A szövegformák stilisztikája I. Az elbeszélés (narráció) Dr A szövegformák stilisztikája I. Az elbeszélés (narráció) Dr. Benczik Vilmos (ELTE TÓFK)

szövegformák elbeszélés (narráció) párbeszéd (dialógus; dialogizált narráció) leírás (deskripció) reflexió

I. Elbeszélés (narráció) Az irodalom alapvető, legrégebbi szövegformája. Jellemző vonása az időbeliség: cselekedeteket, történéseket beszél el. Ebből adódóan legfőbb vonása a dinamizmus, a mozgás, a változás.

I. 1. Külső történés elbeszélése Az elbeszélés alapvető formája: az elbeszélő a saját nézőpontjából mondja el a cselekménysort. Az olvasó könnyen befogadja, mivel a külső világban szokásos cselekedetekről, történésekről vannak tapasztalatai, így a szövegbe kódolt jelenetet könnyen alakítja vissza belső képpé.

I. 1. Külső történés elbeszélése (folytatás) Az érzékletes stílusú szöveg természetesen hatásosabban és élesebben hívja életre a befogadóban a belső képet, de a külső történés viszonylag egyszerű nyelvi eszköztárral is jól megragadható, a) mert a külső történésnek magas fokú a közösségi evidenciája; b) mert a nyelv alapvető funkciójában a külső történésekhez kötődik, s így a külső történések elbeszéléséhez szükséges eszközökben viszonylag gazdag. Ezért a külső történések elbeszélése során az elbeszélő kevéssé van ráutalva a trópusok használatára, különösen a metaforákéra — a külső történések elbeszélésének jellemző trópusai inkább a metonímiák és a szinekdochék.

I. 1. Külső történés elbeszélése (1 I. 1. Külső történés elbeszélése (1. példa) A híd egyik oldalánál egy sötét erdő volt, a másik parton pediglen egy zöld mező. János elcsapta a lovát legelni, maga tüzet rakott, szalonnát sütött, jól megvacsorázott. Azután feje alá tette a nyerget, és elaludt. De éjfélkor megint talpra ugrott, mert a túlsó parti erdőből olyan zúgás támadt, hogy a füle dobját hasogatta. Arról felől nyargalt a kilencfejű sárkány. A zöld színű szöveg leírás, a többi külső történés elbeszélése. A dőlt betűs ige metaforikus jelentésben szerepel. A sötétség országa. Magyar népmese. = (Katona Imre (szerk.): Magyar népmesék. Móra Kiadó, 1993. 130. old.

I. 1. Külső történés elbeszélése (2 I. 1. Külső történés elbeszélése (2. példa) Ezt az érthetetlen menedéket a nagyanyó férje, egy legendás hírű csempész építette, Amadísnak hívták, és egy fia született tőle, akit szintén Amadísnak hívtak, s aki Eréndira apja volt. A család eredetét senki nem ismerte. Az indiánok nyelvén elterjedt legismertebb változat az volt, hogy Amadís, az apa, egy nyilvánosházból váltotta ki szép feleségét, valahol az Antillákon, ahol késszúrásokkal megölt egy embert, s örökre áthozta az asszonyt a büntetlenség sivatagi világába. G. García Márquez: Hihetelen és szomorú történet az ártatlan Eréndiráról és lelketlen nagyanyjáról. = Nagyvilág, 1973/9. 1284. old. (Benczik V. fordítása)

Camus „A közöny” című regényében az arab Mersault által történő megölését hat bekezdésben beszéli el, s ebben a hat bekezdésben 25 metaforát használt. A regény ezt megelőző 83 oldalán mindössze 15 metafora fordul elő. (Stephen Ulmann: Language and Style, Oxford, 1964, 121. o.)

A. Camus: Közöny (Gyergyai Albert fordítása) I. 1. Külső történés elbeszélése (3. példa) Igen nehezen keltem fel, mert fáradt voltam a tegnapi úttól. Mialatt megborotválkoztam, gondolkodtam, mivel töltsem a napot, s elhatároztam, fürödni megyek. Felszálltam a villamosra, a kikötői uszoda irányában. Itt mindjárt a vízbe ugrottam. Sokan voltak fiatalok. Benn a vízben többek közt Marie Cardonával is találkoztam, az irodánk volt gépírónőjével, aki annak idején nagyon tetszett nekem. Azt hiszem, én is őneki. De ő akkor elment tőlünk, és így nem volt már időnk. Felsegítettem egy bójára, s közben megsimogattam a mellét. Én magam még a vízben voltam, mikor ő már a bóján hasalt. Felém fordult. A haja egészen a szemébe hullott, s csak nevetett. Felkapaszkodtam melléje, ugyanarra a bójára. Jó volt, s csak úgy tréfaképpen hátraengedtem a fejem, s a lány ölébe fektettem. Nem szólt semmit, s így is maradtam. Az egész ég a szememben volt, csupa kék és aranyszín. Éreztem a nyakszirtem alatt, mily lágyan lüktet a lány hasa. Így maradtunk sokáig, félig szundikálva, a bóján. Mikor a nap nagyon erős lett, Marie a vízbe ugrott, s én utána. Utolértem, átfogtam a derekát, s együtt úsztunk. Marie egyre nevetett. A parton, míg szárogattuk magunkat, azt mondta: - Én barnább vagyok. - Kérdeztem tőle, nem jönne-e estére moziba. Megint nevetett, s azt mondta, szeretne megnézni egy Fernandel-filmet. Amikor végre felöltözködtünk, nagyon meglepettnek látszott, hogy fekete nyakkendőt lát rajtam, s kérdezte, kit gyászolok. Mondtam neki, hogy anyám halt meg. Amikor megkérdezte, mikor, azt feleltem neki: - Tegnap. - Egy kicsikét hátrahőkölt, de különben egy szót sem szólt. A. Camus: Közöny (Gyergyai Albert fordítása)

I. 2. Belső történések elbeszélése (narrációja) A szereplő belső világában végbemenő történések elbeszélése. Kevésbé dinamikus a külső történés elbeszélésénél, mivel egyfelől a belső történésekben nincs valóságos, fizikai értelemben vett mozgás, másfelől a belső történésekkel kapcsolatos emberi tapasztalatok kevésbé egységesek, lévén hogy mindenki csak a saját belső történéseivel kerül közvetlen kapcsolatba. Ebből adódóan a belső történések elbeszélésének a befogadása is nehezebb.

I. 2. Belső történések elbeszélése (folytatás) Nehéz nyelvileg megragadni, ezért a stiláris eszköztárnak kiemelt szerep jut a belső történés elbeszélésében. Kiemelt szerep jut a metaforáknak, mert a belső történések igen egyediek lehetnek, ezekre a lexikai eszköztárban nincsenek szavak, csak a külső világ történéseire használatos szavak metaforikus alkalmazásával lehet mások számára érzékletessé tenni őket. (Pl. valami megrázott.) A belső történés elbeszélése csak a 18. sz. végétől, a szentimentalizmus és a romantika óta gyakori az irodalomban; dominánssá a modern irodalomban vált.

I. 2. Belső történés elbeszélése (1. példa) Emma elejtette a papírt I. 2. Belső történés elbeszélése (1. példa) Emma elejtette a papírt. Először rosszullétet érzett a gyomrában és fájdalmat a térdében; aztán elvakult bűnt, valószerűtlenséget, hideget és reszketést; aztán szerette volna, ha már másnap lenne. Aztán rögtön rájött, hogy ez a kívánság céltalan, mivel apja halála az egyetlen dolog, ami történt, s ami ezután szakadatlanul történni fog a világon. Fogta a papírt, és a szobájába ment. Lopva egy fiókba tette, mintha valami módon már tudott volna az elkövetkezőkről. Talán megsejtett valamit; már az volt, akivé később lett. J. L. Borges: Emma Zunz. = A halál és az iránytű. Európa Kiadó, 1998. 231. old. (Benczik V. fordítása)

I. 2. Belső történés elbeszélése (1. példa) Emma elejtette a papírt I. 2. Belső történés elbeszélése (1. példa) Emma elejtette a papírt. Először rosszullétet érzett a gyomrában és fájdalmat a térdében; aztán elvakult bűnt, valószerűtlenséget, hideget és reszketést; aztán szerette volna, ha már másnap lenne. Aztán rögtön rájött, hogy ez a kívánság céltalan, mivel apja halála az egyetlen dolog, ami történt, s ami ezután szakadatlanul történni fog a világon. Fogta a papírt, és a szobájába ment. Lopva egy fiókba tette, mintha valami módon már tudott volna az elkövetkezőkről. Talán megsejtett valamit; már az volt, akivé később lett. A zöld betűkkel írt szöveg külső történés elbeszélése, a barna belső állapot leírása, a kék belső történés elbeszélése. J. L. Borges: Emma Zunz. = A halál és az iránytű. Európa Kiadó, 1998. 231. old. (Benczik V. fordítása)

Camus „A közöny” című regényében az arab Mersault által történő megkéselését hat bekezdésben beszéli el, s ebben a hat bekezdésben 25 metaforát használt. A regény ezt megelőző 83 oldalán mindössze 15 metafora fordul elő. (Stephen Ulmann: Language and Style, Oxford, 1964, 121. o.)

2. Belső történés elbeszélése (2. példa) Tudtam, hogy ez ostobaság, s hogyha egy lépéssel továbbmegyek, nem szabadulok meg a naptól. Mindamellett egy lépést tettem, egyetlen lépést, előre. S ezúttal, bár fel sem kelt, az arab kihúzta a kését, s mutatta a napfényben. Az acél felvillanó fénye, mint egy hosszú s szikrázó penge, úgy érte a homlokomat. Ugyanekkor a szemöldök verejtéke egyszerre ráhullt a szemhéjamra, s mindkét szememet langyos és sűrű fátyollal borította. E könny és sófüggöny mögött egyszerűen megvakultam. Már csak a nap cintányérját éreztem a homlokomon, s egyben, határozatlanul a késből felvillanó fényes kardot, állandóan velem szemben. Ez a lánggal égő kard egyre marta a szempillámat, s folyton vájkált fájó szememben. Akkor aztán minden megingott. A tenger felől sűrű és lángoló lehelet áradt. Úgy éreztem, hogy az ég egész széltében megnyílik, s tűzesőt hullat a földre. Egész lényem megfeszült, és görcsösen szorongattam kezemben a revolvert. A kakas engedett, odaértem a cső sima fémtestéhez, s akkor kezdődött el minden abban a száraz, süketítő zajban. Leráztam magamról a napot és egyben a verítéket. Megértettem, hogy leromboltam az egész nap egyensúlyát s egy fürdő kivételes csendjét, ahol pedig boldog voltam. Akkor még négyszer egymás után lőttem egy már mozdulatlan testre, s a golyók úgy belemélyedtek, hogy még a nyomuk se látszott. Olyan volt ez, mintha csak kopogtam volna, röviden, négyszer, balsorsomnak ajtaján. A. Camus: Közöny (Gyergyai Albert fordítása)