A Nemzeti Civil Alapprogram szervezeti felépítése, feladat- és hatáskörök Előadó: dr. Ugron Gáspár.

Slides:



Advertisements
Hasonló előadás
Kovácsné Kerepesi Márta felülvizsgálati referens
Advertisements

JELENTÉS a Nemzeti Civil Alapprogram működésének- támogatásának hatásáról, figyelemmel a társadalmi és civil kapcsolatok fejlődésére, egyes kiemelt fontosságú.
Gordos Márta Európai Együttműködési Programok Igazgatósága
Nemzeti Biztonsági Felügyelet
CIVIL SZAKMAI NAP TÓTVÁZSONY Pályázatok által támasztott feltételek Előadó: Szendrei Szilárd Tótvázsonyi Ifjúsági Egyesület.
Civil szervezetek szerepe és jelentősége
Az ÉARFÜ NONPROFIT KFT - szerkezete, felépítése, a színes mozaik.
2013. Szeptember 3. Szekeres Balázs Informatikai biztonsági igazgató
A védelmi bizottság elnökének katasztrófavédelmi feladatai Jogszabályi háttér: § §1999. évi LXXIV. törvény a katasztrófák elleni védekezés irányításáról,
A kamara szerepvállalása a szociális képzések területén
375/2007. (XII. 23.) Korm. rendelet a kisebbségi önkormányzatoknak a központi költségvetésből nyújtott feladatarányos támogatások feltételrendszeréről.
A törvényességi felügyelettel összefüggő írásbeli kapcsolattartás
ELSŐ SZINTŰ ELLENŐRZÉS ALAPJAI South East Europe Programban
Az ETT tagi jóváhagyási eljárás magyar sajátosságai és a tagállami jóváhagyó hatóságok gyakorlatai Előadó: Dr. Csonka Ernő Területi Közigazgatásért és.
A pályáztatási eljárás általános bemutatása, kiemelt projektek Czégér Zsuzsanna főosztályvezető KvVM FI KEOP KÖZREMŰKÖDŐ SZERVEZET Székesfehérvár 2007.április.
1 A KIFIZETÉSEK ÉS PÉNZÜGYI ELLENŐRZÉSEK FOLYAMATA A KÖZREMŰKÖDŐ SZERVEZETNÉL.
Az Európai Unió intézményrendszere
Európai Uniós ismeretek Mintafeladatok. Válassza ki a helyes megoldást! 1.Mikor írták alá a Római Szerződéseket? a)1948 b)1957 c)1967 d)1978 Megoldás:
Prof. Dr. Nagy János Nemzeti Vagyongazdálkodási Tanács Elnöke Budapest, február 24. A felsőoktatási intézmények vagyongazdálkodása.
A Fővárosi Törvényszék
SZECSKAY Ügyvédi Iroda CEBC – XXI. Vezérigazgató Találkozó Lobbizás európaiul március 31. Budai Judit.
Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium
Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium
Államtitkári Kabinetfőnök Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium
Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium
A helyi önkormányzatok vagyongazdálkodásának törvényességi problémái
Polgári védelmi feladatok a nem rendszeres hulladékszállítás során
megjegyzések a katonai ügyészi és katonai bírói
A területi szervek fő feladatai a nukleárisbaleset - elhárítás területén Jogszabályi háttér § §248/1997. (XII. 20.) Korm. rendelet az Országos Nukleárisbaleset-elhárítási.
Hatósági és civil fogyasztóvédelmi feladatok, merre tovább fogyasztóvédelem? Dr. Baranovszky György Gödöllő, április 22.
Pályázat kiírás kódja: NEA-13-N Pályázat kiírás kódja: NEA-13-N.
Távmunka a területfejlesztésben
Esélyegyenlőség Előadó: Megyesi Rita.
1 Megváltozott szerepben a megyei önkormányzatok! Tájékoztatás a megyei önkormányzatok feladatairól és azok szociálpolitikát érintő kapcsolódási pontjairól.
Nemzeti Kulturális Alapprogram Rendszerváltás előtti helyzet Rendszerváltás előtti helyzet Létrehozása – évi XIII. tv. Létrehozása – évi XIII.
Regionális projekt-előkészítési támogatás 2007-ben (PEA4) Nyugat-dunántúli Regionális Fejlesztési Ügynökség.
Szent Koronát Szolgálók Szövetsége Szent Korona alapú jogrendszer „Az államhatalom gyakorlásáról” szóló, 1. főtörvény.
Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Önkormányzat megújult feladatrendszere Térségi Vállalkozói Fórumok január Szolnok, Jászberény, Kisújszállás.
Gazdasági Tanácsok a felsőoktatási intézményekben január 13.
A Nemzeti Civil Alapprogram szerepe a civil szektor fejlesztésében
A végrehajtás operatív kérdései Előadó: Ferenczi Beáta, projektmenedzser Nemzeti Fejlesztési Ügynökség, Nemzetközi Együttműködési Programok Irányító Hatósága.
ÁROP „Partnerség erősítése”.
Tájékoztató évi CXCVIII. törvény a területfejlesztéssel és a területrendezéssel összefüggő egyes törvények módosításáról „Regionális fejlesztési.
Belügyminisztérium Önkormányzati Feladatok Főosztálya
TISZK Tanácsadó Testülete. A tanácsadó testület véleményezi:A tanácsadó testület véleményezi: –az irányító szervezet működésének szabályait tartalmazó.
Készítette:Makra Betti Dátum:
KÖZHASZNÚ SZERVEZETEK. irányadó jogszabályok: az egyesületi jogról, a közhasznú jogállásról, valamint a civil szervezetek működéséről és támogatásáról.
SZEREPLŐK ÉS FELELŐSSÉGEK A SZAKKÉPZÉSI RENDSZERBEN MÁV KONFERENCIA
A köztisztviselők jogállásáról Bevezető rendelkezések.
A vasúti továbbképzések lehetőségei a hazai és a nemzetközi elvárások változása kapcsán Előadó: Dr. Vincze Árpád főtanácsos Gazdasági és Közlekedési Minisztérium.
1 TÁMOP A-13/ A TÁMOP A-13/1 „Társadalmi partnerek kapacitásfejlesztése a Konvergencia Régióban” Pénzügyi tájékoztató
A fogyasztó és a vállalkozás fogalma, gyakorlati kérdések az Fgytv. végrehajtása során Országos szakmai konferencia Budapest, Dr. Eitmann.
Változások az NCA szempontjából február 2. Fülöp Krisztina.
Hulladékgazdálkodás önkormányzati feladatai december 6. Szeged Csongrád Megyei Kormányhivatal Törvényességi Felügyeleti Főosztály Dr. Balogh Zoltánné.
Az NCA Civil Önszerveződés Területi és Szakmai Együttműködés Kollégiumának támogatáspolitikája és hozzájárulása a civil szektor fenntartható fejlődéséhez.
A Nemzeti Civil Alapprogram 4 éves működése, a törvénymódosítás indokai, az alapprogram jövőképe CIVIL PARTNERSÉG REGIONÁLIS KONFERENCIA SZOMBATHELY 2007.
A közbeszerzések elméleti háttere I. A szeptember 15-től hatályos Kbt. alapján.
MUNKAÜGYI FELÜGYELŐSÉGI NYÍLT NAP ÁPRILIS 03.
NCA Nyugat-dunántúli Regionális Kollégiuma „Így látják a kollégiumok elnökei…” A Nemzeti Civil Alapprogram öt éve a Nyugat-dunántúli Regionális Kollégium.
Önkormányzati Egészségügyi Holding Zrt. Lehetünk-e ártatlanok ?
Nemzeti Energetikusi Hálózat
Minisztériumok, központi közigazgatás
A magyarországi nemzetiségek és támogatásuk rendszere
Szociális foglalkoztatás aktualitásai
A Fővárosi Törvényszék
a logger-használat kérdései
Országgyűlési Képviselők választása április 8.
Kötelezettségvállalás nyilvántartása, számvitele
A Közbeszerzési Hatóság szerződésellenőrzési tevékenysége
Közalkalmazottak besorolása, illetménye, pedagógusokra vonatkozó új munkajogi szabályok, előmeneteli rendszer.
Előadás másolata:

A Nemzeti Civil Alapprogram szervezeti felépítése, feladat- és hatáskörök Előadó: dr. Ugron Gáspár

I.Jogszabályi háttér A Nemzeti Civil Alapprogramról szóló évi L. törvény (NCA törvény) A Nemzeti Civil Alapprogramról szóló évi L. törvény végrehajtásáról szóló 160/2003. (X.7.) Korm. rendelet (Vhr.)

II.Mi az NCA? Magyarországon bírósági nyilvántartásba vett civil szervezetek működéséhez és tevékenységéhez biztosít támogatást

III.Az NCA szervezeti felépítése E)Az NCA kezelő szerve A)Az Országgyűlés Társadalmi Szervezetek Bizottsága B)A Miniszter és az NCA Miniszteri Titkársága C)Az NCA Tanácsa D)Az NCA kollégiumai

A kollégiumok az Alapprogram regionális és civil szakmai szempontok alapján szerveződő operatív döntéshozó szervei (NCA törvény 5. § (1) bekezdés). A kollégiumok jogköre: döntenek a kedvezményezettek támogatásáról, vagy pályázatok kiírásáról, illetve azok elbírálásáról meghatározzák a pályázati felhívások tartalmát megállapítják a pályázati feltételeket visszatérített összeg felhasználásáról döntenek (maradvány összegek) meghatározzák támogatások kiutalására módját

Az NCA szervezeti felépítése és kapcsolatrendszere

Az együttműködés alapvető kérdései Az NCA költségvetési forrás, amelynek felhasználása a jogszabályok által meghatározott szigorú rendben történik; az NCA fejezetgazdája az esélyegyenlőségi tárca nélküli miniszter; az NCA választott testületei a költségvetés által biztosított forrás felosztására jöttek létre; a kollégiumok által meghozott támogatási döntéseket a támogatási szerződések megkötését megelőzően az Esélyegyenlőségi Kormányhivatal elnöke ellenjegyzi; az NCA kezelő szervezetével a közbeszerzési eljárást lefolytató esélyegyenlőségi tárca nélküli miniszter áll szerződéses jogviszonyban; a kezelő szervezet feladatait a közbeszerzési eljárás eredményeként kötött szerződés tartalmazza; a kezelő szervezet kijelölt egységei az NCA Miniszteri Titkárságával, valamint a Tanács és a kollégiumok elnökeivel állnak partneri kapcsolatban; az NCA honlap tartalomszolgáltatással összefüggő feladatait az NCA Miniszteri Titkársága látja el, a testületek elnökei által szolgáltatott információk alapján.