Melyik döntési elvnek felelnek meg az alábbi bizonytalanság melletti döntések?

Slides:



Advertisements
Hasonló előadás
Mosolyogj 12. Winston Churchill.
Advertisements

Jó Karma Ez egy jó kis olvasmány, de rövid! Élvezd! A Dalai Láma üzenete a világ számára 2012-ra. Mindössze néhány percig tart elolvasni és végiggondolni!
Gyermeked kérései
NAGYBÖJTI TÖRTÉNET.
Korunk paradoxona Kattints a követezô dia megjelenítéséhez 
Korunk paradoxona Automatikus prezentáció Bill Miller - Wind Spirit.
Szakmai gyakorlat és tantárgy elfogadtatások 2012/2013-as tanévre
A tudatos élet alapelvei
Ha Isten egy pillanatra elfelejtené, hogy én csak egy rongybábu vagyok, és még egy kis élettel ajándékozna meg, azt maximálisan kihasználnám. Talán nem.
 Az alaplap kiválasztása előtt figyelembe kell venni, hogy milyen processzort szeretnénk magunknak, hiszen ettől függ, hogy milyen lapkakészletű/foglalatú.
Idézetek panaszkönyvekből 2
A Vocatude program telepítése
Néha úgy érzed, hogy az árral szemben úszol?
Készítette: a Dalai Láma
Nyolc gondolat az ANYASÁGRÓL
Most egy kis teszt következik
Mottó: „Nekem nem volt ilyen jó tanárom, mint nektek!”
Létezik valamilyen emberi alkotás, amely megközelíti a természet szépségét? Talán a zene! Kapcsolja be a hangszórókat!
Megálló a város szélén Összekötő kapocsként működik Budapest és a környező részek között. A 49-es és 19-es villamosok kelenföldi végállomása különös hely.
Hogyan legyünk jó tanulók?
Programozási alapismeretek 10. előadás
Ez egyike a legszimpatikusabb és legszebb maileknek,
5.2. Próbavizsga Próbáld ki tudásod!
Legyen szép napod! 1.
Tibeti személyiségteszt
Az ülő Buddha okos gondolatai:
Vettem magamnak egy kis házat a hegyekben, nagyon örülnék ha meglátogatnál!
A CRM rendszerek sikeresen gyűjtik az adatokat, a DM rendszer pedig biztosítja azt, hogy a vállalatok ne csak tudjanak az ügyfelekről, hanem meg is értsék.
IMA MAGYARORSZÁGÉRT. KEDVES SZERETETREMÉLTÓ EMBEREK!
Játékelméleti alapfogalmak előadás
„Irodalom és bölcselet” november 21. Réz Anna Miért felelős Oidipusz király?
Bizonytalanság melletti döntéshozatal — Elemi döntési módszerek Egy szerencsejátékokat szervező állami monopólium a Kincskereső nevű új sorsjegyet dobja.
Bizonytalanság melletti döntések
Készítette: Kosztyán Zsolt Tibor
FONTOSAK VAGYUNK EGYMÁSNAK...
A stressz szeminárium céljai:
Érvelés Technika Ziegler Zsolt
BME Filozófia és Tudománytörténet Tanszék 1111 Budapest, Egry J.. u. 1. E 610. Dr. Margitay Tihamér 3. óra.
Olvasd lassan és csendben!.
Rendezési algoritmusok
Ahogy engem elküldtél a világba, én is elküldtem őket a világba” (János 17:18) Töltsd be a küldetésed.
2006. március 3. Három négyzet oldalai különböző prím- számok. A két kisebb négyzet kerületének ösz- szege egyenlő a legnagyobb négyzet kerületé- vel;
Elemi döntési módszerek példa: 4 alternatíva, 6 szempont
Bizonytalanság melletti döntéshozatal — Elemi döntési módszerek Egy szerencsejátékokat szervező állami monopólium a Kincskereső nevű új sorsjegyet dobja.
Egy hűvös reggelen a washingtoni metró egyik állomásán megállt egy ifjú és hegedülni kezdett. 45 perc alatt 6 szerzeményt játszott, mindet Bachtól. Becslések.
Matematika felvételi feladatok 8. évfolyamosok számára
A DÖNTÉSHOZATAL METODIKÁJA.
Ez a Tantra Indiából érkezett.. Mindegy, hogy babonás vagy-e vagy sem, érdemes elolvasnod. Ez egy nepáli Tantra Totem és szerencsét hoz. Négy nappal azután,
Melyik döntési elvnek felelnek meg az alábbi bizonytalanság melletti döntések?
Szűrés A rosszul informált fél lehetőségei a jobban informált fél ösztönzésére.
Egyszer, ha gyermekem elég nagy lesz ahhoz, hogy megértse, mi motivált engem, mint szülőt, ezt fogom mondani: Annyira szerettelek, hogy mindig megkérdeztem.
ÚJ ÜZLETI LEHETŐSÉG.
Péter ma…. Péter ma nem lép ki a hajóból, megfontolt lett, gy ő zött az értelem:
Rövid bemutatkozás N.D. – rólam Educomm Eduverzum MVEHE Prompt / ITStudy SZIE No Roaming Külföldi mobilnet Mobil alkalmazások fejlesztése Code Wave A horvát.
Olvasd lassan és csendben!
Énekel: Zdenka Lorencová
Saját magunkat mindig arról próbáljuk meggyőzni, hogy mennyivel boldogabb lesz az életünk majd, ha megházasodunk, megszületik az első gyermekünk, majd.
XIX. Hajnal Imre Matematika Tesztverseny
Meg fogom mutatni Neked hogyan élj, hogyan legyél kiegyensúlyozott
Átmegyek öt percre a szomszédba, keverd meg félóránként a levest...
Máté András H 14:00-15:30, i/221.
Új szigetre érkeztünk, itt normálisak is laknak. Ők hol igazat mondanak, hol hazudnak. 39. A, B és C közül egy lovag, egy lókötő, egy normális. A: Normális.
Ne felejtsük el: Legyen A tetszőleges kijelentés. Arra a kérdésre, hogy „A akkor és csak akkor igaz-e, ha te lovag vagy?” a lovagok is, a lókötők is.
Programozási alapismeretek 10. előadás. ELTE Szlávi-Zsakó: Programozási alapismeretek 10.2/  Kiválogatás + összegzés.
A csodálatos Az érzéki Az Anya A szerető.
Mit jelent önmagunk és mások szeretete?
Az ülő Buddha okos gondolatai:
Kvantitatív módszerek
Emlékeztető Az előző órán az adatok eloszlását Gauss-eloszlással közelítettük Célfüggvénynek a Maximum Likelihood kritériumot használtuk A paramétereket.
VERS RÓLAD.
Előadás másolata:

Melyik döntési elvnek felelnek meg az alábbi bizonytalanság melletti döntések?

(a) Ha csak egy csekket akarok befizetni a postán, akkor is legalább 30 percre vásárolok parkolójegyet. Amilyen az én szerencsém, úgyis rengeteget kell sorban- állni.

(b) A szokott számaimmal játszok a lottón, mert nem tudnám elviselni, ha pont azon a héten húznák ki őket, amikor nem azokat ikszeltem be.

(c) Nem lottózom, mert 98% annak a valószínűsége, hogy nem nyerek semmit (egy lottószelvény esetén).

(d) Külföldi utazás előtt mindig kötök utasbiztosítást.

(e) Azokban az igaz-hamis típusú tesztekben, amelyekben a rossz válaszért 0 pont jár (nem pedig negatív), sosem hagyok megválaszolatlanul egyetlen kérdést sem.

(f) A héten közel 1 milliárd forint az ötöslottó várható főnyereménye, ezért vásárolni fogok egy szelvényt.

(g) Éppen az utolsó darabot vásároltam meg a kedvenc kaparós sorsjegyemből, amikor az utánam következő vásárló megszólított, hogy neki is ez a kedvenc sorsjegye és most rögtön (=látatlanban) megveszi tőlem másfélszeres áron. Még szép, hogy nem adtam el neki!

(h) Amikor a párommal együtt vásárolunk vonatjegyet, külön-külön sorba állunk és aki hamarabb az ablakhoz ér, ahhoz odamegy a másik.

Megoldás

(a) maximin (pesszimista) (b) minimax regret (c) maximum likelihood (d) maximin (pesszimista) (e) várható érték / domináns alternatíva (f) maximax (optimista) (g) minimax regret (h) várható érték