Ifjúsági Foglalkoztatás: Európai és hazai kihívások „NŐ, CSALÁD ÉS KARRIER” 2013. október 10.

Slides:



Advertisements
Hasonló előadás
Működhet-e hatékonyan a társadalmi ügyek piaca? Dr. Latorcai Csaba helyettes államtitkár Budapest, Nemzetiségi és Civil Társadalmi Kapcsolatokért.
Advertisements

FIATALOK LENDÜLETBEN PROGRAM Fiatalok Lendületben Program •Időtartam: •Célja: –Fiatalok tapasztalati tanulása nem-formális tanulási.
Munkanélküli fiatalok: egy hátrahagyott generáció
„Létrehozzuk a magyar vállalkozások bankját.” Gyurcsány Ferenc, január 30.
Magyarország Fogyasztóvédelmi Politikája Országos Konferencia Budapest, 2011.június 16. A fogyasztók oktatása Dr. Horváth György Fogyasztóvédők Országos.
A Kormány intézkedései és tervei
A regisztrált diplomás munkanélküliek helyzete a fővárosban Előadó: Vass István igazgató
Látássérült munkavállalók és munkaadóik felkészítése Siketvakok Országos Egyesülete AMSZ LFR program Látássérült Személyek Foglalkozási Rehabilitációja.
Ifjúságpolitika - A fiatalok, mint erőforrás -
Nyitórendezvény „Szak-nyelv-tudás” – Az idegen nyelvi képzési rendszer fejlesztése a Debreceni Egyetemen TÁMOP D-12/1/KONV
Az EU támogatáspolitikája és az oktatásfejlesztés Halász Gábor tudományos tanácsadó Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet.
Alapinformációk az átmenetben nyújtott munkaerőpiaci szolgáltatásról Munkaerőpiaci szolgáltatás az iskola és a munkaerőpiac közötti átmenetben.
NAPII. - mikrogazdaság Jobbágy Valér GKM. Iránymutatások - mikrogazdaság Tudással és innovációval a növekedésért 7. A K+F célú beruházások növelése és.
AZ ÚJ gazdaságfejlesztési programról
Az EU oktatási és képzési rendszerének célkitűzései
A Lisszabon-folyamat és az oktatás képzés nemzeti politikája Dr
Kulcskompetenciák Európai Bizottság 2005
Fiatalok Lendületben Program Előzmények: Fiatalok Európáért, Ifjúság Program Időtartam: Költségvetés: € – 2,5.
Az ÉRÁK felnőttképzési tevékenysége, a fejlesztés főbb irányai.
A közoktatás fejlesztési tervei az Új Széchenyi Terv keretein belül Az Európai Unió 2010 nyarán indította útjára az Európa 2020 Stratégiát, amely.
A MAGYAR REGIONÁLIS TUDOMÁNYI TÁRSASÁG VIII. VÁNDORGYŰLÉSE Debrecen, november Az idegennyelv-oktatás szerepe a szervezeti és regionális versenyképességben.
A MAGYAR MUNKAVÁLLALÓK MUNKAERŐ-PIACI JELLEMZŐI
Az oktatás az EU-ban Lisszaboni statégia: Célmeghatározás –mit –mikorra –ki által –milyen minőségben Az eszközök között kiemelt helyen az egész életen.
Fiatalok foglalkoztatásának javítása: mit jelent ez a gyakorlatban? BORBÉLY-PECZE, Tibor Bors, Ph.D. MOM Kulturális Központ Budapest, november 28.
Az új szakképzési törvény alkalmazása, a tanulók gyakorlati képzése
Az Európai Unió környezetpolitikája Asszisztens hallgatók 19. tételéhez
. Egy nemzeti képesítési keretrendszer lehetséges előnyei Vitaindító [ Derényi András ]
Határon átnyúló együttműködések – a KKV-k hálózatépítésének egy lehetősége Előadó: Firtl Mátyás általános alelnök Győr-Moson-Sopron Megyei Önkormányzat.
Kétségektől a Készségekig A hírközlési (ICT) szektor lehetőségei és tevékenysége a távmunka témakörében V. Országos Távmunka konferencia
Szakmai tanulási utak Előadás S truktúrák és folyamatok szekció SZABÓNÉ DR. BERKI ÉVA szakképzési és felnőttképzési szakértő VII. Nevelésügyi Konferencia.
NŐ az ESÉLY! Esélyegyenlőségi program Zala megyében A projekt az Európai Unió és a Magyar Köztársaság támogatásával valósul meg.
Szép esténk lesz…? Varga Mihály október 14. Fidesz- Magyar Polgári Szövetség Országgyűlés Képviselőcsoport Gazdasági Kabinet FIDESZ GAZDASÁGI KABINET.
A gazdasági válság mint lehetőség Winkler Gyula Európai Parlamenti képviselő RMDSZ, ENP Nagyvárad, szeptember 24.
Ifjúsági munkanélküliség Magyarországon
Reinhard Reibsch az EMCEF volt főtitkára.  1. Fúziók/összeolvadások napirenden – országos és európai szinten  2. Európai szövetségek ágazati szinten.
Kormányszóvivői tájékoztató 1 Tanulni és versenyben maradni felnőttkorban is.
1 ANDOR László az Európai Bizottság foglalkoztatásért, szociális ügyekért és társadalmi összetartozásért felelős biztosa „Az Európai Unió jövője” konferencia.
Kissné Bencze Katalin Nemzeti Erőforrás Minisztérium június 18.
A jövő válsága a vízhiány Készítette: Lőrincz Bea – 10.A.
KÖZSZOLGÁLTATÁS TERVEZÉSE, SZERVEZÉSE Általános Vállalkozási Főiskola III. évfolyam 2008/2009. tanév 3. Az Európai Unió politikái.
Kecskemét, június 20. Szemerey Szabolcs HÍRÖS BESZÁLLÍTÓI KLASZTER
Tantervfejlesztési Hálózat építési Mobilitást segítő Támogatások forrás: „Magyar nyelven Európában” Budapest, április 1.
TÁMOP /1/B Gyermekek és fiatalok integrációs programjai Csomópont - Ifjúsági Információs Pont kialakítás Álláskereső klub.
Foglalkoztatási Paktum az Ország Közepe Kistérségben
HÉTFA Kutatóintézet és Elemző Központ A gazdasági növekedés társadalmi feltételei: értékek, intézmények, kizáródás, tudás, egészség - Panelbeszélgetés.
A munkaerőpiac átalakulása a válságban
MODERN ÜGYVITELI GYAKORLÓHELY KIALAKÍTÁSA A NYÍREGYHÁZI FŐISKOLÁN
Érdekképviselet, képzés, távmunka Bihall Tamás alelnök Magyar Kereskedelmi és Iparkamara Budapest, december 7.
Indulnak az új, kkv-k versenyképességét segítő EU-pályázatok
A Bologna-folyamat hatása az ifjúság munkaerő-piaci helyzetére
Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet 1051 Budapest, Dorottya u Az ökoiskolák előtt álló jelenlegi kihívások és a lehetséges válaszlehetőségek.
A két- és többnyelvűségről Vélemények és gondolatok.
1 A foglalkoztatáspolitika ösztönző elemei, a szolgáltatások szerepe Munkaerő-piaci Műhely Konferencia Pécs november 20. SZOCIÁLIS ÉS MUNKAÜGYI MINISZTÉRIUM.
Nemzeti Foglalkoztatási Akcióterv (2004) Magyarország 2006.június
Gazellák Magyarországon A KIS- ÉS KÖZÉPVÁLLALATOK SZEREPE A FOGLALKOZTATÁSBAN Műhelykonferencia.
Strukturális alapok és a HEFOP. Strukturális Alapok Európa regionális politikája a pénzügyi szolidaritáson alapul. A Strukturális Alapok, az EU regionális.
A magyar KKV-k regionális versenyképessége A KKV-k segítése – támogatás, avagy befektetés? Miklóssy Ferenc elnök Hajdú-Bihar megyei Kereskedelmi és Iparkamara.
Duna Stratégia – Duna menti Kamarák Szövetsége Budapest Kiss Ervin DCCA és BKIK főtitkár.
Társadalmi tudatformálás
A Nemzeti Statisztika Gyakorlati Kódexe
Foglalkoztatáspolitika a gazdaságfejlesztés szolgálatában
A szakiskola jelene és jövője
Közösség-ifjúság-esélyteremtés Jászberény, szeptember 14.
Most akkor ez mit is jelent? - számok és értelem
Nemi sajátosságok a vállalkozói készségekben
Korai iskolaelhagyás és társadalmi következményei
Kölcsönös tanulás Gyakorlatának kezdeményezése: Néhány ajánlás
Varga Júlia MTA KRTK KTI
A Székesfehérvári Foglalkoztatási StrAtégia Javasolt célrendszere
GLOBÁLIS CÉLOK A FENNTARTHATÓ FEJLŐDÉSÉRT Global Goals.
Előadás másolata:

Ifjúsági Foglalkoztatás: Európai és hazai kihívások „NŐ, CSALÁD ÉS KARRIER” október 10

Európai és magyar helyzetkép A fiatalkori munkanéküliség aláaknázza az Európai Unió és a tagállamok társadalmi és politikai integritását, amelyre a Mediterrán térség már ékes és figyelmeztető példákkal szolgál. Az Unió polgárait is ez a probléma érdekli a leginkább, ennek megoldását tartják a legsürgetőbb kihívásnak. ‘Lost Generation’ Túlzás nélkül állítható, hogy a fiatalkori munkanélküliség Európában és azon belül Magyarországon is egy gazdasági és szociális tragédiáva terebélyesedik, amelynek kezelését hazánkban a nemzetstratégia egyik kiemelt feladatává kell emelni.

MELYEK A KRITIKUS TERÜLETEK MAGYARORSZÁGON ÉS SPECIÁLIS AJÁNLÁSOK A DÖNTÉSHOZÓK SZÁMÁRA

Idegen nyelvtudás: A legfrissebb felmérés szerint a magyaroknak csupán 35%-a állítja magáról, hogy beszél legalább egy idegen nyelvet ban még 42% volt ez az arány! Ezzel utolsók vagyunk az Európai Unióban, ahol az átlag 54%. Tavaly a végzett egyetemisták 30%-a nem kapta meg a diplomát nyelv- vizsga hiánya miatt. Németország elnöke, Joachim Gauck legutóbbi beszédében, amelyet Európáról tartott, az angolt javasolta az EU intézmények egyetlen hivatalos nyelvének. A Tanács ajánlásai: A magyar kormány tagja kizárólag idegen nyelven is tárgyaló-képes szinten beszélő politikus lehessen. Holland és skandináv mintára el kell érni valódi kétnyelvűséget a magyar társadalomban. A közszolgálati TV adjon rendszeresen főműsoridőben szinkronizálatlan filmeket. Ahhoz, hogy a nyelvoktatásban eredményeket lehessen elérni, nem elegendő a heti 3x1 (45 perc) tanóra. A diákoknak minden nap legalább 45 percet foglalkoznia kell az idegen-nyelvvel. Sokkal intenzívebben kell támogatni a cserediák programokat, a külföldi nyelvtanulást (ahogy pl. ezt a Skandináv országokban és Németországban is teszik).

Személyi készségek (‘soft skills’): A mai modern, globalizált és sikerorientált vállalkozások vezetői számára sokkal fontosabb az állásajánlatra pályázó fiatalok viselkedése és attitűdjeik, mint az elméleti ismereteik. A felsőoktatási intézményeinknél az oktatás középpontjában még mindig a tárgyi tudás átadása áll, és nem a kompetenciák fejlesztése. A Tanács ajánlásai: A tanítás nem egy üres vödör feltöltése, hanem a tűz meggyújtása, vélekedett Yeats, Nobel díjas ír költő. A magyar oktatási rendszernek a tudás átadásának és vissza- kérdezésének XIX-ik századi, biflázáson alapuló rendszerét meg kell ujítania. Olyan szociális kompetenciák kibontakoztatásában kell elöl járnia, mint a stressz-tűrés, a konfliktus-kezelés, az idő-gazdálkodás, a kreativitás, az empátia, a kezdeményező-készség, a kommunikációs-készség, a kapcsolat- építő készség, a csapat-orientáció, a szervezőképesség, a flexibilitás és a mobilitás.

A fiatalok számára az iskolarendszerből a munka világába való átmenet elősegítése: Azokban az európai országokban, amelyekben külön figyelmet fordítanak a fiatalok iskolarendszerből a munka világába való átmenetének támogatására, például különösen a duális szakképzési rendszerhez kapcsolódóan vagy egyéb ún. ifjúsági képzési garanciák formájában, a fiatalok munkanélküliségi mutatója a legalacsonyabb szinten van és a válságot követően sem emelkedett jelentősen (Németország, Ausztria). Idén márciusban az EU tagállamok munkaügyi miniszterei politikai megállapodásra jutottak az ún. ifjúsági garancia rendszerének létrehozásáról, amelynek célja biztosítani azt, hogy a munkanélküli fiatalok rövid időn belül munkához vagy képzéshez jussanak. A tagállamoknak 2014-től be kell vezetniük a rendszert. A Tanács ajánlásai: Fel kell állítani egy olyan, a fiatalok elhelyezkede szempontjából előnyös rendszert, amelynek kereteit európai példákra alapozva és az ifjúsági garancia figyelembe-vételével kell kidolgozni és lefektetni a döntéshozók, az oktatási intézmények (közép- és felsőfokú), a hatóságok (képzési, foglalkoztatási, vállalkozásfejlesztési stb.), az üzleti szféra (KKV és további vállalkozások) és érdekképviseletek (ifjúsági, vállalkozói, szakszervezeti stb.) közti szoros együttműködésben, partnerségben. Elengedhetetlen jellemzők: kiszámíthatóság, pályaorientáció, szakképzés, szakmai gyakorlat, ifjúsági garancia.

Vállalkozókészség: Hazánkban a 2,3 millió 15 és 34 év közötti fiatalból mindössze vállalkozik; azaz a fiatalok 3,7%-a, mely európai és amerikai viszonylatban is rendkívül alacsony szám. A Tanács ajánlásai: Az oktatási rendszereknek jobban is elő kell segíteniük a vállalkozó-szellemet. Meg kell erősíteni a fiatalok pozitív hozzáállását a kockázatvállalás területén, hogy ne féljenek újrakezdeni, ha megtapasztalják a kudarcot – mint például a ‘Young Enterprise’ középiskolai programban. A vállalkozói kedven kívül fontos a vállalkozásokat támogató, hosszú távon kiszámítható és kedvező szabályozási környezet kialakítása (adminisztratív és adóterhek, induló vállalkozások segítése, bizonyos árbevétel alatti adókedvezmények). Szélesebb körben kell tudatosítani, hogy az Európai Bizottság “Fiatalok Lendületben Program”-jának évi prioritásai előnyben részesítenek olyan projekteket, amelyek a fiatalok kezdeményezőkészségét, kreativitását, vállalkozókészségét fejlesztik.

Felsőoktatási intézmények és a vállalatok közötti együttműködés: A kapcsolatfelvételt a cégek az egyetemektől várják, ahol azonban többnyire nem foglalkoznak ezzel. A hazai cégek az adózott eredményük kevesebb mint fél százalékát költik a felsőoktatással való közös munkára, közös projektekre. A Tanács ajánlásai: Hazánkban 2002 óta a mindenkori kormányzat Kármán Tódor-díjjal ismeri el azokat a gazdasági szereplőket, akik sokat tesznek a hazai felsőoktatásért. Az együttműködés támogatását tovább kell fejleszteni. A kooperáció jelentősen növeli a fiatalok jövendőbeli elhelyezkedési esélyeit.

A fiatalok foglalkoztatásának társadalmi összefüggései: A fiatal generációkra többszörösen összetett és kihívásokkal teli jövő vár. Az öregedő Európa, a fiatalok csökkenő gyermekvállalási kedve és a fiatalok foglalkoztatási nehézségei - a migrációval korrigált mutatók, mint az életkori függőség aránya - alapján a korábbiakhoz képest teljesen visszájára fordult társadalmi viszonyok és jövőkép van kialakulóban ra az arányok annyira megváltoznak, hogy már csak alig 2-3 aktív eltartó jut egy eltartottra. A Tanács ajánlásai: A fiatalok élethelyzeteivel való foglalkozás nem korlátozódhat kizárólag a válság által előtérbe került munkanélküliség kérdéskörére. Àtfogóan kell kezelni a demográfiai változások révén a fiatalokra, az egész társadalomra vonatkozó körülményeket, amelyek a jelenlegi szociális rendszer fenntarthatóságát több szempontból is megkérdőjelezik.

A magyar közelmúlt feltáratlansága lelassítja a társadalmi mobilitást: A térségünkben már csak Magyarországon és Ukrajnában vannak zárva a közelmúlt elnyomó rendszerének archívumai. Az átláthatatlan és számonkérhetetlen összefonódások továbbélése lelassítja az elit-cserét és konszolidál demokratikus deficiteket. Ezek pedig gátolják a mobilitást és társadalmi felemelkedést a fiatalok számára. A Tanács ajánlása: Az archívumok haladéktalan megnyitása.

A korlátlan növekedésre alapozott modell megrendülése: A korlátozott erőforrásokkal biró Földünkön a fennálló gazdasági rendszernek a kifulladása előre programozva volt. A globális ökológiai rendszer a szemünk előtt dezintegrálódik a túlfogyasztás terhe alatt. A környezeti problémák azonban nem kezelhetők társadalmi és gazdasági összefüggéseikből kiragadva, ha valóban fenntartható megoldásokra törekszünk. A foglalkoztatáspolitikára is hatással vannak az éghajlatváltozás következményei: az ebből fakadó gazdaságszerkezeti átalakítások újabb foglalkoztatáspolitikai feladatokat generálnak (pl. átképzés).

A Tanács ajánlásai: A magyar ifjúsági foglalkoztatáspolitika sikerét hosszú távon csak egy olyan rendszerben látjuk biztosítottnak, ahol hangsúly az egydimenziós, GDP-alapú növekedésről elmozdul a társadalmi és egyéni jól-lét irányába. A paradigma-váltás során a fiatal generációnál időben elő kell segíteni az értékrendszer megváltozását, amely társadalmi változást indukál. Ez a váltás magában foglalná az elmozdulást a fogyasztásra-alapozott növekedéstől egy humánusabb és mértéktartóbb ökológiai együttműködés felé.

Köszönöm a figyelmüket! Elérhetőség: Káncz Csaba, elnök, Magyar Ifjúsági Foglalkoztatási Tanács Facebook: facebook.com/IfjusagiFoglalkoztatas facebook.com/IfjusagiFoglalkoztatas