kivéve üzemkörön kívüli ingatlant) bekerülési értékét növelő adóévi felújítás, bővítés, rendeltetés-változtatás, átalakítás értéke; a bérbe vett ingatlanon végzett és aktivált beruházás, felújítás értéke is • az immateriális javak között az adóévben állományba vett új szellemi termék bekerülési értéke. A csökkentő tétel támogatástartalma de minimis támogatásnak, vagy a 800/2008/EK rendelet szerinti támogatásnak minősül. A jármű akkor minősül műszaki gépnek, berendezésnek, ha a tevékenység tárgyául szolgál vagy a tevékenység folytatásához szorosan kapcsolódik, nemcsak alkalmanként, hanem rendszeresen használja az adózó a tevékenység, használata nélkül a tevékenység a szokásos módon nem folytatható (AEÉ 2001/98 Adózási kérdés) Tao. tv. 7. § (1) zs)

Fejlesztési tartalék előrehozott ÉCS leírás! eredménytartalék  lekötött tartalék feloldás 4 adóév alatt beruházással összefüggésben Adózás előtt nyereség 50%-a, max 500 millió forint 2005-től képzett fejlesztési tartalékot: nem lehet feloldani térítés nélkül átvett eszköz és olyan tárgyi eszköz után, amire nem számolható el/nem szabad elszámolni a számvitelben terv szerinti ÉCS (pl. telek, képzőművészeti alkotás, üzembe nem helyezett beruházás),kivétel 2007-től (2008. Január 1-jétől hatályos előírás alapján) a műemlék és a helyi védelem alatt álló épület, építmény. Átalakulás esetén: jogutód használja fel, jogelőd nem növel! Tao. 7.§ (1) f), (15), 29/G.§ (3)

Követelésekkel kapcsolatos elszámolások Adóalap növelő Követelésre az adóévben elszámolt értékvesztés (kivétel hitelintézet) Behajthatatlan követelésnek nem minősülő elengedett követelés 3.sz.melléklet 10.pontja alapján az elévült, a bíróság előtt nem érvényesíthető követelés teljes összege abban az adóévben amikor a követelés behajthatatlanná vált és a követelés leírására (értékvesztés vagy hitelezési veszteség címen) sor került. Adóalap csökkentő Behajthatatlanná vált követelés leírásakor a korábbi években adóalap növelő tételként elszámolt értékvesztés összege, Követelés átruházása, kiegyenlítése, beszámítása esetén a követelés könyvszerinti értékét meghaladó rész max. az elszámolt értékvesztés, Követelésre az adóévben visszaírt értékvesztés

Adott - kapott támogatások Lehet: Átadónál növelő tétel Átvevőnél csökkentő tétel Pénz ráfordításként elszámolt összeg bevételként elszámolt összeg Eszköz az árumintát átadó nem növel, az átvevő csökkent könyv szerinti érték, +átvevő által meg nem térített Áfa az átadónál kimutatott könyv szerinti érték; a 2006.12.31-ig elszámolt tételeknél az eszközzel összefüggésben elsz. passzív időbeli elhatárolásból visszavezetett összeg Szolgáltatás Átvállalt tart., elengedett köt. (eredeti jogosult) bekerülési éték Átadónál kimutatott bekerülési érték; Bevételként elszámolt összege KIVÉTEL Minden esetben jogszabály, nemzetközi szer. - MRP (20%) Műsorszolg. Alapnak és filmalkotáshoz adott támogatás nemzetközi szerződés alapján, ha a támogatást nonprofit szervezet adta (alapítvány stb.) Szöv. fel nem osztható vagyon kivétel Tao. tv. 7. § (1) ly), (8); 8. § (1) n)

Alultőkésítés Saját tőke napi átlagos állományát meghaladó kötelezettség esetén a kamat arányos része növeli az adózás előtti eredményt kamat * (KÖT – 3*ST) KÖT NÖVELŐ összeg: - kapott kölcsön - minden hitelviszonyt megtestesítő értékpapírnak, váltónak nem minősülő tartozás, amely alapján az adózó az eredménye terhére kamatot fizet, kivéve, ha a kötelezettség a hitelintézet pénzügyi szolgáltatási tevékenységéhez kapcsolódik Kötelezettségek - jegyzett tőke - tőketartalék - eredménytartalék - lekötött tartalék (ezeknek megfelelő saját forrás) Saját tőke [Tao. tv. 8. § (1) bekezdés j) pontja, és (5) bekezdése]

Szokásos piaci ár Alaptétel: a kapcsolt vállalkozások közti tranzakcióknál vizsgálni kell az alkalmazott árat, mert az eltérhet attól, amit független felek alkalmaztak volna ha ezt a többségi irányítást biztosító befolyással rendelkező tag tőkeemelés tőkeleszállítás vagyoni részesedés jogutód nélküli megszűnéskor nem pénzben vizsgálni kell a nem pénzbeli szolgáltatás értékét és ha nem egyezik meg a piaci árral, a megfelelő módosításokat el kell végezni FIGYELEM! Dokumentációs kötelezettség 2005-től minden szerződésre vonatkozik! Tao. 18.§ (6), 29/D.§ (14)

Transzferár nyilvántartás Az adózó köteles a bevallás benyújtásáig a 18/2003. (VII. 16.) PM rendelet szerint rögzíteni a szokásos piaci árat, az annak meghatározásánál általa alkalmazott módszert, valamint az azt alátámasztó tényeket és körülményeket. Módszerek: összehasonlító árak módszere, viszonteladási árak módszere, költség és jövedelem módszer, egyéb módszer. A dokumentációs kötelezettség 2005-től minden (a 2005-ben és az azt követő adóévekben hatályos valamennyi) szerződésre vonatkozik. Nem kell a rendelet szerinti nyilvántartást elkészítenie annak az adózónak, amely az adóév utolsó napján kisvállalkozásnak minősülő gazdasági társaság, szövetkezet, külföldi vállalkozó, amely közhasznú, kiemelkedően közhasznú nonprofit gazdasági társaság, amelyben az állam rendelkezik közvetlenül vagy közvetve többségi befolyással. Utóbbi két kivételt a 2007. adóévi nyilvántartásra is lehet alkalmazni. Tao. tv. 18. § (5); 29/D. § (14)

Képzőművészeti alkotás beszerzése A Képző- és Iparművészeti Lektorátus által működtetett zsűri szakvéleménye alapján művészeti értékű alkotások esetében érvényesíthető kedvezmény Kortárs képző- és iparművészeti alkotás beszerzése esetén a beszerzési érték 20 százaléka csökkenti az adóalapot (5 év alatt teljes egészében levonható az adóalapból!) Kortárs képző- és iparművészeti alkotás: naptári év első napján élő művész alkotása. Korábbi szabályok szerint választható, hogy Képzőművészeti alkotás beszerzési értéke,de legfeljebb az adóévi beruházások értékének 1 százalékával csökkenthető az adóalap. A Képző- és Iparművészeti Lektorátus által működtetett zsűri szakvéleménye alapján művészeti értékű alkotás esetén. [Tao. tv. 7. § (1) bekezdés l) pontja és (22) bekezdése]

Létszámnövelési kedvezmény Ki veheti igénybe? aki az adóév első napján mikrovállalkozás akinek az előző adóévben átl. állományi létszáma max. 5 fő akinek az adóév végén nincs adótartozása Mi a kedvezmény alapja? átlagos állományi létszám növekmény havi minimálbér évesített összege * Ez a kedvezmény de minimis! nem: akik korábban kapcsolt vállalkozásnál munkaviszonyban, munkaviszony jellegű jogviszonyban, személyesen közreműködő tagsági viszonyban; kapcsolt vállalkozásnál egyéni vállalkozóként Tao. 7.§ (1) y), (19)-(20), 8.§ (1) v), (6)

Létszámnövelési kedvezmény Szankció, ha az igénybevételt követő 3 adóévben az átlagos állományi létszám csökken (vagy az adózó jogutód nélkül megszűnik)!!! Mi a szankció? [előző évben érvényes minimálbér * 12 * létszámcsökkenés arányos része * 120%], de max. [3 adóévben igénybevett kedvezmény * 120%] Kivétel: létszámcsökkenés egyik oka szülési szabadság gyermekgondozási ellátás miatti szabadság betegség miatt keresőképtelenné vált katonai szolgálat büntetésvégrehajtás halál és a szankció összege nem érné el a havi minimálbér összegét Tao. 7.§ (1) y), (19)-(20), 8.§ (1) v), (6)

További adóalap csökkenőt tételek I. Veszteségelhatárolás (a nyilvántartott adóalapnál nem érvényesített összegből adózó döntése alapján) Előző években képzett céltartalék felhasználása, speciális céltartalék képzés Bejelentett részesedés árfolyamnyeresége Szabályozott piacon (tőzsdén) elért nyereség 50%-a Kapcsolt vállalkozással szembeni kamatnyereség 50 %-a Kapott jogdíj bevételeként elszámolt összeg 50%-a Üvegházhatású gázok kibocsátási egységének kereskedelméből származó nyereség 50%-a Bevételként elszámolt osztalék, részesedés kivonásakor az árfolyam nyereség, ellenőrzött külföldi társaságtól kapott összeg 75%-a feltételek teljesülése esetén A részesedés apportálásakor a számviteli előírások szerint nem árfolyamnyereség elszámolás történik, ezért az apport nyeresége nem csökkentő tétel

További adóalap csökkenőt tételek II. Szakképző iskolai tanuló foglalkoztatása:tanulószerződés esetén 24%, iskolával kötött szerződés esetén 12% Pályakezdő, munkanélküli börtönviselt, pártfogó felügyelet alatt álló foglalkoztatása Szövetkezet, kft által visszavásárolt üzletrész (átalakított befektetői részjegy is szövetkezetnél) Társasháztól, társasüdülőtől megszerzett bevétel Forintról devizára, devizáról forintra, devizák közötti áttérés miatt Elengedett bírságok bevételként elszámolt összege Kkv. szabadalom, mintaoltalom, növényfajta oltalom szerzése, fenntartása K+F közvetlen költsége (akár háromszorosa, ez esetben de minimis támogatásnak minősül) felsőoktatási intézménnyel, kutató intézettel kötött, közösen végzett K+F költségre vonatkozik, kivéve az átmenetet

További adóalap csökkenőt tételek III. Előző évet érintő nem jelentős hiba eredményeként bevételként, költség csökkenésként elszámolt összeg 50%-ban megváltozott munkaképességű személy Adomány (adózás előtti eredmény 20%; együttes adomány esetén 25%) Tartós adomány Helyi iparűzési adó 100% (adótartozás) Nem realizált árfolyamnyereség: befektetett pü-i eszközöknél a devizaárfolyam növekedése miatti értéknövekedés kivezetéskor a korábbival ellentétes korrekció

További adóalap növelő tételek Képzett céltartalék Nem a vállalkozási tevékenység érdekében felmerült költség, ráfordítás 3. számú melléklet szerint Kapcsolt váll. szembeni kamatveszteség 30 napon belül nyilatkozat, ha nem alkalmazza a korrekciót. Kisváll. nem alkalmazhatja. Ft-ról devizára, devizáról Ft-ra, devizák közötti áttérés miatt Jogerős bírságok Előző évet érintő nem jelentős hiba eredményeként költs., ráf-ként, bevétel csökkenésként elszámolt összeg. Mikrovállalkozás foglalkoztatási kedvezményének nem teljesítése esetén az igénybevett kedv. 120% növelés Tartós adomány nem teljesítése miatti növelés Kis- és középvállalkozások beruházási kedvezményének 2x növelés Nem realizált árfolyamveszteség: befektetett pü-i eszközöknél a devizaárfolyam növekedése miatti értéknövekedés. Kivezetéskor a korábbival ellentétes korrekció.

Adókedvezmények Szövetkezetnél a képzett közösségi alap 6,5 %-a [2006. évi X. törvény 58. §, 124/2006. (V. 19.) Korm. rend.] Kis- és középvállalkozások adókedvezménye (beruházási hitel kamata) Szoftverfejlesztők, alapkutatást, kísérleti fejlesztést végzők adókedvezménye Fejlesztési adókedvezmény BERUHÁZÁSI ADÓKEDVEZMÉNY Min.10 mrd.-Ft-os termék-előállító beruházás adókedvezménye Beruházási üzembe helyezését követő adóévtől teljesíteni kell az 500 főt (beruházás megkezdését megelőző adóév) KKV De minimis vagy 70/2001/EK vagy 800/2008/EK rendelet szerinti támogatás +15%, 5 évig tartani? 70/2001/EK 25% saját forrás 800/2008/EK támogatási mérték regió + 10% (középvállalkozás) + 20 % kisvállalkozás 3 éves fenntartás FEJLESZTÉSI Új regionális iránymutatás Kkv. 3 évig tartja fenntartás 25 % saját forrás Nagyvállalkozás: csak új eszköz Létszám (150, 75) /bér növelés Mhely a 311/2007. (XI. 17) korm rendelet + ami ebben nem szerepel az a 48 leghátrányosabb kistérségben (64/2004. (IV. 6.) Korm. rendelet 3. sz. melléklet) Ref. Ráta: 2008-ban január 1-jétől: 7,58 százalék volt, június 1-jétől: 8,72 százalék volt, július 1-jétől 9,58 százalék. 2009. Január 1-től 11,01% Tao. tv. 22. §, 22/A. § (4) b), 22/B. §

Szoftverfejlesztés támogatása A kedvezmény célja: a kutatás-fejlesztés és a szoftverfejlesztés támogatása A kedvezmény alapja: adóévben az alapkutatás, alkalmazott kutatás, kísérleti fejlesztés közvetlen költségei között elszámolt bérköltség szoftverfejlesztő alkalmazására tekintettel elszámolt bérköltség amelynek 10%-a érvényesíthető adókedvezményként, a fizetendő adó 70%-áig +++Kis- és középvállalkozásnál a szoftverfejlesztő bérének további 15 %-a de minimis-ként vehető igénybe A 10%-os adókedvezmény igénybe vétele: adóév + 3 adóév egyenlő mértékben: 1. év 2. év 3. év 4. év Tao. 22. § (9)-(10)

Állami támogatás 2008. adóévben a Tao-ban, amely lehet deminimis, vagy – egyes kedvezményeknél - 800/2008/EK rendelet szerint érvényesített támogatás I. Kkv-k adóalap-kedvezménye [7. § (1) zs)] (lehet 800/2008/EK szerinti támogatás is) Felsőoktatási intézménnyel, MTA-val közös szerződés alapján végzett K+F közvetlen költségeinek háromszorosa [7. § (1) t), (17)] Szabadalom megszerzése és fenntartása (adóalap-kedvezmény [7. § (1) sz), (20)] Foglalkoztatási adóalap-kedvezmény mikrovállalkozásoknál [7. § (1) x), (20)] 10 %-os adókulcs [19.§ (5)-(6)] lehet 800/2008/EK szerinti támogatás is) ] ] K+F közvetlen költség 3-szorosánál átmenet

Állami támogatás 2008. adóévben a Tao-ban, amely lehet deminimis, vagy – egyes kedvezményeknél - 800/2008/EK rendelet szerint érvényesített támogatás II. Kkv-k szoftverfejlesztőre tekintettel igénybe vett adókedvezménye[22.§ (10)] Kis- és középvállalkozások adókedvezménye (2004. után kötött szerződés esetén!) [22/A. §] lehet 800/2008/EK szerinti támogatás is) 100%-os értékcsökkenési leírás [1. számú melléklet 14. pont] lehet 800/2008/EK szerinti támogatás is)

De minimis támogatás támogatástartalma De minimis adóalap-kedvezmény [7. § (1) zs), t), sz), y)] adótartalma: a bevallásban szereplő összegnek 50 millió forintig 10 %-a, e felett 16 %-a (ha az adózó alkalmazza a 10 %-os adókulcsot) De minimis adókedvezmény [22. §. (10), 22/A.§]: a bevallásban szereplő összeg egésze De minimis az adókulcsban [19.§ (5)-(6)]: a 10 %-os adóalap 6%-a Közvetlen (pénzbeli) támogatás: a 85/2004. rendelet szerint

De minimis támogatás (1998/2006/EK rendelet) Alanyi kör Kis- és középvállalkozás Kivéve (adórendszerbeli támogatások közül) : Elsődleges mezőgazdasági termelés Halászat, akvakultúra, Exporttal kapcsolatos tevékenység Import áru helyett hazai árú ösztönzése Szénágazat Teherszállító jármű kereskedelmi szállításban működőknél Nehéz helyzetben lévő vállalkozásnál De minimis keret Három adóévben 200 ezer euró Közúti szállítás terén működőknél három adóévben 100 ezer euró Árfolyam Közvetlen támogatásnál a döntést megelőző hó utolsó napi MNB Adórendszerbeli támogatásnál az adóév utolsó napi MNB

De minimis támogatási adatlap Csak olyan adatot kell szerepeltetni, amelyet korábban még nem vallott be az adózó. Ezt azt jelenti, hogy A 2006. adóévről benyújtott adóbevallást követően, de jelen bevallást megelőzően kapott (megítélt) közvetlen támogatást kell feltüntetni (dátummal) A jelen bevallásban érvényesítetett de minimis támogatást kell szerepeltetni a bevallás benyújtás dátumával Jelölendő, ha valamely adórendszerbeli támogatást nem de minimis támogatásként veszi az adózó igénybe.

800/2008/EK szerinti támogatás Alanyi kör Kis- és középvállalkozás Kivéve (adórendszerbeli támogatások közül) : Elsődleges mezőgazdasági termelés, bizonyos esetben feldolgozás, forgalmazás (ha az elsődleges termelőktől beszerzett termék árától vagy mennyiségétől függő támogatás, elsődleges termelővel történő megosztás) Halászat, akvakultúra, Exporttal kapcsolatos tevékenység Import áru helyett hazai árú ösztönzése Szénágazat Acélipar Hajógyártás Szintetikusszál ipar szállítási eszközök és felszerelések értéke, ha az közúti árufuvarozás vagy a légi szállítás támogatását jelentené Nehéz helyzetben lévő vállalkozásnál

800/2008/EK rendelet Támogatási mérték Régióra előírt támogatás 25-50 % (2011-től 10-50%) Bónus Kisvállalkozás 20 % Közepes vállalkozás 10 % Kivéve: nagyberuházás és szállítási ágazat Mezőgazdasági termék feldolgozás, kereskedelem 50 % (Pb. És pest megye kivételével), Bp és Pest megyében 40 %, Abszolút korlát: kkv vállalkozásonként és beruházásonként 7,5 millió euró K+F esetében vállalkozásonként és projektenként 20 millió euró alapkutatásnál, 10 millió euró ipari kutatásnál és 7,5 millió euró minden egyéb esetben A támogatási mérték ugyanazon elszámolható költséghez más támogatással együtt (beleértve de minimis támogatástis) nem léphető túl. Adóalap-kedvezmény támogatás tartalma a levont összeg 16 %-a

800/2008/EK rendelet Egyéb feltételek A támogatás csak ösztönző hatás esetén nyújtható Ez kkv-knál teljesül, ha a munkálatok vagy tevékenységek megkezdése előtt a kedvezményezett támogatás iránti kérelmet nyújtott be az érintett tagállamhoz Elszámolható költség a)   tárgyi eszközök, immateriális javak, ha az új létesítmény létrehozásához, meglévő létesítmény bővítéséhez, egy létesítmény kibocsátásának további, új termékekkel történő diverzifikációjához vagy egy meglévő létesítmény teljes termelési folyamatának alapvető megváltoztatásához kapcsolódik; vagy b) egy létesítményhez közvetlenül kapcsolódó eszközök beszerzése, amennyiben a létesítmény bezárásra került vagy bezárásra került volna, ha nem vásárolták volna fel, és az eszközöket egy független beruházó veszi meg; (ha a kisvállalkozás tulajdonosi szerkezete az eredeti tulajdonos(ok) családja vagy korábbi munkavállalók általi tulajdonlással (vélhetően akár öröklés, vétel következtében) változik, az eszközök független beruházó általi megvásárlására vonatkozó feltételnek nem kell teljesülnie;)

1857/2006/EK rendelet Alanyi kör mezőgazdasági termékek elsődleges előállításával foglalkozó Kkv. Nem nyújtható támogatás a rendelet alapján: termelési jogok, állatok és egynyári növények vásárlására; egynyári növények telepítésére; víztelenítő vagy öntözőberendezések megvásárlására, kivéve, ha a beruházás a vízfelhasználást a korábbi szint legalább 25%-ával csökkenti; egyszerű pótló (szinten tartást szolgáló) beruházások; olyan termék előállítására, amely tejet, illetve tejterméket utánoz vagy helyettesít; a nehéz helyzetben lévő mezőgazdasági üzem részér; az exporttal kapcsolatos tevékenység támogatására; az importáruk helyett hazai áruk felhasználásának ösztönzésére;

1857/2006/EK rendelet támogatási mérték A beruházás 40 %-a , max 3 adóévben 400 ezer euró Adóalap-kedvezmény támogatás tartalma a levont összeg 16 %-a Elszámolható beruházási költségek: a) ingatlanok építése, megszerzése vagy fejlesztése; b) gépek és berendezések vásárlása vagy lízingelése, piaci értékig; c) a bérlet kivételével az a)-b) pontban említett kiadásokhoz kapcsolódó általános költségek, mint például az építészek, mérnökök és tanácsadók díjai, a megvalósíthatósági tanulmányok, valamint a szabadalmak és használati engedélyek megszerzésének költségei.

1857/2006/EK rendelet beruházással elérendő célok a termelési költségek csökkentése, az előállítás javulása és átcsoportosítása, minőségjavítás, a természeti környezet megóvása és minőségének javítása, a higiéniai követelmények javítása, az állatjólét színvonalának emelése

Különadó bevallás 2008.

Különadó alap, adómérték ± Adózás előtti eredmény + Növelő tételek - Csökkentő tételek ± külföldi telephelynek betudható jövedelem (egyezmény esetén!!) Adómérték: 4 % Fizetendő adó: (adóalap x adómérték) – beszámítható külföldön megfizetett (fizetendő)ó adó (egyezmény esetén!!)

Különadó alap Növelő tételek Növelő tételek Adóellenőrzés, önellenőrzés (veszteség jellegű) Kedvezményezett részesedéscserével, átalakulással szerzett részesedés értékének csökkenésekor, kivezetésekor, az adózó jogutód nélküli megszűnéskor a korábban levont összeg Kedvezményezett átalakulás , eszközátruházás keretében átvett eszköz miatti korrekció a jogutódnál , átvevőnél (mintha az átalakulás, eszközátruházás nem történt volna meg) Szokásos piaci ártól eltérő árkülönbözet, ha kisebb eredményt jelent, Növelő tételek Külföldön megfizetett (fizetendő) adó Átalakulás miatti megszűnéskor az átértékelési különbözet pozitív összege Adott támogatás, átvállalt tartozás, térítés nélkül adott eszköz, nyújtott szolgáltatás (jogszabály alapján adott is, de elengedett követelés nem!!!) Bejelentett részesedéshez kapcsolódó veszteség (bevételt meghaladó ráfordítás, értékvesztés) Nyereség jellegű átszámításai különbözet könyvvezetés pénznemének változásakor Kedvezményezett részesedéscsere útján szerzett részesedés értékének csökkenésekor, részesedés kivezetésekor, az adózó jogutód nélküli megszűnéskeor a korábban levont összeg Csökkentő tétel :Részesedéscsere esetén a tagnál elszámolt árfolyamnyereség , átalakuláskor a tagnál a ráfordítást meghaladóan elszámolt bevétel, kedvezményezett eszközátruházáskor az átadott eszközök könyv szerinti értékét meghaladó bevétel

Különadó alap Csökkentő tételek Csökkentő tételek Átszámítási különbözet (veszteség jellegű) Adóellenőrzés, önellenőrzés (nyereség) Visszavásárolt részesedés bekerülési értéket meghaladó bevétel Kedvezményezett átalakulás , eszközátruházás keretében átvett eszköz miatti korrekció a jogutódnál , átvevőnél (mintha az átalakulás, eszközátruházás nem történt volna meg) Szokásos piaci ártól eltérő árkülönbözet, ha nagyobb eredményt jelent, Csökkentő tételek Kapott osztalék (ellenőrzött külföldi társaságtól kapott 75 %-a feltétellel) Kapott támogatás, más által átvállalt tartozás, térítés nélkül kapott eszköz, kapott szolgáltatás miatt elszámolt bevétel (jogszabály alapján kapott is, de elengedett kötelezettség nem!!) Kedvezményezett részesedéscsere, -átalakulás és kedvezményezett eszközátruházás miatt elszámolt bevétel K+F közvetlen költség Bejelentett részesedés értékesítésének árfolyamnyeresége 1 évi birtoklást követően, továbbá visszaírt értékvesztés

Köszönöm a figyelmet!