A POLGÁRMESTEREK ÉS ALPOLGÁRMESTEREK JOGÁLLÁSA

Slides:



Advertisements
Hasonló előadás
Szent Koronát Szolgálók Szövetsége Szent Korona alapú jogrendszer „Állami jelképekről és ünnepekről” szóló, 3. főtörvény Szent Korona alapú jogrendszer.
Advertisements

Az új kisebbségi joganyag főbb elemei Köszönti Önöket a 15 éves Nemzeti és Etnikai Kisebbségi Hivatal.
A Kormányzati szolgálati és a közszolgálati jogviszony
A törvényességi felügyelet szabályozása és szakmai irányítása
2014 MUNKAJOGI ELŐADÁS.
Jegyzői értekezlet A települési önkormányzatok szervezeti és működési szabályzatának felülvizsgálatáról Molnárné dr. Tarkovács Márta.
Kárpótlás Készítette: Dr. Csák Csilla Dr. Csák Csilla egyetemi docens.
Közigazgatási alapismeretek
Az Országos Bírói Tanács összetétele és feladatai
375/2007. (XII. 23.) Korm. rendelet a kisebbségi önkormányzatoknak a központi költségvetésből nyújtott feladatarányos támogatások feltételrendszeréről.
Belügyminisztérium Belügyminisztérium dr. Bitay Márton Önkormányzati Stratégiai Főosztályvezető Magyarország helyi önkormányzatairól szóló évi CLXXXIX.
12.4 A választási rendszer. A helyi önkormányzatok feladatai, szervezetei és működésük. Középszint A választójog: az általános, egyenlő, közvetlen és titkos.
Az évi XCII. törvény (az évi XXI. törvény módosítása)
A közigazgatás felépítése és működése
Szabálysértési méltányossági kérelem
Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium
A helyi önkormányzatok és a központi állami szervek kapcsolata
Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium
A helyi népszavazás és helyi népi kezdeményezés április 6. Előadó: Dr. Csonka Ernő Területi Közigazgatásért és Választásokért Felelős Helyettes Államtitkár,
Magyar Alkotmányjog II. Óravázlatok
A polgármester.
Helyi önkormányzatok I.
Államtitkári Kabinetfőnök Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium
Jogszabályi háttér Alaptörvény Alaptörvény átmeneti rendelkezései
Összeférhetetlenség.
Többcélú kistérségi társulások működési szabályai, zavarai
A képviselő-testület működése II.
A képviselő-testület működésének szabályai
JEGYZŐI ÉRTEKEZLET Törvényességi Felügyeleti Főosztály Dr. Takács Zsófia október 17.
ÖNKORMÁNYZATI SZAKMAI NAP
főosztályvezető-helyettes
A törvényességi felügyelet gyakorlati tapasztalatai
Kisebbségi Akadémia 2011 Komárom-Esztergom Megyei Kormányhivatal.
TÖRVÉNYESSÉGI ELLENŐRZÉS. Átlagos beérkezés: 51 nap után.
Az önkormányzati szabályozás : jelen és jövő – a hatályos Ötv. és az új Ötv. tervezetének összehasonlítása Dr. Gyergyák Ferenc Konferencia az új önkormányzati.
A helyi önkormányzatok az Alaptörvényben
Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Önkormányzat megújult feladatrendszere Térségi Vállalkozói Fórumok január Szolnok, Jászberény, Kisújszállás.
Belügyminisztérium Önkormányzati Feladatok Főosztálya
A közszolgálati Tisztviselők jogviszonya
Eötvös Loránd tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Kar
Helyhatósági és nemzetiségi választások október 12. FELKÉSZÜLÉS A POLGÁRMESTEREK, HELYI ÖNKORMÁNYZATI KÉPVISELŐK ÉS A NEMZETISÉGI ÖNKORMÁNYZATI KÉPVISELŐK.
Jegyzői értekezlet szeptember 24. Dr Penczné dr Zoltán Zsuzsanna
Az új képviselő-testület megalakulását követő feladatok szeptember 17.
Helyhatósági és nemzetiségi választások október 12. FELKÉSZÜLÉS A POLGÁRMESTEREK, HELYI ÖNKORMÁNYZATI KÉPVISELŐK ÉS A NEMZETISÉGI ÖNKORMÁNYZATI KÉPVISELŐK.
A nemzetiségi önkormányzatok törvényességi felügyeletének tapasztalatai Dr. Katona Károly törvényességi felügyeleti osztályvezető.
Jegyzői értekezlet szeptember 8.. Jegyzői értekezlet 2011 szeptember 8. Helyi lakásfenntartási támogatás Jogalkotási kötelezettség: Szoc tv. 38.
A nyugdíjazás lehetőségei és aktuális kérdései
A köztisztviselők jogállásáról…
Munkaerő-kölcsönzés A munkaerő-kölcsönzés különös szabályai.
A köztisztviselők jogállásáról Bevezető rendelkezések.
Az önkormányzati igazgatás
A BEJELENTŐ-VÉDELEM HELYE ÉS SZEREPE AZ OMBUDSMANI TEVÉKENYSÉGBEN
2014 BelügyminisztériumMiniszterelnökség. A helyi önkormányzás alapja:  a közhatalom forrása a nép;  a közhatalom gyakorlásának letéteményesei a helyi.
A választási feladatok ellátásával összefüggő aktuális információk Jegyzői Értekezlet december 3.
Munkavédelmi érdekképviselet és érdekegyeztetés Összeállította: dr. Váró György.
A helyi önkormányzatok II.. Tartalom 1.A képviselő-testület. 2.A képviselő-testület bizottságai. 3.Településrészi önkormányzat. 4.Tisztségviselők. 5.Polgármesteri.
Hulladékgazdálkodás önkormányzati feladatai december 6. Szeged Csongrád Megyei Kormányhivatal Törvényességi Felügyeleti Főosztály Dr. Balogh Zoltánné.
2009. április 7.. I. A jegyzői tisztség kialakulása és fejlődése a tanácsrendszer létrejöttéig 1. A jegyzői tisztség a kezdetektől 1871-ig 2. A jegyző.
HEVES MEGYEI KORMÁNYHIVATAL „A évi közszolgálati ellenőrzések tapasztalatai.” Jegyzői értekezlet – Heves Megyei Kormányhivatal december 3.
Állam és az önkormányzatok feladatmegosztása, tervezett változások Gödöllő, június 24.
Szeged, december 09. Tájékoztató a helyi önkormányzati képviselők számára szervezett képzések tapasztalatairól.
Alkotmányjog 2. A köztársasági elnök.
Önkormányzat és állam.
A közigazgatási eljárás II.
A polgármesterség változásai Veresegyház október 15. Dr
A közszolgálati Tisztviselők jogviszonya
Pécs, március 6. Jegyzői értekezlet Hatósági Főosztály Törvényességi Felügyeleti Osztály.
Pécs, december 5. Jegyzői értekezlet Hatósági Főosztály Törvényességi Felügyeleti Osztály.
BAMKH Hatósági Főosztály
Közalkalmazottak besorolása, illetménye, pedagógusokra vonatkozó új munkajogi szabályok, előmeneteli rendszer.
Előadás másolata:

A POLGÁRMESTEREK ÉS ALPOLGÁRMESTEREK JOGÁLLÁSA Hajdú-Bihar Megyei Közigazgatási Hivatal Törvényességi Ellenőrzési és Felügyeleti Főosztály

A polgármesterek jogállása Melyek a jogállás elemei? A jogviszony létrejötte A jogviszonyhoz kapcsolódó jogok és kötelezettségek A jogviszony megszűnése

A polgármesteri jogviszony választással létrejövő, sajátos közszolgálati jogviszony= Foglalkoztatási jogviszony választással SZMSZ módosítással (3000-nál kevesebb lakosú településen)

Milyen szabályok érvényesülnek? Pttv. (1994. évi LXIV.tv.) Ktv. (1992. évi XXIII.tv.) Mt. (1992. évi XXII.tv.) Önk.r. Közszolgálati Szabályzat

Jogok és kötelezettségek rendszere Általános díjazás juttatások, fegyelmi és kártérítési felelőség Sajátos a jogviszony létrejötte, megszűnése, a munkáltatói jogkör, közjogi felelősség, összeférhetetlenség

Munkáltatói jogkör gyakorlása Alapvető munkáltatói jogok: Foglalkoztatási jogviszony, illetmény, tiszteletdíj meghatározása, fegyelmi és kártérítési felelősség megállapítása, összeférhetetlenség kimondása Át nem ruházható képviselő-testületi hatáskör! Egyéb munkáltatói jogkör: átruházható Ügyviteli feladatok: jegyző

A polgármester jogállása Főállású Társadalmi megbízatású

A polgármesterek jogállása Hajdú-Bihar megyében

Az alpolgármester jogállása A képviselő-testület a polgármester javaslatára, titkos szavazással, minősített többséggel a polgármester helyettesítésére, munkájának segítésére egy vagy több alpolgármestert választhat. A képviselő-testület legalább egy alpolgármestert saját tagjai közül választ meg.

Az alpolgármesterek jogállásbeli különbsége Azon alpolgármester, akit nem a képviselő-testület tagjai közül választottak, nem tagja a képviselő-testületnek, a polgármestert a képviselő-testület elnökeként nem helyettesítheti, de a képviselő-testület ülésein tanácskozási joggal részt vesz.

Az alpolgármesterek jogállása Főállású vagy Társadalmi megbízatású Képviselő vagy Nem képviselő Az alpolgármesterre a polgármesterre vonatkozó szabályokat kell alkalmazni

Az alpolgármesterek jogállása Az alpolgármester a polgármester irányításával látja el feladatait, a foglalkoztatási jogviszonyban álló alpolgármester felett a képviselő-testület gyakorolja a munkáltatói jogkört, Az egyéb munkáltatói jogokat a polgármester.

A polgármester díjazása A képviselő-testület a polgármester illetményéről alakuló ülésén, illetőleg a polgármester megválasztását követő első ülésen dönt. A képviselő-testület a polgármester illetményét a köztisztviselők jogállásáról szóló 1992. évi XXIII. törvény 43. §-ának (1) bekezdése szerint megállapított illetményalap (38650 Ft.) és az alábbi keretek között meghatározott szorzószám szorzataként, összegszerűen állapítja meg:

Település lakosságszáma Főállású polgármester illetményének meghatározására szolgáló szorzószámok Település lakosságszáma Szorzószám - 1000-nél kevesebb lakosú település esetén 7,0-9,0 1000-2999 lakosú település esetén 8,5-11,0 3000-10 000 lakosú település esetén 11,0-12,5 10 000-nél több lakosú település, valamint körzetközponti feladatot ellátó önkormányzat esetén 12,5-13,5 a fővárosi kerületi önkormányzat esetén 13,5-14,5 a megyei jogú városi önkormányzat és megyei önkormányzat esetén 14,0-15,0 a fővárosi önkormányzat esetén 15,0-16,5

Legalacsonyabb illetmény: 270. 550 Ft Átlag: 304. 480 Ft Legmagasabb illetmény: 347. 900 Ft

Legalacsonyabb illetmény: 328. 500 Ft Átlag: 397. 697 Ft Legmagasabb illetmény: 463. 800 Ft

Legalacsonyabb illetmény: 425. 150 Ft Átlag: 481. 259 Ft Legmagasabb illetmény: 521. 800 Ft

Legalacsonyabb illetmény: 502. 450 Ft Átlag: 517. 896 Ft Legmagasabb illetmény: 579. 750 Ft

Társadalmi megbízatású polgármester tiszteletdíjának számítása Település lakosságszáma Szorzó-szám - 1000-nél kevesebb lakosú település esetén 2,5-4,5 1000-2999 lakosú település esetén 4,5-6,5

Legalacsonyabb tiszteletdíj: 120. 000 Ft Átlag: 154. 789 Ft Legmagasabb tiszteletdíj: 257. 400 Ft

A főállású alpolgármesterek díjazása A foglalkoztatási jogviszonyban álló alpolgármester illetményét és illetményének emelését a képviselő-testület úgy állapítja meg, hogy az ne érje el a polgármester illetményét.

A társadalmi megbízatású alpolgármesterek díjazása település lakosságszáma Szorzószám nem kötelező 1000-nél kevesebb lakosú település esetén 2,5-4,5 kötelező 1000-2999 lakosú település esetén 4,5-6,5 3000 lakos felett 6,5

Legalacsonyabb tiszteletdíj : 10. 000 Ft Átlag: 43. 695 Ft Legmagasabb tiszteletdíj : 96. 625 Ft

Legalacsonyabb tiszteletdíj : 24. 750 Ft Átlag: 53. 560 Ft Legmagasabb tiszteletdíj : 224. 170 Ft

Legalacsonyabb tiszteletdíj: 24. 750 Ft Átlag: 179. 159 Ft Legmagasabb tiszteletdíj: 251. 225 Ft Legalacsonyabb illetmény: 483. 100 Ft Átlag: 521. 550 Ft Legmagasabb illetmény: 560. 000 Ft

A költségátalány A polgármestert, választása szerint (ha nem a költsége megtérítését kéri) költségátalány illeti meg. A költségátalány mértéke - a képviselő-testület döntése alapján - a polgármester illetménye, illetve tiszteletdíja 20-30%-ának megfelelő összeg.

Legalacsonyabb költségátalány : 28. 990 Ft Átlag: 51. 916 Ft Legmagasabb költségátalány : 104. 370 Ft

Legalacsonyabb költségátalány : 49. 275 Ft Átlag: 68. 414 Ft Legmagasabb költségátalány : 127. 560 Ft

Legalacsonyabb költségátalány : 85. 030 Ft Átlag: 93. 424 Ft Legmagasabb költségátalány : 156. 540 Ft

Legalacsonyabb költségátalány : 156. 500 Ft Átlag: 156.517 Ft Legmagasabb költségátalány : 156. 535 Ft

Az alpolgármester költségátalánya Az alpolgármester esetében a költségátalány mértéke az illetménye, illetve tiszteletdíja 10-20%-ának megfelelő összeg

Legalacsonyabb költségátalány : 16. 000 Ft Átlag: 21. 325 Ft Legmagasabb költségátalány : 33. 625 Ft

Legalacsonyabb költségátalány: 6. 000 Ft Átlag: 37. 501 Ft Legmagasabb költségátalány : 112. 000 Ft

A polgármester jogviszonyának megszűnése Pttv. 2. § (1) A polgármester e tisztsége megszűnik: a) az új polgármester megválasztásával, b) a képviselő-testülete feloszlatásával, c) a képviselő-testület feloszlásának kimondását követően új polgármester megválasztásával, d) halálával, e) lemondással, f) az összeférhetetlenség kimondásával, g) sorozatosan törvénysértő tevékenysége, mulasztása miatti jogi felelősségének jogerős bírósági ítéletben történő megállapításával, az ítélet jogerőre emelkedésének a napjával, h) választójoga elvesztésével, i) a polgármesternek e tisztségével összefüggő bűncselekménye miatt, a büntetőjogi felelősség jogerős megállapításával, az ítélet jogerőre emelkedésének a napjával, (változás: az eskü letételének megtagadása nem szünteti meg a jogviszonyt)

Az alpolgármesteri jogviszony megszűnése Az alpolgármester e tisztsége megszűnik: a) az önkormányzati választás napján, ha nem választották meg önkormányzati képviselőnek, b) amennyiben önkormányzati képviselőnek megválasztották, akkor a képviselő-testület alakuló ülésén új alpolgármester megválasztásával, c) továbbá az (1) bekezdés b), d-j) pontjaiban foglalt esetekben: b.) a képviselő-testület feloszlatásával, d) halálával, e) lemondással, f) az összeférhetetlenség kimondásával, g) sorozatosan törvénysértő tevékenysége, mulasztása miatti jogi felelősségének jogerős bírósági ítéletben történő megállapításával, az ítélet jogerőre emelkedésének a napjával, h) választójoga elvesztésével, i) a polgármesternek e tisztségével összefüggő bűncselekménye miatt, a büntetőjogi felelősség jogerős megállapításával, az ítélet jogerőre emelkedésének a napjával,

Az alpolgármesteri jogviszony megszűnésének új szabálya Ha a képviselő-testület a polgármester javaslatára, titkos szavazással, minősített többséggel megbízását visszavonja.

Meddig tart az alpolgármester megbízatása? Az alpolgármester megbízatása a megválasztásával kezdődik és amennyiben az önkormányzati választáson települési képviselőnek megválasztották, akkor az új képviselő-testület alakuló üléséig tart. Ha az alpolgármestert az önkormányzati választáson települési képviselőnek nem választották meg, akkor az alpolgármesteri megbízatása a választás napjával megszűnik.

Köszönjük megtisztelő figyelmüket!