Szakképzési hozzájárulás 2012 Elszámolási bevallás benyújtása – előleg és elszámolás kapcsolata Szakképzési hozzájárulás 2013 [a szakképzési hozzájárulásról.

Slides:



Advertisements
Hasonló előadás
Szakképzési hozzájárulás 2013
Advertisements

2013. évben várható változások a társadalombiztosítás fedezeti rendszerében Széll Zoltánné előadása.
Szakképzési hozzájárulás
Budapest Főváros Kormányhivatala Munkaügyi Központjának feladatai és lehetőségei a hátrányos helyzetű álláskeresők munkerő-piaci integrációjának elősegítése.
„Első munkahely garancia” központi munkaerő-piaci program Munkáltatói Fórum március Vas Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központ.
A 17/2010. (III. 4.) FVM rendelet a családi gazdálkodók által igénybe vehető átmeneti állami támogatásról Szeged, március 31.
8. Tétel Vállalkozásában lehetősége nyílik alkalmanként foglalkoztatni még egy fodrászt. Határozza meg, hogy mely foglalkoztatási forma keretén belül.
A piacgazdaságra nyitott rugalmas képzési rendszer intézményi jogi megvalósulása. A szak- és felnőtt képzőkkel szemben támasztott szakmai jogi feltételek.
A kamara szerepvállalása a szociális képzések területén
Szakképzési szakértők szakképzési változásokra való felkészítése A szakképzési megállapodás és a szakmaszerkezeti döntés Helyszín dátum Nemzeti Fejlesztési.
Környezetvédelmi termékdíj tanácsadó
2012. évi adótörvény változások. Az adótörvényeket módosító törvények évi CLVI. törvény az egyes adótörvények és azzal összefüggő egyéb törvények.
A szakképzési hozzájárulás 2012.
Szolgáltató adóhatóság 2009’ Bevallások egyszerűsítése Elektronikus szolgáltatások bővítése TEÁOR és szakmakód konverzió Sajtótájékoztató február.
Az új szakképzési hozzájárulási rendszer
Készítette: B. B.. Ki jogosult a START kártya kiváltására? a 25. életévét, felsőfokú végzettség esetén a 30. életévét még nem töltötte be, és tanulmányait.
Új dolgozóval bővül szalonja. Milyen járulékfizetési kötelezettségei vannak? Hasonlítsa össze a mellékletek segítségével egy START kártyás foglalkoztatott.
A FELNŐTTKÉPZÉSI TEVÉKENYSÉG FOLYTATÁSÁNAK ENGEDÉLYEZÉSE 2013
2011. évi CLXXXVII. törvény a szakképzésről Hatályos: január 1-től.
1 TÁJÉKOZTATÓ A START, A START PLUSZ ÉS A START EXTRA KÁRTYA SZABÁLYAINAK VÁLTOZÁSÁRÓL ÉS EGY ÚJ JÁRULÉKKEDVEZMÉNY BEVEZETÉSÉRŐL  A START PLUSZ, illetve.
A szakképzési hozzájárulás (Szhj.) 2014.
A gyakorlati szakképzés finanszírozási lehetőségei 2014-ben
Időközi adatszolgáltatások teljesítése
Az Európai Unió más tagállamába kiküldött munkavállalók társadalombiztosítási jogállása, közteher-fizetési kötelezettség Széll Zoltánné előadása.
A szakképzés adókötelezettsége Jogszabályi háttér: A szakképzési hozzájárulásról és a képzés fejlesztésének támogatásáról szóló évi CLV. törvény.
Álláskeresőként történő nyilvántartás
A kamarai garanciavállalás jogi kérdései
Szakképzési hozzájárulás évtől vonatkozó szabályai Készítette: Győri Anikó Főosztályvezető NAV.
Változások a társadalombiztosítás fedezeti rendszerében 2013.
A szakképzési hozzájárulás Földesiné dr.Péter Ildikó Nemzeti Adó és Vámhivatal Sz.-Sz.-B. Megyei Adóigazgatóság Kereskedelmi és Iparkamara 2012.február.
A szakképzési hozzájárulás FORRÁSOK évi CLV. törvény – a szakképzési hozzájárulásról és a képzés fejlesztésének támogatásáról évi.
A szakképzési hozzájárulás (Szhj.) Törvények, rendeletek A szakképzési hozzájárulásról és a képzés fejlesztésének támogatásáról szóló évi.
A SZAKKÉPZÉSI HOZZÁJÁRULÁS SZABÁLYAI január 1.
A Nagykátai Járás munkaerő-piaci helyzete Pest Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központja TÁMOP /1/KMR
A SZAKKÉPZÉSI HOZZÁJÁRULÁS VÁLTOZÁSAI SZEPTEMBER ÉS JANUÁR.
Szakképzési hozzájárulás évi szabályainak változásai, kitérve a évi módosítás problémáira Győri Anikó NAV Baranya Megyei Adóigazgatósága.
1 Szakképzési hozzájárulás Pósa Józsefné február 06. Adó? Forrás!
A szakképzési hozzájárulás változásai január.
A szakképzési hozzájárulás teljesítése Kapcsolódó törvények, rendeletek A szakképzési hozzájárulásról és a képzés fejlesztésének támogatásáról.
Szakképzési hozzájárulás szabályainak évközi változásai, valamint a től hatályos módosulások.
A szakképzési hozzájárulás Törvények, rendeletek A szakképzési hozzájárulásról és a képzés fejlesztésének támogatásáról szóló évi CLV. törvény.
A szakképzési hozzájárulás Törvények, rendeletek A szakképzési hozzájárulásról és a képzés fejlesztésének támogatásáról szóló évi CLV. törvény.
A szakképzési hozzájárulás változásai január.
Munkáltatói Fórum január Rendes Ágnes Komárom-Esztergom Megyei Adóigazgatóság.
Szakképzési hozzájárulás legfontosabb szabályainak változása, az éves elszámolással kapcsolatos tudnivalók 2014.
A szakképzési hozzájárulás (Szhj.) Kapcsolódó törvények, rendeletek A szakképzési hozzájárulásról és a képzés fejlesztésének támogatásáról szóló.
Készítette: dr. Solymár Gabriella osztályvezető A Munkahelyvédelmi akciótervhez kapcsolódó kedvezmények érvényesítése.
„Tanulószerződéssel a munka világában” c. Országos Konferencia A szakképzési hozzájárulásról és a képzés fejlesztésének támogatásáról szóló évi LXXXVI.
A SZAKKÉPZÉSI HOZZÁJÁRULÁS FELHASZNÁLÁSA, ELSZÁMOLÁSA 2011.
Hulladékgazdálkodás önkormányzati feladatai december 6. Szeged Csongrád Megyei Kormányhivatal Törvényességi Felügyeleti Főosztály Dr. Balogh Zoltánné.
 a Munka Törvénykönyvéről szóló évi XXII. törvény (a továbbiakban: Mt.)  a szakképzésről szóló évi LXXVI. törvény (továbbiakban: Szt.) 
A szakképzési hozzájárulás Törvények, rendeletek A szakképzési hozzájárulásról és a képzés fejlesztésének támogatásáról szóló évi CLV. törvény.
Navigátor IC & ID Kft.. A munkabér szerkezete január 1-től.
TÁMOP „Munkaerő-piaci program a hátrányos helyzetűek foglalkoztatásáért a Közép-magyarországi Régióban” - Budapest.
 a szakképzési hozzájárulásról és a képzés fejlesztésének támogatásáról szóló évi CLV. törvény (továbbiakban: új Szht.);  a gyakorlati képzés.
 a szakképzési hozzájárulásról és a képzés fejlesztésének támogatásáról szóló évi CLV. törvény (továbbiakban: új Szht.);  a gyakorlati képzés.
Az elvárt béremelés végrehajtása esetén igénybe vehető adókedvezmény.
Akkreditált Felnőttképzési Intézmény GAZDÁLKODÓI TÁJÉKOZTATÓ Berta-Mudri Krisztina Fejér Megyei Kereskedelmi és Iparkamara Gazdaság Háza 8000.
A szakképzési hozzájárulás hatékony felhasználása Cséfalvay Ágnes.
A szakképzési hozzájárulás teljesítése
A gyakorlati képzés szervezése feladtok – finanszírozás
A szakképzési hozzájárulás felhasználása, elszámolása 2011.
A szakképzési hozzájárulás teljesítése
A szakképzési hozzájárulás teljesítése
Képzőhelyként a gyakorlati képzésben
A szakképzési hozzájárulás felhasználása, elszámolása 2011.
A szakképzési hozzájárulás elszámolásának szabályai
A szakképzési hozzájárulás (Szhj.) 2014.
A szakképzési hozzájárulás felhasználása, elszámolása 2011.
A szakképzési hozzájárulás felhasználása, elszámolása 2011.
Előadás másolata:

Szakképzési hozzájárulás 2012 Elszámolási bevallás benyújtása – előleg és elszámolás kapcsolata Szakképzési hozzájárulás 2013 [a szakképzési hozzájárulásról és a képzés fejlesztésének támogatásáról szóló 2011. évi CLV. törvény (Szht.); a gyakorlati képzés költségeinek a szakképzési hozzájárulás terhére történő elszámolásánál figyelembe vehető gyakorlati képzési normatívák mértékéről és a csökkentő tétel számításáról szóló 280/2011. (XII. 20.) Korm. rendelet (R.) a szakiskolai tanulmányi ösztöndíjról szóló 328/2009. (XII. 29.) Korm. rendelet (K.R.)]

Elszámolás 2013 Előleg és elszámolás kapcsolata

Elszámolás – főbb tudnivalók: 2012-es „Elszámolás” - beadási határidő: 2013. február 25. Előleg: 1-11. hó, decemberben (teljes év esetén) nincs előleg. Teljes év esetén – Elszámolás bevallási időszak: 01.01, - 12. 31. Elszámolásnál jelölés 01-es lapon: „elszámolás” miatt. Bevallás: egész évi adóalap, mérték 1,5 %→évi bruttó kötelezettség. együttműködési megállapodás esetén: egész évi csökkentő tétel (alapnormatíva/130,100)x éves képzési napok száma, tanulószerződés éves adat, jelenleg hatályos súlyszorzóval! beírandó létszám: decemberi („amikor nem volt előleg kötelezettség”), Elszámolás: éves nettó kötelezettség – ∑1-11. hó bevallott előleg 2013. január 1-től bevallás ’08-on [1308-01-02] Bevallási határidő: előleg: tárgyhót követő 12. elszámolás: tárgyévet követő január 12.

Bevallás és befizetés I. Az adóév (=naptári év) 1-11. hónapjára: ELŐLEG Az előleg mértéke: - tárgyhavi bruttó kötelezettség = tárgyhavi szociális hozzájárulási adó alap x 1,5 - a csökkentő tétel időarányosan előlegnél is figyelembe vehető - nettó kötelezettség =bruttó kötelezettség – csökkentő tétel Visszaigénylés: kizárólag tanulószerződéssel foglalkoztatott tanuló esetében (1212-01-es lapjának „11.” sorában negatív adatot csak, ha kizárólag tanulószerződés alapján szervezett a gyakorlati képzés. ) Határidő: hónapot követő 12. Bevallás elektronikus úton! 2013. január1-től: előleg elszámolás ‘08-as 01-02-es lapján ( 30. sor: „1” előleg bevallás)

Bevallás és befizetés II. ÉVES ELSZÁMOLÁS - éves bruttó kötelezettség=éves szociális hozzájárulási adó alap x 1,5 - a 8. § (1) bekezdés szerinti csökkentő tétel (alapnormatíva R. alapján számított éves összege) éves összege - nettó kötelezettség = éves bruttó kötelezettség - csökkentő tétel éves összege - bevallott/befizetett előlegek és éves nettó különbözet különbség bevallása: éves elszámolású bevallásban. ELŐLEG ÉS ELSZÁMOLÁS kapcsolat a bevallásban: 1212 elszámolást tartalmazó bevallás 01. sor: éves módon kiszámított nettó kötelezettség és a már bevallott (11 db hó) és befizetett előleg különbsége szerepel! A bevallás elektronikus úton. Befizetés/bevallás/visszaigénylés határideje: tárgyévet követő év február 25. (2013. január 1-től módosul: január 12.→ 2013-ról 2014. január 12-ig. Elszámolás is a 1308-as bevalláson (1308A főlap B) blokkjában: Bevallási időszak: december hó; 01-02-es lap 30. sorában jelölni: „2” =Elszámolás miatt történik a beadás)

280/2011. (XII. 20.) Korm. rendelet (R) módosítása 2012. 09.01-től a 240/2012. (VIII. 30.) Korm. rendelet módosította a R. 5. §-át, majd a 331/2012. (XI. 28.) Korm. rendelet 11. és 12. §-a 2012. 12. 06-i hatállyal a R. 4. és 5. §-át. Jelenleg hatályos: „4. § (5) Az a hozzájárulásra kötelezett, aki a felsőoktatásról szóló 2005. évi CXXXIX. törvény szerinti felsőfokú szakképzés keretében együttműködési megállapodás alapján folytatott gyakorlati képzés szervezésével tesz eleget hozzájárulási kötelezettségének, éves és havi bruttó kötelezettségét a (2)-(4) bekezdésben meghatározott módon számított csökkentő tétel összegével csökkentheti.” [Mint szakközép iskolával kötött együttműködés; osztószám: 130] „5. § (2) A csökkentő tétel éves összege - ha a tanulószerződés hatálya a tárgyév teljes időtartamára fennáll - tanulónként az alapnormatíva összegének és a tanulószerződésben megnevezett szakképesítéshez tartozó, a) a szakképzésről szóló 1993. évi LXXVI. törvény alapján indított szakképzés esetében az 1. mellékletben, b) a szakképzésről szóló 2011. évi CLXXXVII. törvény alapján indított szakképzés esetében a 2. mellékletben meghatározott szakképesítésenkénti súlyszorzó szorzata.

280/2011. (XII. 20) K. r. módosítása Egyrészt: a szakképesítések igazodnak az adott képzéshez (régi/új), Másrészt: szakmacsoport helyett szakképesítést tartalmaz, a súlyszorzók jobban megközelítik a szakképesítéssel járó költségigényt. Pl. régi melléklet: „Vendéglátás” 1,2846; új 1. számú melléklet: „Cukrász” 1,5028; „Pincér” 1,1178; „Szakács” 1,5028, „Gyorséttermi- és ételeladó”;1,2296; „Szállodai szobaasszony”1,5028, „Vendéglátó eladó” 1,2296, „Vendéglátó szakmenedzser” 0,8019, „Vendéglős” 1,3776 Régi: „Mezőgazdaság” 1,1819; új:kb. 27 szakképesítés FONTOS: az új súlyszorzók alkalmazandók az éves csökkentő tétel megállapításakor is!

Elszámolást tartalmazó bevalláson szereplő adatok Főlap: Bevallási időszak: Teljes év: 2012 01 01 – 2012 12 31 Fa., Va. tört év: 2012 01 01- Fa./Va. kezdetét megelőző nap 01-es melléklet: „A” blokk: - „elszámolás” miatt nyújtja be - kötelezettség módja (5. § alapján) „1” nem teljesítette (6. § alapján jár el – egyáltalán nem szervez gyakorlati képzést) „2” teljesítette (5. § szerint együttm. /tanulószerződés egyaránt) elszámoláskor is max 0 Ft lehet a nettó kötelezettség „3” kizárólag tanulószerződéssel teljesítette – elszámoláskor is csak ekkor lehet a nettó kötelezettség negatív! (akkor is ezt kell jelölni, ha tanulószerződés és befizetés is volt) 2012 01 01 -2012 12 31

Elszámolást tartalmazó bevalláson szereplő adatok: „C” blokk 05. sor: egész évre számítva - szakképzési hozzájárulás alapja 06. sor: egész évi sz. h. mérték - bruttó kötelezettség 07. sor: egész évi csökkentő tétel (07.+08.+09.) 11. sor: egész évre nettó köt.= egész évre bruttó (06.) - egész évre csökkentő t. (07.) „B” blokk sor: nettó éves kötelezettség (11. sor) – nettó előlegek (előleg bevallások 01. sorának összesített értéke ← teljes év esetén 11 db előleg bevallás 01. sora összesítve) éves bevallás (01. sor) = éves bevallás (11. sor ) – ∑01-11. hó előleg bevallások 01. sorai (ezért térhet elszámolás esetén a két sor egymástól!)

Elszámolást tartalmazó bevalláson szereplő adatok: „C” blokk (folytatás) 08. sor: - középfokú együttműködési megállapodás alapján azon hónap létszáma, amelyre előleg számítása nem volt (teljes év esetén: december) - egész évre figyelembe vehető csökkentő tétel: (alapnormatíva/130) x ∑tárgyévi gyakorlati képzési napok 09. sor: - tanulószerződés alapján előleg számításnál figyelembe nem vett hónap létszáma (normális eset: december) - ha tanulószerződés teljes évben fennállt: alapnormatíva x súlyszorzó x egész évben figyelembe vehető létszámmal - ha nem állt fenn teljes évben a tanulószerződés: - hó közben kezdődött a képzés: ∑létszám x [(alapnormatíva x súlyszorzó)/12 ]x teljes hónapok - hónap közben fejeződött be: ∑létszám x [(alapnormatíva x súlyszorzó)/12] x teljes hónap + (arányos tört hónapi alapnormatíva x súlyszorzó) 10. sor: - létszám (előlegnél figyelembe nem vett hónap létszáma) - egész évi csökkentő tétel: (alapnormatíva/100) x ∑ tárgyévi képzési napok

Előleg és elszámolás kapcsolata - példa Egész évben 3 fő alkalmazott 108 000 Ft munkabér, Január-augusztus 5 fő vendéglátó tanulószerződés; teljes évre hatályos → (440 000 Ft x 1,2846)/12 x 5 fő = 235 510 Ft/hó minden hónapban ennyi a csökkentő tétel Szeptembertől: (új súlyszorzó) 2 fő szakács: (440 000 Ft x 1,5028)/12 x 2 fő= 110 205 Ft/hó 2 fő cukrász: (440 000 Ft x 1,5028)/12 x 2 fő= 110 205 Ft/hó 1 fő pincér: (440 000 Ft x 1,1178)/12=40 986 Ft/hó havonta összes csökkentő tétel a 5 főre: 110 205 Ft/hó + 110 205 Ft/hó + 40 986 Ft/hó= 261 396 Ft/hó Egész évre az 5 főre a csökkentő tétel (figyelem: egész évben él a tanulószerződés – teljes évként vehető figyelembe) 12 hó x 261 396 Ft/hó= 3 136 752 Ft/év Az új súlyszorzók szeptember 1-től hatályosak → egész évre vonatkoztatva ezzel kell számolni (AKKOR IS, HA SZEPTEMBER 1. ELŐTT SZÜNT MEG A TANULÓSZERZŐDÉS)! Tegyük fel, hogy más módon nem teljesítette a szakképzési hozzájárulást (nem volt sem középfokú okt. int-nyel, sem főiskolával együttműködési megállapodás) → teljesítés módja: „3”

Előleg és elszámolás kapcsolata - példa Havi bevallás előlegek bevallása havonta típus: „előleg” miatt nyújtom be, teljesítés módja: „3” 5 fő alkalmazott mellett Havi szakképzési hozzájárulás alap (= szocho alap) = = 108 000 Ft/fő x 3 fő = 324 ezer Ft ~ 324 e Ft (05. sor) Bruttó kötelezettség: 324 e Ft x 1,5 % = 4 860 Ft ~ 5 e Ft (06. sor) Kötelezettség csökkentő tétel: január-augusztus: 5 fő 235 510 Ft/hó ~ 236 e Ft (07., 09. sorok) szeptember-november: 5 fő 261 396 Ft/hó ~ 261 e Ft (07., 09. sorok) Nettó kötelezettség (szakképzési hozzájárulás) havonta: január-augusztus: 5 e Ft–236 e Ft = - 231 e Ft (11. /01. sor) szeptember-november: 5 e Ft – 261 e Ft = - 256 e Ft (11./01. sorok)

Előleg és elszámolás kapcsolata - példa Egész évben 3 fő alkalmazott havonta 108 000 Ft/fő 5 fő vendéglátós /2 fő szakács, 2 fő cukrász, 1 fő pincér egész évben, decemberben is Bevallási időszak: 2012 01 01 – 2012 12 31 Benyújtás oka: „elszámolás” miatt nyújtom be Teljesítés módja: „3” Szakképzési hozzájárulás alapja (= egész évi szocho) 12hó x ( 3 fő x 108 000 ft/hó) = 3 888 000 Ft/év ~ 3 888 e Ft (05. sor) Szakképzési h. 3 888 e x 1,5 % = 58 320 Ft/év ~ 58 e Ft/év (06. sor)

Előleg és elszámolás kapcsolata - példa Kötelezettség csökkentő az „Elszámolás” során: december hónap alapján „5” (fő) 12 x 261 396 Ft/hó = 3 136 752 Ft/év~ 3 137 e Ft/év (07./09. sor) Nettó kötelezettség: 58 e Ft –3 137 e Ft = - 3 079 e Ft (11. sor) Szakképzési hozzájárulás kötelezettség az évre: évi nettó kötelezettség - ∑ 1.-11. hó előleg sösszesen = = 3 079 e Ft/év- [(8 hó x 231 e Ft/hó) + (4 hó x 261 e Ft/hó)] = e Ft = - 187 e Ft (01. sor) ( kerekítésből is adódhat eltérés: a) szakképzési bruttó kerekítve 4 860 ft-ról → 5 e Ft-ra, b) január-augusztus hónapokban: 235 510 Ft/hó csökkentő tétel kerekítve: 236 e Ft-ra, de ezt minden második hónapban lefelé kell kerekíteni. c) éves bevallásban a kötelezettség csökkentő 3 137 752 Ft ~ 3 137 e Ft)

Előleg bevallás 1.

Előleg bevallás 2.

Elszámolás 1.

Elszámolás 2.

Szakképzési hozzájárulás 2013 - munkahelyvédelmi akciótervben foglaltak megvalósítása érdekében szükséges egyes adótörvények módosításáról szóló 2012. évi CXLVI. törvénnyel és - az egyes adótörvények és azzal összefüggő egyéb törvények módosításáról szóló 2012. évi CLXXVIII. törvénnyel kerültek kihirdetésre. A szabályok 2013. január 1-vel léptek életbe.

Szht. 2013-as főbb változások Szht. célja. Hozzájárulásra kötelezettek köre. Szakképzési hozzájárulás alapját korrigáló (csökkentő) tételek. Szakképzési hozzájárulás teljesítésének módja. Visszaigénylési lehetőség. Elszámolási bevallás határideje. Elszámolás mely bevalláson történik?

Szakképzési hozzájárulás célja: a) a szakképzésről szóló törvény hatálya alá tartozó azon iskolai rendszerű képzések támogatása, amelyek állami fenntartású szakképző intézményben vagy szakképzési megállapodás alapján kerülnek megszervezésre, [Szakképzési hozzájárulásról és a képzés fejlesztésének támogatásáról szóló 2011. évi CLV. törvény (Szht.) 1. § a)]

A szakképzési hozzájárulásra kötelezettek köre: A törvény alanyává válik 2013. január 1-től az a gazdasági társaság is, amelyet felsőoktatási intézmény alapított, illetve amelyben a felsőoktatási intézmény részesedést szerzett.

4. § (1) A szakképzési hozzájárulás alapja: a hozzájárulásra kötelezettet terhelő szociális hozzájárulási adó alapja. A kötelezettség alapja korrigálható (4. § (1a) bekezdés) ← munkahelyvédelmi akciótervben foglaltak megvalósítása érdekében szükséges egyes adótörvények módosításáról szóló 2012. évi CXLVI. törvény hatása

Szht. 4. §-a (1a) bekezdéssel egészül ki →szakképzési hozzájárulás alap korrekciója 1. Szakképzési hozzájárulás alapját csökkenti [4. § (1a) szerinti tétel: azon foglalkoztatott természetes személyeknek (munkavállalóknak) a szociális hozzájárulási adó alapjának megállapításánál figyelembe vett, a munkavállalót terhelő közterhekkel és más levonásokkal nem csökkentett (bruttó) munkabérének összege, de legfeljebb a kedvezménnyel érintett munkavállalónként havonta 100 ezer forint, amely munkavállalók munkaviszonyára tekintettel a tárgyhónapban a szociális hozzájárulási adó alanya a) a pályakezdő munkavállalók után [462/B. § (2)] b) a tartósan álláskereső személyek után [462/C. § (2)]

Szht. 4. §-a (1a) bekezdéssel egészül ki 2. c) a gyermekgondozási díj folyósítását követően, a gyermekgondozási segély, valamint a gyermeknevelési támogatás folyósítása alatt vagy azt követően foglalkoztatott munkavállalók után, [462/D. § (2)]vagy d) a szabad vállalkozási zónában működő vállalkozás által foglalkoztatott új munkavállalók után [462/E. § (3)] a foglalkoztatás első két évében igénybe vehető szociális hozzájárulási adókedvezményt érvényesít. Részmunkaidős foglalkoztatott →legfeljebb 100 ezer forint arányosan csökkentett része (részmunkaidős foglalkoztatás: munkaszerződésben meghatározott időtartam nem éri el a betöltött munkakörre érvényes teljes munkaidőt) Szakképzési hozzájárulás alap csökkentés a 27 %-os szoc. ho. kedvezménnyel „jár” párban. 14,5 %-os mértékű szoc. ho. kedvezmény esetén nincs. Pl. 55 év felettiek foglalkoztatása, szakképzettséget nem igénylő munkavállaló, Karrier Híd Programban részt vevők után nincs!

Szht. 4. § (1b) bekezdéssel egészül ki→további korrekció: (1b) A szakképzési hozzájárulás alapját csökkenti az azon foglalkoztatott természetes személyeknek (munkavállalóknak) a szociális hozzájárulási adó alapjának megállapításánál figyelembe vett, a munkavállalót terhelő közterhekkel és más levonásokkal nem csökkentett (bruttó) munkabérének összege, de legfeljebb a kedvezménnyel érintett munkavállalónként havonta 500 ezer forint, amely munkavállalók munkaviszonyára tekintettel a tárgyhónapban a szociális hozzájárulási adó alanya az Eat. 462/F. §-ában meghatározott, kutatók foglalkoztatása után járó szociális hozzájárulási adókedvezményt érvényesít. Részmunkaidős foglalkoztatott - legfeljebb 500 ezer forint arányosan csökkentett része. [részmunkaidős foglalkoztatás: munkaszerződésben meghatározott időtartam nem éri el a betöltött munkakörre érvényes teljes munkaidőt] [462/F. §] (1a) és(1b) korrekció csak akkor, ha szoc. ho. kedvezményt érvényesít a munkáltató!!! START BÓNUSZ esetén továbbra sem érvényesíthető az alap korrekciója! (Szoc. ho. 27 %-os kedvezmény- igen)

Szakképzési hozzájárulás hogyan teljesíthető? (5. § módosul) gyakorlati képzés szervezésével; saját munkavállaló képzésével; pénzbeli befizetés teljesítésével. (valamennyi esetben a bevallás, és a szükséges befizetést – kiegészítés – NAV felé)

Gyakorlati képzés szervezése 1. 5. § a) pont módosul: „teljesíthető”: a) a szakképzésről szóló törvényben foglaltak szerint azon iskolai rendszerű képzések esetében, amelyek állami fenntartású szakképző intézményben vagy szakképzési megállapodás alapján kerülnek megszervezésre aa) szakképző iskola és a hozzájárulásra kötelezett között - együttműködési megállapodás alapján, az iskolai rendszerű szakképzésben a nappali rendszerű oktatásban és a nappali oktatás munkarendje szerint szervezett felnőttoktatásban (ÚJ!), vagy ab) a szakképző iskola tanulója és a hozzájárulásra kötelezett között létrejött tanulószerződés alapján folytatott gyakorlati képzés - ideértve a szorgalmi idő befejezését követő összefüggő szakmai gyakorlatot is - szervezésével,

Gyakorlati képzés szervezése 2. az államilag támogatott létszám tekintetében (ÚJ: 2013. 01. 01-től) a gyakorlatigényes alapképzési szak keretében szervezett szakmai gyakorlattal, ha a szakmai gyakorlatra külső képzőhelyen, a hallgatóval kötött hallgatói munkaszerződés alapján kerül sor, (átmeneti szabállyal felsőoktatás – három forma) ÚJ LEHETŐSÉG: d) a hozzájárulásra kötelezett saját munkavállalói számára - a felnőttképzésről szóló törvényben meghatározott felnőttképzési szerződés és - a munka törvénykönyvéről szóló törvény szerinti tanulmányi szerződés vagy - a tanulmányok folytatására történő munkáltatói kötelezés alapján megszervezett szakmai vagy nyelvi képzés - ide nem értve a hatósági jellegű képzéseket - jogszabályban meghatározott költségeivel, [Szht. 23. § szerint lesz erről kormányrendelet] teljesíti.

Gyakorlati képzés szervezése 3. Saját munkavállaló képzésével történő teljesítés esetén: bruttó kötelezettség csökkenthető az 5. § ab) pontja szerinti gyakorlati képzésre (TANULÓSZERZŐDÉSSEL) a 8. § (1) bekezdése alapján számított csökkentő tétel, de legfeljebb a bruttó kötelezettség 16,5 százaléka mértékéig! További feltétel: - havonta legalább 45 fő tanulószerződéses tanuló gyakorlati képzésével teljesíti részben a hozzájárulási kötelezettségét, és - az elszámolt képzésről a jogszabályban előírt adatszolgáltatást a fővárosi, megyei kormányhivatal munkaügyi központ szakigazgatási szervéhez – 2014. január 12. A határidő JOGVESZTŐ! [igazolási kérelem benyújtásának helye nincs]

Saját munkavállaló képzésével történő teljesítés értelmezése 1.: Feltétele: - felnőttképzési szerződés, tanulmányi szerződés, munkáltatói elrendelés; legalább 45 fő tanulószerződéses tanuló gyakorlati képzése IS; adatszolgáltatási kötelezettség kormányhivatal munkaügyi központ szakigazgatási szervéhez – elszámolási bevallás benyújtásának határideéig – ‘év. Január 12. JOGVESZTŐ HI. Elszámolható mérték: tanulószerződés szerinti gyakorlati képzésre a (8) § (1) bekezdés szerint számított csökkentő tétel → alapnormatíva és súlyszorzóval számított tétel, de legfeljebb bruttó kötelezettség 16,5 %-a

Saját munkavállaló képzésével történő teljesítés értelmezése 2.: Számítás: Ha van 45 fő tanulószerződéses tanuló + saját munkavállaló képzési költsége, ÉS A) Tanulószerződéses csökkentő tétel > Bruttó kötelezettség 16,5 %-a ↓ saját munkavállaló képzési költség felső határa: bruttó kötelezettség 16,5 %-a DE ha saját munkavállaló képzési költsége <bruttó kötelezettség 16,5 %-a → tényleges képzési költség Ebben az esetben az összes csökkentő tétel (ha más csökkentő tétel nincs): tanulószerződéses csökkentő tétel + saját munkavállaló képzési költsége (ez max. bruttó kötelezettség 16,5 %-a) VISSZAIGÉNYLÉSI LEHETŐSÉG NINCS←nemcsak tanulószerződéses gyakorlati képzés és együttműködési megállapodás alapján történő képzés van [5. § aa) és ab)]

Saját munkavállaló képzésével történő teljesítés értelmezése 3.: B) Tanulószerződéses képzés + saját munkavállaló képzése van (más csökkentő tétel nincs) ÉS Tanulószerződéses csökkentő tétel<bruttó kötelezettség 16,5 %-a ↓ Saját munkavállaló költség csökkentésének felső határa: tanulószerződéses képzés költsége →ha tanulószerződéses csökkentő tétel< saját munkavállaló képzési költsége → saját munkavállaló képzési költség = tanulószerződéses csökkentő tétel →összes csökkentő tétel: tanulószerződéses képzés csökkentő tétele kétszeresen DE ha saját munkavállaló képzési költsége < tanulószerződéses képzési költség → a tényleges saját munkavállaló képzési költsége számolható el VISSZAIGÉNYLÉS EKKOR SINCS!

Változnak a kötelezettség csökkentésének szabályai 1. 2012-ben „visszaigénylés” csak tanulószerződéssel történő teljesítés esetén! 2013-ban változás – bővül a visszaigénylés lehetősége DE CSAK 8. § (2) Az a hozzájárulásra kötelezett, aki hozzájárulási kötelezettségét kizárólag az 5. § a) pontja alapján gyakorlati képzés szervezésével teljesíti →együttműködési megállapodás és tanulószerződés és a csökkentő tételek összege > a bruttó kötelezettsége mértéke ↓ azt meghaladó rész a (2a) és (2b) bekezdésben meghatározottak szerint visszaigényelheti. KIVÉVE (2a) bekezdés b) ba) alpont esetében – akkor nincs visszaigénylés!

Változnak a kötelezettség csökkentésének szabályai 2 Változnak a kötelezettség csökkentésének szabályai 2. (visszaigénylési lehetőség) (2a) Ha az 5. § a) pont aa) és ab) alpontja alapján számított csökkentő tételek összege a bruttó kötelezettség mértékét meghaladja Azaz: együttműködési megállapodás + tanulószerződés alapján számított csökkentő tétel > bruttó kötelezettség ÉS az 5. § a) pont aa) alpontja alapján számított csökkentő tétel összege nagyobb vagy egyenlő, mint a bruttó kötelezettség mértéke, azaz: együttműködési megállapodás alapján számított csökkentő tétel > bruttó kötelezettség ↓ kizárólag az 5. § a) pont ab) alpontja szerint számított csökkentő tétel vehető figyelembe a visszaigénylésnél →csak a tanulószerződés szerint számított csökkentő tétel vehető figyelembe!, azzal lehet a bruttó kötelezettséget csökkenteni! Ha tanulószerződés szerinti csökkentő tétel > bruttó kötelezettség →az vissazigényelhető!

Példa [8. § (2a) bekezdés a) pontja] Bruttó kötelezettség: 15 000 Ft. [34. sor] Kötelezettség csökkentő tételek összege: 34 000 Ft [35. sor] - együttműködési (szk.) megállapodás 18 000 Ft, [36. sor] - tanulószerződésre elszámolható: 16 000 Ft. [37. sor] A 01-02-es lap további sorában: 38., 39., 40., 41. - nincs adat. Bruttó : 15 000 Ft < [18 000 Ft (E)+16 000 Ft (T) = 34 000 Ft összes csökkentő tétel] és Együttműködési megállapodás szerinti 18 000 Ft>Bruttó 15 000 Ft ↓ Figyelembe vehető: tanulószerződés: 16 000 Ft ↓↓ Visszaigényelhető: bruttó- tanulószerződés szerinti csökkentő tétel=15 000 Ft (B 34. sor)-16 000 Ft (T 37. sor) = - 1 000 Ft (42.sor) Forrás a példáknál: 1308-as bevallás kitöltési útmutató példái

Változnak a kötelezettség csökkentésének szabályai 3 Változnak a kötelezettség csökkentésének szabályai 3. (visszaigénylési lehetőség) Csökkentő tételek együttesen > bruttó kötelezettség ÉS (2) b) az 5. § a) pont aa) alpontja alapján számított csökkentő tétel összege kisebb, mint a bruttó kötelezettség mértéke, Azaz: együttműködési megállapodás alapján számított csökkentő tétel < bruttó kötelezettség ÉS bb) az 5. § a) pont aa) alpontja alapján számított csökkentő tétel összege kisebb, mint az 5. § a) pont ab) alpontja alapján számított csökkentő tétel, Azaz: együttműködési megállapodás szerinti csökkentő tétel< tanulószerződés szerinti csökkentő tétel ↓ csökkentő tételeknek (azaz az együttműködési megállapodás +tanulószerződés szerinti csökkentő tétel összege) a bruttó kötelezettség mértékét meghaladó összege visszaigényelhető.

Példa [8. § (2a) bekezdés b) és bb) pontja] Bruttó kötelezettség 15 000 Ft (34. sor) Kötelezettség csökkentő tételek összege: 18 000 Ft (35. sor) - együttműködési (szk.)megállapodás alapján: 8 000 Ft (36. sor), - tanulószerződés alapján: 10 000 Ft (37. sor), A többi sorban – 38., 39., 40., 41. – nem szerepel adat Együttműködési megállapodás szerinti csökkentő tétel: 8 000 Ft < bruttó kötelezettség: 15 000 Ft, és Együttműködési megállapodás szerinti csökkentő tétel 8 000 Ft < tanulószerződés szerinti tétel: 10 000 Ft ↓ Visszaigényelhető= 15 000 e Ft [B34.]– [(8 000 Ft (E 36.)+10 000 Ft (T37.)= 18 000 (∑ Cs. 35.)]= - 3 000 Ft [N 42.]

Változnak a kötelezettség csökkentésének szabályai 4 Változnak a kötelezettség csökkentésének szabályai 4. nincs visszaigénylési lehetőség Csökkentő tételek együttesen >bruttó kötelezettség És (2) b) az 5. § a) pont aa) alpontja alapján számított csökkentő tétel összege kisebb, mint a bruttó kötelezettség mértéke, Azaz: együttműködési megállapodás szerinti csökkentő tétel <bruttó kötelezettség ÉS ba) az 5. § a) pont aa) alpontja alapján számított csökkentő tétel összege nagyobb vagy egyenlő, mint az 5. § a) pont ab) alpontja alapján számított csökkentő tétel, Azaz: együttműködési megállapodás szerinti csökkentő tétel > tanulószerződés szerinti csökkentő tétel ↓ csökkentő tételek ≤ a bruttó kötelezettség →visszaigénylés nincs (a csökkentő tételek legfeljebb a bruttó kötelezettség mértékéig vehetők figyelembe;)

Példa [8. § (2a) b) és ba) pontok] Bruttó kötelezettség: 2 000 e Ft, (34.) Kötelezettségcsökkentő ételek együttesen: 3 200 e Ft (35.), - együttműködési (szk.)megállapodás szerinti: 1 800 e Ft (36.), - tanulószerződés szerinti: 1 400 e Ft (37.). Többi sorban – 38., 39., 40., 41. – nincs adat. Csökkentő tételek (E+T) 3200 e Ft >bruttó kötelezettség: 2000 e Ft ÉS Együttműködési megállapodás szerinti csökkentő tétel: 1800 e Ft > tanulószerződés szerinti csökkentő tétel: 1400 e Ft ↓ Csökkentő tételek maximum a bruttó kötelezettségig vehetők figyelembe: 2000 Ft-ig! NINCS VISSZAIGÉNYLÉSRE LEHETŐSÉG!

Változnak a kötelezettség csökkentésének szabályai 6. (2b) Ha a hozzájárulásra kötelezett bruttó kötelezettsége nulla, kizárólag az 5. § a) pont ab) alpontja alapján számított csökkentő tétel vehető figyelembe a visszaigénylésnél. Azaz: pl. ha egyéni vállalkozónak nincs alkalmazottja (ekkor nincs szoc. ho., maga után pedig nincs szakképzési hozzájárulási kötelezettség) ↓ Csak tanulószerződés szerinti csökkentő tétel vehető visszaigénylésnél figyelembe.

Példa 8. § (2b) bekezdés] Bruttó kötelezettség: 0 Ft (nincs alkalmazott) (34.) Kötelezettség csökkentő tételek: 18 000 Ft (35.) együttműködési (szk.) megállapodás: 8 000 Ft (36.) tanulószerződés szerinti: 10 000 Ft (37.) Többi sorban: 38., 39., 40., 41. – nincs adat. CSAK TANULÓSZERZŐDÉS szerinti tétel visszaigényelhető: 10 000 Ft 42.)

Változnak a kötelezettség csökkentésének szabályai 7. Az Szht. 27. § (1)→ felsőfokú szakképzés keretében együttműködési megállapodás vagy hallgatói szerződés alapján, gyakorlati képzés szervezésével teljesíti - 2012. január 1. napjától az együttműködési megállapodásban vagy a szakképzésről szóló 1993. évi LXXVI. törvényben szabályozott hallgatói szerződésben meghatározott időtartamból még hátralevő időre hozzájárulási kötelezettségét a 8. § (1) bekezdése alapján teljesíti. → ALAPNORMATÍVA és a 280/2011. (XII. 20.) Korm. rendelet alapján (együttműködési – osztószám 130; hallgatói szerződés megfelelő súlyszorzó alkalmazása) - (2) akár együttműködési megállapodás, akár hallgatói szerződés alapján → a képzésből az e törvény hatálybalépését követően még hátralevő időre a hozzájárulási kötelezettség teljesítésénél a 8. § (3)-(7) bekezdése → nincs visszaigénylési lehetőség (azt a 8. § (2) bekezdés tartalmazza) ! 2012-ben volt.

Változnak a kötelezettség csökkentésének szabályai 8. Az Szht. 27. §-a kiegészül a (3) bekezdéssel: „Az (1) és (2) bekezdés a legkésőbb 2012. szeptemberében indult felsőfokú szakképzés esetén alkalmazható.” (Még hátralévő időre a Szht. alkalmazandó.) - 2012-es évre még a 2012-évben hatályos R. alapján számolható ki a hallgatói szerződés esetén a csökkentő tétel → Szht. hatálybalépése előtt hozzájárulási kötelezettségét felsőfokú szakképzés keretében gyakorlati képzés szervezésével teljesítető – s a gyakorlati képzésre b) hallgatói szerződés alapján került sor, a törvény hatálybalépését követően a hallgatói szerződésben meghatározott időtartamból még hátralevő időre a hozzájárulási kötelezettsége teljesítésénél a 8. § (1)-(2) bekezdését kell alkalmazni. [Szht. 27. § (1)bekezdés b)] 8. § (2): visszaigénylési lehetőség - kizárólag tanulószerződés esetén – 2012-ben hallgatói szerződésre is alkalmazható, 2013-ban NEM (2013-ban a 8. § (3)-(7) bekezdések – visszaigénylési lehetőséget a 8. § (2) bekezdés tartalmazza!

1208A-01-02 lap sorai Előleg bevallás – bevallási idő a főlapon: adott hó Elszámolás – bevallási idő (teljes év esetén) december hó 30. Jelölje, hogy a bevallást [] 1 – előleg 2 – elszámolás 31. Szakképzési hozzájárulás kedvezmények figyelembe vétele nélkül számított alapja[= szociális hozzájárulási alap] 32. Szakképzési hozzájárulás alapját csökkentő kedvezmények összege [korrekció pl. tartós álláskereső után érvényesített] 33. Szakképzési hozzájárulás kedvezményekkel csökkentett alapja [31. sor – 32. sor] 34. Szakképzési hozzájárulás mértéke (bruttó kötelezettség) [33. sor korrigált szak. hoz. alap) X 1,5 %] 35. Kötelezettség csökkentő tétel [36. + 37. + 38. + 39. + 40. + 41.] 42. Nettó kötelezettség [34. – 35.]

37. sor Tanulószerződéssel rendelkező tanuló után. 1308A 01-02-es lapjainak sorai szerint: Bruttó kötelezettséget csökkentő tételek 2013-ban 36. sor Együttműködési megállapodás alapján (szakképző iskolai tanuló után) 37. sor Tanulószerződéssel rendelkező tanuló után. Visszaigénylés csak e két sor esetén lehetséges, ha a továbbiakban is vannak értékek nincs lehetőség visszaigénylésre!! 38. sor Együttműködési megállapodás alapján felsőfokú szakképzésben részt vevő hallgató után, 39. sor Hallgató szerződés alapján felsőfokú szakképzésben részt vevő hallgató után, 40. sor Gyakorlatigényes alapképzési szak keretében hallgatói munkaszerződés alapján szervezett gyakorlat után, 41. sor Saját munkavállaló részére szervezett képzés alapján igénybe vehető csökkentő tétel. 38., 39., 40. és 41. sor esetén visszaigénylés NINCS!

A szakképzési hozzájárulásnak és az előlegnek a megállapítása 1. Változatlan: a kötelezettség csökkentő tételeket az alapnormatíva alapján kell meghatározni, és a számítás módja is. Alapnormatíva 2012. évi CCIV. tv. (költségvetés) alapján idén is 440 000 forint/fő/év. A súlyszorzók használata a 280/2011. (XII. 20.) Korm. rendeletnek megfelelően (1. és 2. számú melléklet ←szükség szerint) Elszámolás: „9. § (1) A hozzájárulásra kötelezett a) a szakképzési hozzájárulás alapját és az éves bruttó kötelezettségét, b) a 8. § (1) bekezdése szerinti csökkentő tétel és az 5. § e) pontja szerinti levonás éves összegét, c) az éves bruttó kötelezettség és a b) pont szerinti összeg különbözeteként megállapított éves nettó kötelezettségét maga állapítja meg, elektronikus úton vallja be és fizeti meg a tárgyévet követő év január 12. napjáig az állami adóhatóságnak.” Változás az éves elszámolás benyújtási határideje: tárgyévet követő év január 12. Elsőként 2014-ben kell ekkor teljesíteni.

A szakképzési hozzájárulásnak és az előlegnek a megállapítása 2. 9. § „(3) Az előleg mértéke a tárgyhavi bruttó kötelezettség, azzal, hogy a 8. § (1) bekezdése szerinti csökkentő tétel és az 5. § e) pontja szerinti, pénzügyileg teljesített költségek levonása időarányosan az előleg befizetésénél figyelembe vehető és a 8. § (2) bekezdésében foglalt feltétel teljesülése esetén visszaigényelhető.” (azaz: eddigi csökkentő tételek+saját munkavállaló képzési költsége, de visszaigénylés csak akkor, ha saját munkavállaló után nem érvényesít csökkentő tételt!) Elszámolás és előleg: 9. § „(5) A befizetett előleg és az éves nettó kötelezettség különbözetét a tárgyévet követő év január 12. napjáig kell befizetni vagy a többletbefizetést ettől az időponttól lehet visszaigényelni.” Visszaigénylés elszámolása: 9. § „(8) Az állami adóhatóság a visszatérítés tekintetében az Art. szerint jár el. A kapott visszatérítést egyéb bevételként kell elszámolni.” (Eddig is így kellett eljárni!) [Korábban: 8. § (2)-ben]

Hiány szakma támogatása Az Szht. 12. §-a szerint Nemzeti Foglalkoztatási Alap képzési alrészének „Szakképzési és felnőttképzési támogatások” elnevezésű kiadási előirányzata tartalmazza: „c) a szakiskola szakképzési évfolyamán, az első szakképesítésre felkészítő, nappali rendszerű iskolai oktatásban részt vevő, tanulói jogviszonyban lévő, hiány-szakképesítést tanulókat megillető - a szakiskolai tanulmányi ösztöndíjról szóló kormányrendeletben meghatározott - szakiskolai tanulmányi ösztöndíj és az ezzel összefüggésben felmerült költségek támogatására a költségvetési évre megállapított keretösszeget,” A 16. § szerint Az állam az alaprész pénzeszközeiből a szakiskola szakképzési évfolyamán, az első szakképesítésre felkészítő, nappali rendszerű iskolai oktatásban részt vevő, tanulói jogviszonyban lévő, hiány-szakképesítést tanulók részére szakiskolai tanulmányi ösztöndíj biztosításával a 12. § c) pontja szerint rendelkezésre álló költségvetési évre megállapított keretösszeg mértékéig támogatást nyújthat. A szakiskolai tanulmányi ösztöndíj folyósításával összefüggő feladatokat az iskola látja el. 328/2009. (XII. 29.) Korm. rend.-et MÓDOSÍTOTTA 331/2012 (XI. 28.) Korm. rend. → K.R. 3. § : tanulmányi ösztöndíjban: szakiskola szakképzési évfolyamán, első szakképesítésre felkészítő, nappali rendszerű oktatásban részt vevő, hiány- szakképesítést tanulók részesülhetnek!

Egyéb Az Szht. 23. § (2) bekezdése a következő d) ponttal egészült ki: (Felhatalmazást kap a szakképzésért és felnőttképzésért felelős miniszter, hogy - az államháztartásért felelős miniszterrel és az adópolitikáért felelős miniszterrel egyetértésben, az oktatásért felelős miniszter és a szakképesítésért felelős miniszter véleményének kikérésével - rendeletben állapítsa meg) „d) a saját munkavállalók képzésére vonatkozó költségek elszámolásának részletes szabályait.” Szht. 26. §-a a következő (6) bekezdéssel egészül ki: „A hozzájárulási kötelezettséget a 2012. évre vonatkozóan 2013. február 25-ig benyújtandó bevallásban kell teljesíteni, a többletbefizetést ettől az időponttól lehet visszaigényelni. 33/A. § E törvénynek az egyes adótörvények és azzal összefüggő egyéb törvények módosításáról szóló 2012. évi CLXXVIII. törvénnyel megállapított 9. § (1) bekezdés c) pontját és 9. § (5) bekezdését első alkalommal a 2013. január 1-jén vagy azt követően kezdődő adómegállapítási időszakra vonatkozóan kell alkalmazni.

Bevallás 2013. januártól: 1308-01-02

Köszönöm a figyelmet!