MTA Regionális Kutatások Központja Változtatási lehetőségek, változási irányok a 3-4. tengely végrehajtásában A VIAB március 2-i ülése Dr. Finta István.

Slides:



Advertisements
Hasonló előadás
Magyar regionális Tudományos Társaság VIII. vándorgyűlése Dr. Harsányi Endre DE AGTC Területfejlesztési Regionális Tudásközpont.
Advertisements

A időszak végrehajtási intézményrendszere
MTA KRTK Regionális Kutatások Intézete A CLLD-LEADER megközelítés helye és lehetősége a magyar fejlesztéspolitikában VIAB Finta István Ph.D.
ÚMFT – a foglalkoztatás növeléséhez kapcsolódó hazai és EU-s források elérése mikro-, kis-, és középvállalkozások részére.
MTA KRTK Regionális Kutatások Intézete A vidék fejlődését a sikeres programalkotást és megvalósítást veszélyeztető tényezők a as időszakban 2014.
AZ ÚJRAIPAROSÍTÁST TÁMOGATÓ INTÉZMÉNYI KÖRNYEZET
HAT – Oktatáspolitikai kerekasztal március 8. Feladat- és felelősségmegosztás a közoktatásban.
Fiatalok Lendületben Program Előzmények: Fiatalok Európáért, Ifjúság Program Időtartam: Költségvetés: € – 2,5.
A LEADER és a közigazgatás Készítette: Dr. Tóth Andrea.
Mecsek-Völgység-Hegyhát Egyesület ÚMVP IV. tengely LEADER.
A megyei tervezés jelenlegi állása, a közeljövő jogszabályi változásai Területfejlesztési, területi tervezési és szakmai koordinációs rendszer kialakítása,
ESZA Nonprofit Kft. Nagy Balázs– uniós programigazgató.
Gazdálkodási modul Gazdaságtudományi ismeretek I. Üzemtan KÖRNYEZETGAZDÁLKODÁSI MÉRNÖKI MSc TERMÉSZETVÉDELMI MÉRNÖKI MSc.
orszagtanulmanyok/spanyolorsz ag-leader-megvalositasa/
A Stratégiai Környezeti Vizsgálat (SKV) szerepe a gazdasági tervezésben Dr. Fogarassy Csaba egyetemi docens.
Orvos szakmai programok illeszkedése az ágazati célkitűzésekhez „Építészet a Gyógyulásért 2010-Európai Uniós támogatással” konferencia.
MTA Regionális Kutatások Központja Tájékoztatás a Vidékfejlesztési Albizottság november 28-i üléséről Dr. Finta István Ph.D.
: ITI és EGTC Az ETT-k lehetséges szerepe a határ menti ITB-k megvalósításában.
AaAa ÚJ MAGYARORSZÁG VIDÉKFEJLESZTÉSI PROGRAM Monitoring és értékelés.
MTA Regionális Kutatások Központja A vidékfejlesztés jövője, az ÚMVP (3-4. tengely) sikeres végrehajtásának lehetőségei és korlátai, a társadalmi vita.
MTA KRTK Regionális Kutatások Intézete Tájékoztató a Vidékfejlesztési Albizottság i üléséről Finta István Ph.D.
Az ÚMVP intézményrendszere
Magyarország 2015 Intézményi Reform Munkacsoport.
AZ ÚJ MAGYARORSZÁG FEJLESZTÉSÉI TERV (NSRK 2007–2013) KÉSZÍTÉSÉNEK NÉHÁNY VITAPONTJA Dr. Faragó László MTA RKK 44. Közgazdász vándorgyűlés, Nyíregyháza.
A fejlesztések hasznosulása az ágazati tervezésben október 18.
MTA KRTK Regionális Kutatások Intézete Genfi Egyetem, Európai Tanulmányok Intézete A vidékfejlesztés területi és közigazgatási aspektusai a magyar és a.
MTA Regionális Kutatások Központja A magyar Leader program végrehajtásának fontosabb tanulságai és a nemzetközi együttműködés lehetőségei Dr. Finta István.
A FELNŐTTKÉPZÉS AKTUÁLIS KÉRDÉSEI Soós Roland ÉRÁK május 29.
Dr. Lamperth Mónika Budapest április 18.
A szakképzési jogcím rendelet (139/2008. (X. 22.) FVM r.) módosítása (2010. okt. 1.) Készítette: Wayda Imre vez. főtanácsos vez. főtanácsos Földművelésügyi.
ÚMVP III-IV.tengely Budapest, Dr. Horváth Zita Agrár-vidékfejlesztési Főosztály.
KÖZÖSEN AZ UNIÓS FEJLESZTÉSI FORRÁSOK FELHASZNÁLÁSÁÉRT Környezetpolitikai Fórum Budapest, Március 20. Partnerség és fenntarthatóság Dr. Szegvári.
A Magyar Távmunka Szövetség céljai, törekvései Dr. Horváth Elek elnök III. Országos Távmunka Konferencia Budapest,
Regionális Civil Egyeztetések (RECE) Program Helyzetelemzés tapasztalatai Oprics Judit Társadalmi egyeztetés támogatása program vezetője október.
Az NFT társadalmi egyeztetése civil szemszögből Civilek a Nemzeti Fejlesztési Terv Nyilvánosságáért - CNNy Pécs, március 23.
MTA Regionális Kutatások Központja Regionális fejlesztéspolitika régiók nélkül? Pálné Kovács Ilona MTA RKK MTA Regionális Kutatások Központja.
Nemzeti Területfejlesztési Hivatal A RÉGIÓÉPÍTÉS ÉVE ,3 MILLIÁRD FORINT ÁTADOTT FORRÁS A RÉGIÓKNAK március 17. Kormányszóvivői sajtótájékoztató.
Bikal, október 18. Közösségi alapú tervezés az uniós finanszírozású területfejlesztésben Péti Márton NTH Október 28.
2007. évi célkitűzéseink. I as uniós pénzügyi-tervezési időszakra való felkészülés átfogó regionális területfejlesztési program elékszítése,
Regionális projekt-előkészítési támogatás 2007-ben (PEA4) Nyugat-dunántúli Regionális Fejlesztési Ügynökség.
Az Európai Foglalkoztatási Stratégia Készítette: Balogh Judit Nemzetközi Tan. III. évf
Kordás László december Társadalmi Párbeszéd Központ.
Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Önkormányzat megújult feladatrendszere Térségi Vállalkozói Fórumok január Szolnok, Jászberény, Kisújszállás.
Mezőföldi Híd Térségfejlesztő Egyesület. Új Magyarország Vidékfejlesztési Program IV. tengely – Leader program  A pályázati időszak október.
Nemzetközi együttműködések „A BAKONYÉRT” Egyesületnél.
Új Magyarország Vidékfejlesztési Program III. tengelyes nem horizontális intézkedéseinek és a IV. tengelyes intézkedéseinek végrehajtási folyamata.
Intézményesített határon átnyúló együttműködési lehetőségek az INNOAXIS régióban - CESCI - Intézményi háttér - Térszerkezeti háttér.
Mátrai Balázs vidékfejlesztési szakértő Magyarországi LEADER Központ
Prof. Dr. Hanusz Árpád Egyetemi tanár
KÖZÖS MÓDSZERTANI KERETEK KIALAKÍTÁSA A MAGYARORSZÁG-SZERBIA IPA HATÁRON ÁTNYÚLÓ EGYÜTTMŰKÖDÉSI PROGRAM HÁTRÁNYOS HELYZETŰ TÉRSÉGEINEK KOMPLEX ÉS INTEGRÁLT.
2011. évi CLXXXVII. törvény a szakképzésről Hatályos: január 1-től.
Hajdu István Bükk-Térségi LEADER Egyesület : A HVS felülvizsgálat, HPME javaslatok gyűjtésének meghirdetése a 16/2013. ÚMVP IH közlemény alapján.
Tervezett témák Hazai együttműködés Nemzetközi együttműködések támogatás A HACS Feladatai Közösség és vidékfejlesztés KSZ feladatok Finanszírozás Decentralizáció.
Kutatás, fejlesztés és innováció az oktatásban: javaslat egy ágazati innovációs stratégiára Halász Gábor Innováció az oktatásban Szakmai konferencia.
Megpályázható tevékenységek BM/9674-2/2011. sz. nyílt pályázati felhívás alapján Európai Integrációs Alap dr. Gyöngy Anna BM EUEFO.
INNO-REÁL Szövetség Civil Ágazati-szakmai Stratégiai Terv május 21.
Agrár-környezetvédelmi Modul Agrár-környezetvédelem, agrotechnológia KÖRNYEZETGAZDÁLKODÁSI MÉRNÖKI MSc TERMÉSZETVÉDELMI MÉRNÖKI MSc.
„K+F+I befektetési portfólió kialakítása Hajdú-Bihar megyében weboldal segítségével” című projekt bemutatása Kiss Gábor ügyvezető igazgató.
Szaktanácsadói tevékenységek, kompetenciák
1 Kézfogás a Magyar Vidék fejlődéséért : Magyar Nemzeti Vidéki Hálózat (MNVH)
Regionális üzleti trendek A projekt az EU társfinanszírozásával, az Európa Terv keretében valósul meg január 27. Regionális üzleti trendek A tantárgy.
KAP reform, az agrártámogatások új rendszere. Vidékfejlesztési Támogatások.
Lóska János elnök Magyar Lovas Turisztikai Közhasznú Szövetség
A NEMZETI STRATÉGIAI REFERENCIAKERET (2007–2013) KÉSZÍTÉSÉNEK TAPASZTALATAI Dr. Faragó László MTA RKK Sopron március 1.
Strukturális alapok és a HEFOP. Strukturális Alapok Európa regionális politikája a pénzügyi szolidaritáson alapul. A Strukturális Alapok, az EU regionális.
Szpi működése 2011-ben létrejött a Széchenyi Programiroda Nonprofit Kft. a Promei Nonprofit Kft. jogutódjaként a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium tulajdonosi.
TELEPÜLÉSFEJLESZTÉSI KONCEPCIÓ
HVS felülvizsgálat 6/2011. (II. 04.) IH közlemény.
A széchenyi Programiroda szerepe a régióban
TOP „KÖZÖS TÖBBSZÖRÖS” A Barcsi közösségfejlesztési stratégia megvalósításának főbb szabályai BARCS VÁROS ÖNKORMÁNYZATA.
Előadás másolata:

MTA Regionális Kutatások Központja Változtatási lehetőségek, változási irányok a 3-4. tengely végrehajtásában A VIAB március 2-i ülése Dr. Finta István Ph.D. 1

MTA Regionális Kutatások Központja Előzmények A társadalmi vita és egyéb szakmai anyagok megállapításai – elvárások, lehetőségek a jövőt illetően Független, önálló központi elképzelések és ezek megvalósítása, végrehajtása Fontos kiemelni: nem munkaszervezeti egzisztenciákról van szó, a LEADER program a tét

MTA Regionális Kutatások Központja Centralizáció-decentralizáció Egyik elv, munka- és hatalommegosztási módszer sem önmagában való érték, minden esetben a környezetéhez való viszonyában értelmezhető, értékelhető. 3

MTA Regionális Kutatások Központja Centralizáció-decentralizáció a 3. tengelyben, a különböző végrehajtási lehetőségek előnyei, hátrányai Az előnyök, hátrányok átfogó megközelítése: Előny: a központi meghirdetés több forrást képes az olyan területi egységekre juttatni, ahol ténylegesen felmerülnek igények, rendelkezésre állnak adottságok; Hátrány: nem a területfejlesztési, hanem ágazatfejlesztési sajátosságok válhatnak jellemzővé: a fejlett területek szívják fel a források nagyobb részét (megfordulhat a jelenlegi ÚMVP trend), a korábbi területi léptékű „leosztás” megszűnése nem garantálja a fejletlenebb térségek kevésbé felkészült pályázóinak sikerét. (Helyette: fővárosi cégek térnyerése frekventált területeken.) 4

MTA Regionális Kutatások Központja Centralizáció-decentralizáció a 3. tengelyben, a különböző végrehajtási lehetőségek előnyei, hátrányai A források oda kerülnek, ahova a helyi-térségi fejlesztés-fejlődés szempontjából ténylegesen és a leginkább indokolt? Képes-e a központi értékelés az általánosan és objektíven megfogalmazott szempontrendszer alapján a helyi információk nélkül meghozni azokat a döntéseket, amelyek a helyi igényekkel, lehetőségekkel állnak összhangban a HACS-ok aktív közreműködése nélkül? 5

MTA Regionális Kutatások Központja Szervezési, végrehajtási szempontok 6 Helyi döntés és lebonyolításKözponti döntés és lebonyolítás Előny elméletben  Helyi fejlesztési igények és realitások jobb ismerete,  összekapcsolódó - szinergikus projektek együttes kezelésének lehetősége,  közvetlen és személyes kapcsolat a fejlesztő gazdasági szervezet képviselőjével (formai követelmények, értelmezés…)  a potenciális kérelmezőket jobban eléri a tájékoztatás  egységes kérelemkezelés  egységes döntési kritériumok  költséghatékony tájékoztatás és kérelemkezelés  képzett kérelemkezelő, értékelő személyi állomány kialakításának lehetősége Konkrét előny a gyakorlatban  közvetlen és személyes kapcsolat a fejlesztő gazdasági szervezet képviselőjével (segítés a kérelem elkészítésében: formai követelmények, értelmezés…)  eredményes mozgósítás és tájékoztatás  egységes kérelemkezelés  egységes döntési kritériumok  költséghatékony tájékoztatás és kérelemkezelés  képzett kérelemkezelő, értékelő személyi állomány kialakításának lehetősége

MTA Regionális Kutatások Központja Szervezési, végrehajtási szempontok 7 Helyi döntés és lebonyolításKözponti döntés és lebonyolítás Hátrány elméletben  részrehajló döntéshozatal (személyes preferenciák)  drága a pályázatkezelés ilyen szétaprózott módja (képzési igény, gyakorlat hiánya, kis méret hiánya – helyettesítés megoldása….)  helyi sajátosságok figyelembevételére nincs mód (megalapozott a fejlesztési elképzelés, képes a megvalósításra, üzemeltetésre)  potenciális ügyfelek egy részét nem képes tájékoztatni, mozgósítani  összekapcsolódó projekteket nem, vagy nagyon nehezen tudja csak együtt kezelni (egyedi projekteket kezel, szinergia ellen hat) Konkrét hátrányok a gyakorlatban  esetenként felkészületlen helyi pályázatkezelők (MVH terhelése)  a helyiek tudása csak korlátozottan jelenhet csak meg a döntésekben  felkészületlen kérelemkezelői állomány (képzési problémák, gyakorlat hiánya) (pontozási rendszer)  szűk határidők  helyi sajátosságok figyelembevételére nincs mód (megalapozott a fejlesztési elképzelés, képes a megvalósításra, üzemeltetésre)  potenciális ügyfelek egy részét nem képes tájékoztatni, mozgósítani  összekapcsolódó projektek nem, vagy nagyon nehezen tudja csak együtt kezelni (egyedi projekteket kezel, szinergia ellen hat)

MTA Regionális Kutatások Központja Mérlegen a centralizáció-decentralizáció Melyik megoldás az előnyösebb? (szempontok: hatékonyság, gyorsaság, szakmaiság, ÚMVP-hez való illeszkedés, a korábban felsoroltak, stb.) 8

MTA Regionális Kutatások Központja A Leader feladatellátás, valamint a finanszírozás összefüggései Szándékosan, vagy véletlenül, de nem tudatosult az, hogy mi a LEADER program célja és ezek alapján melyek a HACS-ok feladatai. Minden esetben a feladathoz szükséges hozzárendelni az eszközöket (humánerőforrás, infrastruktúra, finanszírozás). 9

MTA Regionális Kutatások Központja A LEADER feladatellátás területei Közösségfejlesztés, helyi kormányzás, partnerség erősítése Szervezet és helyi társadalom szervezés-fejlesztés A HVS tervezése, a Leader típusú végrehajtás Vidékfejlesztésen túli tervezési, projektmenedzselési, hálózatfejlesztési feladatok Gazdaságfejlesztési tevékenység Területi együttműködés

MTA Regionális Kutatások Központja Nemzetközi „jó gyakorlatok” Ausztria Meisterstrasse Salzkammergut Kíváló minőségű termékeket előállító kézműves- vállalkozásokból, idegenforgalmi szereplőkből és kulturális intézményekből álló hálózat létrehozása.

MTA Regionális Kutatások Központja Nemzetközi „jó gyakorlatok” Olaszország A tipikus termékek értékének növelése a helyi éttermekben A helyi termékek piacának növelése, az éttermek minőségjavítása és a táplálkozással kapcsolatos nevelés. A helyi termelők és éttermek közt hálózat kialakítása, kommunikációs rendszer létrehozása.

MTA Regionális Kutatások Központja Franciaország Vállalkozásalapítási verseny A brenne-i természeti park indította a versenyt: fiatalok hozzanak létre vagy fejlesszenek tovább egy, a park területén működő vállalkozást, díjakat ítéltek oda. A nyertes pályázat egy kartonpapírból készült bútorok tervezését és gyártását tűzte ki célul. (Innováció, egyedi fejlesztések támogatása)

MTA Regionális Kutatások Központja novemberi VIAB ülés: „Kifizető ügynökségi feladatok és Leader küldetés összefüggései ” „A Leader programot végrehajtó helyi akciócsoportoknak nem feladata és nem küldetése a kifizető ügynökségi feladatok ellátása. A kifizető ügynökségi feladatok a HACS munkaszervezeti feladatok részei lehetnek, azonban azok kizárólagossága esetén a tényleges Leader feladatellátásra nem kerülhet sor.”

MTA Regionális Kutatások Központja Jelenlegi elképzelések, döntések A jogszabályban meghatározott források mértékét csökkenteni; Kifizető Ügynökségi feladatellátás prioritása; A források alapvetően 2013-ig állnak rendelkezésre, ezt követően, csak minimális arányban. 15

MTA Regionális Kutatások Központja Következmények, kérdések Forráscsökkentés=kapacitáscsökkenés, emellett a kötelező Kifizető Ügynökségi feladatellátás nem teszi lehetővé a Leader feladatellátást után a következő programozási időszakra kéne felkészülni, tervezni. Kivel? Ismét a nulláról indulunk? Vissza kell adni a kifizető ügynökségi feladatokat? Nincs máshol forrás? A kötelezettségekért kinek kell helytállnia? Minden hiba következménye a HACS-okra hárítható? 16

MTA Regionális Kutatások Központja Következmények, kérdések Ha LEADER fedőnév alatt kifizető ügynökségi feladatellátás folyik, az minek minősül egy Uniós vizsgálat során? Ha a LEADER célok egy Uniós szakmai értékelés szerint nem teljesülnek, ennek mi lesz a következménye? A jelenlegi LEADER HACS-ok pályázók. Ezeket a pályázókat éppúgy megilletik a megítélt források, mint bármilyen más pályázó számára megítélt források. (A döntés formája itt nem határozat, hanem annál magasabb rendű jogszabály volt.) 17

MTA Regionális Kutatások Központja A tervezés és a rendelkezésre álló források felhasználásának kérdései A jelenlegi és a kormányváltás előtti tervezés és annak központi vezérlése, kommunikációja csaknem azonos: Szűk határidők (projektgyűjtés, generálás, kidolgozás kb. 3 hét), a társadalmi, részvételi tervezés kizárt, a struktúra felülről irányított, nincs egyedi tervezés, nincs képzés (KÜ. feladatellátás mellett ilyen típusúra nincs is szükség); Ha Magyarországon Leader program megvalósítására kerülne sor, akkor az időráfordításoknak fordítottnak kellene lenniük: egy év tervezés (most a pályázatkezelés annyi) és 3 hét – 1 hónap pályázatkezelés, most a tervezés ennyi. 18

MTA Regionális Kutatások Központja A tervezés és a rendelkezésre álló források felhasználásának kérdései Kérdések a helyi szereplőktől: Milyen fejlesztési elképzelés támogatható? Mikor lehet hozzájutni a támogatásokhoz? Mennyi a rendelkezésre álló forrás? A fellebbezés forrásai Eddigi kommunikáció és IH döntések: a fellebbezések forrása az el nem osztott forrás. Egy központi államigazgatási döntés bármikor megváltoztatható? 19

MTA Regionális Kutatások Központja Következmények, kérdések Tökéletes hitelvesztés; „1 év után forráshiány miatt elutasításra kerül minden pályázat, tönkretéve ezzel néhány vállalkozást, a gazdaságfejlesztés jegyében.” Melyik megoldás szolgálja jobban az ÚMVP sikeres megvalósítását? 20

MTA Regionális Kutatások Központja A végrehajtás szervezeti keretei Alapvető alkotmányossági aggályok a LEADER Helyi Akciócsoportok működéséről szóló VM rendelet-tervezettel kapcsolatosan. Mikor fogadja el a kormányzati politika a LEADER programot? A magyarországi LEADER kizárólag az előző kormány terméke? Nem egy Európai Uniós program? 21

MTA Regionális Kutatások Központja A novemberi VIAB ülésen elhangzott kérdések „Érték-e ez a hálózat, vagy felesleges teher? Van különbség a kormányváltás előtti és a jelenlegi vidékpolitika között? Mi a cél, a hálózat depresszionálása, szankcionálása, vagy fejlesztése, támogatása? Mi az ágazati siker, egy szétzilált, diszfunkcionális HACS brigád, vagy egy akár a területfejlesztési feladatok ellátására is alkalmas, a VM fejlesztési intézményrendszeréhez kapcsolódó, helyi kapcsolatokkal, legitimitással rendelkező, jól működő hálózat?” 22

MTA Regionális Kutatások Központja Köszönöm a figyelmet!