COMMEDIA DELL’ ARTE Hivatásosok színjátéka A komédia, a színjáték mestersége, művészete ARS, ARTE (latin) = művészet és mesterség is

A commedia dell'arte Rögtönzött színjáték, mely a 16. század közepén alakult ki Itáliában. Valószínűleg még az ókori atellana-játék hagyományaiból alakult, de természetesen közrejátszottak kialakulásában a minden vidéken meglévő népi csúfolódók is. Az első fennmaradt írott szcenárium 1568-ból való, de az 1870-es években a legjobb társulatok már Franciaországot és Spanyolországot is megnyerték művészetüknek Hatása máig eleven a drámaírásban és a színjátszásban is.

A rögtönzés szerepe A commedia dell’arte előadói hivatásos vándorszínész-társulatok voltak, melyeknek színészei a társulatok vezetőinek irányításával közösen dolgozták ki az előadás néhány oldalas cselekményvázlatát (canovaccio = kanavász), amely dialógusokat nem tartalmazott: azokat az előadók alkalomról alkalomra rögtönözték. Az előadás így a résztvevő színészek közös munkájává vált, amely az előzetes megbeszélés után is csak a színpadon nyerte el végleges formáját, a közönség reakcióitól függően. Ezt a rögtönzést azonban nem kell a mai értelemben vett improvizációnak tekinteni, hiszen a színészek munkáját előre betanult szövegrészek, szövegvariációk (kész sémák), mindenki által ismert és szeretett tréfák (melyekhez minden kellék a rendelkezésükre állt) és fogások egész arzenálja segítette, melyeket az alkalomhoz illően variálhatott.

Színtársulatok Egy társulat 10-12 főből állt, melyben minden szerepkörre volt alkalmas színész. Mesterségükhöz szükséges volt az olvasni tudás, a memória, az időzítés és az állandó gyakorlat a dialógusokban. Egy ember egész életén át egy fajta szerepet játszott, melyet egyre inkább tökélyre fejlesztett. Ezek a szerepek aztán a színtársulaton belül apáról fiúra öröklődtek, a mesterségbeli fogásokkal, generációkon át öröklődő panelekkel együtt (bár az életkornak megfelelő váltásokat betartották). A különböző vándortársulatok színészei saját egyéniségüket adták szerepköreikhez, így jelentkezett különbségtétel a különböző karaktereken belül is (a szolgálót felosztották Arlecchinóra, Pedrolinóra stb.). Fontos megjegyezni, hogy már az 1570-es évek Itáliájában elszaporodó színésztársulatok is befogadtak nőket.

Tipikus figurák Urak Capitano: Déli típus (spanyol), nőcsábász, katona (már leszerelt), szájhős, hihetetlen történeteket ad elő magáról, hetvenkedő, csábító. A cselekmény során baja esik, átverik, megleckéztetik, végül a lányt nem kapja meg. Dottore: Északi típus, általában orvos, néha ügyvéd vagy jogász. Érthetetlen beszéd, ékesszólás, latin szavak használata, tudálékosság, kéjsóvárság jellemzi. Pantalone: Szintén idősebb szereplő, északi (velencei), zsugori kereskedő. Nagyon öreg, beteg, mindig panaszkodik, sántít, tüdőbaja van. Ugyanekkor beképzelt, öntelt szoknyavadász, ám őt is az orránál fogva vezetik. Tartaglia: Előző kettőt helyettesítheti, dadogó hivatalnok.

Szolgák (zanni-szerepek) Brighella: Eredetileg eszes, északi paraszt. Később mindenre kapható, agyafúrt fickó, ötletekben gazdag, találékony intrikus, aki bonyolítja a cselekmény fonalát. Arlecchino: Naiv, gyámoltalan, kevésbé eszes, északi, vidám, leleményes parasztlegény. Pulcinella: Púpos, bűnös hajlamú, illetlen déli figura. Félmaszkot hord. Colombina (vagy Fantesca): Szolgálólány, északi is lehet és déli is. Segíti a szerelmeseket, kedves, okos, ravasz. Pedrolino: Nápolyi, ostobább szolga (idővel melankolikussá válik, és szomorúságában mintha értelmesebb lenne). Sajátosan bohócszerű figura, ő a bátortalan, reménytelen szerelmes, akin segíteni kell (franciába Pierrot).

Sorsűzött szerelmespár A lány (Vittoria, Lidia, Izabella) A fiú (Flavio, Ledio, Aurelio). Toscanai tájszólás jellemzi.

Pantalone

Dottore

DOTTORE

Arlecchino

ARLECCHINO

BRIGHELLA

Arlecchino és Pedrolino

Watteau: Pierrot

Egy mai commedia dell’ arte társulat