Az előadás letöltése folymat van. Kérjük, várjon

Az előadás letöltése folymat van. Kérjük, várjon

Az Ócsai Tájház.

Hasonló előadás


Az előadások a következő témára: "Az Ócsai Tájház."— Előadás másolata:

1 Az Ócsai Tájház

2 Környéke Ócsa legszebb részén, az Öregfaluban, a református templom mellett található. Valójában 62 portából álló épületegyüttes alkotja ezt a falurészt. A Tájházat ma öt porta alkotja. Ismerkedjünk meg vele!

3 A tájház létrejötte Minden akkor kezdődött, amikor kialakult a településünket körbevevő tájvédelmi körzet. Mikor az épületek elkészültek, az emberek mindenféle tárgyakat ajándékoztak oda, hogy megmaradjanak az utókor számára. 1980-ban nyitotta meg kapuit az idelátogató közönség előtt. Ekkor még csak egy konyhát és egy szobát rendeztek be, mintha egy régi ház lenne.

4 Több mint 30 éve gyűjti és mutatja be a helyi néprajzi értékeket.
A mai tájház-együttes lépésről lépésre alakult ki, folyamatosan bővülve várja látogatóit. 2006-ban az Év Tájháza címet is elnyerte.

5 A Tájház kívülről

6 Itt található a már említett néprajzi gyűjtemény.
Tájház és istálló Itt található a már említett néprajzi gyűjtemény. A helyiségek berendezésére jellemző az akkor élt emberek mindennapi élete és használati tárgyai. A szoba-konyha-szoba elrendezés is ezt mutatja. Az udvaron lévő istállóban a mindennapi állattartás eszközeivel ismerkedhetünk meg. De találunk itt őrlőt, tilolót is. borona

7 Belülről

8 A tisztaszoba A tisztaszobában láthatók a bútorok, ruhák, a vetett ágy a díszbe öltöztetett ágyneműkkel. Az ágy mellett bölcső. A falakon, mint régen, családi fotók és képek vannak. Valamikor itt állt a búbos kemence, a képen a helyén szövőszék áll.

9 A pitvarkonyha A pitvarkonyha berendezése hagyományos.
Amint belépünk, az ajtóval szemben ott áll az elmaradhatatlan szekrény, a kaszli, tőle balra a vizes pad. A falon a tálason sok szép tál és tányér, míg a fogason a köcsögök és bögrék sorakoznak. Egyik sarokban a kenyérkészítés eszközei sorakoznak: a teknő, a szakajtó, a lisztes kanál és fölöttük falon a sütőlapát. Itt láthatjuk a különböző mázas szilkéket, és fazekakat, melyekben régen a tűzhelyen főztek.

10 Tárgyak a mindennapi életből
Fazekak a főzéshez Tűzhely és a szenes vasaló A kenyérsütés eszközei

11 Az Ágasház Nevét a jól látható, a falon kívül futó ágasfáról kapta, ami a szelemengerendát tartja. Ez az épület az egyetlen megmaradt ágasház az "öregfaluban". Itt különböző állandó kiállítások láthatók (ásvány-, tojás-, iskolatörténeti kiállítás) ágasfa

12 Miért ágasház? Mi az az ágasfa?
A sárfalazatra épített tetőt ágasfák tartják. A ház elején és végén Y alakú oszlopokat ástak a földbe. Ezekre az ágasokra tették a szelemengerendát hosszában, így a tető súlyát a gyenge földfal helyett az ágasfák hordozták.

13 Melegedő vagy zsellérház
Ez egy kéthelyiséges zsellérház, melyet  Melegedőnek neveztek el. Berendezése is szerényebb. Itt különböző foglalkozásokat szoktat tartani. Itt megmaradt a kemence, mely a hideg téli napokban visszaidézi a régmúltat és meleggel tölti be a szobát.

14 Felhasznált források:
Képek forrása: internet Horváth Lajos: Ócsa (Száz Magyar Falu Könyvesháza Kht.; Bp. Magyar Sándor: Értékeink (Egressy Gábor Művelődési Ház, Ócsa, 1990.)

15 Készítette:. Holi Krisztina és Óman Ágnes. 5. a osztályos tanulók
Készítette: Holi Krisztina és Óman Ágnes a osztályos tanulók Halászy Károly Általános Iskola


Letölteni ppt "Az Ócsai Tájház."

Hasonló előadás


Google Hirdetések