Márffy Ödön (1878, Budapest - 1959, Budapest)

Festő, érdemes művész (1958). Párizsban a Julian Akadémia, majd az École des Beaux-Arts növendékeként folytatott művészeti tanulmányai során Cormon műtermében dolgozott. 1906-tól kezdve szerepelt a Salon d'Automne és a Salon Carré kiállításain. 1907-ben hazatért és kollektív kiállításon mutatta be plein air törekvésekből kiinduló, lírai hangulatú műveit. Ugyanebben az évben elnyerte a Ferenc József jubileumi díját, a következő évben pedig a Művészház nagydíját. Előbb a MIÉNK (Magyar Impresszionisták és Naturalisták Köre) művészcsoport, majd hosszabb olaszországi út után a Nyolcak egyik alapító tagja és a posztimpresszionista törekvések egyik vezető mestere lett. Barátja volt Ady Endrének. 1922-ben nőül vette Ady özvegyét, Csinszkát (Boncza Bertát). A Képzőművészek Új Társasága (KUT) alapító tagja és sokáig elnöke volt. Művészete mindvégig megőrzött valamit az ifjúkori konstruktív szemléletű alakításból, bár a későbbiekben az oldott festői elem dominált. Franciás szellemű műveiben a párizsi iskola és a magyar hagyomány találkozott. 1928-ban Amerikába utazott, ahol több nagysikerű kiállítást rendezett. Több műve került külföldi múzeumokba. 1931-ben a Szinyei Társaság tájképdíjával, 1947-ben pedig állami nagy aranyéremmel tüntették ki, 1949-ben készült el Gyümölcsszedők c. nagyméretű, gazdag koloritú pannója. Gobelin-tervei mellett kiválóak voltak litográfiái (pl. Szt. János jelenései) és arcképfestészete is. A Magyar Nemzeti Galéria számos festményét őrzi.

Ady 1920 körül Ceruza, lavírozott tus, papír, 167 x 109 mm Magyar Nemzeti Galéria, Budapest Márffy sikeres, hosszú művészpályája századunk hat évtizedét végigkíséri. 1907-ben indult festői pályája a Gulácsy Lajossal közösen rendezett kiállítással, s haláláig aktív résztvevője volt képzőművészeti életünknek. Indulása, politikai állásfoglalása a Nyolcak tevékenységével forrt össze. 1910 - 12 közötti expresszív tusrajzai lágyabbak, oldottabbak, kevésbé konstruktívak, mint ez időben készült képei. A tízes évek polgári radikális művészeinek a Nyugat, a Nyolcak nemzedékének Ady neve szimbólum volt. A kor szinte minden jelentős művésze megörökítette. Az Állami Vásárló Bizottság által 1960-ban megvásárolt képmás átlós komponálása, a képből nyugtalanul kitekintő szemek, a lavírozással "lágyított" vonalak ideges, kusza hálói egy szellemileg mozgékony, harcra, vitára állandóan kész ember vonásait tükrözik.

Aktos kompozíció 1910 körül Olaj, vászon, 79,5 x 98,5 cm Janus Pannonius Múzeum, Pécs

Márffy rövid müncheni kerülővel fiatalon jutott el Párizsba, ahol Cézanne és Van Gogh festészete ejtette rabul. Itt ismerkedett meg Fülep Lajossal, Bölöni Györggyel és Kernstok Károllyal, útja így természetszerűleg a magyar progresszívek táborába, a Nyolcak közé vezetett. 1907-es hazatérte után először Kernstok nyergesújfalui házának volt a vendége, ez idő tájt készülhetett Aktos kompozíciója is. Négy női aktot ábrázol a szabadban. A baloldalt ülő nő két lábát egymáson keresztbe fonja, könyöklő jobb kezére támasztja a fejét, könyökét bal térdén pihenteti. A második nőalak a kép előterében áll szembefordulva, összekulcsolt kezében földig érő drapéria. A harmadik nő kinyújtott lábbal, jobb könyökére támaszkodva fekszik, míg a negyedik kissé hátrább helyezkedik el, szembefordulva áll és bal karját a feje fölé emeli. Az alaphelyzetből kimozdított testek kontraposztos beállításúak, nyújtottak, expresszív megfogalmazásúak. A testek plaszticitását kék színű kontúrrajzzal emeli ki Márffy. A kép síkja és tere át van szőve ritmussal és e ritmus hordozója a szín. Az egymásba simuló színek belső logikája alkotja a kép fő szerkezetét. A színkontraszt végül is harmóniában oldódik fel. Egyúttal a szecessziós vonalritmus is érvényesül. A föld, a víz, a fák kék-lila-sárga foltszerű színharmóniája a testeken reflexszerűen felvillan. A kép közepén a víz felületén megcsillanó három szín az előtérben álló figurán is megjelenik. A másik három figura testének uralkodó színe a kék, a sárga és a zöld. A fák törzse mélyék színben izzik.

Álló akt 1911 körül Olaj, vászon, 114 x 86 cm Magántulajdon

Barackok - Olaj, vászon, 43 x 56 cm Magyar Nemzeti Galéria, Budapest

Csendélet 1930 körül Olaj, vászon, 65 x 81 cm Magántulajdon

Csipkekendős nő 1930-as évek eleje Olaj, vászon, 81 x 65 cm Magyar Nemzeti Galéria, Budapest A kép Ticharick Zdenka zongoraművésznőt ábrázolja. A Csipkekendős nő talán a legszebb az École de Paris stílusában készült portrék közül. Oldott festőisége, finom fénnyel telített színvilága az alakot légiesen könnyeddé teszi, s csak a szék támlájának vonala, az ajtó jelzésszerű érzékeltetése tartja a valóság szférájában. Itt bontakozik ki igazán Márffy vérbő koloritja, amely gazdag érzelemvilágról árulkodik. A mozgás és a mozdulatlanság, a csöndes áhítat és a színekben feszülő erő, s mindezek együttesen lírai vallomássá fogalmazódnak.

Evezősök - Olaj, vászon, 81 x 65 cm Magyar Nemzeti Galéria, Budapest

Gulácsy Lajos portréja 1907 Olaj, vászon, 63 x 52 cm Magyar Nemzeti Galéria, Budapest

Konstruktiv önarckép 1914 Olaj, vászon, 92 x 69,5 cm Magyar Nemzeti Galéria, Budapest A portré a Nyolcakkal való szellemi és művészi közösségvállalás időszakának egyik kimagasló alkotása. A képfelületet horizontális, vertikális és haránt vonalak és fénynyalábok szelik át, ezekből épül fel a kompozíció. Az egyéniség, a jellem meghúzódik a szerkezeti elemek hálója mögött. A szigorú, hideg tekintet, a kemény arcvonások az absztrakciót erősítik, és megfosztanák a portrét az emberközelség érzékeltetésétől, ha nem segítenének a színek és a fények. Így Márffy sajátos színkultúrája ebben a konstruktivista korszakában is az érzelmi kifejezés lappangó igényéről árulkodik, amely a maga teljességében a 30-as évek remekművein bontakozik majd ki.

Női arckép 1930 körül Olaj, vászon, 80 x 63,5 cm Deák gyűjtemény, Városi Képtár, Székesfehérvár A Női arckép keletkezése idején Márffy Ödön magát a Nyolcak utódjának tekintő KUT vezetője. A harmincas évek elején készült festményt a színek élénksége, az ecsetkezelés könnyedsége, a brilliáns technikai tudás dicséri. Ismert és viszonylag sokat reprodukált a 30-as évek elején festett Csipkekendős nője. E munkának rokona és vele megközelítőleg egy időben készült a Női arckép is. Az utóbbin a hölgy megjelenése nem olyan nagyvilági és rejtélyes, mint a Csipkekendős nőn, a színek sem villódznak annyira, fátyol sem teszi sejtelmessé az alakot. A portré alanya jó értelemben vetten hétköznapibb, más karakter, ezt mutatja egyszerű frizurája, elegáns, mégsem hivalkodó virágos ruhája. Az arcot keretező sima fekete haj alól azonban huncut szempár pillant ránk, és a kihangsúlyozott, vastag piros ajkak érzékiséget sejtetnek.

Önarckép 1940-es évek Olaj, vászon, 100 x 80 cm Magyar Nemzeti Galéria, Budapest

Régi váci vám 1911 Olaj, vászon, 69,5 x 90 cm Magyar Nemzeti Galéria, Budapest

Virágcsendélet 1930 körül Olaj, vászon, 60 x 70 cm Deák gyűjtemény, Városi Képtár, Székesfehérvár

Naplemente 24,5×28 cm Olaj, vászon, kartonon Jelezve jobbra lent: Márffy Magyar Nemzeti Galéria bírálati száma: 1837/1979 Hátoldalon dedikálás: A Naplemente vázlata kedves Gyula barátomnak Márffy Ödön

Tájkép tóval (Sziklás part) 35,5×47 cm Olaj, vászon Jelezve jobbra lent: Márffy Szerepelt a BÁV 20.képaukcióján, 1969.május

Vízpart 26×37,5 cm Vegyes technika, papír Jelezve jobbra lent: Márffy Ödön

Virágcsendélet 61×50,5 cm Olaj, vászon Jelezve jobbra lent: Márffy Ödön

Zöldfalú biliárdszoba, 1906 körül 63,5×80 cm Olaj, vászon J.n.

Nyolcak 1911-es tárlata idején Bölöni György tanulmányt közölt Márffy Ödönről az Aurorában. "Sok éve már, egyszer - a párisi Salon d'Automne-ban, a Gauguin-kiállítás idején, néhány interieur-je függött Márffynak - emlékezett vissza - (...) ott nézett le pár Belgiumban készült szimpatikus kép. Sárgafalu szobák, csöndes korcsma büffével, hol rendbesorakoztak üvegek, pihenő billiárdasztal, szekrény virágokkal, a más ilyenek, nem annyira festői, mint inkább pszichológiai jelzések arra az időre, ami bekövetkezett. (...) Meglepett az átélés demonstrálása, amely élményekké avatott igen egyszerű és jelentéktelen dolgokat." Márffy négy évnyi felkészülést követően 1906-ban állított ki először a nevezetes Őszi Szalonon, még azt megelőzően, hogy Magyarországon is bemutatkozott volna párizsi és bruges-i képeivel. A franciaországi tanulóévek során az akadémiai stúdiumok mellett megismerkedett a korszak legmodernebb irányzataival, és leginkább Cézanne konstruktív szerkesztése, valamint a nabik majd a fauve-ok kolorizmusa volt rá hatással. E periódusból az utóbbi évek kutatása következtében számos intim hangulatú enteriőrjét ismerjük, amelyek jól mutatják az útkereső fiatal festő különböző irányú próbálkozásait. Ha három, szinte azonos témájú festményét a Zöldtapétás szobát (6.5.1), a Zöldfalu biliárdszobát (6.5.2) és a Zöld szobát (6.2.) együtt vizsgáljuk, nyomon követhetjük, miként haladt Márffy az egyszerűsítés, a stilizálás és egyben a konstruktív szerkesztés irányába, amelynek végpontján egyik főműve, a Zöld szoba megfestésekor már szinte teljesen négyszögekre redukálja a kompozíciót. A két billiárdszobás festmény még Bonnard és Vuillard enteriőrjeit juttatják eszünkbe: de az aprólékosabban, zsúfoltabban megfestett "Zöldtapétás szobához" képest a "Zöldfalu biliárdszoba" már sokkal inkább a nagy felületekre koncentrál. A részletek leegyszerűsödnek, a háttérben kinyíló ajtó, az ablaküveg kristályos szerkezetűvé bontja a teret. A struktúra keménységét Márffy - a rá később is oly' jellemző ellenpontozásként - az olvasgató nőalak és a sublóton elhelyezett virágcsokor meghitt látványával oldja fel. Rockenbauer Zoltán

Virágok és gyümölcsök 60×75,5 cm Olaj, vászon Jelezve jobbra lent: Márffy Ödön

Önarckép (tábori kis széken), 1930-as évek második fele 34,6×24,7 cm Lavírozott tus, papír Jelezve középen lent: Márffy Ödön

Zenebohóc akrobatalánnyal (Bohóc) 49×35 cm Olaj, karton Jelezve balra lent: Márffy Ödön

Kalapos férfi zöld sállal 89×68 cm Olaj, vászon Jelezve jobbra lent: Harsányi Kálmán barátomnak Márffy

Pirostetős ház (Falu), 1909 körül 55×65 cm Olaj, vászon J.n.

A fiatal Márffy Ödön négy éves párizsi ösztöndíja során az École de Beaux-Arts tanáraitól a mesterséget sajátította el, diáktársaitól pedig azt a friss, modern ládásmódot, amely a századelő francia metropoliszát olyan vonzóvá tette a művészvilág előtt. Az Akadémia falai közül kiszabadulva Márffy rendszeresen eljárt a természetbe illetve kisvárosokba festeni, Párizs-környéki, bretagne-i, bruges-i helyszíneket látogatott. Hazájába visszatérve aztán látható örömmel fordult a magyar táj iránt is: képzeletét megragadták a délbaranyai gyümölcsösök, a somogyi dombok, a zebegényi vagy a nyergesújfalusi Duna-part. Legszívesen barátja, Kernstok Károly nyergesi birtokán időzött, ahová Czóbel Béla, Czigány Dezső és mások is el-eljártak festeni. Márffy Párizsból különféle hatásokat hozott magával: Gauguin, Van Gogh, Bonnard és a fauve festők élénk színei illetve Cézanne szigorúbb szerkesztésmódja egyaránt magával ragadta. Nyergesújfalun Kernstok Károllyal és Czóbel Bélával kölcsönhatásban összegezte franciaországi tapasztalatait, amely kirobbanó, energikus fauve-os periódusának kialakulásához vezetett. Az évtizedfordulón aztán stílusa konstruktívabb irányba fordult. A Falu című képe az évtizedvégi útkereső periódus alkotása. Bár élénk, bő foltokban feltett kolorittal, a kontrasztok kihasználásával festette meg a tájat, a valóságos látványtól mégsem rugaszkodott el úgy, mint ahogyan egyik-másik fauve képén tette. Ezúttal nem keresi a rajzos megoldásokat, kontúr nélkül fest. A középpontba állított, piros tetős, fehér házat, nagy, sárga, kék, zöld pamacsokkal veszi körbe, a színek egymáshoz való viszonya adja ki a fákat, a talajt, a táj domborzatát, s ekként a perspektívát. A lendületes, vastag vonásokkal felvitt festék, a tavaszi eső utáni falusi táj üde leheletét érzékelti. A szertelen foltok kavalkádját a lila deszkakerítés rácsai zabolázzák meg.

Kilátás a műteremből 34×44 cm Akvarell, papír Jelezve jobbra lent: Márffy Ödön

Téglagyár a Dunánál (Tájkép gyárral), 1910 körül 102×81 cm Olaj, vászon Jelezve balra lent: Márffy Ödön

Ritka pillanat, amikor a magyar modernizmus hőskorából származó, kiváló kvalitású festmény kerül elő hosszú évek lappangását követően. Horváth Béla művészettörténész gyűjteményéről sokáig csak annyit lehetett tudni, hogy a "Nyolcak" festőitől származó főművek is találhatók benne, így 2006-ban a reveláció erejével hatott, amikor a Kieselbach Galéria bemutatta a hagyatékot. Az első magyar avantgárd csoport, a "Nyolcak" közel száz esztendeje, 1909. december végén a Könyves Kálmán Szalonban lépett színre botrányt kavaró, akkor még "Új Képek" címen rendezett tárlatával. Majd már "Nyolcak" néven 1911 áprilisában a Nemzeti Szalonban állítottak ki, festményeikkel ezúttal még nagyobb feltűnést kiváltva mint egy évvel korábban. A hangos sajtópolémiával, vitaestekkel, irodalmi és zenei rendezvényekkel kísért kiállítások lázba hozták a magyar kulturális közvéleményt. Az ellenzők népes táborával szemben a "Nyolcak" a kor legnagyobb művészeiben leltek szövetségesre: Ady Endre és a Nyugat folyóirat köre éppúgy melléjük állt, mint Bartók Béla, Kodály Zoltán, Weiner Leó és az akkor alakult Új Magyar Zeneegylet (UMZE). Márffy Ödön volt a csoportból az, akinek a Fürdő nők című fauve-os kompozíciója talán a legnagyobb értetlenséget váltotta ki a kritikusokból az "Új Képek" tárlaton. Márffy korábban Párizsban ismerkedett meg a modern francia festészettel, és a legnagyobb hatást rá Matisse és a fauve-ok valamint Cézanne művészete tette. Hazatérve Kernstok Károly nyergesújfalui birtokán csiszolta ki saját egyéni látásmódját, amely a Kernstok vezetésével hamarosan megalakuló festőcsoport egyik legmarkánsabb alkotójává avatta. 1910 augusztusában, már a Nyolcak második tárlatára készülve Márffy így írt barátjának, a művészetfilozófus Fülep Lajosnak: "A hosszú vajúdásnak és gondolkodásnak most érzem eredményét, sok dolgot leszűrtem. Fordulóponton vagyok a pikturában és nagy kedvvel sokat dolgozom."

A festő megjegyzéséből tudjuk, hogy ez volt az az időszak, amikor a korábbi zabolátlan, fauve stílusát - jórészt Cézanne újrafelfedezésének következtében - konstruktívabb irányba mozdította el. A nevezetes kiállításra már ebben az új szellemben dolgozott nagyméretű aktos vásznain illetve tájképein. Míg korábban, részben Rippl-Rónai hatására szívesen festett idillikus kisvárosi képeket, parkokat, az évtizedfordulóra a tájak szerkezetesebb megfogalmazásának kedvelt témája a külvárosi utcakép és a gyárépület lett. Jó néhány ilyen alkotását ismerjük ebből a korszakból, amelyek közül a legszebbeket, mint pl. a Nemzeti Galéria állandó kiállításán szereplő "Régi váci vám" illetve a magántulajdonban lévő "Zebegényi téglagyár" címűeket a korszak főművei között tartjuk számon. A nagyközönség számára hosszú idő után először tavaly bemutatott "Zebegényi téglagyár a Dunával" - a festői stílus és a szignó-típus alapján bizonyossággal megállapítható - ugyanebben a korszakban született, és nem más, minta "Zebegényi téglagyár" címen ismert festmény párdarabja.Márffyt az ipari épületek témájának feldolgozásában nem vezették szociális szempontok, vagy bármiféle társadalmi mondanivaló: kizárólag a látvány,a horizontális, diagonális és átlós struktúrák, a fény és a színek játéka okozta öröm volt e művek szervező ereje. A kompozíciót szinte egyetlen viharos lendülettel, már-már egy gesztussal vázolta fel a javítgatások, a pontosítgatás lehetőségének kizárásával. A határozott mozdulatokkal meghúzott kék és zöld kontúrok kitöltése sebes ecsetvonásokkal a festő lelki szabadságáról és egyben magabiztosságáról tanuskodnak. Márffy ezen a képen egy, mindössze néhány percig tartó pillanatot ragad meg mesterien: azt, ahogy a nap eltűnik a távoli dombok mögött, de utolsó sugárainak vörös reflexfénye még beragyogja a tájat, és feltüzesíti annak színeit.

A rendkívül takarékos eszközökkel, de változatos kolorittal és kihagyásokkal megoldott képen pusztán egyetlen zöld csíkkal érzékelteti, ahogy a smaragdzöld folyópart visszatükröződik a Duna vizében, néhány sárga, kék és narancs színű téglalappal jeleníti meg előttünk a gyár épületének formáit. A síkság, a folyó, ház és kémény egymásra merőleges vonalainak szigorát a dombok lekerekített formái és az alkonyi égen úszó, paletta alakú felhő oldják. Bravúros, fölényes festészet, amely Márffy legfelszabadultabb alkotásainak sajátja. Rockenbauer Zoltán

Dáliák zöld vázában, 1920-as évek 56,5×46 cm Olaj, vászon Jelezve balra lent. Márffy Ödön

Modell 44×37,5 cm Akvarell, papír Jelezve jobbra lent: Márffy

Falusi táj, 1930-as évek 66×83 cm Olaj, vászon J. b. l.: Márffy Ödön

kép a 30-as években készülhetett, amikor a legszebb és leglíraibb tájképeit, portréit festett, a lovak játéka már nem az első világháborúra emlékeztette, hanem bensőséges családi élete Csinszkával és barátaival kiteljesedni látszott. A melegítő napsugár, a lebegés, a franciás könnyedség ekkor volt uralkodó Márffy művészetében. Ezekből a képekből következett, késői emlékként az 1948-49-es Almaszüret serényen munkálkodó alakjaival, freskóvázlata, a második világháború utáni megbízás, a Hunyadihoz készített lovas-kompozíciók sora és az olaszországi magas égboltozatú tájak kompozíciós párdarabjai. Márffy Ödön, aki mindig megújult és mindig merített a maga művészetébe vetett hite szerint legbelső élményeiből, e képen a képmező legmélyebb pontján falu látványát tárja elénk, templomtoronnyal. Előtte a határ, aranysárga és zöld csíkokkal osztja a teret. A kép síkján elől balról gazdasági épület, előtte disznócsorda két fiatal parasztlegénnyel, jobbra lovat zabolázó fehéringes, kéknadrágos ifjú, fél lábon álló kifordult testhelyzetben. A kép két oldalát fák lombkoronája keretezi. A fénykévékkel szikrázó kék égbolt alatt játszódik az idillinek is mondható jelenet, amelynek hangulata Márffyt minduntalan megragadta és élete sok időszakában a falun ill. vidéken töltött idejét idézik. A fények, árnyékok játéka plasztikusan emeli ki a testek tömegét. A meleg színekre épített kép vízszintes és függőleges vonalrendszere az alakok mozgásával dinamikussá, megkapóvá teszi a művet. K. M.

Tűnődő 50,5×43 cm Olaj, vászon J.n.

Egisto tango magántulajdon

Testvérek magántulajdon

Csinszka /Krenczler Éva emlékére/ magántulajdon

VÉGE