Az e-tanítás. Felépült az e-tanulás épülete – az Internet. Épülnek a tantermek – a tanulásszervező rendszerekkel felszerelt helyi Intranet hálózatok.

Slides:



Advertisements
Hasonló előadás
IT Essentials I. IT Alapismeretek: PC Hardver és Szoftver v4
Advertisements

Váczy Zsuzsa közoktatási szakértő, Bp május 13. OPKM.
Forrás: Educatio folyóirat 2003/III szám, - E-LEARNING / Buda András: Virtuális oktatás című cikke Előadó: Burai István György cím:
Tutori tevékenység a gyakorlatban
E-learning alapú távoktatásos képzés
IT-mentor és a képzés gyakorlati kérdései
A tanulás jövője Dr. Kuti István oktatási főigazgató-helyettes
Tisztelt Látogatóink! Szeretnénk rövid tájékoztatást adni az általános iskolában megvalósuló új tanulásszervezési eljárásokról és azok tartalmáról a TÁMOP.
A Leonardo kísérleti projekt célja: Az AIFSZ (illetve az ISCED szintnek megfelelő) képzések európai és hazai felmérése, elemzése Egy konkrét AIFSZ képzés.
Weszely Orsolya Bertalan Tamás
LKG–HEFOP Szakmai Nap, / Kompetensek leszünk!? Bánhegyesi Zoltán Leövey Klára Gimnázium
Újfajta tanulási módszerek alkalmazása a felnőttképzési konzulens képzésnél Nyíregyháza, március 18.
Piacképes programozói tudás a középiskolában
ÚJ DIMENZIÓK A FELSŐFOKÚ SZAKKÉPZÉSBEN Dr. Sediviné Balassa Ildikó: A FELSŐFOKÚ SZAKKÉPZÉS SZERKEZETI, TARTALMI ÉS MÓDSZERTANI FEJLESZTÉSE A LEONARDO KÍSÉRLETI.
Tehetséges tanulóink szakkörökön, a több éve működő tehetséggondozó műhelyekben (természettudományos, környezetvédelmi), valamint a különböző szintű.
„Kutatás az atipikus tanulási formák (távoktatás/e-learning) modelljeinek kifejlesztésére célcsoportonként, a modellek bevezetésére és alkalmazására” Megbízó:
Paradigmaváltás az oktatásban
© Zsuzsa Gömöry, Györ 2005 Helen Parkhurst A Dalton-terv Gömöryné M. Zsuzsa.
Hogyan legyünk e-tanárok?
E - Learning Információtechnológiai támogatás a nyitott- és távoktatásban.
E-learning és a multimédia
Az ICT hatása az oktatási folyamatra Paradigmaváltás az oktatásban.
óvodától - szakiskoláig A vidéki tanulóknak az iskola épületében található kollégium ad otthont.
Az e-learning gyökerei, az e-tanulás fejleményei
Szegedi Tudományegyetem TÁMOP „XXI. Századi kompetenciaalapú gyakorló iskolák Szegeden – az óvodától az egyetemig.” „XXI. Századi kompetenciaalapú.
IKT eszközök az oktatásban, digitális pedagógia
JÓ GYAKORLAT Digitális taneszközök használata történelem órán
E-learning alapú távoktatásos képzés
Nyíregyházi Főiskola március 6. Dr. Kokovay Ágnes Kompetenciaalapú képzés és a távoktatás.
Gazdasági ismeretek.
E-learning Kovácspál Eszter.
Nemzeti Közszolgálati Egyetem
Robothadviselés és e-tanulás? Prof. Dr. Kende György Dr. Seres György.
Bevezetés. A jó pap holtig tanul – tartja a mondás A múlt század közepéig azonban, általában, csak azokra az emberekre volt ez igaz,  akiknek a génjeiben.
Az E-TANÁR portál. A digitális olvasás-tudás már széles körben elterjedt. A digitális írás-tudás széleskörű alkalmazásához azonban alkotói közösségi fórumok.
Az E-TANÁR portál © Dr. SERES TechConsult 2008.
Az E-TANÁR portál.
Felsőoktatás szerepe a távmunka elterjesztésében Benedek András Felsőoktatás szerepe a távmunka elterjesztésében VI. Országos Távmunka Konferencia Budapest,
A dráma- és színházismeret-tanár képzési és kimeneti követelményei
Mit gondolunk arról, mi a tanulás és hogyan szervezzük meg ?
Miért jó az informatika a hallássérülteknek?
Az ember futhat, de nem menekülhet a megmérettetés elől. Az egyetlen gyerek se maradjon ki a mérésből jelszavát hangoztató korban az oktatásban dolgozóknak.
Disszeminációs Konferencia Budapest, december 2. dr. Sediviné Balassa Ildikó TANÁRTOVÁBBKÉPZÉS A FELSŐFOKÚ SZAKKÉPZÉSHEZ.
ÚJ TUDÁS – MŰVELTSÉG MINDENKINEK A digitális írástudás elterjesztése Az idegennyelv-tanulás ösztönzése Az integrált természetismeret-oktatás bevezetése.
Tanulói laptopokkal a középszintű magyar érettségi felé
Kompetencia alapú oktatás elterjesztése Hajdú-Bihar megyében Herpai Imre igazgató, HBMPI.
TÁMOP / „Karöltve” Integrációs közoktatási referencia intézmény kialakítása hálózati együttműködés keretében a Csertán Sándor Általános.
Pedagógus-továbbképzések hasznosulása
Kooperatív oktatással a befogadás támogatásáért
A digitális pedagógiai módszertan fejlesztése a Körzeti Általános Iskolában TIOP / Digitális pedagógiai innováció útján Projektzáró.
A tanulási környezet változásának hatásai a tananyagfejlesztés módszereire Dr. Ludik Péter.
Forgó Sándor H: Az e-tananyag fejlesztés a kompetencia-alapú pedagógusképzés fókuszában Korszerű oktatási módszerek és IT technológiák.
Új modulok a szakképzésben Projektmenedzsment – MS Project 2007 Szentirmai Róbert.
DIDAKTIKA ÉS OKTATÁSSZERVEZÉS II.
MKE XXXI. Vándorgyűlés, Papa Tankönyvek a könyvtárosképzésben Tóvári Judit főiskolai tanár Eszterházy Károly Tanárképző Főiskola, Eger Tóvári Judit.
MTT MA Mérnöktanár mesterszak Elektronikus tanulás 3. konferencia.
A projekt az Európai Unió támogatásával, az Európai Szociális Alap társfinanszírozásával valósul meg. Pannon Egyetem Georgikon Kar Szegedi Tudományegyetem.
A HEFOP PÁLYÁZAT EREDMÉNYEI A GYAKORLATI KÉPZÉSBEN.
MTT MA Mérnöktanár mesterszak Elektronikus tanulás 2. konferencia.
A kapcsolati hálók szerepe a tudásháló építésében Kis Márta Heller Farkas Főiskola A konnektivizmus a tudásszervezés új paradigmája MAFIOK XXXIII. országos.
A hagyományos és a hagyományos médiumoktól különböző, informatikai eszközöket alkalmazó lehetőségek, azok felhasználása. Czékmány Ilona.
A TÁVOKTATÁS LEHETŐSÉGEI ÉS TAPASZTALATAI A FELNŐTTKÉPZÉSBEN DR. ZÁRDA SAROLTA A FELNŐTTKÉPZÉS KIHÍVÁSAI … DEC. 15.
Digitális generáció az iskolapadban Bedő Ferenc
EUCIP konferencia október 20. Cséfalvay Katalin Fejlesztés (BUILD) modul.
1 Budai Attila Költséghatékony e-learning képzés Tananyag és támogatás új ILIAS felhasználók számára Vitaindító előadás 8. Nemzetközi ILIAS Konferencia.
Bonyhádi Általános Iskola, Gimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola
Tanítási filozófia Gyetvai Anna.
Bonyhádi Általános Iskola, Gimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola
PROJEKTMÓDSZER Tratnyek Magdolna PhD
Kompetencia alapú szakoktatás
Előadás másolata:

Az e-tanítás

Felépült az e-tanulás épülete – az Internet. Épülnek a tantermek – a tanulásszervező rendszerekkel felszerelt helyi Intranet hálózatok. Az e-tanítás

e-tanár Erzsi Judit Gábor Gyuri Internet Intranet e-tanterem

Felépült az e-tanulás épülete – az Internet. Épülnek a tantermek – a tanulásszervező rendszerekkel felszerelt helyi Intranet hálózatok. A diákok fogadására készek a legmodernebb iskolapadok – a számítógépek. Az e-tanítás

Felépült az e-tanulás épülete – az Internet. Épülnek a tantermek – a tanulásszervező rendszerekkel felszerelt helyi Intranet hálózatok. A diákok fogadására készek a legmodernebb iskolapadok – a számítógépek. A tanárok rendelkezésére állnak –a táblák – a szemléltetés minden elképzelhető és elképzelhetetlen formáját biztosító multimédiás technikai eszközök –és a színes krétás dobozok – a prezentációs szoftverek. Az e-tanítás

Most már csak az a kérdés, hogy ebben a kiválóan felszerelt épületben: –Kinek e-tanítsunk? –Mit e-tanítsunk? –Ki e-tanítson? –Hogyan e-tanítsunk? Ezekre a kérdésekre keresünk választ az előadásban Az e-tanítás

Az első oktatási segédeszköz, az emberi beszéd, „feltalálása” után a tanítás általános formájává vált, évezredekre – aki tanulni akart, annak először a beszédet kellett megismernie. Az írás, majd a nyomtatás feltalálása jelentősen megnövelte az emberiség által felhalmozott tudás továbbadásának hatékonyságát – a tanulás feltétele, évszázadok óta, az írni-olvasni tudás. A kinek e-tanítsunk kérdésre viszonylag egyszerű a válasz: előbb-utóbb mindenkinek

A digitális adatrögzítés, -továbbítás és –meg- jelenítés, a számítógépek, és a helyi, illetve világméretű számítógép-hálózatok elterjedésével vált hatékonnyá a kép-, mozgókép- és hangrögzítés eszközeinek alkalmazása az oktatásban és tanulásban Az e-tanulás feltétele a „digitális írni-olvasni tudás” lett. Ennek a feltételnek ma még nem mindenki felel meg – őket csak a hagyományos módon taníthatjuk. A kinek e-tanítsunk kérdésre viszonylag egyszerű a válasz: előbb-utóbb mindenkinek

Az óvodában a „kakaóbiztos” számítógépek mellett felnövő nemzedék azonban már biztosan e-tanuló lesz. Vannak azonban már ma is olyan célcsoportok, amelyeknél a digitális olvasni tudás – a számítógép és az Internet alkalmazói szintű ismerete – munkaköri kötelesség. A nagy vállalatok dolgozói, a közalkalmazottak, és a hadsereg hivatásos állománya számára az e-tanulás ideális megoldást nyújthat az élethosszig való tanulás követelményeinek teljesítésére. A kinek e-tanítsunk kérdésre viszonylag egyszerű a válasz: előbb-utóbb mindenkinek

Most már csak az a kérdés, hogy ebben a kiválóan felszerelt épületben: –Kinek e-tanítsunk? –Mit e-tanítsunk? –Ki e-tanítson? –Hogyan e-tanítsunk? Ezekre a kérdésekre keresünk választ az előadásban Az e-tanítás

Az e-tanulás nemcsak a hagyományos elméleti képzés hatékonyságát növeli meg, de a legkülönbözőbb virtuális modellek, szimulátorok, és szerepjátékok a gyakorlati képzés költséghatékonyságát is jelentősen javíthatják. A mit e-tanítsunk kérdésre is hasonló választ adhatunk: előbb-utóbb mindent, amit szervezett keretek között kell elsajátítani.

Most már csak az a kérdés, hogy ebben a kiválóan felszerelt épületben: –Kinek e-tanítsunk? –Mit e-tanítsunk? –Ki e-tanítson? –Hogyan e-tanítsunk? Ezekre a kérdésekre keresünk választ az előadásban Az e-tanítás

A hagyományos iskolában a tanár az, aki a kijelölt, vagy kiválasztott tananyagot előadja, szemlélteti, a tanulóval korrepetál, majd az elsajátítást ellenőrzi, vagy számonkéri és értékeli. Egy konkrét ismerethalmaz – tantárgy, téma stb. – e-tanulással való elsajátításához készült multimédiás tananyagcsomag esetében felmerül a kérdés, hogy ki tanít? A ki e-tanítson kérdésére már sokkal nehezebb választ találni.

A tanár, aki a tananyagot kiválasztotta és megfogalmazta? A grafikus, aki elkészítette a megértést elősegítő, szemléltető bemutatókat? Az informatikus, aki megírta a forgatókönyvet? A narrátor, aki az előadásokat felolvasta? A programozó, aki a tanuló által feldolgozható formában, digitális adathordozóra, vagy egy kijelölt hálózati címre rögzítette az eredményt? A tutor, aki a tanulókkal a kapcsolatot tartja távoktatás esetén? Felmerül a kérdés, hogy ki tanít?

Például: a COEDU Távoktatási Kft. ajánlása szerint ilyen a tananyagkészítés folyamata:

A legegyszerűbb megoldásnak az tűnne, ha mindezeket a feladatokat egy személy végezné, azonban minden tanárt felkészíteni ennyi szakma kiváló ismeretére lehetetlen és felesleges. A felsőoktatási intézmények, és a speciális képzést adó kurzusok oktatásához szükséges e-tananyagok, valamint egy üzleti tevékenységet bemutató prezentációk többnyire, egyedi kidolgozást igényelnek. Ez az átadandó tudásanyag megfogalmazásától a megértés, illetve az elsajátítás ellenőrzéséig szükséges – fent felsorolt – feladatok megoldásában résztvevőktől szoros együttműködést követel meg. Ezért az e-tanársághoz és az e-leaderséghez szükséges alapvető ismeretek és készségek elsajátítása ma már a digitális írástudás alapvető feltétele. A ki e-tanítson kérdésére már sokkal nehezebb választ találni.

Most már csak az a kérdés, hogy ebben a kiválóan felszerelt épületben: –Kinek e-tanítsunk? –Mit e-tanítsunk? –Ki e-tanítson? –Hogyan e-tanítsunk? Ezekre a kérdésekre keresünk választ az előadásban Az e-tanítás

A hogyan e-tanítsunk kérdésre annyiféle választ adhatunk, ahány oktatási forma, iskola, tantárgy és oktató, illetve üzleti tevékenység van.